Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)
2000-05-12 / 108. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 12. Kultúra Nincsen nekem vágyam semmi. Mundruczó Kornél elsőfilmes rendezőként mutatkozott be az idei budapesti szemlén. Alkotása díjat nyert, és külföldi fesztiválokra indul ► [ A Duna-korzó királyai nem ismernek lehetetlent Mundruczó Kornél: „Jó hályogkovács módjára fogtunk neki a filmnek..." Született egy film. Remek film. Már díjat is nyert. Februárban, a budapesti szemlén. Mundruczó Kornél forgatta, aki színészi diplomája mellé a rendezőit is megszerzi nemsokára. SZABÓ G. LÁSZLÓ Nincsen nekem vágyam semmi - ez a film címe. Huszonkét nap alatt forgatták mindössze kilencen, plusz a színészek. Kis stáb, nagy tehetséggel. Van ilyen. Nyolcvanperces film, négy és fél millió forintból. Ez is elgondolkoztató. Alacsony költségvetés, komoly értékekkel. így is lehet. Ha olyan a csapat. Ha ingyen adja tudását. Két férfi, egy nő. Ez már a filmbéli felállás. Brúnó szereti Marit. Legalábbis ezt állítja. Ringó, Mari öccse szereti Brúnót. Erre több jel is utal. Mari semmit sem sejt. Azt sem, hogy hova jár s miből él Brú- ijó hétfőtől péntekig. Vagy, hogy milyen titkok kötik egymáshoz a két fiút. Mari nem kérdez, Brúnó hallgat, Ringó kéri a hétvégi mesét. Pesten, a Duna-korzón úgy sincsenek illúziók. Ringó és Brúnó a prostik életét éli. Pénzért bármit, ingyen semmit. Üzlet megegyezés szerint. Közben Brúnó szereti Marit. Ha szereti. Ringó ragaszkodik Brúnóhoz, Ha nincs más a placcon. Mari meg vár. Hazavárja Brúnót, aki hozza-viszi Ringót. Aztán kitör a balhé. Ringónak letépik a fejét, Brúnóba állandó kuncsaftja ereszt golyót. Marad Mari. A kuncsafttal. Jó film. Erős film. Bátor film. Magyarországon biztos nincs párja. Az élet írta? - kérdezem Mundruczó Kornéltól. Hárman írtuk. Petrányi Viktória, Zsótér Sándor és én. Az az igazság, hogy az első pillanattól kezdve próbáltuk kerülni az összes realitást. Minden díszletében, helyzetben próbáltam ellene menni a valóságnak. A falusi képsorokat is forgathattuk volna falusi környezetben, a nyilvános WC-t a Keleti pályaudvaron. Visszahúzhattuk volna a filmet egy kelet-európai szomorúságba, de nem ez volt a célunk. Én színész szakon végeztem, s ez erősen rányomja a bélyegét a filmre. A helyzetek, a kapcsolatok színházszerűen működnek a vásznon. Számomra ez a fontosabb. Nem a valóságalap, hanem hogy a kapcsolat hogyan működik. Amikor például az ügyvéd, az állandó kuncsaft Brúnót vetkőzted. Abban sem a realitás felé mentünk, hanem hogy legyen ez inkább egy furcsa, elemeit jelenet, amelyben Csuja Imre úgy hámozza ki a ruhájából Nagy Ervint. Egyébként a film az én ötletemre épül. Az első fázis egy másfél-két oldalas jelenetsor volt. Tavaly nyáron írtuk meg a filmet. Kivéve az első két jelenetet. Mert én a reptérrel kezdtem az eredeti forgatókönyvet, és a történet végig nyáron játszódott. Kevés embernek mutattam meg, de mind belezavarodott. Fél óra kellett hozzá, hogy kiderüljön, ki kinek a kicsodája. A mese a gyufaáruslányról Zsótér Sándor ötlete volt. Ez a horrorisztikus Andersen-mese jól is jött nekem, mert keretbe foglalja a történetet. És ez valahogy mindenkire igaz. A végén megfagyunk, hiába gyújtogatjuk a gyufát. Azt a jelenetet is Zsótér Sándor kérésére tettem bele, amikor az ügyvéd a korzón az autójából figyeli Brúnót. Dramaturgiailag ez elmélyítette a két férfi viszonyát. A forgatókönyv két hét alatt született meg úgy, hogy én egész nap kint voltam Petrényi Viktóriánál, aki számomra több, mint producer, hiszen a gyártástól a vágásig együtt csináltuk a filmet. Szóval ott ültem nála, és próbáltam eljátszani neki ezeket a jeleneteket. Én beszéltem, ő gépelt. Este aztán fogtam a papírokat, elmentem Zsótérhoz, megbeszéltük, mit hogyan kellene pontosítani, rendbehoztuk a dialógokat, és ez így működött köztünk az utolsó oldalig. Nappal itt voltam, éjszaka ott. Közben alig aludtam. Nem elég, hogy jó film, hanem még olcsó is. Ez most sokak számára egyszerűen fricska: „lám, lám, így is lehet”, nemcsak súlyos milliókból, hatalmas stábbal. Jó hályogkovács módjára álltunk a filmhez. Olyan szinten nem gondoltuk végig, hogy a munkálatok utolsó napjait erősen fel kellett pörgetni, mert hirtelen úgy döntöttünk: a szemlén szeretnénk bemutatni a filmet. A forgatásért senki nem kapott pénzt. Rába Roland, aki Ringót alakítja, osztálytársam volt Zsámbéki Gábornál, Nagy Ervint a főiskoláról ismertem, Csuja Imrét pedig Janisch Attila Hosszú alkonyában láttam, ahol mint buszsofőr egészen kiváló volt. Ez most nem olyan szocioszerep, amit ő istenien eljátszik, itt egészen másvalamit tesz le az asztalra. Mari szerepét Kovács Martinának adtam, aki még főiskolás. Egyszer, egy szórakozóhelyen rettenetesen kiborult. Ott voltam. Láttam. Any- nyira tetszett a jelenet, hogy megjegyeztem. Volt benne valami furcsa, idióta hisztéria. A legbátrabb, „legfűtöttebb” jeleneteket Nagy Ervin és Rába Roland kapta. Fiúk-férfiak magyar filmben ilyen szerepet még sosem játszottak. Rolandnak első olvasásra tetszett a könyv. Ervinnek folyamatosan beszéltem róla. Ő kedvel engem, és hitt bennem. Nem is voltak gondok a forgatás során. Az első két napon inkább csak arra kértem őt, hogy vegye komolyan a munkát, nem olyan diákfilmes forgatásnak. Tőlem az távol áll. Az amatőr filmek vagy az amatőr színjátszás nem az én területem. Zsámbéki Gábor osztályába jártam a főiskolán, tőle tanultam meg, hogyan kell dolgozni, próbálni, és arról is rengeteget beszélt, hogyan viszonyuljon a színész a rendezőjéhez. Forgatás előtt és után nagyon személyes lehet a viszony, de munka közben nem. A kamera előtt vagy a színpadon dolgozni kell. Olyan nehézség persze felmerülhet néha, hogy egy adott helyzetben ki mit csináljon, de egy idő után, bár nekik is voltak ötleteik, teljesen rám bízták a jeleneteket. Ez nagyon nagy erőt adott, és végig bennük gondolkoztam. Színészként legutóbb a Budapesti Kamaraszínház egyik értékes produkciójában, A velencei kalmárban láttam. Markáns alakításával erős tartópillére volt az Alföldi Róbert által létrehozott előadásnak. Azóta ismét főiskolás lett. Másodéves a rendező szakon. Mi a cél? Kevesebbet játszani és többet rendezni? Vagy a kettőt egymással párhuzamosan vinni? Ezek a kérdések egyelőre nem foglalkoztatnak. Csak azt tudom, hogy érdekel a rendezés. A főiskolán persze nincs olyan feladat, amely igazán felizgatna, kivéve az év végi kisjátékfilmet. Nekem viszont valahogy beállt a fejembe, hogy a színházban háromhavonta bemutatóm van. Amíg nyolcfélét játszom huszonhét este, nem bírom átlátni az időt, hogy mi lesz három év múlva. A próbák során mindenesetre élvezettel tanulok. A forgatáson pedig minden összejött. Jók lettek a színészek, jól dolgozott Makkos Szilárd, az operatőr, jó volt az egész csapat körülöttünk. Pedig indulhatott volna ez akár blöffnek is, hogy csak azért akarok dolgozni, hogy legyen már valami a nyáron, hiszen utazni úgy sincs pénzem. És így alakult. Mindig pontosan megéreztük, hova rakjuk a kamerát, hol forgassunk, milyen helyszíneken, így el tudtuk kerülni, hogy a filmnek amatőrszaga legyen. Brúnó, a történet központi figurája Mari mellett az ügyvédhez is erősen kötődik. Ha érzelmileg nem is, anyagilag annál inkább. Ringóhoz pedig elsősorban a közös titkok, a vad kalandok kötik. Az alapgondolat az volt, hogy egy fenékkel két lovat nem lehet megülni. Ezt már én is tapasztaltam az életben. Egy időben itt is, ott is, két kapcsolatban nem lehettem jelen. Ha pedig az ember sokat van távol attól, akit szeret, az a magánélete kárára megy. Az sem mindegy természetesen, hogy a számítógép előtt ül az ember, esetleg kalapácscsal püföli a falat, vagy a testét árulja valahol. Brúnó külön tragédiája, hogy képtelen szeretni. Hiányzik belőle a szeretet készsége. Kapni szeret, adni nem tud. Úgy gondolja, ő semmiben sem hibás, mások hisztiznek körülötte. Engem pedig az érdekelt, hogyan épül fel egy hazugságrendszer. Mindaz, ami Brúnóval történik. Elkapják őt a korzón, beviszik a rendőrségre, az ügyvéd közbenjárására kiengedik, elmennek együtt vacsorázni, s közben egyfolytában piszkálja a férfit, utána felmegy hozzá, megijeszti, majd lefekszik vele, aztán elsírja magát, reggel, a kocsiban kigúnyolja őt, majd visz- szamegy Ringóhoz, mintha mi sem történt volna. Ön is ennyire „dúsan” él? Egyáltalán. Én nem habzsolom annyira az életet. Ide megyek, oda megyek, játszom, dolgozom, de nem úgy, mint Brúnó. Szerződés melyik színházhoz köti? Egyikhez sem. A Budapesti Kamaraszínháznak sem voltam a tagja. A velencei kalmárba úgy kerültem bele, hogy kiszállt valaki. Két hetem volt, hogy átvegyem a szerepet. Játszottam a Katona József Színházban is, legutóbb pedig a Radnóti Színház egyik sikeres produkciójába, Osztrovszkij Erdő című komédiájába hívott meg Gothár Péter. De most a film eléggé felpörgette az életemet. Brúnóval, a történet útolsó fejezetében, az ügyvéd végez, aki aztán Marival indul el - hova is? Netán a boldog jövő felé? Nem. Én ezzel a képsorral csak annyit akartam mondani, hogy akármilyen dráma van vagy akármilyen tragédia, mindig jön egy következő nap, hiszen az élet nem áll meg. Mari és az ügyvéd nem biztos, hogy egymásra találnak. Együtt indulnak el, de az is lehet, hogy külön-külön lesznek boldogok. A film nem akar állást foglalni. Csak annyit mond ez ügyben, hogy másnap is van reggel. Improvizációból mennyi van a filmben? Kevés. Azt a jelenetet például, amikor Brúnó elsírja magát a fürdőkádban, a forgatás helyszínén találtuk ki. Ezzel csak azt akartuk megmutatni: nem igaz, hogy Brúnónak már nincsenek érzelmei. Küzd magával. Ott és akkor érez valamit. Erről a jelenetről egyébként azt gondolom, hogy fogódzó a nézőnek. Biztos pont egy klasz- szikus szerkezetben. Én az ilyen jelet egyébként nem nagyon szeretem, mert „magyarázós”, de belátom, hogy fontos, mert ebből kell, hogy kiderüljön: nem igaz, hogy Brúnó mindenkihez hidegen viszonyul. Egy ilyen film, egy ekkora siker után nem lehetett könnyű visz- szaülni a főiskolai padba. Nekem nem okozott gondot. Simán visszaültem. Én csak azt szeretném, hogy minél többen lássák a filmet. Mert nem magamnak forgattam, hanem a nézőknek. Magyarországon ritkán készül olyan film, amely nemcsak az érzelmeket, hanem az agyat is megdolgoztatja. Engem az a folyamat érdekel, amikor az érzelmek az agy által születnek meg. Nem én mondom meg, hogy mit érezzen a néző. Azt szeretném, ha elgondolkozna, és önmagát vizsgálná felül. Kíváncsian várom, hogyan fogadja majd a filmet a civil közönség. Hogy mit szólnak hozzá az egyetemisták, vagy hogy milyen reakciókat vált ki vidéken. Hangulatával, belső dinamikájával, a főhősök életvitelének ábrázolásával számomra Gus van Sant kultuszfilmjével, az Otthonom, Idahóval rokon a Nincsen nekem vágyam semmi. Tudom, hogy furcsán hangzik, de én nem láttam ezt a filmet. Nekem a japán Takeshi Kitano, a hongkongi Wong-Kar-Wai és a német Rainer Werner Fassbinder a kedvencem. Kitanót azért szeretem, mert remekül komponál. Oldalra rakja, szélre rendezi a szereplőket, így a néző iszonyú űrt érez körülöttük, ettől pedig borzasztóan magányosnak tűnnek. Szűk stábbal, mindössze kilenc emberrel dolgozott a forgatás során. Egyszer sem érezte, hogy ha többen lennének, könnyebb dolga lenne? Kevés ember százszázalékos energiával sokkal többre képes, mint sok ember félerővel. Természetesen a színészeknek is sokat köszönhetek. Ők is maximális odaadással dolgoztak. Külön hálával tartozom Gazdag Gyula rendezőnek, aki elolvasta a forgatókönyvet, és nagyon sok hasznos tanácsot adott. A film szempontjából ez is rengeteget jelentett. Brúnó, aki hol ide, hol oda csapódik a történet során: Nagy Ervin Rába Rolandnak első olvasásra tetszett a forgatókönyv (Kovács Zita felvételei)
