Új Szó, 2000. június (53. évfolyam, 125-150. szám)
2000-06-07 / 130. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2000. JÚNIUS 7. Kultúra - duna menti tavasz Mindenki, aki a bábjátszókat látta, rendkívülien kiegyensúlyozott mezőnyben gyönyörködhetett Ami a világunkról elmondható Sok gyerek megcsodálta a DMT alkalmából rendezett bábkiállítást, amelyen a versenyben induló csoportok bábjai is láthatók voltak. (A szerző felvételei) Általános vélemény alakult ki a 25. Duna Menti Tavaszon, hogy a bábjátszók nyolctagú közössége felülmúlta a színjátszókat. Nem véletlenül írtam közösséget, mert az a légkör, amely a bábcsoportok pedagógus-rendezőinek csapatát körülveszi, és kapcsolatukat kitölti, igazán barátságos és szolidáris. MÉLTATÁS Évekig nem nagyon gyarapodott a számuk, ezért a benevezettek közül mindenki részt vett a DMT-n, de idén már olyanok is akadtak, akik otthon maradtak, sőt, be sem neveztek. Pedig eddigi munkájukat igencsak látványosan dicsérte az a bábkiállítás, amelyen mindenki bemutatkozott régebbi játékaikban szereplő bábjaival. Letagadhatatlan az a szemléleti és szakmai változás, amely ebben a kategóriában a fiatal szakemberek - Kecskés Marika, Boráros Szilárd, Badin Ádám - és tapasztaltabb budapesti kiváló társuk - Mészáros Emőke - módszertani munkája nyomán jelentkezett. Színesebb, dramaturgiailag átgondoltabb, rendezésekben kiérleltebb és az előadásokat nézve bátrabb is lett a mezőny. Ezt méltányolva osztott ki a zsűri rendezői díjakat is, és valamilyen kiemelt minősítéssel minden együttest jutalmazott. Fődíjat az a hábcsoport kapott, amely az útkeresés bizonytalan eredménye helyett a saját hagyományait teljesítette ki, és a választott pálcás bábok technikáját tökéletesen alkalmazta. Komlósi Margit vágfarkasdi pedagógus-rendező Bukfenc bábcsoportjának tagjai olyan szinten elevenítették meg a Mátyás király juhásza című népmese dramaturgiai megoldásaiban eredeti változatát, amely hivatásos bábművészeknek is a dicséretére válhatna. A bábmozgatás egészen finom árnyalatait produkálták, s nemcsak a szövegbeli szituációkat játszották el, hanem a bábukkal feszültséget, hangulatot, drámai pillanatokat is létrehoztak. Ez volt az a pillanat, amikor a beavatottak tudatosították, hogy a tudásában beérett együttes tagjai távoznak a csoportból. Csak reménykedhetünk, hogy lesznek köztük olyanok, akik életpályájukon a bábozás közelében maradnak. Mindkét nívódíjas együttes vezetője egyéni rendezői díjat is kapott. Csépi Zsuzsa a felbári alapiskola Amadé László Bábcsoportjának pedagógusa és Makki Márta, a kisud- vamoki alapiskola Kabóca Bábcsoportjának pedagógusa kétszeresen is örülhetett. Nem hiszem, hogy kettejük, illetve a fődíjas Komlósi Margitot is idesorolva, hármójuk között nem a pillanatnyi játékban megjelenő teljesítmény közötti árnyalatnyi különbség szerint döntött a zsűri. Csépi Zsuzsa évek óta a humorral és a népmesékkel kimondható emberi gyarlóságokra figyelmeztet. Rendezései minden alkalommal ezzel a szeretettel telített komikummal vagy a líraian megfogalmazott közösségi felelősségérzettel tűnnek ki. Idén Arany János A bajusz című elbeszélő költeményéből álmodott színesen ironikus, ugyanakkor figyelmeztető világot is a bábszínpadra. Talán nem véletlenül kapták meg a gyerekzsűri díját is. Makki Márta idén két csoporttal is részt vett a bábosok versenyében. Szinte tévedhetetlen abban a céltudatosságban, amellyel a kisebbeket a meséken keresztül beavatja a bábozás titkaiba, s amellyel a nagyokat megtartja ebben a pedagógiai varázslatban. A Debussy zenéjére komponált Játékok című előadásukban az álomszerű jelenetek sorát egy gazdag érzelmi és gondolati rétegezettségű történetté gyúrta. Útkereső és útmutató kísérletéből csak a játszók nagyobb azonosulása hiányzott. Külön figyelmet érdemel az Ágh Erzsébet és Nagy Erzsébet vezette pozsonyepetjesi Kis Ugri-Bugri és az Ugri-Bugri bábcsoportok. Ágh Erzsébet rendezői megközelítésére a látvány kiteljesítése, a gyerekek közösséggé formálása és a bábtechnikák változatos alkalmazása a jellemző. Feltűnő az a gondosság, amellyel a maguk készítette bábukat, az egyes figurák jellegét igencsak karakteresen megmutató külsővel ruházzák fel. A Himmler Zsófia vezette párkányi Kuckó most a bábmozgatásért kapott díjat, ami azt is jelzi, hogy a bábpedagógiai munkán túl a rendezői elgondolások, ötletek, de még a dramaturgiai tisztaság is hiányzott. Helytállt ebben az igencsak erős mezőnyben a galántai Magyar Tannyelvű Gimnázium Manócska bábcsoportja, amelynek a rendezője Mészáros Andrea többéves kihagyás után tért vissza a bábozók közé. Ha a szlovákiai magyar bábjátszókat ebben az állapotukban szemlélem, akkor akár nyugodt is lehetnék. Nyugtalanságra azonban az ad okot, hogy a megtett előkészületek ellenére sem sikerült visszahozni a Duna Menti Tavasz keretei közé a pedagógiai bábjátszást. Ez a fogalom gyakorlatilag az óvodák és az iskolák alsó tagozatos bábos foglalkozásait takarja. Bár a bábos tanfolyamok sorozatának vannak óvónő résztvevői is, akik az utolsó pülanat- ban óvodai csoportjukkal mégsem jöttek el a műsoron belül meghirdetett foglalkozásra, a szándékot nem szabad feladni. Ma már a budapesti Mészáros Vincéné és Mészáros Emőke segítsége mellett képesek a bábpedagógia gyakorlati művelésére a tapasztalt hazai rendezők is. Közülük Szép Erzsébet szakkönyvet is írt, és Csépi Zsuzsa mesteri szinten játszik a gyerekek véletlenszerűen kialakult csoportjával is, de tudomásom van olyan tapasztalt óvónőkről is, akik a számukra is megfelelő időpontban bemutató foglalkozásokat tartanának. Mindebből kiviláglik, hogy a bábjátszók családias légkörének szellemet termékenyítő hatásán túl, a tanfolyamok és a szakmai segítség távlatossága is hozzájárul a sikerhez. Ehhez csatlakoztatható a valamikor a dunaszerdahelyi járásban oly széles körben elterjedt - tudomásom szerint ma is alkalmazott - bábpedagógiai foglalkozások bemutató jellegű sora. Fontos lenne a közép- és kelet-szlovákiai régiók működő bábcsoportjainak a rendszeresített támogatása. Ott ugyanis a létező bábcsoportok legtöbbször magukra hagyottam a nagyon erős dél-szlovákiai csoportoktól elszigetelten dolgoznak. Egyelőre a pénzhiány miatt megoldhatatlannak mutatkozik a tanfolyamokra történő utaztatás költségeinek a megtérítése is, aminek hiánya sok érdeklődő pedagógust távol tart a költséges utazástól. JEGYZET Közösen megbeszélni Bár a szervezők igyekeztek a lehetőségeket megteremteni hozzá, a jubüeumi Duna Menti Tavaszon sem sikerült fórummá változtatni a zsűri értékeléseit. Mindig sürgetett az idő, vagy éppen a kolléganőkre, kollégákra bízott gyerekek iránt aggódott a felelőségét tudatosító pedagógus-rendező. Szűkre szabott értékelések, sietős replikák nyomán talán tüskék is maradtak a partnerekben. Szeretném hangsúlyozni: partnerekben. Nem ellenfelekben, de legkevésbé ellenségekben. Kapja itt meg a dicséretet az a maroknyi csapat, amely Csépi Zsuzsa vezetésével az utolsó este baráti hangulatú találkozóra invitált mindenkit. A baj csak az volt, hogy a zsűrinek el kellett vonulnia a nehéz feladatot jelentő döntések meghozatalához. így tehát az a beszélgetés sem teljesedett ki. Nem mintha a zsűri ehhez szükséges lett volna, csak hát az idei Duna Menti Tavasz jobb hangulatához hozzájárulhatott volna az oldottabb, a kötelező szakmai titok köreiből kilépő zsűri is. Jómagam soha még üyen feszült pedagógusokat, ennyi izguló gyereket nem láttam a Duna Menti Tavaszon. Bizonyára vannak a csoportokkal és a pedagógus-rendezőkkel szemben iskolai elvárások. Csakhogy, azok a csoportok tagjai is betegre izgulták magukat, akik nem iskolán belül tevékenykednek. Más kérdéskört vet fel ez, ha az elvégzett vagy az éppen megkerült drámapedagógiai munka felől vizsgálódom. Ha egy pedagógus nem tudja elérni, hogy a csoportjának a tagjai a játék örömét ne csak emlegessék, hanem izgalom, versenyláz nélkül éljék is meg, akkor valószínűleg azzal a fránya drámapedagógiai folyamattal lesz a gond, amiről manapság már az is beszél, aki évtizedek óta nem jutott túl a színpadi betanításon. A zsűri meg látja, amit lát, s gondol, amit gondolnia kell, aminek következménye vitatott döntés lesz. Megfontolandó, hogy a kimondottan rangsorolást célzó versenyeztetés helyett ne keressen-e a Csemadok és a Pódium Színházi Társaság más megoldásokat. Beszélgetéseken felvetődött egy minősítési rendszer bevezetése. Ezen belül a Duna Menti Tavaszra eljutó együttesek saját belátásuk szerint kérhetnék a szakmai értékelést végző zsűritől a bronz, ezüst vagy arany fokozatot jelentő minősítést. Ezeket aztán minden évben meg lehetne védeni. Ennek szabályzati kidolgozása még nem történt meg, de már vannak ellenzői. Mondják: ugyanaz lenne az eredménye, mint a mostani fődíjas-nívódíjas versenykiírásnak. Mindenesetre meg kellene vitami a dolgot. Tanfolyamok nélkül aligha lesz képes a gyermekszínjátszásunk a bábjátszóink nyomába eredni. Az a pénzösszeg, amit a tanfolyamra pályázva a kulturális minisztérium nemzeti kisebbségi alapjából a mozgalom kapott, aligha lesz elég egy hétvégi rendszerű tanfolyamsorozatra. Ha csak, az amúgy is kispénzű pedagógusok nem áldoznak az eddiginél is többet a saját szakmai továbbképzésükre. Ezzel együtt azonban az iskolák vezetése sem tud számukra anyagi támogatást nyújtani, mert megszűntek a bérezési rendszerben a külön jutalmak és más bérjellegű juttatások. Itt mutatkozik majd meg, hogy mindaz a szeretetteljes érdeklődés, ami a válogató körút során szép számú igazgató részéről megnyilvánult, kitart-e akkor is, amikor éppen támogatásra, segítségre szorul a csoport. Ebben a pillanatban kevesen sejtik, mi lenne a következő negyedszázad elkezdésekor a megfelelő szakmai és szervezési törekvés a Duna Menti Tavasz színjátszóinak és bábjátszóinak a seregszemléjének formálásában. Annyi bizonyos, hogy átgondoltabb módszertani irányítás, tudatosabb szervezés nélkül nem tartható majd fenn az elért színvonal. Most ismét ott tartunk, hogy a rendszeres és a költségek növekedésének arányában növekedő támogatás nélkül sem szakmai fejlődés, sem kiteljesedő Duna Menti Tavasz nem képzelhető el. Lehetséges, hogy a megvalósuló regionális szemlék nyomán kevesebb résztvevője lesz az országos találkozónak, ami költségcsökkenéssel jár, viszont a kisebb rendezvényeket akkor is finanszírozni kell. Az oldalt írta: Dusza István Őszintén izguló színjátszó gyerekek a jubiláló Duna Menti Tavaszon. A színjátszó csoportok idei sereglése nem fesztivál volt, hanem verseny a javából A tündérmeséktől a kamaszok önvallomásáig RECENZIÓ Megszokott fordulat a Duna Menti Tavasz történéseire még negyedszázad elteltével is odafigyelő sajtó részéről, amikor felhőtlen örömről, önfeledt játékról, barátkozásról ír. Ennél sokkal óvatosabban írnak mindarról, ami a pozitív előjelű tények mögötteséhez tartozik, ami kimondva vagy kimondatlanul ki- sebb-nagyobb mértékben rontja ezt az oly sokszor emlegetett jó hangulatot. Nagy presztízse van a DMT-n való részvételnek. A szervezők által nyitottnak tartott válogatási rendszer az utóbbi években a megnőtt nevezések nyomán ennek a fordítottját mutatja. A válogatás eredménye sokáig egyetlen személy, idén már két szakember tudásának, ízlésének, szakmai szemléletének a függvénye volt. Már maga ez a tény is elgondolkodtató, mivel a megelőlegezett bizalom is fogyásnak indul, ha nincs változás, ha mindig ugyanaz a gyakorlat és szemlélet érvényesül. Pedig a DMT-re jelentkező iskolai csoportok számának idei szaporodása a regionális vagy területi versenyek szervezésének a lehetőségét is mutatja. Ez nemcsak a válogatás szempontjából lenne fontos, hanem az így hozott döntések ellenőrzését is lehetővé tenné, hiszen az ezeken részt vevő csoportok rendezői láthatnák, mihez képest jut el egy-egy együttes a DMT-re, a másik meg mihez képest nem. Mindez persze nem jelentené azt, hogy kétségek, bizonytalanságok úgy majd nem maradnak meg senkiben. Azt a versengést, amely a Dunaszerdahelyre való eljutást jellemzi, már csak magának a színjátszó csoportoknak a versenye múlja felül. Bármennyire is hangoztatják a fesztivál, illetve a verseny szervezői, hogy fölösleges az izgalom, maga a lebonyolítás rendje, a zsűrizés és a díjak odaítélésének a konstrukciója is ellentmond ennek. Ennek a példája volt a színjátszó csoportok idei sereglése. Nem fesztivál, hanem verseny volt ez a javából. Izgalommal, feszültséggel, véletlenszerűen bekövetkezett betegségekkel, ennek következtében a csoportokon belüli alkalmi jellegű kényszermegoldásokkal. Szólni kell a magát a gyermekszínjátszást érintő szakmai kérdésekről is. A mindenki számára hozzáférhető, magyarországi kiadóktól és szakmai társaságoktól beszerezhető drámapedagógiai és színházesztétikai kiadványok korában méltányolha- tó-e a nagy színpadi apparátussal, klasszikus színházi felfogásban színpadra állított előadás? Mindent megoldhat-e a drámapedagógiai előkészítéssel, gyakorlatokkal megalapozott, de a színpad törvényszerűségeit figyelmen kívül hagyó játék? Elegendő-e, ha két-három kivételes adottságú gyerek színpadi szerepléséhez a többiek csak asszisztálnak? Miért nem találja meg a pedagógusok többsége az üyen kiemelkedő képességű gyerekek és a csoport közötti összhangot? A válaszokat maguk a pedagógus-rendezők adhatták meg, de nem utolsósorban a döntéseivel nemcsak minősítéseket, de indoklásokat is prezentáló zsűri. Akik a részvételért kaptak díjat, vagy a kezdők sorába tartoznak, vagy vitatható ízlésbeli irányt vettek. Volt egy népes sereglet, akik játékuk lényegére tekintve egy-egy kiemelkedő minőségi elemmel jelezték idén is, hogy bármikor lehetnek nívódíjasok és fődíjasok. Az idei nívódíjas színjátszók sorában a komáromi Munka Utcai AI Egyszervani komédiások együttese Habán Hajnalka rendezésében a választott dramatizált komédiák változatos előadásmódjával, a formai útkereséssel és a drámapedagógiai megalapozottsággal tűnt ki. A Csemadok királyhelmeci alapszervezete és a Polgári Kezdeményezések Klubja Bodrogközi Aprószínpada Nádasdi Hüda és Zvolenszky Gabriella rendezésében az idei DMT legégetőbb kérdésére talált választ. Kamaszgyerekekkel egy a szegénység és a szeretet témájával foglalkozó Jókai-elbeszélés színpadi adaptálásához találtak formát, amely nemcsak a szakmai zsűri tagjait, de a közönséget álkotó gyerekeket is magával ragadta. Ezt bizonyítja, hogy a nagyobbrészt dunaszerdahelyi gyerekekből álló gyerekzsűri díját is megkapták. Megosztott fődíjat vett át a nyárasdi Tekergők színjátszó csoport A szegény ember szőlője című népmese játékossággal, ötletes mozgással és takarékos dramaturgiával színpadra vitt változatával. Nagy Irén és Gaál Lívia pedagógusrendezők, úgy tetszik, megtalálták azt a formát és módszert, ami a gyerekek játékosságát erősíti. Megközelítőleg ugyanilyen szakmai elgondolások alapján kapott megosztott fődíjat a királyhelmeci AI Apróka színjátszó csoportja, az illésné Popália Irén rendezte Ludas Matyi- feldolgozással. Pedagógiai, esztétikai és ízlésbeli különbözőségek szerint a fődíjasok és a nívódíjasok között árnyalatiak a különbségek. Elgondolkodtató viszont, hogy a hét másképpen díjazott együttes és a kiemelten díjazottak között sokkal nagyobb volt a különbség. Kivételt csak a szepsi és a dunaszerdahelyi csoportok képviseltek. Bizonytalan a pedagógiai bábjátszás jövője, amit a kisfiú tekintete is tükröz.
