Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-27 / 121. szám, szombat

Családi Kör ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 27. FŐZZÜNK EGYÜTT! A pogácsát a haji Bojszko Jolán készítette Ajánlatunk Savanyú káposztás pogácsa Hozzávalók: 1/2 kg simaliszt, 25 dkg margarin, 25 dkg töpörtyű, 1 kávéskanál só, 1 sütőpor, 1 tojás,kevés tej és két marék savanyúkáposzta apróra vágva. Elkészítése: A hozzávalókból a káposztán kívül szép, hólyagos tésztás készítünk. Amikor ez kész, akkor a tésztához adjuk az apróra vágott savanyúkáposztát és a tésztát jól kidolgozzuk. Nyújtófával 1 cm-re nyújtuk, a tetejét szépen bekockázzuk, majd pogácsaszaggatóval ki­szaggatjuk. A pogácsák tetejét megkenjük tojással, és előre melegített sütőben 25-30 percig sütjük. 25 Segítünk Hogyan tisztítsuk a linoleum padlót? ♦ Csak enyhe szappanoldattal mossuk. Tiszta vízzel töröljük át, amelybe folyékony padlóviaszt kevertünk. ♦ Friss tintafoltokat rácseppentett citromlével tüntethetünk el. Né­hány percig hagyjuk a tisztítandó felületen, majd töröljük fel. ♦ Néhány csepp olaj, kis dörzsöléssel minden foltot kivisz. ♦ A töllsepróre vagy kefére húzzunk használt, de jól kimosott zok­nit. Munka után a zoknit eldobhatjuk, de a takarítóeszközök tisz­tán maradnak. ♦ Ha a linóleum szélei felkunkorodnak, egy kevés padlóragasztót kenjünk tompa késfokkal vagy spatnival - a meglazult rész alá. Helyezzünk rá nehéz könyveket, kb. 24 óra alatt odaragad. ♦ A műanyag padlót ne mossuk bő vízzel, mert az összeillesztésnél a víz aláfolyhat. A nagyon szennyezett padlót terpentines ruhá­val töröljük át. Az esetleges szakadást vagy lyukat kemény para- finnal tölthetjük ki. ♦ Jelentősen növelheijük a szőnyegkefélőgép hatásosságát, ha a kefélőgép keféit használat előtt benedvesítjük. Jobban felszedi a pelyhet és a szálakat is. ♦ Ha a padlókefélő keféjére vagy a partvisra sok viasz ragadt, bo­rítsuk be több réteg háztartási törlőpapírral, és vasaljuk át né­hányszor meleg vasalóval. A viasz elolvad, és a papír nyom nél­kül felszívja. Hogyan tisztítsunk üvegtárgyakat? ♦ A hamutartókat ha szükséges, sóval dörzsöljük át. A burgonya­pép ragyogóvá is teszi. ♦ A képkereteket terpentinbe mártott puha szivacssal töröljük át. Ha kissé tapadós maradna, - ne fogdossuk! - hagyjuk néhány napig száradni. ♦ Aranyozott képkereteket (tükörkeretet) félbevágott hagymával tisztíthatunk meg. Ha megszárad puha ronggyal átfényezzük. ♦ A képkeretek hátlapjára ragasszunk néhány parafadugó szeletet, így nem hagy nyomot a falon. ♦ A szemüveg tisztításához üvegenként egy-egy csepp ecetet vagy vodkát használhatunk. Folttalan lesz. Beszélgetés Sasvári Ildikóval, a Connect ügynökség munkatársával öltözködésről, divatról, jó ízlésről Egyszerűségben a szépség KOVÁCS ILONA N em kell különöseb­ben magyarázni, mennyire fontos - főleg napjainkban - a jó megjelenés. Elég, ha egyik munkanélküli ismerősöm­re gondolok, aki, ahány felvételi megbe­szélésen részt vett, annyiszor érezte: talán nagyobb sikere lett vol­na, ha jobban odafigyelt volna ruhatárára, pedig tudja: nem a ruha teszi az embert. ... de igen fontos. Az első véle ményt aszerint alakítja ki az ember a másikról, hogy tisz­ta-e a ru­hája, hogy az alkalom­nak megfe­lelően öltö- zött-e. Az talán már mindenki tudja, hogy bemu­tatkozó megbeszé­lésre, tárgyalásra nem illik farmerban menni. Ám ez távolról sem je­lenti azt, hogy csak márkás, drága ruhák­ban jelenhet meg az ember. Egyszerű a do­log: oda kell figyelni ar­ra, hogy mit mivel kombi­nálunk. Szerintem az egy­szerűségben van a szép­ség, tehát ha valakinek van esztétikai érzéke, szarvas­hibákat nem követhet el. Miért futkos akkor mégis oly sok ízlésteleül öltö­zött ember az utcán? Hol a baj? Ott, hogy az emberek általá­ban nem figyelnek oda, mit vesznek fel. Á legegyszerűbb és legbiztosabb, ha klasszikus szí­neket válogatunk össze: feketét fehérrel, feketét kékkel. A mintás ruháknál már sokkal nagyobb hi­bák szoktak előfordulni. Ez már komolyabb odafigyelést igényel. Az alak és a kor meghatározó tényező... A korhoz talán nem is kell annyi­ra alkalmazkodni. Ha valaki jó karban van, és illik az alkatához az öltözék, akkor nyugodtan vi­selheti, nem számít, hogy nem éppen fiatal. Vannak régi szabályok, misze­rint a kék nem illik a zöldhöz... Ilyenek már nincsenek, ez már nem érvényes. Viszont van egy alapelv, amely szerint lehetőleg két-három színnél többet nem ta­nácsos kombinálni, mert lehet, hogy öltözékünk vidám lesz, de sok hibát követhetünk el. Legjobb a két-három szín kombinációja. Ön hol tanulta a mesterséget? Nyolc éve dolgozom a modell szakmában, s az évek folyamán az ember sokat tanul. Anyukám mesélte, hogy már kiskoromban babákat öltöztettem, összeválo­gattam a ruháikat, vagy én készí­tettem el őket. Volt hozzá érzé­kem. Később barátok kértek tő­lem tanácsot, és mindig úgy sike­rült a dolog, hogy elégedet­tek voltak. így fokoza­tosan finomult az ízlésem. Tanácsadást, szolgáltalást is nyújt a Connect ügynökség, vagy csak modelleket kutat fel? Öltözködési tip­peket én adok, tehát hozzám irá- | nyitják azt, aki sze­retné megrefor­málni a ruha- t á - rát. Meny- nyíre szokott őszinte lenni ah­hoz, aki önhöz for­dul taná­csért? Ez nagyon kényes dolog, mert az ember általában meg van győződve ró­la, hogy jól néz ki, s amit visel, csak az áll jól neki. Próbálom tapintatosan felhívni a figyelmét a hibára. Örü­lök, ha hallgat rám és aszerint próbál öltözköd­ni, ruhát vásárolni. Van, aki újra eljön, elégedett, s ez na­gyon jól esik. Nem radikális változásokat javasolok, csak azt próbálom elérni, hogy odafigyeljen az öl­tözködésre. Ehhez azonban figyelni kell a divat változásait. Például tudni kell, hogy idén végre megtört a szürke hegemóniája, s divatba jöttek a vidám, harsány színek. Igen, de van valami, ami mindig elegáns. Szeren­csére nem vagyunk a hat­vanas-hetvenes években, amikor ha valami divatba jött, mindenkinek azt il­lett viselni. Most semmi nem kötelező, mindenki azt ölti fel, ami jól áll ne­ki, amiben jól érzi magát. Egy egyenes szabású, hosszú fekete szoknyá­ban és fehér blúzban bár­mikor, bárhol megjelen­hetünk, és semmit sem ronthatunk el. Az összha­tás a cipőtől, a táskától, a smink­től függ. Szerencsés helyzetben van egy modell alkat: bemegy az üzlet­be és kedvére válogathat. De mit tegyen az, aki eltér ettől a tí­pustól, s nagyon oda kellene fi­gyelnie, hogy mit mivel visel? Néha az ember meglepődik, hogy egy bizonyos méret alatt vagy felett miért épp azt a sza­bást vagy azt a mintás anyagot választották a gyártók. Ezt sokszor én sem értem. Elég, ha átruccanunk Bécsbe, s máris lát­juk a különbséget, tapasztaljuk, hogy milyen modern, elegáns ru­hákat lehet készíteni a testesebb hölgyeknek is, egyszerű szabás­sal, egyszerű anyagból. Varmak-e olyan, ma is érvényes szabályok, amelyeket semmi­képp sem ajánlatos megszegni? A jólöltözöttség nem engedi meg, hogy túl sok színt kombináljunk; elegáns ruhához sportos cipőt visel­jünk; csillogó, vagy világos haris­nyát vegyünk fel. Elég gyakori lát­vány, hogy a hölgyek az egész ék­szerdobozukat magukra aggatják: több nyakláncot, minden ujjra gyűrűt. Ha valaki igényes, meg­elégszik egy ékszerrel. Nagyon lényeges szempont az is, hogy ápolt legyen a kéz, a haj. Ta­pasztalataim szerint erre nem nagyon szoktak odafigyelni. Annak a híve vagyok, hogy a hölgyek egy kicsit sminkeljék magukat. Kevés púder, száj­fény, szempillafesték, és máris jobban néznek ki, job­ban érzik magukat. A férfiak ennél köny- nyebb helyzetben van­nak. Az öltöny öltöztet és sokmindent elta­kar... Valóban, de csak a jól sza­bott, elegáns öltöny. A férfi­ak nagy része azt hiszi, hogy minél lezserebb a zakó, annál jobban takar, pedig az igaz­ság az, hogy annál jobban szélesít. Legelőnyösebb az egyso­ros, háromgombos zakó, a fehér, a kék, a szürke ing, mert ezzel senki semmit nem ronthat el. Nagyon fon­tos kiegészítő a nyakkendő, de nem akármilyen. Ha már van egy szép öl­töny, aldcor vegyük meg a drágább nyaidcendőt, mert a rossz nagyon el tudja rontani az összhatást. Legyen egyszerű, ne legyen túl színes, min­tás. Rendkívül fontos a dpő. Mivel mindennap nem vásárolunk lábbe­lit, inkább a drágábbat, a szebbet válasszuk és az legyen mindig tiszta. Nyáron sokan hordanak szan­dált. Azzal magyarázzák, hogy szellőznie kell a lábnak. Öltönyhöz nem ajánlanám, a leg­jobb a fekete félcipő. Elegáns ruhához harisnya kell, s lehetőleg nem szandált húzni, mondja egy íratlan szabály. Már ez sem érvényes. Ha nagyon elegáns a ruha, ápoltak a lábak és a körmök, akkor inkább szandál­ban, harisnya nélkül, mint csillo­gó harisnyában. Mit ajánl a teltebb hölgyeknek? Ugyanazt, amit a karcsúaknak: ta- kaiják el, amit el kell takarni, emeljék ki, amit érdemes kiemel­ni. Ha valakinek szép a lába, a kar­ja nyugodtan hordjon rövidebb ru­hát, ujjatlan blúzt, de ha nem, ak­kor feltédenül takarja el. Egyszerű anyag, szolid színek, előnyös sza­bás - ez a tippem. Tudvalévő, hogy a rossz szabással a fiatal, karcsú testet is el lehet rontani. Amint arról már múlt heti számunkban írtunk, ha be­küld szerkesztőségünk címé­re egy egész alakot ábrázoló képet, Sasvári Ildikó meg­mondja mi áll jól önnek. Azt is megtudhatja, mi az, amin feltétlenül változtatni kell. Várjuk a képeket. A boríték­ra írják rá: Mi áll jól Önnek? HAJMOSÁS Mire ügyeljünk a hajmosásnál ♦ Kímélő sampon Csakis kímélő sampont használ­junk, mely nem izgatja a fejbőrt. Azok a legjobb készítmények, me­lyek pH-értéke 5 és 7 közé esik. ♦ Zsíros, illetve száraz haj Zsíros hajat olyan gyakran mosha­tunk, ahogy csak tetszik. Persze csak kímélő, napi használatra is ajánlott samponnal; és alkalmanként csak egyszer sza­bad a hajat besamponozni. Száraz hajat három-négy napnál ne mos­sunk gyakrabban. ♦ Rhassoul A rhassoul ásványtartalmú szap­panföld. Rendkívül kímélő haj­mosó szer. Piszkosbarna színű, és alig habzik, ha elkeverjük a víz­zel. Nem könnyű kiöblíteni a haj­ból, de érdemes használni, mert a kezelés hajunkat selymessé, pu­hábbá, könnyen fésülhetővé te­szi. Különösen hasznos a rhas- soulkezelés dauerral és festéssel túlterhelt, rugalmasságát vesz­tett haj esetén. ♦ Kímélő a tojássárgája is Alkalmazása 2 tojássárgáját keverjen össze fél cit­rom levével s egy-két csöpp rummal vagy konyakkal. Masszírozza be a fejbőrébe, csavarjon a fejére frottír­törülközőt, s várjon fél órát. Végül alaposan öblítse ki a haját. Az utolsó öblítővízbe nem árt pár csöpp cit­rom- vagy gyümölcsecetet tenni, mivel ez szép fényt ad a hajnak. Jó szívvel ajánlhatjuk a következő pakolásokat és hajkúrákat: ♦ Minden hajtípusnak jót tesz Valóságos jótétemény a hajnak a színtelen hennapakolás (kapható patikákban, drogériákban, reform­boltokban). Alkalmazása Hajmosás előtt! 100 gramm hennát keverjünk össze 3 evőkanál olíva­olajjal és egy tojássárgájával. Száraz hajunkra vigyük föl egyenletesen a keveréket, s csavarjunk egy törülkö­zőt a fejünk köré. Egy órán át hagy­juk hajunkon a pakolást, majd kímé­lő samponnal alaposan mossuk ki. ♦ Fénytelen hajra: olajkúra Hajmosás előtt alkalmazzuk, épp­úgy, mint a hennapakolást. Jót tesz az igénybe vett, fénytelen hajnak. Alkalmazása 5 evőkanál olíva- vagy búzacsí­raolajat összekeverünk egy citrom levével. A keveréket gyöngéden masszírozzuk be a hajunkba. Fejün­ket csavarjuk be törülközővel, s fél órán át hagyjuk hatni a pakolást. Végül mossunk hajat. Szárítás Mire ügyeljünk a hajszárításnál ♦ Forrón sohase! A hajszárítót nem szabad túl forróra beállítani, mert kiszárítja a fejbőrt, és a haj törékeny lesz. ♦ Nem szabad dörzsölni Ne dörzsöljük nedves hajunkat a tö­rülközővel. A vízben ugyanis fölpu- hulnak a hajszálat borító védő sza­rupikkelyek, s megtörténhet, hogy az erős dörzsöléstől károsodnak. ♦ Törülköző alatt szárítsuk Egyszerűen csavarjuk be hajunkat egy frottírtörülközővel, s várjuk meg, míg az fölitatja a nedvességet. ♦ Meleg levegő Legegyszerűbb persze, ha a meleg nyári levegőn vagy a szoba melegé­ben megvárjuk, míg a hajunk magá­tól megszárad. Sasvári Ildikó

Next

/
Thumbnails
Contents