Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-05 / 103. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 5. Panoráma - Hirdetés fp A japán rendőrség tegnap hajnalban megrohamozta azt az autóbuszt, amelyen egy fiatalember tucatnyi túszt tartott fogva. A túszok épségben kiszabadultak, a túszejtőt elfogták. A busz 20 utassal haladt Szaga városából Fukuoka felé, amikor a 17 éves fiatalember eltérítette a járművet. Egy utas elmenekült a buszról és értesítette a hatóságokat. A rendőrség üldözőbe vette a járművet, és Hirosimánál egy parkolóban megállásra kényszeritette, majd hosszas tárgyalások után megrohamozta a buszt. A támadó késével megölt egy túszt, ket­tőt pedig megsebesített, az utóbbiakat mentőkkel szállították kórházba. (TA SR/EPA) Egy túlélő ükunokája bocsátotta eladásra az értékes iratokat Elárverezték a Titanic étlapját MTI-PANORÁMA London. A Titanic egyik étlapját és egyik fiatal utasának egészségügyi bizonyítványát árverezték el szer­da este összesen 34 ezer fontért (21 ezer dollár) a londoni Sot­heby’s aukciós házban. Az AFP jelentése szerint a ritkasá­gokat Sarah Rothnak, az 1912. áp­rilis 14-i hajószerencsétlenség túl­élőjének ükunokája bocsátotta el­adásra. Az akkor fiatal nő a szeren­csétlenül járt hajóval vőlegényéhez utazott New Yorkba, amikor a Tita­nic jéghegynek ütközött. A harma­dik osztályon utazó ifjú hölgyutas­nak sikerült annak idején kézitás­káját a dokumentumokkal együtt egy olyan mentőcsónakon kimene­kítenie, amely többségében az első és másodosztály utasaival volt tele. A harmadik osztály étlapjáról a sze­rencsétlenség estéjén füstölt hering és szósszal leöntött sült marhasze­let között lehetett választani. Sarah Rothot társaival együtt a Carpathia nevű hajó vette fel. New Yorkban kórházba került, majd a hajószerencsétlenség után nyolc nappal férjhez ment vőlegényéhez, Dánielhez. Az elárverezett iratokat magánszemélyek vásárolták meg. Az AGW pénzügyi társaság megvásárolja Öntől VAGYONAIAPI KÖTVÉNYÉT nagyon kedvező feltételekkel, havi 300 korona kamat kifizetésével. Ráadásul 12 hónap elteltével az említett kamatok mellett társaságunk kifizet Önnek 10 000 koronát. Aki az AGW cégnek adja el vagyonalapi kötvényét, sorsolásba kerül, amelyben 2 500 OOO korona értékű családi házat nyerhet. Forduljon bizalommal munkatársainkhoz, akik a Szlovákiában működő összes «rendeltségünkön szívesen adnak részteles tájékoztatást. KOSICE, Stúrova 14, tel.: 095/625 62 31-2, PRESOV, Hlavná 85, tel.: 091/77 20 327, 77 33 645 HUMENNÉ, OS „CENTRUM", Nám. Slobody, tel.: 0933/788 03 60 -1 TREBISOV, M.R. Stefánika 60, tel.: 0948/ 672 39 96, POPRAD, sv. Egídia 78, tel.: 092/788 17 11-12 SPISSKÁ NOVA VÉS, Polyfunkcny dóm sídl. Vychod.tel.: 0965/429 94 80 -1 BARDEJOV, Stöcklova 8, tel.: 0935/488 12 61, -3 MICHALOVCE, Hoilého 60, tel.: 0946/643 67 68 - 9, 643 67 72 BRATISLAVA, Michalská 16, tel.: 07/546 416 91-2 DUNAISKÁ STREDA, Vámberyho 55, tel.: 0709/5500 931- 2 ZVOUEN, Námestie SNP 16, tel.: 0855/5400 850 - 1, ZIUNA, Národná 23, TRENCÍN, Mierové námestie 8, MARTIN, Osloboditel'ov 64, NITRA, Stefánikova 24 Vasa cesta istoty vk-im« Szolgáltatások minden korosztálynak A Szlovák Takarékpénztár az a bank, amelyre az Ön családja mindig és mindenütt bátran támaszkodhat. A takarékoskodás és a hitelek folyósítása terén szerzett sokéves tapasztala­tainak köszönhetően gazdag kínálatot alakított ki, amelyből bárki választhat. A hagyományos banki termékektől kezdve a rendhagyó termé­kekig, amelyek egyediek a szlovák piacon. Takarékbetétkönyv a gyermekének, Diák átutalási betétszámla fizetőkártyával, amely már 15 éves kortól érvényes, Tőkekamatozású betétkönyv több határidős betét lehetőségével, járadékos takarékosság, fogyasztói hitel autó vagy garázs vásárlására vagy jelzáloghitel, mint az új lakások finanszírozásának azonnali formája és további termékek, amelyek több értéket és lehetőséget hoznak az Önök életébe. SLOVENSKA SPORITEILNA postmaster @ slsp.sk www.slsp.sk Mindan

Next

/
Thumbnails
Contents