Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-29 / 122. szám, hétfő

2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 29. KOMMENTÁR Külpolitikai résenlét TÓTH MIHÁLY Sokminden elmondható a HZDS, az SNS és a Munkásszövetség alkot­ta előző koalícióról, de az semmiképpen sem, hogy egyértelműsítette volna irányultságát. A kormányprogramban ott virított a Brüsszel felé haladásról szóló fejezet, meg-megesett, hogy Meciar is azt mondotta: „Nyugat”, némely pártbelije és koalíciós partnere azonban mindig gondoskodott arról, hogy a politikailag megcélzott nagyérdemű Moszkvát reméljen Brüsszel helyett. Vladimír Meciar miniszterelnökként nem engedhette meg magának, hogy ugyanazt a külpolitikai nótát fújja, mint mozgalma romantiku­san pánszláv szárnyának hordószónokai, netán mint Slota tábortűz­ugrói, vagy Eupták óbolsevikjei. Egy miniszterlenök más helyzetben van, különösen ha önmaga és környezete viselt dolgai miatt folyton bizonygatnia kell szalonképességét, és hogy számára nem sajtpapír a kormányprogram külpolitikája. Mégis, akik anno ott voltak Meciar külpolitikai műhelyében, mondják, hogy az egykori kormányfő nem1 csak a koalíción belüli szélsőséges nacionalisták, netán extrém balol­daliak kiszámíthatatlanságától tartott, hanem egy kulturális társadal­mi szervezet megnyüvánulásaitól is. A HZDS elnöke maga igyekezett meghatározni, hogy Szlovákiában mikor történnek olyan dolgok, amelyek nyomán tiltakozások érkeznek a nyugati fővárosokból. Attól a naptól, hogy az ország nagymúltú kulturális szervezetének vezetője utalt arra, hogy munkamegosztást kellene kialakítani a nemzeti kor­mány és a nemzetébresztő organizáció között, a Matica slovenská ve­zető testületének ülésezésekor a HZDS külügyi apparátusa rendsze­rint riadókészültségben volt. A miniszterlenök szerette a dolgokat kézben tartani, és tudta, hogy a begerjedt nemzetébresztők kiszámít­hatatlanok tudnak lenni. Meciar rendszerint megakadályozta, hogy még a hivatásos nemzetébresztők is diplomáciai bonyodalmakat okozzanak. A bonyodalomkeltést saját privilégiumának tekintette. Ami sikerült Meciamak, nem egészen sikerült Magyarország minisz­terelnökének. A Magyarok Világszövetségének vezetői a szervezet közgyűlése előtt is a kormány és az MVSZ közötti munkamegosztás­ról beszéltek. Nem titkolták, ezen azt értik, hogy amit a kormánynak diplomáciai megfontolásból nem illik kimondania, azt majd kimond­ja a Világszövetség. így is lett. Patrubány Miklós vastagon trianono- zott, így jobbról előzte Boross Pétert, a kormány mérsékeltségre intett jelöltjét, és nem telt bele 24 óra, a Magyar Köztársaság külügyminisz­tere mentegetőzésnek is beillő nyilatkozatra kényszerült. Az MVSZ vezetői munkamegosztás kérdésében aligha egyeztettek a Matica ki­válóságaival. Egyszerűen: ugyanolyan srófra jár az agyuk. Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (58238312), Tallósi Béla - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma - (58238338), P. Malik Éva -régió- (58238310), Kovács Ilona - mellékletek - (58238314) Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, 53417054, telefax: 58238343, üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztóségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684 214, Komárom: tel., fax: 0819/7704 200, Nyitra: 087/652 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Lapterjesztési osztály, laprendelés: 58238327,58238326 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA KFT.- Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PrNS, valamint a D. A. CZVEDLER KFT. - Somolja. Külföldi megrendelések: PrNS ES-vyvoz dace, Koáická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Posta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az interneten is megtalálható: http://www.ujszo.com E-mail: redakria@ujszo.com Mire vannak a törvények? VOJTEK KATALIN Néhány politikussal ellentétben Szlovákia nem minden lakosa szenved emlékezetkiesésben. So­kan emlékeznek arra, amikor Ro­man Hofbauer nyilvánosan a „Szlovákia ellenes erőket” tette felelőssé felesége korai haláláért. Különös bűnbakkeresését a jóér­zésű emberek a tragikus veszte­ség okozta érzelmi kisiklásként fogták fel, és együttéreztek a po­litikussal, mégha nem kedvelték is különösebben. Úgy látszik, Hofbauer csak a saját fájdalmát képes átérezni, mások gondja- baja iránt érzéketlen. Ezt - öntu­datlanul - arcjátékával is elárulta szerdán Dunaszerdahelyen, ahol képviselőtársaival együtt hallgat­ta végig a Gépipari Szaktaninté­zet tantestületének panaszait Mi­roslav Simek ellen. Az igazgató önkényeskedéseinek felsorolása közben kérdőn vonogatta a vál­lát, mint aki nem érti, mi kifogá­solni való lehet Simek lépései­ben. Hofbauer úr számára érdek­telen a kisgyermekes, csökkent Fordulat OECD-ügyben: Ivan Miklós meggyőzte az amerikai kormányképviselőket Mit ér a 49 százalék? Ivan Miklós washingtoni lá­togatása óta az Egyesült Ál­lamok már nem ellenzi Szlo­vákia belépését az OECD-be -jelentette be pénteken az USA pozsonyi ügyvivője. TUBA LAJOS Ezzel talán lezárult a Dzurinda- kormány első jelentős külpolitikai sikerét övező, hetek óta tartó bi­zonytalanság, és június végén va­lóban meghívást kaphatunk a szer­vezetbe. Ez egyben annak elisme­rését is jelentené, hogy az ország teljesítette a piacgazdaság kialakí­tásának legfontosabb feladatait. A fennmaradó teendők gyors elvég­zéséről június végéig kell meg­győzni a partnereket. Pénzpiaci elemzők szerint az OECD-tagság a külföldi befektetők számára elen­gedhetetlen feltétel a komolyabb döntések meghozatalakor. Ettől az is várható, hogy a minősítő intéze­tek az országot a spekulációsból a befektetésre ajánlott kategóriába sorolják át. A jegybank a múlt héten tovább csökkentette irányadó kamatait, ezentúl a bankok hét százalékon helyezhetik el nála a szabad pén­Csalódtak, akik sokat vártak a komáromi hajó­gyár közgyűlésétől. züket, illetve tíz százalékért jut­hatnak bármikor áthidaló hitel­hez. Ez tovább stabilizálja a pénz­piac helyzetét, bár a viszonyok ja­vulása egyelőre kevéssé nyilvánul meg a hitelek kamataiban. Makro­gazdasági hír a pénzügyminiszter azon bejelentése is, amely szerint a Nemzetközi Valutaalap készenléti hitele megszerzése érdekében a kormány hajlandó teljesíteni a szervezet feltételeit. Egyre aggasz­tóbb hírek érkeznek az ún. Ducky- váltók ügyében. A cseh Union Bank által benyújtott 400 millió koronás tételről már csak a Legfel­sőbb Bíróságnak kell döntenie. Amennyiben jóváhagyja ezt a kö­vetelést, több tucat hasonló jelen­het meg, miközben a néhai HZDS- es igazgató többre állítólag még az összeget sem írta rá. Emiatt egyre többen tartanak attól, hogy a leg­többet érő vállalat privatizációjá­ból esetleg semmiféle bevétele nem lesz az országnak. Ez pedig csökkenti annak a bejelentésnek a súlyát, hogy a kormány többhóna­pos vajúdás után rászánta magát a gázművek 49 százalékának priva­tizációjára. Eldőlt az is, hogy ezt egyben próbálják meg értékesíte­ni. A Transpetrol privatizációjával kapcsolatos, szintén régen várt döntés állítólag a jövő heti kor­mányülésen várható. Csalódniuk kellett azoknak, akik Komáromban sokat vártak a hajó­gyár pénteki közgyűlésétől. A dön­tő részvényesek az előzetes meg­egyezés ellenére sem egyeztek be­le, hogy az állam és a fő hitelezők képviselői bekerüljenek a vállalat felügyelő bizottságába. Ez azt je­lenti, hogy nem valósul meg a ne­hezen kialkudott állami garancia a hajóépítésre tervezett újabb 29 millió márkás hitelre. Podstránsky Vladimil pénzügyminisztériumi ál­lamtitkár a sikertelen közgyűlés után arra figyelmeztetett, hogy ez a cég pénzügyi összeomlásával jár­hat. Milan Kopcok vezérigazgató szerint „a felügyelőbizottságnak a közgyűlés előtt nem volt ideje ta­lálkozni és előkészíteni a hitele­zőknek ígért helyeket”. A hírek szerint a részvényesek felelőtlen­sége miatt a hajógyárnak már leg­feljebb két-három hete van hátra. A mozgásban levő hazai bankszfé­rában a múlt héten a Devin Bank körül sűrűsödött össze a levegő. Igazgatója szerint két héten belül eldől a pénzügyminisztériummal szemben támasztott 2,5 milliárd koronás követelésük sorsa. Hama­rosan részvényes közgyűlést is tar­tanak, amelyen esetleg kiderül va­lami a külföldi befektetőkkel foly­tatott tárgyalások eredményeiről. Pozitív fejleményeket ígért Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter is, megerősítve ezzel a feltétele­zést, hogy az SKB után az állam igyekszik elkerülni az újabb bank­Az SKB után az állam igyekszik elkerülni az újabb bankcsődöt. csődöt. Erre utal az a kormány- döntés is, amely szerint a Szlovák Távközlés akár a privatizációs ár csökkenését is kockáztatva részt vesz a Postabank megmentésére tervezett tőkeemelésben. Ennek eredményeként a kisemberek szempontjából a sorban a takarék- pénztár után következő pénzinté­zetben az állami cégek újra többsé­gi részesedést szereznének. A Betétvédelmi Alap bejelentette: június 19-én megkezdi az SKB-ban ragadt betétek kifizetését - termé­szetesen csak a 322 ezer koronás határig. Ehhez 4,3 milliárd koro­nára lesz szüksége, amelyet rész­ben a jegybanktól kölcsönöz, rész­ben pedig a többi bankot kötelezi újabb befizetésekre. Nagyon fontos esemény volt a múlt héten a Kassai Vasmű köz­gyűlése, amely a vártnál is simáb­ban zajlott. Ezzel azonban nincs vége a játszmának, a végső döntést a június végére tervezett közgyű­lés hozza meg. Ekkor kell a részvé­nyeseknek beleegyezniük, hogy le­mondanak a cég kohászati részé­ről és csak a legfeljebb kiszolgáló funkciókat ellátó maradék gazdái lesznek. NYILATKOZAT Haldoklik a nemzeti televízió A Hungária Televízió Közalapít­vány alulírott kurátorai aggódva vesszük tudomásul, hogy az im­már nemzetközi hírű, kulturális teljesítményéért a legmagasabb európai elismeréssel kitüntetett Duna Televízió, amely már meg­alapításakor az egyetemes ma­gyar nemzet szolgálatát vállalta fel, éppen a Millennium évében az anyagi ellehetetlenülés küszö­bére érkezett. A 2000. május 23-ára összehívott kuratóriumi értekezlet és rész­vénytársasági közgyűlés helyett tartott tájékoztató-tájékozódó beszélgetésen lemérhetővé vált, hogy a Duna Televízió meghatá­rozó nemzetközi feladatát csak úgy tudja továbbra is teljesíteni, ha minden illetékes testület - mindenekelőtt az alapító, - a Magyar Köztársaság Ország- gyűlése - szembenéz a reális helyzettel és intézkedik a ve­zetés folytonosságának bizto­sításáról. Érthetetlennek tartjuk, hogy mi­közben a millenniumi évben a nemzet legkiemelkedőbb képvi­selőitől a legmagasabb szinten hangzanak el a Duna TV teljesít­ményét méltató szavak, a Duna TALLÓZÓ FRANKFURTER ALLGEMEINE ZEITUNG A német kormánynak fenntartásai vannak Washington tervezett új ra­kétaelhárító rendszerével (NMD) kapcsolatban, mivel az Berlin sze­rint sérti az 1972-ben Washington és Moszkva által kötött ABM- szerződést - irta a konzervatív új­ság. A fenti álláspont több heti egyeztetés után alakult ki a kancel­lári hivatal, a védelmi és a külügy­minisztérium között. Egy világűrbe telepített megfigyelő és elhárító rendszerrel Washington annak kí­vánja elejét venni, hogy ún. gazfickó államok, például Irak, Észak-Korea vagy Irán nagy hatótávolságú raké­táikkal csapást mérhessenek az Egyesült Államokra. A berlini állás­pont értelmében az NMD ellentétes volna az AMB-szerződéssel. Ha Wa­shington egyoldalúan felmondaná az utóbbi szerződést, úgy az jelentős következményekkel járna a szerző­déseken alapuló fegyverzetkorláto­zásra. Európa ugyan nem írta alá az ABM-szerződést, ám annak felmon­dása vagy megszegése erre a föld­részre is hatással volna - véleked­nek Berlinben. A június elején a XXI. századi kormányzás kérdéseit bon­colgató nemzetközi tanácskozáson Gerhard Schröder kancellár várha­tóan értésére adja hazája fenntartá­sait Bili Clintonnak. Berlin meglátá­sa szerint az NMD megvalósítása károsan hathat az adanti szövetség összetartó erejére - írta az újság. VIJEST Riadókészültségbe helyezték a ju­goszláv hadsereg Montenegróban állomásozó egységeit - állítja a helyi lap. Az újság az illetékes parancs­nok, MUorad Obradovic parancsára hivatkozik. A Montenegró területén is illetékes 2. jugoszláv hadsereg egységeit azután helyezték készült­ségbe, hogy a jugoszláv vezérkar megállapította:,külső ellenségek, a szakadárokkal és az ellenséges el­lenzéki erőkkel összefogva, a törvé­nyesen megválasztott hatalom meg­döntésére törnek”. A parancs szerint ezek az erők „igyekeznek lerombol­ni” a Szerbiából és Montenegróból álló jugoszláv államszövetséget, .katonák, politikusok és üzletembe­rek elleni terrorcselekményekkel fé­lelmet elhintem a lakosságban, és polgárháborút kiprovokálm”. CUMHURIYET A rangos török napilap exkluzív in­terjút közölt Orbán Viktorral a ma­gyar miniszterelnök hivatalos török- országi látogatása kapcsán. A kor­mányfő kifejtette, hogy az EU keleti irányú bővítése hozzájárul Európa békéjéhez és stabilitásához. El­mondta, hogy Törökországnak és Magyarországnak is kívánsága a sta­bilitás megteremtése a Balkánon. A közös európai biztonság- és védelmi politikában való magyar és török részvételre vonatkozó kérdésre Or­bán így válaszolt: Magyarországnak és Törökországnak közös érdeke a NATO integrált képességeinek meg­őrzése. Magyarország támogatja Tö­rökország EU-tagjelöltségét, és meg­erősítette, hogy szorosabb együtt­működést szeretnének a két ország kormányai között, növelni szeretnék a két ország közti kereskedelmi for­galmat. Bülent Ecevit török minisz­terelnökkel kapcsolatban Orbán elmondta: irigyli azokat, akik hosszú ideig talpon tudnak maradni a politi­kában, és támogatja a fiatalok be­kapcsolódását a politikai életbe. TV hétköznapi munkáját biztosí­tó gyakolati intézkedések késnek, sőt akadályoztatnak. A médiatör­vény meglevő hézagai nem ment­hetik ennek a helyzetnek a fenn­tartását. Határozottan felkérjük az illeté­keseket, elsősorban a Magyar Köztársaság Országgyűlését az elodázhatatlan intézkedések meghozatalára. Budapest, 2000. május 23-án a HTVKA határon túli kurátorai--- » lllllil , Will iliMM——l—l—I—IIllt» I Sz lovákia 2000. Minél többen minél közelebb a húsosfazékhoz. (Azaz Korompán a nemzetközi galuskafőző és -evőversenyen a galuskástálhoz.) (TA SR-felvétel) JEGYZET munkaképességű szakoktató sor­sa, akit az illetékes közigazgatási szerv jóváhagyása nélkül bocsá­tott el Simek. Nem indítja meg az sem, hogy egy diák egy teljes évet elvesztegetett az életéből, mert az igazgató nem volt haj­landó felvenni a szaktanintézet­be, noha erre bírósági döntés kö­telezte őt. Hofbauert nem érdek­li, hogy a pedagógusok a kiszá­míthatatlan Simek igazgatása alatt úgy élnek az iskolában, mint katona az aknamezőn. A törvényhozó testület tagja nem érti, miért tiltakoznak a pedagó­gusok igazgatójuk törvénysérté­sei ellen. Ki tudja, müyen égbeki­áltó dolgot kellene Simeknek el­követnie ahhoz, hogy Hofbauer úr hajlandó legyen elmarasztalni őt. Mert a törvény és az érvényes előírások megszegése nem szá­mít égbekiáltó bűnnek a szemé­ben. O a törvénysértések ellen tiltakozókat marasztalta el, kije­lentve, hogy amennyiben a vas­utasok folyamodnának polgári engedetlenséghez olyan módon, mint Simek beosztottai, nyom­ban elbocsátaná őket. Ha a tör­vényhozó a törvénysértővel ro­konszenvez, óhatatlanul felme­rül a kérdés: vajon mire is van­nak a törvények?

Next

/
Thumbnails
Contents