Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-06 / 104. szám, szombat

Családi Kör ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 6. Csütörtöky József (Fotó: Vári) Milyen öröm érte? Válaszol: Csütörtöky József kan­didátus, a komáromi Duna Menti Múzeum igazgatója: Sajnos, semmilyen. Gond annál több. A legnagyobb gond, ami az in­tézet számára katasztrofális, az a költségvetés. Múzeumunk az utóbbi tíz év legkisebb költségvetését kapta - három és fél millió koronát. Ebből fedezni tudjuk a béreket és marad 160 ezer koronánk a fenntartásra - Szlovákia egyik legrégibb múzeu­mára. Jelenleg nyolc állandó kiállí­tásunk van - ebből kettőt az idén le­bontunk - közte épp az évforduló évében a Jókai-kiállítást, mivel nem tudjuk kifizetni a negyedmilliós bér­leti díjat. A Jókai-anyag a raktárba kerül. A fennmaradó 160 ezer korona arra elég, hogy fedezzük a villany- és gázszámlát, az üzemeltetéssel kap­csolatos költségeket (pl. kötelezően előírt revíziók). De vannak egyéb ki­adások - irodai kellékek vásárlása, másológépek üzemeltetése, telefon­díj, utazási költségek -, amelyekre sajnos már nem jut. Vannak saját bevételeink is, de az nem fedezi a hi­ányt. Mindegyik múzeum hasonlóan rossz helyzetben van. Tavaly a Szlovákiai Múzeumok Szövetségé­nek őszi közgyűlésén elhangzott, hogy az idei múzeumi világnapról azzal emlékezünk meg, hogy bezá­runk. Nem sztrájkot hirdetünk, mert a múzeumok nem tudnak sztrájkolni, csak így hívnánk fel a közvélemény figyelmét a múzeu­mok válságos anyagi helyzetére. A múzeumi világnapot - május 18-át - az intézmények mindig valami külön rendezvénnyel ünnepelték... most majd azzal, hogy semmilyen rendezvényt nem szervezünk. Re­ménykedni reménykedünk. Min­denki azt mondja, ez az év a legne­hezebb. De sajnos, örömről nem beszélhetek, (kopasz) SZIKLAMÁSZÁS KEZDŐKNEK - 7. Biztosítás a sziklán Az elölmászó közteseket helyez el, amelyek az esést hivatottak megfogni. . TÖRÖK ZSOLT biztosítás teszi lehető­vé, hogy a mászó az esetleges esést sérülés nélkül, vagy a lehető legenyhébb sérüléssel ússza meg. A biztosí­tást mint a mászás során zajló fo­lyamatot, a biztosítási láncot pedig mint egy rendszert képzeljük el, amelynek elemei az esés megfogá­sában közrejátszanak: a zuhanó és a biztosító társ teste, a beülök, a bekötések, a csomók, a kötél, a biz­tosítóeszköz, a karabinerek, a szik­la és a sziklán kialakított biztosítá­si pontok, a stand. A klasszikus felállásban a mászás­hoz két személy - a kötélpáros - együttműködése szükségeltetik. Az egyik mászik, a másik pedig biztosítja őt. A többségében mitek­kel kiépített, egy kötélhosszas mászóiskolai utakon ez részint ha­sonlóan, mégis sokkal egyszerűb­ben zajlik, mint a nagyfalakon, és a nittek nagy teherbírásának kö­szönhetően eléggé biztonságos. Az elölmászó beköti magát a beülőbe, és végigmássza az utat, miközben megakasztja a köztesként szolgáló nitteket. Ezalatt a biztosítóember a biztosítóeszközön keresztül eresz­ti utána a kötelet. Miután az elölmászó kimászta az utat, vagy bestandol, és most ő biztosítja a társát, aki felső kötéllel mássza az utat és közben kiszedi az elölmászó által tett közteseket, vagy visszaereszkedik a földre. En­nél azért egy kicsit összetettebb a feladat, különösen a nittekkel ki nem épített nagyfalak több kötél­hosszas útjain, ahol általában még a kommunikáció is probléma, mi­vel a páros tagjai sokszor nem lát­ják, és nagyon rosszul, olykor egy­általán nem hallják egymást. Ép­pen ezért rövid, jól érthető utasítá­sokat üvöltenek egymásnak. A fal tövéhez érve a mászók építe­nek egy standot (ez két, de jobb esetben három, ékekkel, szögekkel stb. kialakított fix pont), amelyhez a biztosítóember kiköti magát, biz­tosításba veszi az elölmászót, és közli vele: „indulhatsz!”. Az elölmászó mászás köz­ben közteseket (szin­tén ékekkel, szögekkel és egyéb eszközökkel kialalö'tott fix pontok) helyez el, amelyekhez karabinerrel vagy exp- resszel csatlakoztatja a kötelet. A köztesek az esetleges esést hivatot­tak megfogni. Az elő­ször tett köztes után „köztes” kiáltással tá­jékoztatja a biztosító társat, így az számít­hat rá, hogy esésnél a rántás immár a köztes irányából éri őt és a standot. Ha a kötél túl feszes, az elölmászó „kötél” kiáltással uta­sítja a biztosítót, hogy engedjen több szabad kötelet. Ha túl laza, „húzd be!” hangzik el. Esésre - ha van hozzá elég lélekjelenlét - „tarts!” utasítással hív­juk fel a figyelmet. Kb. a kötél felétől a bizto­sító időnként a méte­rek számának a kiáltá­sával hozza az elölm­ászó tudtára a még rendelkezésre álló kö­tél hosszát. Az elölm­ászó ebből tudja, hogy mikor kell a következő standnak megfelelő helyet keresni. Az elölmászó be­standol, azaz fix pontokat létesít, kiköti magát, és ezt „stand” kiál­tással közli. A biztosító kiveszi őt a biztosításból, és a „kivettelek” üze­nettel válaszol, mire az elölmászó behúzza a szabadon maradt köte­let. A lenti ember megvárja, míg a beülőjéhez kötött kötél megfeszül, amit „én vagyok” kiáltással jelez. A fenti ember biztosításba veszi őt, és „gyere!” kiáltással reagál. A má­sodmászó kiveszi az önbiztosítást, szétszedi a standot, és egy „indu­lok” kiáltással közli, hogy elkez­dett mászni az őt felülről biztosító társhoz, miközben kiszedi az általa elhelyezett közteseket. Mikor fel­ér, eldöntik, hogy ki mássza előre a következő hosszat, és a folyamat kezdődik elölről, ideális esetben annyiszor, mígnem kimásszak a falat. Sokszor körülményes a szavakkal, utasításokkal való kommunikáció egy nagyfalban. Az a tapasztala­tom, hogy amikor a társ látható, 40-45 méterre is egész jól elkiabá­lunk egymásnak, ám amikor taka­rásban vagyunk egymáshoz képest - és ez a gyakoribb eset -, 20 mé­terről is gond megértenünk egy­mást. Továbbá a szél süvítése, egy vízesés csobogása teljesen lehetet­lenné tudja tenni az emberi hang terjedését. Valamivel hatásosabb az előre megbeszélt sípjelekkel történő értekezés, de van, hogy csak a kötél mozgásából tudunk következtetni a társ helyzetére. A következő néhány részben be­mutatjuk a biztosítási lánc elemeit. HOROSZKÓP Néhány jó tanács azoknak, akik kedvelt szobanövényeikat szeretnék szaporítani Kos: Közeli kapcsolatain van ma a hangsúly, hiszen szerettei szeretnék, ha több időt töltenének együtt. A mára tervezett családi program remek szórakozást ígér. Bika: Bár egy kissé nehezen indul a napja, amint fel­veszi a ritmust, számta­lan kikapcsolódási lehetőség kö­zül választhat, melyeken Ón és családja felhőtlenül szórakozhat. Ikrek: Számos elintéznivalója van, és mivel rokona se­gítségére ma nem szá­míthat, korán neki kell látnia a munkának, ha időben végezni szeretne. Délután jó tippet kap. Rák: Ha tegnap éjjel sokáig ébren volt, a mai nap ré­szét pihenéssel fogja tölteni. A családjával közösen el­töltött délután során sikerül új energiával feltöltődnie. Oroszlán: Ha még van elmaradt munkája, azt még ma délelőtt intézze el, hogy a hétvége hátralévő részét kedvesé­nek szentelhesse. Egy romantikus vacsora rendkívül felvillanyozza. Szűz: Remek üzleti elképzelé­sei vannak, ám ezek megvalósításához nin­csenek meg a szükséges támoga­tók. Délután egy izgamas baráti rendezvényen vesz részt. Mérleg: Addig ne utazzon el se­hova, amíg nincs ren­dezve minden részlet, különben könnyen ráfázhat. Ha a mai napon is dolgozik, az rend­kívül jó hatással lesz karrierjére. Skorpió: A mai nap kiválóan alkal­mas arra, hogy üzleti tá­mogatókat keressen sze­mélyes vállalkozásához. Otthorii pénzügyei könnyen kicsúszhat­nak a kezei közül, ha nem vigyáz. Nyilas: Feszült helyzetben talál­ja magát ma reggel, és meggondolatlan szavai­val csak olajat önt a tűzre. Legyen nagyon türelmes, és hallgassa meg a másik fél véleményét is. Bak: Kiváló befektetési ötle­teket kaphat egyik ko­moly szaktudással ren­delkező ismerősétől. Szervezzen tartalmas programot családjá­nak, mellyel kikapcsolódhat. Vízöntő: Kedvesével tökéletes összhangban van ma, így bámüyen könnyen meg tudnak állapodni. Kreatív ötletei­vel sikerül lenyűgöznie barátait, akikkel délután elbeszélget. « Halak: Egyik barátjának nagy szüksége van a segítségé­re, de ezt nem meri ki­mondani. A gyermekek között el­töltött idő nagyon frissítő hatású, és segít elszakadni a környezettől. Csüngőágú fikusz, begónia ÖSSZEÁLLÍTÁS Kedvező körülmények között a Ficus banjamina apró fácskává nő. Ívben hajló ágairól törékeny gallyak ágaznak el, amelyeken kecsesen elvékonyodó végű leve­lek és hegyes rügyek sorakoznak. Ideális szobanövény és valamivel apróbb termetű is, mint rokona, a Ficus elastica. Zöld vagy tarka le­velű fajtái egyaránt rendkívül népszerűek. Szaporítási alapanyagként az idei hajtásokról kora nyáron vágjunk le egészséges, 8-10 cm hosszú oldalhajtáscsúcsokat. 1. Éles késsel közvetlenül egy le­vél töve alatt vágjuk el, és távolít­suk el az alsó leveleket. 2. A dugványt ültessük 9 cm át­mérőjű cserépbe töltött nyirkos szaporítóközegbe (pl. tőzeg-ho­mok keverékbe). A dugvány tövét nem szükséges por alakú gyöke- reztető hormonkészítménybe mártani; a dugvány a nedvedzést is abbahagyja, ha a talajjal kap­csolatba kerül. Óvatosan nyom­kodjuk meg körülötte a szaporítóközeget. 3. Tegyük a cserepet lazán össze­kötött fóliazacskóba, és az egé­szet állítsuk közvetlen napsütés­től mentes, meleg helyre. Miután a dugvány meggyökerezett, ve­gyük le róla a zacskót, hogy egy ideig akklimatizálkódjon, majd ültessük végleges helyére. Begónia: „Királybegónia” - talá­lóbb nevet nem is kaphatott vol­na ez a gyönyörű növény. Egész Miután a dugvány meggyökerezett, ve­gyük le róla a zacs­kót... sor fajtát nemesítettek ki belőle, amelyek a szivárvány minden szí­nében pompázó, mintás levelei­nek köszönhetően a legszebb ma ismert szobanövények közé tar­toznak. A bátortalanabbak ked­véért azt is érdemes megemlíteni, hogy ezek a begóniák elviselik a rövid időn át tartó szárazságot és gondozójuk időnkénti lezsersé- geit is megbocsátják, tehát min­den gyűjtőnek bátran ajánlhatók. A nagylevelű begóniákat levél­dugványról szaporítsuk. 1. Egy egészséges levelet helyez­zünk felső oldalával lefelé egy ke­mény felületre. A levéllemezhez közel vágjuk le a levélnyelet. Egy­mástól 2,5 cm-nyire ejtsünk 2 cm hosszú bemetszéseket a vasta­gabb ereken keresztül. 2. Tegyük a levelet immár színé­vel felfelé egy tálcányi nyirkos tő­zeghomok keverékébe. Az ereket apró kavicsokkal nyomjuk hozzá a földhöz vagy szúrjunk beléjük hajlított drótdarabokat. 3. Fedjük le a tálcát egy átlátszó fóliazacskóba, amelynek végén lazán kössük össze. Tegyük a tál­cát meleg, világos helyre. 4. Három-négy hét alatt fiatal növénykék alakulnak ki, amelye­ket óvatosan ismét cserépbe ül­tethetünk. A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona HÉTVÉGI MAGAZIN Levélcím: Családi Kör, Vox Nova Rt., Prievozská 14/A, P.O.BOX 49, 824 88 Bratislava, tel.: 07/5823 8314 KÍVÁNCSIAK VOLTUNK

Next

/
Thumbnails
Contents