Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)
2000-05-19 / 114. szám, péntek
6 Politika ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 19. A Crvena Zvezda szurkolói szerdán este csatlakozni akartak a belgrádi városháza előtt tüntetőkhöz, de rendőrkordon állta útjukat. Az összetűzésben többen megsérültek. (TA SR/EPA) A rezsim teljes egészében elszigeteli Szerbiát az európai kontinens többi részétől Milosevics választ kap Svédország: nem kell dátum Vilnius. Svédország ellenzi, hogy már most dátumot tűzzenek ki az EU-tagjelöltek belépésére, noha az unió bővítése a 2001. első félévi svéd elnökség prioritása lesz - mondta Anna Lindh svéd külügyminiszter Vilniusban. „Hiba lenne időpontokat megjelölni, vagy megnevezni valamely országot, mert egyesek ezt garanciának tekinthetnék, és leállhatnának a felzárkózással.” (MTI) Korea-közi csúcs lesz Panmindzson. A két Korea tárgyalóküldöttségei tegnap teljes megállapodásra jutottak a júniusra tervezett Korea-közi csúcstalálkozóról. Kim De Dzsung dél-koreai és Kim Dzsong II észak-koreai államfő június 12. és 14. között sorra kerülő phenjani találkozójának részleteit a küldöttségek a fegyverszüneti övezetben lévő Panmindzsonban dolgozták ki. A megvitatásra kerülő témák a béke és a nemzeti egység helyreállítását célozzák a félszigeten. (MTI) Terroristák leleplezése New London. Clinton amerikai elnök bejelentette: az USA Jordánia segítségével felszámolt egy terrorista hálózatot, amely kapcsolatban állt Oszama bin Ladennel, és amerikaiak ellen tervezett merényleteket a tavalyi millenniumi ünneplések idején. „Hatalmas erejű bombákat akartak elhelyezni olyan helyszíneken, ahol amerikaiak ünnepelhettek volna. Az összeesküvés kapcsolatba hozható Oszama bin Ladennel, aki felelős a tanzániai és kenyai nagykövetségek ellen 1998-ban végrehajtott támadásokért, amelyekben amerikaiak és több száz afrikai vesztette életét.” (MTI) Clinton nagy sikernek tartja a leleplezést. (Archívum) Választások Japánban Tokió. Móri Josiro tegnap bejelentette: június 25-én a szigetországban általános választást tartanak. A Liberális Demokrata Pártot (LDP) vezető kormányfő a hárompárti koalíció két másik pártjának vezetőivel folytatott megbeszélés után jelentette be a választások kiírását. (MTI) Orosz-norvég tárgyalások Moszkva. Orosz-norvég szakértői konzultációk kezdődnek a Norvégia területén, az orosz határ közelében létesülő amerikai lokátorállomásról, közölték Ivanov orosz és Jagland norvég külügyminiszter tegnapi tárgyalásai után. Ivanov emlékeztetett: orosz részről többször is jelezték, hogy a létesítmény sérti a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról kötött 1972-es ABM- szerződést. (MTI) Belgrád/Bécs/Brüsszel/Wash ington. Nagy nemzetközi felháborodást keltett a szerb kormány szerdai döntése, amellyel állami ellenőrzés alá vonta a kormánypolitikát bíráló elektronikus médiumokat. Belgrádban este tüntetések voltak, kivezényelték a rohamrendőröket. HÍRÖSSZEFOGlALÓNK A bécsi székhelyű EBESZ azonnal nyilatkozatban ítélte el a szerb kormánynak azt a lépését, hogy ellenőrzése alá vonta a legfontosabb ellenzéki tévének számító belgrádi Studio B-t. Freimut Duve, az EBESZ médiaügyi képviselője szerint felfoghatatlan, hogy egy európai állam a XXI. század küszöbén ennyire toMTI-HÍREK Washington. Az amerikai kongresszus képviselóháza megszavazta, hogy az USA vonja ki erőit Koszovó- ból, ha a NATO-szövetségesek nem tesznek eleget a közös feladatokhoz való hozzájárulásra vonatkozó kötelezettségeiknek. Hat demokrata törvényhozó is a republikánusok mellé állt ebben a kérdésben. A módosítás szövege szerint az elnöknek (Clinton utódjának) 2001. április 1- ig kellene nyilatkoznia arról, hogy a szövetségesek teljesítették-e vállalt kötelezettségeiket a rendelkezésre bocsátandó rendőri erők, az újjáépíMTI-JELENTÉS Moszkva. Vlagyimir Putyin orosz államfő a központi hatalom erősítésének jegyében terjesztett elő törvénytervezetet a dumában. Azt hangoztatta, hogy e változtatásokra a hatalom vertikumának erősítése érdekében van szükség. A köztársaságok elnökeinek és a kormányzóknak a területi feladatokra kell összpontosítaniuk, ezért a felsőházat a régiókban külön e feladatra választott képviselőkből kell kialakítani, s a Föderációs Tanács így állandón működő felsőházzá változna. Putyin második kezdeményezése értelmében a köztársaságok elnökei és a kormányzók visszahívhatók talitárius módon cselekedhet. Beni- ta Ferrero-Waldner osztrák külügyminiszter, az EBESZ soros elnöke felszólította Belgrádot az összes letartóztatott, független tömegtájékoztató eszközöknek dolgozó újságíró szabadon bocsátására és követelte a Studio B-vel egy épületben lévő B2-92 rádióadó és a Blic című napilap működésének, illetve megjelenésének újbóli lehetővé tételét. Az EU két legfőbb külügyi illetékese szinte egy időben reagált arra a hírre, hogy Szerbiában független médiumokra csaptak le. Chris Patten külügyi főbiztos gyávának bélyegezte az akciót, míg Javier Solana, a tagországok közös külpolitikai képviselője a demokrácia nyílt megtagadásának nevezte azt. Patten figyelmeztette Milosevicset: a végén veszítem fog a függeden médiával szemben. Hozzátette, hogy csak egy téshez való hozzájárulás, valamint a humanitárius támogatás tekintetében. Madeleine Albright külügyminiszter a szavazás előtt azt mondta, a kongresszus a tűzzel játszik, ha felveti az amerikai katonák idő előtti kivonásának gondolatát, mert ezt a Balkánon a gyengeség jeleként értelmeznék. George Robertson, a NATO főtitkára az amerikai képviselőházi szavazás után sürgős levélben kérte a szenátus vezetőit, hogy ne kényszerítsék ki az amerikai csapatok kivonását a koszovói békefenntartó erőkből (KFOR). A NATO brüsszeli központjából kiszivárgott értesülés szerint a főtitkár „súlyos lennének - hiszen ez vonatkozik az államfőre is alkotmánysértés esetén -, és lehetőség nyílna a helyi törvényhozások feloszlatására Az elnök ennek kapcsán sajnálattal állapította meg, hogy a helyi törvények legalább 20 százaléka ellentmond a szövetségi jogszabályoknak, nem is szólva a köztársaságok alaptörvényeiről. Ezzel összefüggésben Putyin arra is javaslatot tett, hogy a regionális vezetők - e vertikumnak megfelelően - jogot kapjanak az alacsonyabb szintű önkormányzatok feloszlatására, vezetőik leváltására a hasonló törvénysértések esetén. Putyin azt mondta, választási programjában is szerepelt a törvényesség erősítése, ezért terjeszti elő olyan rezsim viselkedhet így, amelynek az a célja, hogy Szerbiát teljes egészében elvágja az európai kontinens többi részétől. Madeleine Albright amerikai külügyminiszter a NATO külügyminisztereinek jövő heti értekezletén partnereivel megvitatja, hogy milyen közös választ adhatnak Belgrádnak a független média elleni támadására. A tegnap reggeli hírek szerint a szerdai nap folyamán nemcsak az említett médiumok estek áldozatul, hanem este kikapcsolták a Belgrádban fogható utolsó nem kormányzati rádió, a Radio Pancevo adóját is. Ez akkor történt, amikor a rádió élő adást kezdett sugározni a tüntetésekről. A vezető szerb ellenzéki pártok a független médiumok bekebelezése elleni tiltakozásul szerdán este ismét polgári engedetlenségre szólították fel a lakosságot. aggodalmának” adott hangot a levélben. Számos törvényhozó viszont azt hangoztatja: miután a kongresszus soha nem foglalt állást a Jugoszlávia elleni tavaly légi of- fenzíva megindítását, majd a szárazföldi erők Koszovóba küldését illetően, az lenne helyénvaló, ha a folytatás ügyében már lenne szava a törvényhozásnak. Novemberben az Egyesült Államok új elnököt választ, és részben a kongresszus is megújul. A javaslat lényegében a választások után összeülő, új összetételű törvényhozás és az új elnök közös döntésére bízná a hogyan tovább kérdésének megválaszolását. a törvénycsomagot Oroszország államiságának, a hatalom vertikumának és a törvénytiszteletnek a megszilárdítására. Jelezte, hogy a hét elnöki megbízotti körzet létrehozásáról a hét végén született rendelete is ezt a célt szolgálta. Úgy vélte, terveinek megvalósításához nincs szükség az alaptörvény módosítására, hiszen az alkotmány csak annyit ír elő, hogy a felsőházat a régiók képviselőiből alakítják ki, tehát nem kötelező, hogy a kórmányzókból és a helyi törvényhozások elnökeiből kerüljenek ki a szenátorok. A jelenlegi helyzetben viszont összekeveredik a végrehajtói és a törvényhozói hatalom, ami ellentmond e két hatalom megosztási elvének. Egyesült Államok: a kormányzat és a törvényhozás nem ért egyet Vita a koszovói szerepvállalásról Putyin a Föderációs Tanácsot állandón működő felsőházzá akarja változtatni A központi hatalom erősítése Román lapok a magyar kémkedés veszélyeiről Üldözési mánia? MTI-JELENTÉS Bukarest. Bár a magyar kémkedés tíz éve tartó Románia elleni offenzí- vája súlyosan fenyegeti a román állam biztonságát, a magyar állampolgárok kényük-kedviik szerint járnak át a román-magyar határon anélkül, hogy bárki is pontos, név szerinti nyilvántartást vezetne róluk - írta tegnapi számában a Juntáiul National című román napüap. A román lap szerint a magyar hírszerzés tíz éve kitartó következetességgel követi céljait. E célok között első helyen említi „Erdély gazdasági leigázását”. Az ene irányuló „terv fontos alfejezete a stratégiai fontosságú térségekben található földterületek felvásárlása”. A lap szerint Magyar- ország az általa „hagyományosan áhított térségben létrehozott Euro- régiók (Kárpátok Eurorégió, Duna- Maros-Tisza Eurorégió) révén „agyafúrt módon megpróbálja kivonni a román állam ellenőrzése alól a bennük résztyevő romániai megyéket”. Állítólag a román hírszerző szervek azt is jelezték, hogy a Magyarország és Románia közötti Nyitott égbolt-egyezmény megkötése után „a magyarok nem átallották kémkedési célokra használni a felderítő repüléseket” is. Végül a lap „a magyar kémügynökségre bízott fő feladatok” között említette „a román határon való áthatolást, egyéni vagy közös turisztikai és egyházi látogatások ürügyén, erdélyi stratégiai célpontok szakszerű felderítése végett”. Egy másik román lap, a Curierul National tegnapi számának első oldalán a nemzetközi sajtóban néhány hete nagy visszhangra lelt amerikai felderítő Echelon- rendszerre utaló cím alatt ismertette a Kárpát-medencei Regionális Hírszolgálat létrehozására vonatkozó magyarországi elképzeléseket, és azt írta, hogy „Budapest sajátos Echelont épít ki a maga számára a szomszédos országokban”. Lassan helyrebillen a NATO és Moszkva viszonya Csúcselőkészítés MTI-HÍREK Moszkva/Brüsszel. A START-III szerződés előkészítését és az ABM- szerződés kérdéseit vitatta meg tegnap a Kremlben Vlagyimir Putyin orosz államfő és Sámuel Berger, az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója. Berger a nap folyamán érkezett kétnapos látogatásra Moszkvába, hogy előkészítse Bili Clinton amerikai elnök június elejére tervezett moszkvai vizitjét. Az amerikai politikus vendéglátójával, Szergej Ivanowal, az orosz nemzet- biztonsági tanács titkárával és más orosz vezetőkkel folytat megbeszéléseket, elsősorban hadászati és leszerelési témákról. Mint brüsszeli jelentésekből kiderült, Oroszország ismét aggodalmát jelezte a NATO-nak a három új tagországgal kapcsolatos katonai infrastrukturális tervek miatt. A szövetség és Moszkva hagyományos, nagyköveti szintű találkozóját tartotta az Észak-atlanti Tanács heti ülése után, s a megbeszélésen a bizalomépítés jegyében egymás infrastrukturális programjairól is szó volt. Moszkva már a tavalyi NATO- bővítés előtt jelezte: a közös konzultációs fórumon információkat kíván szerezni a katonai háttérlétesítményekről. A NATO-orosz párbeszéd a koszovói beavatkozás alatti és utáni fagyos légkörből lassacskán kezd helyrebülenni. A pozitív fejlemények közé tartozik, hogy az orosz külügyminiszter részt vesz NATO- beli kollégáinak jövő heti nem hivatalos olaszországi találkozóján. Eritreában immár humanitárius válság alakult ki BT: fegyverembargó MTI-HÍREK New York/Addisz-Abeba. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai tegnapra virradóra egyhangúlag megszavazták a fegyverszállítási embargót Etiópia és Eritrea ellen. A testület ezzel kívánja büntetni a szomszédos kelet-afrikai államokat a határháború kiújulásáért. A határozat értelmében a két országba tilos fegyvert és bármilyen katonai felszerelést szállítani, amíg meg nem állapodnak a két éve tartó konfliktus békés lezárásáról. Az etióp offenzíva nyomán humanitárius válság alakult ki Eritreában. Egy segélyszervezet szerint legkevesebb 500 ezer ember menekült el az Afrika szarván fekvő ország nyugati részéből, amely gyakorlatilag teljes egészében etióp ellenőrzés alá került. A megpróbáltatásokat növeli, hogy a térségben hatalmas a szárazság. Eritreának rendkívüli élelmiszersegélyre van szüksége - hangsúlyozta a szervezet szóvivője. Az etióp csapatok tegnap foglalták el a határtól mintegy 70 kilométerre fekvő Barentu városát. A városból és közvetlen környékéről mintegy 200 000 eritreai már korábban elmenekült. Egyelőre semmi jele annak, hogy etióp részről beszüntetnék az egy hete tartó offenzívát. Az eritreai kormány szóvivője csütörtökön elítélte az ENSZ fegyverszállítási embargóját, hangoztatva, hogy az ENSZ nem tett különbséget agresz- szor és áldozata között. A palesztinok felfüggesztették a gázai tárgyalásokat Jeruzsálem jogállásáról MTI-HÍR Gáza. A Palesztin Hatóság megszakítja Izraellel az eddigi megállapodások végrehajtásáról folytatott tárgyalásokat, s csak akkor tér vissza a tárgyalóasztalhoz, ha választ kap az Izraelben fogva tartott palesztinok újabb csoportjának szabadon bocsátására vonatkozó követelésére - jelentette be tegnap Szaeb Erekat, a palesztin küldöttség vezetője. Az izraeli-palesztin tárgyalásokon mintegy 1600, izraeli börtönökben fogva tartott palesztin sorsáról kellene megállapodni. A korábbi tervek szerint tegnap arról az izraeli tervről lett volna szó, amely szerint három, Jeruzsálemhez közeli falu visszakerül palesztin fennhatóság alá. Ettől függetlenül azonban a tárgyalások másik ága, amelyen a palesztin területek jogállásának szeptember 13-ig történő végső rendezése az elérendő cél, tegnap Stockholmban folytatódott. Izrael a Jeruzsálem jogállásáról szóló ideiglenes egyezmény keretén belül független önkormányzatot adna a Kelet-Jeruzsálemben élő palesztinoknak - írta a Háárec izraeli napilap, amely szerint nem részleteiben kidolgozott tervről van szó, hanem a Stockholmban tárgyaló küldöttségnek nyújtott iránymutatásról. Eszerint az egész város izraeli fennhatóság alatt maradna, de a keleti városrészben élő mintegy 200 ezer palesztin mindennapi életének szervezése a Palesztin Hatóság jogkörébe kerülne. Az egyes jeruzsálemi szent helyek felett továbbra is a három nagy monoteista vallás valamelyike gyakorolna ellenőrzést.