Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)
2000-05-17 / 112. szám, szerda
Nagyszünet ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 17. Pozsonyban és az akkori környékbeli községekben is ötven évvel ezelőtt indultak újra a magyar iskolák, a Duna utcai a már nem létezők helyett is ünnepelt Ma már megfogadnám intő szavát GRENDEL AGOTA L ehettem volna oktató igaz, az én sorsomat nem Horger Antal úr döntötte el. Úgy éreztem, nem tudnék tanítani. Vagy ha mégis nagyon taníthatnékom támadna, akkor legalább úgy kellene, ahogyan mondjuk Moskó, Sasvári, Pet- rás tanító néni tette, Dávid Béla, akinek mi az első osztálya voltunk, esedeg Kulcsár Tibor, aki a mi osztályunkban volt utoljára osztályfőnök. Minden zegét-zugát ismertem a Duna utcai iskolának, a pincétől a padlásig, ahová a lyukas órákon szöktünk titokban. Ennyi év után bevallhatom, szerettem oda járni. Voltak kedvenc tantárgyaim, meg voltak, melyektől fanyalogtam, voltak tanáraink, akikért rajongtunk, nem mindenkiért egyformán, mint ahogy a tanár sem képes egyformán szeretni, értékelni minden diákot. Az érettségi után derül ki, nem minden a kitűnő bizonyítvány, nem biztos, hogy a strébereké a jövő. Akkorra már elérkezik a megszépítő messzeség, s a volt diák egykori tanára a ritka találkozásokkor épp úgy örül a renitens nebulónak, mint az eminensnek. A gyomrot görcsbe rándító percek az óra elején, amikor a tanár noteszében lapozgatott, fölfölnézve, hogy leolvassa az arcokról, ki készült, ki bújna legszívesebben a padba - karinthys emlékké módosulnak. Ötven év - diákok százai, padokba vésett szerelmes üzenetek, puskák, súgások, csínyek, intők, rovok, jutalmak, olimpiák, tanulmányi versenyek. Mindez csaknem minden iskolában megvan. Amitől Duna utca a Duna utcai iskola, az a gyerekkórusa, lánykara, irodalmi színpada, illetve színjátszó csoportja volt, a Forrás. És valamiféle családias légkör. Hiszen több nemzedék került ki ebből az iskolából, Pozsony magyarságának jó része innen is ismerte egymást. Talán ezért is lehetett a gyakran felbukkanó vészhelyzeteket megoldani. Kinek ne fájt volna a foga egy belvárosi iskolára? Kínáltak helyette vanonatúj lakótelepit, tudván, hogy az a magyar nyelvű Az első ballagás a Zoch utcán ——— -------"-f "t Az első szalagavató 1958. december 12-én a Carlton Szállóban A pozsonyi belvárosi iskolák (bal)sorsa KRONOLÓGIA Furcsa fintora a sorsnak, hogy már megszűnt az a magyar alapiskola, amely elsőként nyílt meg a második világháború utáni Csehszlovákiában, s amely közel három éven át az ország egyetlen magyar iskolája volt. Oroszváron elfogytak a magyar gyerekek, 1950-ben 476 magyar nemzetiségű lakos még eltartott egy magyar iskolát, ma 453 nem. A hatvanas-nyolcvanas években az oroszvári magyar gyerekek a Duna utcai iskolába jártak, ma nem járnak magyar iskolába. A Pozsonypüspöki Magyar Tannyelvű Alapiskolát 1950 januárjában kezdték szervezni, szeptember elsején két nemzeti és egy középiskola nyüt Püspökin. Aki ma Ligetfaluban jár, nem feltételezi, hogy a Ligetfalui Nemzeti és Középiskolában 1951-ben megkezdődött a tanítás, sőt tíz év múlva tizenkét osztálya volt. 1964-ben pedig - az iskola, a szülők kérvényezése ellenére - egy-két tollvonással megszüntették. 1968. július 2-áig élt a Főrévi Magyar Tannyelvű Nemzeti Iskola, amely 1951. szeptember 1-jén indult egy igazgató-tanítóval. Vereknyén 1951-ben három osztályban kezdték a tanítást. Az iskola 1975 júniusában szűnt meg. Pozsonyban a Kalinciak utcában nyílt az első magyar iskola, 1950 szeptemberében, 65 tanulóval; utána 1951-ben a Podjavorinská utcában. A belvárosi iskola az 1953-54-es tanévet a Zoch utcai épületben kezdte, 1959-ben pedig beköltözött a Duna utcai épületbe. Tanítási óra 1951-ben a nemzeti iskolában Standtner Józsa tanítónővel alap- és középiskolai oktatás halálát jelenthetné Pozsonyban. Volt, hogy ebben, a Dunai utcai épületben kapott helyet néhány szlovák osztály - nem valószínű, hogy az internacionalizmus szellemében. Furcsa módon abban az időben nem nagyon fente rá fogát senki, amikor belső felújítása folyt, s porban, zajban kellett tanulni, tanítani. Egyelőre úgy tűnik, a Duna utcai iskola minden próbát kiállt, bár tanulóinak száma nem tud már növekedni, mint ahogy a fővárosi magyarok létszáma sem. Néhány évvel ezelőtt még az is megtörtént, hogy a vidékről fölkerült család nem is sejtette, hogy itt magyar iskola lehet. A családi hangulat talán azért is lehetséges, mert nemcsak a tanároknak fontos, hogy legyen állásuk, hanem a szülőknek sem mindegy, meddig tanulhatnak anyanyelvükön a pozsonyi magyar gyerekek, s mikor jön el annak az ideje, hogy Az egykori Duna utcás Boráros Imre színművész is fellépett az ünnepi műsoron már csak az lesz fontos, hogy a kisdiáknak csak le kelljen szaladnia a szomszéd iskolába, ahol napi két órában tanítják az angolt. Szülőként, nagyszülőként még vissza-visszatémek a vén diákok, talán azzal az óhajtással, de jó lenne beülni a padba, reszketni dolgozatírás előtt, s néha megfogadni a tanár úr intő szavát. Fonod Zoltánná rendezte az első karikástáncot 1955-ben 1953. február 25. - fellépés a Stavomontáze védnökségi üzemben Magyar Nemzeti Iskola, 4-5. osztály, 1953 Ünnepi koncert az ötvenesen. Baloldalt Dávid Béla igazgató. Az évforduló kiállítás megnyitóján Sasvári Tiborné és Mikus Sándorné Iskolabáli hangulat politikus módra (Fotó: Gyökeres György és archívum)
