Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-17 / 112. szám, szerda

18 Sport ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 17. A komáromiak és egyik támogatójuk. Balról: Juraj Baca, Riszdorfer Mihály, Lengyel Zsolt (a szponzor, az Adi­das képviselője) és Soós Tibor (M. Nagy László felvétele) Soós Tibor: „Világbajnok védenceim a közeljövőben még jobbak lesznek" Sajátos komáromi út Tizennégy versenyszám az idei pozsonyi atlétikai viadalon Új szabályok próbája ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Romániában büntetlenül lehet bundázni Érthetetlen döntés EB-KERETEK lesz atlétikai viadal, majd egy nap­pal Pozsony után Párizsban, így az előzetes érdeklődés elég nagy. Kü­lönösen férfi 200 és 400 méteren, valamint 110 m gáton várható erős mezőny. A nőknél főleg az ugró­számokban jelentkeznek sokan, és diszkoszban is biztosan számos vi­lágnagyság dobókörbe áll.” - vá­zolta az időszerű helyzetet tegnap Imrich Ozorák. Már előre jelezte a nemzetközi szövetség, hogy a versenyen kipró­bálják a készülő, új szabályokat. Férfi súlylökésben, női diszkoszve­tésben és hármasugrásban négy kí­sérletből állna a megmérettetés, női magas- és rúdugrásban pedig minden magasságon csak két-két próbálkozása lenne az indulók­nak. A stadion fedetlen lelátójára ingyenes lesz a belépő, a fedett részre százhúsz koronás jegyeket árulnak majd, elővétel nélkül. Va­lamennyit a viadal napján hozzák forgalomba, (jmk) három elmaradt másodosztályú mérkőzését” - hangzott az FRF ha­tározata. A Drobeta április 22-én ifjúsági já­tékosaival állt fel és 2:0-ra kika­pott a Tamavenitől, a felnőttek ugyanis nem voltak hajlandóak pá­lyára lépni, mert állításuk szerint előzőleg megparancsolták nekik, hogy ne győzzenek. A román szö­vetség mostani döntése - amely örökösről 1 évesre mérsékelte a klubelnökök eltiltását - végleges. Lopott az edző vagy nem? Edinburg. Nem ismeri el bű­nösségét, mégis kifizetné Delray Brooks amerikai ko­sárlabdaedző azt a 25 ezer dollárt, amely még tavaly tűnt el egykori munkahelyé­ről. A bírósági tárgyaláson a jelenleg munkanélküli tréner azt mondta, hogy fogalma sincs, miként loptak el pénzt a Texas-Pánamerikai Egye­temről, de már belefáradt a pereskedésbe, ezért szeretné, ha lezárnák az ügyet. A vizs­gálat során viszont kiderül, hogy nem sokkal az ominó­zus bűncselekmény után Bro­oks számláján éppen a kere­sett összeg jelent meg. (MTI) Erőszakoskodó játékosok Cincinnati/Waukesha. Erő­szakos nemi közösülés, illetve alsóneműlopás miatt kellett bíróság előtt megjelennie a profi amerikaifutball-bajnok- ságban (NFL) szereplő kétjá­tékosnak. Egy 17 éves bébi- szitter azzal vádolja Mark Chmurát, a Green Bay Pac­kers sportolóját, hogy meg­erőszakolta egy partin. Ha be­igazolódnak a vádak, akkor 10 év börtön vár a bűnösre. „Mit tudtam volna csinálni? Chmura négyszer nagyobb nálam, ráadásul ittam is, így képtelen voltam a védekezés­re.” - állította a hölgy. (MTI) Szupercsapatot épít a Lazio Róma. Az olasz bajnoki cím elnyerése után egész seregnyi sztárjátékost szeretne leiga­zolni a Lazio labdarúgócsapa­ta. Sergi Cragnotti klubelnök megerősítette, hogy a követ­kező idénytől Rómában ját­szik Claudio Lopez, a Valen­cia csatára. A Lazio első szá­mú vezetője szerint a szerző­dést a május 24-i Real Mad­rid-Valencia Bajnokok Ligája- finálé után írják alá. A római csapat előrehaladott tárgyalá­sokat folytat Gabriel Batistu- tának, a Fiorentina csatárá­nak megvásárlásáról is. A klubelnök nem titkolta, hogy a brazil Rivaldót is szeretnék Rómába hozni. (TA SR) A címvédőé a Duna Kupa Perbete. Elsöprő dunaszerda- helyi sikerrel zárult vasárnap a dél-szlovákiai faluban a diák sakkcsapatok tornája a 23. Duna Kupáért. A győzelmet a korosztály szlovákiai bajnoka, a Mészáros Mihály-Bebiak Jó- zsef-Anita Obdrzálková-Both Gabriella összetételű címvédő négyes szerezte meg, miköz­ben valamennyien saját táblá­jukon is (egyaránt 6,5 pont­tal) a legjobbak voltak. Az él­mezőny: 1. DunaszerdahelyA 26; 2. Perbete A 19; 3. Ács 17,5; 4. Bátorkeszi; 5. Duna- szerdahely B 16,5-16,5. Húsz csapat indult, (jmk) Manfred Ewald tárgyalóképes Berlin. Folytatódhat az egyko­ri NDK legnagyobb dopping­ügyének tárgyalása, az Ewald- per. A 73 éves Manfred Ewald, az egykori NDK elsőszámú sportvezetője, tárgyalóképes. A bíróság a védelem kérésére két orvosi szakvéleményt is kért, ezután döntött úgy a tár­gyalást vezető bíró,hogy Ewald rossz egészségi állapota ellenére is képes két órát a tár­gyalóteremben ülni. Eddig a leghosszabb tárgyalás három és fél órát tartott. (SITA) Vágújhely közelében, a Zelená voda vizén rendezték a hétvégén a síkvízi kajak-ke­nusok idei első válogató ver­senyét. A regatta legnagyobb sikerhalmozója a komáromi Riszdorfer Mihály volt. J. MÉSZÁROS KÁROLY Az SKP Bratislava színeiben ver­senyző kiválóság négy számban aratott győzelmet: mind ezren, mind ötszázon nyert az egyesben és klubtársával, Juraj Bacával ket­tesben is. Szereplésüket kíváncsi­an követte a partról edzőjük, Soós Tibor. Tapasztalatait az Uj Szóval is megosztotta. Valóban minden rendben volt? Igen. Külön nem készültünk a vá­logatóra, pénteken még súlyzóz­tak a fiúk. Misi kiváló formában versenyzett: könnyedén verte MTI-IN FORMÁCIÓ Madrid. Nicolas Anelka néhány hét alatt belopta magát a Real Madrid vezetőinek szívébe. Loren­zo Sanz klubelnök határozottan ki­jelentette: a francia labdarúgó nem eladó!- Megtalálta helyét a csapatban, s egyre fontosabb a Real Madrid számára - jelentette ki Sanz. - A A NIKÉ irodáiban a következő mérkőzésekre tippelhetünk: SZERDA, MÁJUS 17. Labdarúgó UEFA Kupa-döntő (Kop­penhága): 93. Arsenal-Galatasaray 2.2- 2,8-2,8-1,25-1,35. Labdarúgó Mars Szuperliga: 129. Trencín-Dubnica 1,4-3,4-6,0-1,05- 2,1; 130. Nitra-Senec 3,0-3,4-1,7­1.5- 1,15; 131. Inter.-Humenné 1,25-4,2-7,2-0-2,8; 132. DAC-Ru- zomberok 2,4-2,8-2,5-1,3-1,3; 133. B. Bystrica-Petrzalka 3,5-3,0-1,7­1,55-1,15; 134. Presov-Tmava 2,4­3.2- 2,0-1,35-1,25; 135. Zilina-Slo- van 4,6-3,4-1,5-1,9-1,1. Cseh labdarúgóliga: 136. Dukla-Hr. Králové 1,55-3,2-4,6-1,1-1,8; 137. Ostrava-Liberec 2,2-2,8-2,8-1,25- 1,35; 138. Bohemians-Blsany 1,8­2,9-3,6-1,2-1,55; 139. Bmo-Slavia 2.6- 2,8-2,3-1,35-1,3; 140. C. Budé­jovice-Olomouc 2,0-2,8-3,1-1,2­1,45; 141. Sparta-Dmovice 1,35­3,5-6,7-0-2,3; 142. Teplice-Zizkov 1,65-3,0-4,2-1,1-1,65; 143. Jablo­meg Erbant, s a kajak kettesek vi­adalán sem volt a világ- és Euró- pa-bajnok védemceimnek gond­juk az ellenfelekkel. Gyuri egyes­ben mindkét távon negyedikként ért célba. Bebizonyosodott: ő in­kább párosember. Az olimpiai felkészülés szem­pontjából a K2-es egység a fon­tosabb. Az ezer méteren aratott győzelem egyben az olimpiai re­pülőjegyet is biztosította tanít­ványainak. Észrevételei? Fölényesebb elsőségre számítot­tam, a partról úgy láttam, mintha megszorították volna őket. A ver­seny után azonban elmondták, hogy a hajóban nem volt ennyire drámai a helyzet, közepes erőfe­szítéssel őrizték győzelmüket. Ötszázon is nyertek, de ezen a távon még a következő váloga­tón is elsőként kell célba érniük, és csak azután indulhatnak ők Real Madrid nem veszített pénzt rajta. Senkinek sem adjuk el! Nicolas Anelka tavaly 35 millió dollárért hagyta el a londoni Arse- nalt, de madridi beilleszkedése sok időt vett igénybe. A csatár márci­usban összeveszett Vicente del Bosque vezetőedzővel, néhány na­pig nem edzett, ezért 45 napos, ké­sőbb felfüggesztett eltiltást és sú­lyos pénzbüntetést kapott. Úgy nec-Opava 1,7-3,0-3,4-1,15-1,55. Magyar labdarúgó PNB: 144. Fe- rencváros-Kispest 1,65-3,0-4,2-1,1- 1,65; 145. Dunaferr-Győr 1,45-3,4­5.2- 1,1-2,0; 146. Nyíregyháza-MTK 3.2- 3,0-1,9-1,5-1,25; 147. Diósgyőr-Vác 1,4-3,4-6,0-1,05-2,1; 148. Deb- recen-Zalaegerszeg 1,7-3,0-3,9­1,15-1,6; 149. Újpest-Pécs 1,45-3,4 -5,2-1,1-2,0; 150. Tatabánya-Vasas 2,5-2,8-2,4-1,3-1,3; 151. Nagykani- zsa-Haladás 2,0-2,8-3,1-1,2-1,45. CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 18. Német labdarúgó Bundesliga n.: 202. Aachen-FC Köln 2,3-2,8-2,6­1,3-1,35; 203. Cottbus-St. Pauli 1,6 -3,2-4,2-1,1-1,7; 204. Fort Köln- Mönchengladbach 3,3-2,9-1,9-1,5- 1,25; 205. Mainz-TeBe Berlin 1,9­2,9-3,3-1,25-1,5; 206: Nümberg- Bochum 2,0-3,0-2,9-1,25-1,45; 207. FC Chemnitz-St. Kickers 2,0­2,8-3,1-1,2-1,45; 208. Hannover- Gr. Fürth 1,9-2,9-3,3-1,25-1,5; 209. Karlsruhe-Oberhausen 2,6-2,8-2,3­1,35-1,3; 210. Mannheim-Kick. Of­az olimpián. A július végi erőfel­mérés nem zavarhatja meg a fel­készülésüket? És miért zavarná meg? Utána még közel két hónap lesz a sydneyi olimpiáig, a formába hozás csak azután következik. Aaddigra még jobbak lesznek, így nem hinném, hogy a hazai bajnokság, amely egyben válogató is lesz, valami­képpen kizökkentené őket meg­szokott ritmusukból. A verseny- idény kicsúcsosodásának eltolódá­sa miatt később kezdtük a vízi gya­korlásokat, mint a többi szlovákiai versenyző. Mondhatnám azt is, hogy sajátos komáromi úton já­runk. Munkánk már megközelíti az atléták és az úszók edzéseit. Még elárulok valamit a fiúk felké­szültségéről: otthoni kijelölt pá­lyánkon már most olyan időket eveznek, mint tavaly júliusban, pe­dig még csak május közepét mu­tatja a naptár. Számomra ez a mérvadó teljesítmény. tűnt, hogy napjai meg vannak számlálva a Real Madridnál, de a Bajnokok Ligája elődöntőjében fantasztikusan játszott a német Bayem München ellen. Anelka mindkét mérkőzésen gólt szerzett, sokat segített együttesének a finá­léba jutás kiharcolásában. A spanyol házidöntőben a Real Madrid május 24-én az FC Valencia ellen lép pályára Saint-Denis-ben. fenbach 1,7-3,0-3,9-1,15-1,6. Lab­darúgó Olasz Kupa döntő, visszavá­gó: 214. Intemazionale-Lazio (az első meccsen 1:2) 2,1-2,8-2,9-1,25- 1,4. Labdarúgó Dán Kupa-elődöntő, visszavágó: 227. Bröndby-Viborg (0:1) 1,55-3,2-4,6-1,1-1,8. PÉNTEK, MÁJUS 19. Lengyel futballbajnokság: 249. Wronki-Ruch Chorzow 2,5-2,8-2,4­1,3-1,3. Svájci futballbajnokság: 250. Luzem-St, Gallen 2,8-2,8-2,2­1,35-1,35. Török futballbajnokság: 251. Samsunspor-Genclerbirligi 2,2-2,8-2,8-1,25-1,35. Argentmlab- darúgóliga: 252. San Lorenzö-Estu- diantes 1,55-3,2-4,6-1,1-1,8. SZOMBAT, MÁJUS 20. Lengyel futballbajnokság: 272. Poz- nan-Radzionkow 1,8-2,9-3,6-1,2- 1,55; 273. Widzew Lodz-Gr. Gro- dzisk 2,0-2,8-3,1-1,2-1,45; 274. Petro Plock-Szczecin 1,9-2,9-3,3­1,25-1,5. Pozsony. Szinte már végleges a jú­nius 22-én sorra kerülő Szlovákia Díja - Slovak Gold pozsonyi atléti­kai viadal műsora. Este héttől ki­lencig hét férfi (200 m, 400 m, 800 m, 5000 m - ha Vanko nem indul, akkor 3000 m, 110 m gát, 400 m gát, súly) és ugyanannyi női (400 m, 800 m, 100 m gát, magas, rúd, hármasugrás, diszkosz) verseny­számban láthatjuk a szereplőket. A Grand Prix II sorozatba tartozó vi­adalból a női diszkosz eggyel ma­gasabb besorolást kapott, Imrich Ozorák versenyigazgató szerint csak az IAAF nyomására vállalták ezt a dobószámot. „Egyelőre név szerinti indulókról korai lenne beszélni. Érdekünk, hogy minél több szlovák atléta raj­toljon, s a lehető legtöbben éppen versenyünkön teljesítsék az olim­piai kiküldetési szintet. Előttünk tizennyolcadikán Ingolstadtban mti-hIr Bukarest. A Román Labdarúgó Szövetség (FRF) visszavonta azt a döntését mely szerint a Drobeta Turnu Severin és a Chimica Tarnaveni csapatait bundavád mi­att a másodikból a harmadik osz­tályba sorolta vissza. A szövetség két héttel ezelőtt hozott elmarasz­taló ítéletet, de a fellebbezések után megváltoztatta álláspontját. „Mindkét egyesület lejátszhatja London, Prága. Kevin Keegan, az angol futballválogatott szövetségi kapitánya egyelőre 28 fős keretet jelölt ki a június 10-én kezdődő Eb-re. Kapusok: Seaman (Arsenal), Mar- tyn (Leeds ), James (Aston Villa), Wright (Ipswich); hátvédek: Adams (Arsenal), Campbell (Tot­tenham), R. Ferdinand (West Ham), Keown (Arsenal), Southgate (Aston Villa), G. Neville (Manches­ter), Ph. Neville (Manchester); kö­zéppályások: Beckham (Manches­ter), Ince (Middlesbrough), McMa- naman (Real Madrid), Dyer (New­castle), Redknapp (Liverpool), Scholes (Manchester), Wilcox (Le­eds), Wise (Chelsea), Parlour (Arse­nal), Barmby (Everton), Gerrard (Li­verpool); csatárok: Shearer (New­castle), Heskey (Liverpool), Fowler, Owen (Liverpool), Phillips (Sunder­land), Cole (Manchester). Jozef Chovanec, a cseh együttes edzője is kihirdette 26-os keretét, amelyben 12 légiós kapott helyet. Kapusok: Maier (Rapid Wien), Smícek (Sheffield W.), Blazek (Sparta), Cemy (Slavia); hátvédek: Gabriel, Fukal, J. Novotny (mind­hárman Sparta), Rada, Vicék (Sla­via), Repka (Fiorentina); középpá­lyások: Bejbl (Ad. Madrid), Berger (Liverpool), Horváth, Ulich (Sla­via), Látal, Némec (Schalke), Ned­ved (Lazio), Poborsky (Benfica), Baranek, Rosicky (Sparta); csatá­rok: Koller (Ánderlecht), Kuka (Stuttgart), Smicer (Liverpool), Wagner (Rapid), Lokvenc (Sparta), Verbír (Teplice). Tartalékok: Pet­rous (Slavia), Tyce (München 1860), Jankulovski (Ostrava), Ja- rosík, Sionko (Sparta), Polák (Br­no), Heinz (Olomouc), Kind (Ziz- kov), Baros (Ostrava), T. Dosek (Slavia). (CTK) A jégkorong NHL Nyugati Főcsoportjának 2. döntő mérkőzésén a Dallas 3:2-re legyőzte a Colorado együttesét; az állás 1:1. Mike Modano (jobb­ról) két góllal járult hozzá csapata sikeréhez (Fotó: TA SR) A fiatal francia csatár megtalálta helyét a Real Madrid labdarúgócsapatában Nicolas Anelka nem eladó! A NIKÉ 21. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA

Next

/
Thumbnails
Contents