Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)
2000-05-16 / 111. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 16. Kultúra B. Kovács István: „Ellene lennék, hogy egy korábbi, helytelen gyakorlathoz térjünk vissza, s valaki ráerőltesse akaratát a civil társadalom művelődési tömörüléseire." Átfogó stratégia, átlátható pályázati rendszer A Simonyi Alapítvány igazgatótanácsának kezdeményezésére április végén Rimaszombatban, a Millenniumi Fórumon gyűltek össze a művelődési közélet képviselői, hogy megvitassák az alapítvány által javasolt Szlovákiai Magyar Művelődési Tanács tervezetét. LAKATOS KRISZTINA A Simonyi Alapítvány szerint az SZMMT létrehozása fontos lépést jelentene az autonóm szlovákiai magyar művelődési intézmény- rendszer kialakítása irányába. A fórum határozata értelmében a szakmai tanácsok november végéig kidolgozzák az adott területet érintő középtávú stratégiát, az egyeztetésre pedig egy következő fórumon kerül sor, még az idei év végén. B. Kovács István muzeológussal, a Simonyi Alapítvány elnökével, a vitaindító irat szerzőjével felvetésükről beszélgettünk. Az ön által kidolgozott javaslat - a Művelődési Tanács létrehozása - megvitatásakor főleg a „milyen módon” kérdés került előtérbe, az elsődleges kérdés viszont az: miért van szükség egyáltalán a Művelődési Tanácsra? A szlovákiai magyar nemzeti közösségnek nincs jól körvonalazott, pontosan megfogalmazott és átfogó művelődési stratégiája. Az ezzel kapcsolatos felvetések alkalmiak és esetlegesek. Többé-kevésbé koncepcionálisnak mondható elképzelések inkább csak az MKP és elődpártjai programjaiban, illetve egy-egy szervezet, intézmény keretein belül fogalmazódtak meg. 1995-ben, az emlékezetes komáromi tiltakozó nagygyűlésen elhangzottak ugyan ilyen irányú felvetések, sőt, döntés is született - Szlovákiai Magyar Művelődési Tanács néven - egy országos testület felállításáról, de a felvetések és a határozat sorsa ugyanaz lett: taps és hallgatás. Azóta sem tartotta Művelődési Tanács az egyes testületek munkáját? S az elképzelések szerint a közös stratégia a részterületek müyen mélységeit érintené? Ahhoz, hogy egy nemzeti közösség művelődési életének egészét átfogó közép- vagy hosszú távú stratégia megfogalmazása megtörténhessen, egy erre vonatkozó elvi döntést kell hozni. Ez megtörtént Komáromban, bekerült az MKP programjába is, s most Rimaszombatban a magyar művelődési közélet képviselői újfent megerősítet\\ Az nyilvánvaló, ' hogy a szinte áttekinthetetlen és gombamód szaporodó helyi, illetve regionális szerveződéseket is be kell vonni a közös gon- . . dolkodásba.” \> ték ennek szükségességét. Az elfogadott határozat az Új Szó április 29-i számában olvasható. A vitaanyag megjelent a Szabad Újságban. Egyébként az előterjesztés is csupán keretszerűen tárgyalta a témát, mégpedig azért, mivel azt gondolom, nem felülről lefelé kell haladni, hanem alulról felfelé. Ehhez a vitaanyag csupán ösztönzést kívánt nyújtani. Mindenesetre reménytkeltő, hogy a jövőbeni stratégia kidolgozása kapcsán felhozott szempontok ellen senki nem emelt kifogást. A különböző vélemények az SZMMT működése, hatásköre kérdésében fogalmazódtak meg. A kérdés horderejére való tekintettel ez természetesnek mondható. A Simonyi Alapítvány igazgatótanácsa - kibővítve további javasolt művelődési szakemberekkel - felkérést kapott arra, hogy a létrehozandó szakmai tanácsok ajánlásainak alapján terjessze elő ősszel a művelődési stratégia alapelveit, illetve pontosítsa a jóváhadok - minden gondja-baja mellett - rendelkezik egy hálózattal, amelyet kellő átalakítás után talán fel lehetne használni. A Csemadok 10 év óta nem találja a helyét. Előlegezzük meg a bizalmat a megújult vezetésnek és a programnak, amelyet elfogadtak Duna- szerdahelyen. Tény azonban, hogy a szervezet ma is sok vonatkozásban „állam az államban”. Attól a szerepétől, amelyet 1989 novemberéig betöltött, nem igen tud szabadulni. Semmiképpen nem tölti már be a művelődési csúcsszerv feladatát Az ez irányú megnyilatkozások inkább a múlt reminiszcenciáiból táplálkoznak, s kevésbé tükrözik napjaink valóságát. Nagyon keserves folyamat a Csemadok integrálódása a szlovákiai magyar művelődés egészébe, amelynek egyébként fajsúlyos és fölöttébb hasznos része lehet a jövőben is. Mi az önök eredendő elképzelése arról, hogy ki és müyen módon képviselné magát a Művelődési Tanácsban? Gyakorlatilag minden olyan intézmény, szervezet, műhely, amely a művelődés terén tevékenykedik, mégpedig alanyi jogon. Az országos hatáskörű testületek közvetlenül, a többiek közvetve. Ezek mindegyike jogosult részt venni úgy a stratégia kidolgozásában, mint az SZMMT egyes szerveinek a munkájában. Szlovákiában országos hatáskörrel kevés magyar szervezet bír, sokkal inkább regionális szervezetekről beszélhetünk. Egy alapvetően a „nagyokra” figyelő rendszer pedig éppen a helyi kezdeményezéseket fojthatja meg... A regionalitás esetünkben valóban bonyolult kérdés. Itt nem csupán a helyi, illetve kistáji érdekeltségű szervezetekről van szó, hanem az is egyeztetésre szorul, hogy miképpen illeszthető/illesztendő egymáshoz a három, múltjában, adottságaiban, igényeiben és lehetőségeiben markánsan különböző - s hozzáteDuray Miklós és B. Kovács István a tanácskozáson (Dömötör Ede felvételei) senki szükségesnek, hogy magyarázatot adjon, miért nem hajtották azokat végre. Mi tehát ebből a helyzetből indultunk ki. Tény, hogy a felvetésünket követően néhány szervezet aggályát jelezte, féltvén a függetlenségét. Megértem és osztom az aggályokat - ha indokoltak! Magam is ellene lennék, hogy egy korábbi, helytelen gyakorlathoz térjünk vissza, s valaki ráerőltesse akaratát a civil társadalom szakmai és egyéb művelődési tömörüléseire. A mi elképzelésünk nem ez. Mi eredendően az együttműködésre építünk, az alulról való építkezés, az önkéntesség és a lehetőség szerinti konszenzus elve alapján. Milyen módon koordinálná a gyott szervezeti kereteket formailag és tartalmilag. Egy dolgot külön kiemelnék, mégpedig azt, hogy az általunk megfogalmazott sorrend egyértelmű és világos: a stratégia alapelveinek megfogalmazása, a kidolgozásához szükséges szervezeti keretek megteremtése és harmadjára a mindehhez szükséges anyagi források számbavétele és célirányos felhasználásuk lehető leghatékonyabb és leg- áttekinthetőbb rendszerének kialakítása. Ez nyilván más felfogás, mint azoké, akik eleve a pénzből indulnak ki, s mindent ehhez igazítanak. Ha egy kiépítendő szervezeti háttérről beszélünk: felmerülhet a lehetőség, hogy a Csemaszem: ennek a másságnak egyre inkább hangot is adó - magyarlakta régió (nyugat, közép, kelet). Az nyüvánvaló, hogy a szinte áttekint- heteden és gombamód szaporodó helyi, illetve regionális szerveződéseket is be kell vonni a közös gondolkodásba. Erre kínálkozik is megoldás. Egyetlen olyan kezdeményezésről tudok, amely úgy regionális, hogy közben az egész nemzeti közösség igényeit is figyelembe veszi. Ez a Rákóczi Szövetség által létrehozott Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány, amelynek kiépített regionális hálózata van. Ismereteim szerint eleve az volt az elképzelés, hogy ezek a Város és Vidéke Célalapok (működjenek bár alapítványként, polgári társulásként vagy akár informális „Mit ér a legjobb, közegyetértéssel megfogalmazott stratégia, ha nincs meg a végrehajtásához szükséges anyagi fedezet?" testületként) legyenek a művelődési csúcsszervei egy-egy régión belül a magyarságnak, s a célalap vezetésében kapjanak helyet a művelődési közélet képviselői. Ha ez így működne - s ez csak rajtunk múlik - elegendő volna, ha ezen integrált szerv delegátusa képviselné az adott régiót az SZMMT-ben, illetve annak illetékes szakmai tanácsában. Ilyen irányú lépések már történtek az Illyés Közalapítvány esetében. Ezért szóltam feljebb közvetett részvételről. Terveik szerint müyen lenne a Művelődési Tanács szervezeti struktúrája? Az SZMMT legfőbb szerve a közgyűlés. Ezt a benne részt venni kívánó szervezetek alkotnák, mégpedig az országos hatáskörnek alanyi jogon, Uletve a helyi és regionális szervezetek közvetve, delegálás révén. A közgyűlés határozna a létrehozandó szakmai tanácsokról, illetve az elnökségről. Az utóbbinak a szakmai tanácsok elnökei, illetve a Magyar Állandó Értekezlet szlovákiai bizottságának elnöke, a művelődési és oktatási szakmai bizottságok szlovákiai delegáltjai, valamint az MKP képviselője volna a tagja. A művelődési stratégia alapelveinek jóváhagyása a közgyűlés, folyamatos biztosítása és az operatív döntések az elnökség hatásköre lehetne. Ez alapjában az Illyés Közalapítvány gyakorlatának továbbfejlesztése. Szabad legyen két mozzanatra utalnom. Újnak érzem a stratégiai kérdések intézményesített keretek közt való megvitatását. Ezt eddig joggal hiányolhattuk. (A Szlovákiai Magyar Értelmiségi Fórum ebben az értelemben nem igazán tekinthető szerves és közvetlen előzménynek.) Nyilvánvaló, hogy a stratégiához pénz is kell. Felmerül a kérdés: mi indokolja, hogy kü- lön-külön bizottságok véleményezzék a benyújtott projektumokat az egyes minisztériumoknál, illetve közalapítványoknál? Külön- külön mindegyik akár jól is működhet, de ha hiányzik az egyeztetés, nem biztos, hogy az átfedések elkerülhetőek, illetve hogy a megítélt támogatások összhangban vannak az egész nemzeti közösség érdekeivel, és akkor az átláthatóságról még nem is szóltam. Mindez elkerülhető, amennyiben minden, közpénzekkel rendelkező szerv(ezet) által meghirdetett pályázatot ugyanazon szakmailag illetékes tanács bírál el. Természetesen elképzelhető, hogy azoknak, akik már kitaposták a maguk ösvényeit a pillanatnyi támogatási rendszerben, nem feltétlenül áll érdekükben egy átláthatóbb, hatékonyabb, az egész nemzetrészre kiterjedő rendszer kialakítása. Javaslatuk legérzékenyebb pontját éppen az anyagiak jelentik. Elképzelésük szerint a Művelődési Tanács elnöksége azonos lenne a Simonyi Alapítvány igazgatótanácsával, ez utóbbi testület pedig eüenőrizné a művelődés területén elérhető valamennyi pályázati lehetőséget. Kezdeném egy viszontkérdéssel: miért baj az, ha van egy szerv, az SZMMT, amely országos áttekintéssel rendelkezik a benyújtott pályázatokról, s azokat - az országos szakmai tanácsok bevonásával - véleményezi. Különösen jogosnak érzem ezt a kérdést akkor, ha ez nem egy kívülről ránk erőltetett szerv, hanem mi, a szlovákiai magyar művelődés terén tevékenykedő szervezetek, intézmények, társaságok, tehát az érintettek közakarattal hozzuk létre? Csak megjegyzem: a művelődési önigazgatás pártjaink (pártunk) állandó programpontja. En nem tartom szerencsésnek az „ellenőrzés” kifejezést. A pénzekről egyébként továbbra is azok döntenek, akik a közpénzek kezelésére megbízást kaptak - határon innen és azon túl. Ha képesek vagyunk a nemzetrész művelődéspolitikájának alapelveiben, prioritásaiban egyezségre jutni, vajon nem természetes-e, hogy mind a támogatások megítélésekor, mind a felhasználását illetően biztosítjuk az ellenőrzést, azaz, hogy felelősségteljesen és a szükségletekkel összhangban járjunk el. A Millenniumi Fórumon, a javaslat előterjesztése utáni vitában elhangzott, hogy nem szerencsés összemosni a két funkciót: a koncepció, a stratégia kidolgozását, ületve a pénzügyeket. A kettő merev szétválasztása sem biztos, hogy célszerű. Mert mit ér a legjobb, közegyetértéssel megfogalmazott stratégia is, ha nincs meg a végrehajtásához szükséges anyagi fedezet? Az előbbi kérdéséhez visszatérve: szeretném elmondani azt, hogy a Simonyi Alapítvány igazgatótanácsát bizonyos körök szeretnék afféle mumusnak beállítani. Először is: ha olyan döntés születik majd, hogy az igazgatótanács és az SZMMT elnöksége egyfajta perszonáluniót képez, ez nem azt jelentené, hogy az igazgatótanácsjelenlegi képviselői töltenék be ezt a tisztet. Épp a fordítottja igaz: az SZMMT, illetve az MKP dönthet arról, hogy kik alkossák az igazgatótanácsot, amelyből - az is meglehet - csak a név marad azonos! Aki mást mond, tőlünk idegen gondolatokat akar nekünk tulajdonítani. Minden intézmény önállósága, jogalanyisága megmaradna, ezt senki nem veszélyeztet- te-veszélyezteti. Sajnálatos, hogy ilyen - jóindúlatúnak aligha nevezhető - sugallatok is megjelentek a sajtóban, a Népszabadságban, hazai tudósító tollából. Az SZMMT elnöksége mint informális testület a Simonyi Alapítvány igazgatótanácsaként mindössze koordinálna és - a szakmai tanácsok ajánlása alapján - véleményezne. Gondoskodna arról, hogy a pályázatok megítélése összhangban legyen a konszenzus útján kialakított stratégiával. Konkrétan a pályázatokról: a Simonyi Alapítvány mi módon biztosítana ezeknek keretet? Az előterjesztés úgy szólt, hogy mindazok a szervek, szervezetek, alapok, közalapítványok határon innen és túl (azaz Magyarországon), amelyek közpénzekből támogatják a szlovákiai magyar nemzeti közösség kultúráját, az SZMMT által kidolgozott és egyeztetett koncepciónak megfelelően nyújtsanak támogatást. A Simonyi Alapítvány elképzeléseink szerint egy Janus- arcú szervezetté alakulna. Alapítványként ellátná a szlovákiai magyar „közalapítvány” feladatát. Azért az idézőjel, mert jogi értelemben nálunk nincs közalapítvány, mint Magyarországon. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy formailag magánalapítvány ne működhetne a közalapítvány ismérveinek és követelményeinek megfelelően. Erre nézve elegendő garancia, hogy a szlovákiai magyar művelődési intézmények mindegyike részt vehet az irányításában. Ugyanakkor, az utóbbi révén igazgatótanácsa személyileg egybeesne az SZMMT elnökségével. Titkársága ellátná az SZMMT adminisztratív teendőit. Tehát nem a Simonyi Alapítvány kíván rátelepedni a szlovákiai magyar művelődési közéletre, hanem felajánl egy kínálkozó lehetőséget az őt létrehozó nemzetrésznek. Csak zárójelben jegyzem meg: az alapítvány esetleges feltőkésítése megoldhatná az év első felében a pályázatok megítélésének és folyósításának elhúzódásából adódó folyamatos finanszírozási gondokat is. Miért éppen a Simonyi Alapítvány válhatna a létrehozandó testület magjává? Mindössze egy érvet említenék. A Simonyi Alapítvány az egyetlen olyan magyar „köztestület” Szlovákiában, amely kifejezetten a szlovákiai magyar nemzeti közösség - közvetlen - akaratából jött létre. Alaptőkéjét (viszonylag szerény, 1 000 000 korona) magán- személyek, iskolák, önkormányzatok adták össze. Igazgatótanácsában egyebek közt jelen van a Csemadok, az SZMPSZ, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a Magyar Szülők Szövetsége és az MKP képviselője is. A közös cselekvés ritka példája volt az alapítvány létrehozása. Ez az a morális szempont, amelyet fel lehet erősíteni, ezért gondoljuk, hogy magja lehet az elképzelt köztestületnek. Az őt létrehozó közösség joga és felelőssége, hogy kíván-e élni az igazgatótanács által felkínált lehetőséggel. Népszavazást nyilván nem tartunk ebben a kérdésben, így a döntést a művelődési élet képviselőire bízzuk. Újfent hangsúlyozom: a Simonyi Alapítvány semmire nem formál, nem is formálhat jogot, csupán egy lehetőséget kínál.
