Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-18 / 113. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 18.

Kultúra

Örkény István Macskajáték című tragikomédiája a kassai Thália Színházban. A műben megfogalmazott dialógusokban minden kétséget kizáróan az örökkévalóság lüktet

A létezés magánya az elmúlás mezsgyéjén

Csermlényi Viktor egyik nagy zabálása Orbánnénál. Pólós Árpád és Kövesdi Szabó Mária '

Kassán harmadszor játszanak Örkény-drámát. Először - még a színház alapításának hőskorában - 1974-ben a Tótékat mutatták be Beke Sándor rendezésében, majd hét évre rá 1981-ben Gágyor Péter rendezte a Kulcskeresőket. Az Árkosi Árpád által színpadra álh'tott, idén május

4-én bemutatott Macskajátékra azonban már majdnem két évtizedet kellett várni.

DUSZA ISTVÁN

Ha szemrevételezzük a három dráma főalakjait, nyomban szembetűnik, hogy valamennyien antihősök. Mindannyian a történelem által elfedett mindennapiság groteszkké torzuló létében vergődnek. A sorból egyelőre hiányzik a Pisti a vérzivatarban című groteszk játék, amelynek „pistihősei” Örkény életművén belül teszik egésszé a huszadik században a Kárpát-medencei magyar és nem magyar kisemberek tablóját. Remélhetjük-e, hogy a Pisti a vérzivatarban kassai bemutatójára már nem kell újabb két évtizedet vámunk?

Tót, a megaláztatásában nevetséges, majd tragikusan fellázadó tűzoltóparancsnok emberi, apai, családi és történelmi kudarca mellé megalkotta az író Fórist, a Kulcskeresők-beli kétbalkezes pilótát, aki saját kudarcaiban is az önáltató sikert keresi. A Macskajáték Orbánnéjának elröppent az élete, s éppen az önmagának hazudott szerelem illúziójával kényszerül leszámolni. De nem tud, nem akar, nem képes. Nemzedékek élték meg a mostani századfordulót abban az önáltató hitben, hogy életük valamit is ért, azon valamit is befolyásolni, változtatni tudtak. Pedig a frontokon őket mészárolták le, a Duna jege alá őket lőttékbe, a kommunista rendszer sikernek hazudott börtönös önálltatása során álmaikat rabolták el, s a még életükben bekövetkezett rendszerváltozás újfent őket kényszeríti a jópofa hazugságok csapdáiba. Elvégre egy ilyen huszadik századi sors után mégiscsak kötelező hinni abban, ami jött, ami van, még akkor is, ha ismét szabadságot, testvériséget, egyenlőséget hazudnak a demokrácia bajnokai.

így aztán nem véletlen, ha Árkosi Árpád rendező a Szkalla lányok, a két létai szépség fényképének kivetítése helyett a mélylélek és az emlékezet misztikus képi kivetülése- ként két fátyolba burkolt lányt ültetett a színpadra, akik egy dalt énekelve szinte a mindennapok jelenéseiként Jépkednek Orbánné felé a múltból. A színpad ellenkező oldalán talált helyet az idő és a távolság misztériumával életébe bele-bele- lépve beleszóló nővérének, Gizá- nak. Pontosan megfogalmazott kettős képe ez annak a Giza és Erzsi között feszülő ellentétnek, amely az elszállt fiatalság könnyű emlékei és

az öregség nehézkesen csapkodó terhe között létezik Orbánné életében. Ennek a párbeszédekben, történésekben minduntalan jelen lévő öregedés és elmúlás elleni küzdelemmel szembeni együttérzés, valamint a néző magánemberi sorsának némely színpadi szituációban felismert hasonlatossága is a rendező szándékának a megvalósulását segíti kiteljesedni.

Árkosi elrugaszkodott a Macskajáték magyarországi és külföldi rendezéseinek realista gyakorlatától. Minden, ami a színpadon megtörténik, ugyanúgy lehet valóságos, mint ahogyan esetlég éppen álomszerűnek vagy képzelgésnek látja a néző. Maga a Gadus Erika tervezte színpadi tér is ennek a nézői szabad asszociációkkal teli megközelítésnek siet elébe. A szinte klasszicista monu- mentalitású oszlopsorok közé szorított hatalmas szekrények, fiókok, ajtók kelthetik a nézőben egy álombéli gardróbszerű lakás képzetét is. Elvégre Orbánné szüntelenül öltözik és vetkőzik, indul és érkezik. Titokzatos terek nyílnak meg az általa mozgatott ajtók mögött, amelyekben egyszer szerelme, Csermlényi Viktor operaénekes lakik anyjával, Cs. Bruckner Adelaidával. Máskor saját lányát és vejét látogatja meg ugyanott, hogy feltáruljon a lélek vergődése. Az egyik ajtó mögül kerül elő a presszó két széke és egyetlen asztala is, amely mellett a barátnőjével, Paulával cseveg Orbán Erzsi, de ott tárul fel a társbérlő professzor feleségének a gardróbja is

vagy éppenséggel Orbánné teakonyhája. Egérke az egyik hatalmas szekrényből jön át nyávogni, amikor a macskajátékba kezdenek. Csermlényi Viktor is a fiókok elé gurított mozgatható lépcsősor tetején jelenik meg, a férfiasságának za- bálógépszerű külsejét jelző potrohá- val. Lehetséges, hogy valaki éppen a Giza által a müncheni családi kriptáról elmondottak nyomán Orbánné magánkriptájának látja ezt a teret. Benne a szépreményű Szkalla lányoknak a Szolnok melletti Létán eltemetett vágyaival, álmaival és reményeivel. Ennek mintegy nyoma- tékot is ad Árkosi az öngyilkossági jelenetben, ahol a bútorozatlan térben a presszóbeli jelenetekből ismert három széken ravatalozza fel magát az öngyilkosságra készülő Orbánné. Eközben jelennek, meg a halott arcúak, akikben minden ismerősét felfedezni véli. Árkosi így hagyja nyitva az előadás végén a befejezést: A Münchenből hazaérkező Giza annyira kacag Erzsi és Egérke macskajátékán, hogy úriasszony létére, amire végtelenül büszke, ezzel is elfedve esendő kiszolgáltatottságát, becsinál. És abban a pillanatban a felcsattanó nevetéssel a nézőtér önmagával szembefordulva, elégtételt vesz a történelmen. A Szkalla lányok két különböző sorsában, szegénységben és gazdagságban, egészségben és tolókocsiban, szerelemben és magányban, távozásban" és maradásban, hazatérésben és el- hagyatottságban önmagára döbben a publikum.

Ebben az előadásban minden sze- . replő szánalmasan groteszk és együttérzésre sarkalló, kiszolgáltatott figura. Ha Örkény István, immár végérvényesen írói szokásához híven, a Macskajáték bemutatója után három évtizeddel sem ad felmentést senkinek, akkor Árkosi Árpád a történelmi kiszolgáltatottságbeli mostam szabadnak hazudott emberi választásaink legújabb esélyét is elveszi tőlünk. Ebben a kassai előadásban nincs menekvés. Mindennel, mindenkor, mindenütt, mindenkinek szembesülnie kell. Az emlékek nem szépítik meg a jelent, a jelenben nem található meg az emlékek cserepeiből összerakott szerelem, csak a kapcsolatok kiüresedése. Elmenni immár nem érdemes, még ha lehet is, ha szabad is. Menekülni az emlékek, az álmok, a vágyak elől fölösleges. A mindenkori hűség romokban hever.

Kövesdi Szabó Mária Orbánnéja fiatalabb annál, mint amit a darab játszásának szereposztó hagyományaiból ismerünk. Kövesdi az a színésznő, aki nem is akarja öregebbnek mutatnia magát, talán ezért is sikeredik ennyire tragikusan groteszkre az általa megformált figura. Hiszen az ő Orbán Erzsije még nem öreg, nemcsak lelki, de testi szerelemre is képes, akit még szerethetne akár más férfi is Csermlényi Viktor operaénekes után. Ezt az asz- szonyt látva az is kétséges, hogy az ölelések emlékei és a zsíros ételek tartották-e össze a közöttük lévő kapcsolatot. Kövesdi Szabó energi- kussággal teli dinamikával játssza el Orbánnét, aki lehetne akár a csalódás idejét követően egy más férfi asszonya is, ha nem vette volna magát körül a megszokás, az önáltatás falaival. Ennek a nőnek olyan lelki dimenzióit mutatja meg, amelyekkel akár még egy életet lehetne végigélni. Kétségtelen, hogy nem az eddigi hazugságban, de a Giza által Münchenben dédelgetett, majd hazahozott ábrándokkal sem. Hiszen Léta már nincs, a cukorgyári lakások helyére építhető villa soha nem hozhatja vissza az emlékekben őrzött múlt valóságát, legkevésbé a fiatalságukat.

Gombos Ilona m.v. Gizája nem illeszkedik az előadás dinamikussá- gába. A tolókocsiban ülő Giza az első részben nem válik részévé, alkotóelemévé Orbánné valóságos és lelki világának. Az előadás során többször is megtörténik, hogy a színésznő szövegmondása lelassítja a tempót, s nem egyszer ritmuszavart is kelt az előadásban. így Gombos Ilona alakítása kezdetben ellenirányban mozog annak a groteszknek, amelyben aztán a második részben maga is megmártózik. Kétségtelen, hogy hatalmas feladat Giza szerepe, mert a külsődleges méltóság ellenére ebben a szerepben is jelen vannak a gazdagság jellemet torzító vonásai, amelyek igencsak groteszken hatnak Erzsi sorsával szembesítve. Gombos leginkább az anyáskodó Gizaként meggyőző. Nem használ azonban az előadásnak, amikor a színésznő nagyrealista színészi eszközökkel operál. Alakítása lelassul, s a drámainak szánt szünetei, a késleltetett megszólalásai fékezik az előadást. Játéka nyomán akkor jelenik meg a színpadon az igazi Örkényi figura, amikor megérkezik Budapestre húgához, s részeseként Erzsi húga életének, maga is a valóságban értelmetlennek látszó, de a lelkeket és a gátlásokat felszabadító macskajáték részesévé válik.

Pólós Árpád Csermlényi Viktornak nem adott karakteres lelkiségű formát. Az ő figurája egy olyan férfití- pus, aki egyszerre groteszk külsőség és öregedő nők látomása, egyszerre amorózó és disznómódra za- báló, levitézlett hím, egyszerre önmagát istenítő ripacs és a nők által csodált énekes. Ebben az előadásban nyilvánvalóan az ellenszenves férfit formálta meg, akit a látványosan kitömött has is efelé a figura felé mozdított el. Az ő játéka nyomán Csermlényi Viktor operaénekes,

amolyan külvárosi hallgatag vagánnyá sikeredett. Ez a figura teszi annyira érthetetlenné Orbánnénak a maradását az Árkosi-rendezésben szinte másodlagos vonalba került „menni vagy maradni” dilemma bogozása közben. Nem véletlenül. Viktor amúgy is egy igencsak határozott és kemény karakterű anya érzelmi kötelékeiben vergődik. Cs. Bruckner Adelaida szerepében a Komáromból vendégjátékra Kassára érkezett Szentpétery Aranka ezeknek a kötelékeknek az anya részéről prezentált megnyilvánulásaival adta mindezt Erzsi tudtára. Szentpétery keményen tudatos, felnőtt fia sorsába magabiztosan beleszóló anyát játszik, akinek alakja nemcsak a fia iránti érzelmeit, hanem az Orbánné iránti ellenszenvét is kimutatja.

Az Árkosi Árpád rendező és Kövesdi Szabó Mária színésznő megformálta Orbánnénak már nem a távozás vagy maradás a legfőbb dilemmája, hanem az élet még hátralévő szakasza minőségének a megtalálása vagy éppenséggel elvetése. S ha arra a következtetésre jut a néző, hogy ennek a minőségnek inkább lehetnek negatív mintsem pozitív előjelei, akkor ugyanezt állapíthatja meg a Bandor Éva alakította Húsról, Orbánné lányáról. Ez a fiatal- asszony bármennyit is tanul és dolgozik, végeredményként azt az életet éli, amit anyja is élt. Bandor sziporkázik az értelmiségi rabszolganő szerepében, s az anyja felé hangoztatott vádakat vagy úgy húsz év múlva magának is elmondhatja majd. Élete és benne a házassága Józsival, akit Bocsárszky Attila alakít, egyáltalán nem mutat nagyobb sikereket, mint az anyjáé. Józsi alkalmi alkoholizmusa Bocsárszky kiváló mozgáskultúrájának köszönhetően nemcsak szórakoztatóvá teszi az anyósával közös jelenetet, amikor megsejti annak öngyilkos- sági szándékát, de sok mindent megmutat az fiúshoz fűződő viszonyából is. Aligha téved a néző, ha látni véli kettejük házasságának az Orbánnéjéhoz igencsak hasonlatos csődjét, s a szüleik nemzedékéhez képest sokkal nagyobb csalódások majdani eljövetelét.

Ebben az előadásban nemcsak az elmúlt vagy éppen felbomlóban lévő szerelmi kapcsolatok, de a barátságok csődje is nyüvánvaló. Cs. Tóth Erzsébet Paulája vigyorgó lelkiségű gyilkost sejtet. Olyan barátnőt, aki nemcsak Viktort csábítja el a csütörtök esti, Erzsinél szerelmi

rítust pótló zabálásokról magához, hanem gátlástalanul átgázol mindazon, ami Orbánnéhoz fűzte a barátságuk kapcsán. Cs. Tóth Erzsébet Paulája céltudatos barátnő, akinek a színpadon zajló párbeszédben nyüvánvalóvá lesz ravaszsága. Eltökélten cselekszik, s mint ragadozó elveszi, amire kivetette hálóját. Cs. Tóth félelmetes Paulát jelenít meg, s amikor Adelaida „fiatalokként” emlegeti őt és Viktort a kétségbeesett Erzsinek, bebizonyosodik: elbirtokolta Orbánné utolsó reménységét.

Egérke sem az a mindent feláldozni kész barátnő. GubíkÁgi fiatalasszonya látensen irigy. Irigyli a tőle idősebb Orbánné szerelmét, a lelki kínjait, a csodált férfit, s ez az irigység egy kisebbfajta árulást is felszínre hoz. Kettejük macskajátéka, aminek középpontjában a társbérlő professzor macskája van, igazából lelki pótcselekvés. Némelykor kicsinyes bosszú az érteden környezetükkel szemben, máskor egymásnak adott szeretetpódék. Egérke mégis elárulja Gizának, hogy milyen is Orbánné. Gubík Ági már nem azt a feltétel nélkül ragaszkodó Egérkét formálja meg, aki csodá- lója Orbánnénak. Ez az Egérke mélytudatában vetélytársa az éppen magára maradó Érzsinek.

Ez a kassai előadás megkísérli felmutatni az Örkény által három évtizeddel ezelőtt megalkotott színpadi Orbánnén és a lélek cifra gúnyáit rejtő hatalmas gardróbon belül élőkön keresztül a mai Macskajátékot. Olyan macskajátékokat, amelyekben némelykor sokkal kegyetlenebbek az önáltató hazugságok, mint amilyenek özvegy Orbán Béláné életében. A mai szeretetpótlékok nemcsak kiábrándítanak vagy rádöbbentenek, hanem már gyilkolnak is. Érzelmeket, kapcsolatokat, lelket és testet. A vüág lett rosszabb, s vele mi is romlottunk.

Az előadás zárójelenetében már csak az a régi emlék, a lélekben megelevenedő fénykép dominál. Az előadás súlypontos jelenetei után fel-felhangzó dal és a két lefátyolozott lány nemcsak ekkor, de az előadás egészében is a visszahozha- tatlan, ám mégiscsak megőrizhető élmény emlékét jelképezi. Olyan él- ményéét, amely az Orbánnék nemzedékének minden élethelyzetben erőt adott a testvéri szeretet, a barátságok, a szerelmek megtartásához vagy éppen túléléséhez, ha csődöt mondtak.

Árkosi Árpád egy mai Macskajá- ték-értelmezést prezentált. Nem véledenül jelennek meg felerősítve olyan lelki viszonylatok, amelyek a hetvenes-nyolcvanas években Budapesten vagy Prágában az öregedő Orbánné rendezők által realistán, sőt, naturalista felfogásban játszatott szerelmének, hűségének leplei alatt alig voltak láthatók. Az Árkosi által megformált miliő megmutatja, hogy mennyire nem csupán az öregséggel elveszíthető szerelemről van éppen szó. Például a Bocsárszky Pál által játszott pincér bizalmaskodása is segíti, hogy rádöbbenjen: micsoda kozmikus méretű önáltatás itt az élet. Mostanság már semmi sem számít, a szerelem, a hűség is csak érdekek mentén létezik. így aztán nem csoda, hogy nemcsak az Orbán Bélánék, de a gyerekeik is ugyanabban a lelki posványbán kénytelenek élni.

Ha van remény, ha egyáltalán ebben a közép-európai szellemi isza- posodásban lehet még remény, akkor ahhoz elég egyetlen varázslatos hangulat emléke, az azt felidéző dal, az arról gondolkodni késztető kép. Azon a képen talán éppen Orbánné unokái lesznek majd, egy mai Létán lefotózva, egy soha fel nem idézhető öröm forrása felé futva. És akkor már csak az egyetlen bizonyosság marad: minden nemzedéknek megvolt, megvan és meglesz a maga Létája.

Kevéske esély ez ahhoz a vágyott nagy-nagy teljességhez? Kétségtelenül. Ebben persze benne van a lélek nagy vágyai és a lét kicsinyke valósága között végtelen síkként elterülő életünk. Ettől olyan groteszk az egész. Az sem baj, ha mindezt nem érzékeli mindenki. A dolog ettől még zavartalanul létezik Színházban vagy a valóság mindennapjaiban. Vele együtt a képzeletbeli és a valóságos szerelem, a mímelt és a sziklaszilárd hűség, az idő okozta érzéki csalódások és az elszállt élmények emlékei. Örök dolgok, melyeknek hősei, megálmodói, meg- cselekedői változhatnak, de az Örkény István által leírt dialógusokban minden kétséget kizáróan az örökkévalóság lüktet.

Amikor megérkezik Orbánné lakására Giza. Kövesdi Szabó Mária és Gombos Ilona (Pavol Dobrík felvételei)

Egérke és Erzsi Viktor lakására telefonál. Gubík Ági és Kövesdi Szabó Mária