Új Szó, 2000. május (53. évfolyam, 100-124. szám)

2000-05-10 / 110. szám, (106. szám), szerda

Kultúra oktatás A Böngésző nyertesei A Vasárnap 18. számában feltett kérdésre összesen 491 helyes megfejtés érkezett. E héten az 500-500 koronát Szép Mária csicsói, özv. Bábszky Ilona köbölkúti és Papp Pál taksonyi olvasónk nyerte. Gratulálunk! A helyes megfejtés: 400 millió dollárba, (v) Szlovákiai magyar versmondók sikere Veresegyháza. A X. Anyám fekete rózsa magyar nyelvű nemzetkö­zi vers- és prózamondó találkozó döntőjét május 5-7-én rendezték meg Veresegyházán. E nemzetközi megmérettetésen kitűnően sze­repeltek a szlovákiai versmondók is. Gyermek kategóriában a po­zsonyi Dusík Borbála a második, az ipolybalogi Cseri Bernadett pe­dig negyedik helyen végzett. Az ifjúsági kategóriában a tornaijai Lax Judit az első, a somorjai Tóth Krisztina pedig a felnőtt kategó­riában második lett. A versenyt kilenctagú zsűri értékelte, elnöke Máté Lajos rendező volt. (úl) SZÍNHÁZ POZSONY SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ: Lammermoori Lucia 19 HVIEZ- DOSLAV SZÍNHÁZ: Tíz kicsi néger 19 KIS SZÍNPAD: Liliom 19 KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: Macskajáték 15 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: A kőszívű ember fiai 10 MOZI POZSONY HVIEZDA: Nagyon veszélyes viszonyok (am.) 15.30, 20.30 Erin Brockovich (am.) 18 MLADOST: Éne bene (cseh) 15.30,17.30, 20 MÚZEUM FILMKLUB: Elátkozott szerelem (ang.) 18 Iván gyemekkora (szoyj.) 20 CHARLIE CENTRUM: Velem, vagy nélkü­led (am.) 16.15, 21 Erin Brockovich (am.), 18.45 Sivatagi cápák (am.) 18.15 A tehetséges Mr. Ripley (am.) 17 Észvesztő (am.) 20.30 Stuart Little, kisegér (am.) 17 Játékháború 2. (am.) 16.30 Sling Blade (am.) 20.30 KASSA ÚSMEV: Erin Brockovich (am.) 16,18.15, 20.30 CAPITOL: Minta füst (am.) 15.45, 18, 20.15 DRUZBA: Ene bene (cseh) 16, 18, 20 TATRA: Amerikai szépség (am.) 15.30,17.45, 20 ________________DÉL-SZLOVÁKIA________________ RO ZSNYÓ - PANORÁMA: Dogma (am.) 17, 19 DUNA- SZERDAHELY- LUX: Hurrikán (am.) 19.30 LÉVA - JUNIOR: Ha­todik érzék (am.) 16.30, 19 GALÁNTA - VMK: Két kéz (ausztr.) 17.30, 20 NAGYMEGYER- SLOVAN: Az orléans-i szűz (am.) 19 GYŐR CINEMA CITY: Stuart Little, kisegér (am.) 13.30, 15.30 Amerikai szépség (am.) 17.30, 20 Hulla, hó, telizsák (am.) 14.15, 16.15, 18.15, 20.15 Játékháború 2. (am.) 14, 16 Velem, vagy nélküled (am.) 18, 20 Az Álmosvölgy legendája (am.) Véget ért a Komáromi Napok rendezvénysorozat Ünnepelt Jókai városa ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Komárom. Észak- és Dél- Komárom város önkormányzata minden év­ben megrendezi a Komáromi Napo­kat. A rendezvénysorozat ideje alatt a Duna két partján különböző műfa­jú ingyenprogramok várták a szóra­kozni vágyókat. „Ezzel a rendez­vénnyel szeretnénk szórakozási le­hetőségeket biztosítani polgáraink számára. Ilyenkor azok is színvona­las hangversenyeken, színházi elő­adásokon és egyéb kulturális ese­ményeken vehetnek részt, akiknek erre egyébként nem futja” - fogal­mazott Sebő Beáta, az Észak-Komá­romi Városi Hivatal kulturális osz­tályvezetője. Az idei, sorrendben XI. Komáromi Napokon különösen gazdag volt a kínálat. Az 560 évvel ezelőtt szüle­tett V. László király emlékművét (Gáspár Péter szobrászművész al­kotását) az első napon, április 26- án leplezték le az Anglia Parkban, azon a helyen, melyen éveken át a város hős védőjének, Klapka György tábornok szobra állt. Egyébként az idei rendezvénysoro­zatra a város másik szülöttének ju­bileuma is rányomta a bélyegét. Jó­kai Mór születésének 175. évfordu­lója alkalmából a nagy mesemondó életművének hatásáról nemzetközi konferenciát szerveztek. Ha már Komárom jeles szülötteinél tar­tunk, nem feledkezhetünk meg az operett koronázadan királyáról, Le­hár Ferencről sem, aki 130 évvel ez­előtt látta meg a napvilágot. Az év­forduló alkalmából rendezett Le- hár-fesztiválon olyan kitűnő művé­szek szórakoztatták a közönséget, mint Buváry Lívia, Kovácsházi Ist­ván vagy Gyökér Gabriella. Narancsik Sándor, a Komáromi Vá­rosi Rendőrség parancsnok-helyet­tese Szlovákia egyik legerősebb embere, így csaknem természetes, hogy a Komáromi Napok program­jába az erőművészek versenye is bekerült. Az erőművészek harma­dik nyüt szlovákiai bajnokságán, hazai pályán a pálmát Narancsik Sándor vitte el. Az idén Szlovákia miniszterelnök-helyettese is elláto­gatott a Komáromi Napokra. Pavol Hamzík május elsején több ezer kí­váncsiskodóval együtt tekintette meg a védnöksége alatt épülő Euró­pa Udvart. A kontinens jellegzetes építészeti stílusjegyeit magán vise­lő épületegyüttest a tervek szerint már az idén ősszel átadják. ,A XI. Komáromi Napok alatt a szórakoz­ni vágyók körülbelül 150 program közül válogathattak. A közönség­nek az idén is nagyon tetszett az öregvári program, melyet korabeli harci bemutatók tettek változatos­sá. Ugyancsak jó visszhangja volt a halászléfőző-versenynek, melyet most először, hagyományteremtő szándékkal szerveztünk” - nyilat­kozta Sebő Beáta, (km) ÚJ SZÓ 2000. MÁJUS 10. i ........... Tó th Sándor: „Szeretném maximálisan hasznossá tenni magam az iskolában, ahol úgy érzem, révbe értem." Ahol nyugodtan lehet dolgozni „Nálunk a zsivaj nem okoz bosszúságot." (Dömötör Ede felvétele) Tóth Sándort az első magyar igazgatóként váltották le funkciójából Slavkovská mi­nisztersége alatt. Egykori is­kolájáról nem kíván beszélni. „Nem szeretném felszaggatni a régi sebeket” - mondja. A rozsnyói alapiskola még any- nyira sem méltatta volt igaz­gatóját, hogy a fennállásának ötvenedik évfordulója alkal­mából rendezett ünnepségre meghívja őt. VOJTEK KATALIN Régi iskolájáról nem kíván be­szélni. És az újról? Arról szívesen, mert ott nagyon jól érzem magam. A rozsnyói Refor­mátus Egyházi Alapiskola szá­momra a béke és szeretet szigete, ahol tizenhat pedagógus együtt gondolkodik, és mögöttük egy 234 főnyi gyermekcsoport apja, anyja áll. Úgy hiszem, valahol megérde­meltük, hogy annyi nehéz, hányat­tatással teli év után végre létrejö­hetett ez a közösség. Nem mások ellen, önmagunkat tiszteltük meg ezáltal. Teljesen új kihívásokkal kellett szembenéznünk, hisz az, hogy egyházi intézményről van szó, mindenkinek új volt. Még min­denképpen tanulunk. Az a nyugodt légkör, amelyet az egymás iránti megbecsülés és szeretet tud bizto­sítani, felér minden kitüntetéssel, mert boldogan dolgozik az ember. A semmiből indultunk 1997 szep­temberében. Azóta már a harma­dik iskolaév folyik, és elmondha­tom, hogy rengetegen segítik a munkánkat. Ez az, amit szinte na­ponta boldogan élek meg. Ilyen például, hogy a szülők maguk kez­deményezték az iskolaszépítést. Ebben a mai áldatlan helyzetben, az általános, nyomasztó pénztelen­ségben nyolcvan szülő képes arra, hogy szombat délelőttjét az iskolá­nak szentelje, fessen, meszeljen, takarítson. És nemcsak a helybeli­ek, hanem a tornagörgői, kuntapolcai, pelsőci szülők is. A szakács nénik pedig örömmel főzik a gulyást, ingyen és bérmentve, ami egy csodával is felér. Évente rendezünk jótékonysági bált a szü­lőkkel, amelyre eljön a püspök úr is, és jól érezzük magunkat. Nyitot­tak vagyunk minden jóérzésű em­ber felé. Olyan közösség vagyunk, ahol a kis elsős ismeri a kilencedi­kest, ahol a gyermekzsivaj nem bosszúságot okoz, hanem azt jelzi, hogy itt élet van. Nálunk nincs ron­gálás, lökdösődés a szünetekben, mint oly sok helyen. Ez valóban ritkaság. Hogyan le­het ilyen fegyelmet elérni? Ez nem az egyházi iskola kemény fegyelmezésének az eredménye, hanem az odagfigyelésé, a gyer­mekközpontú nevelésé. A vallás, a hitélet természetesen része az ok­tatásnak, de a hitoktatás, a keresz­tyén nevelés a lelkészek dolga. A tanító pedig végzi megszokott munkáját. A növendékek mind reformátu­sok? Iskolánk alapítója a református egyház, de növendékeink fele kato­likus, és van néhány evangélikus gyerekünk is. A valláskülönbség ná­lunk nem jelent gondot. A hitokta­tás osztott formában folyik, minden gyerek a saját felekezetének megfe­lelő hitoktatásban részesül. Az indulásnál nem okozott prob­lémát, hogy hol, milyen épület­ben működjön az iskola? Egy régi óvodát béreltünk ki, és most már ott tartunk, hogy nagy- nagy segítséggel meg tudjuk venni az épületet. Igaz, hogy máris kinőt­tük, ugyanis 12 osztályunk van, mert még egyeden gyereket sem utasítottunk vissza. Mélységes há­lával tartozunk a tornagörgői szü­lőknek, akik vállalják, hogy a Szo­roskőn keresztül utaztatják a gyere­keiket. Ezek a diákok naponta sok kilométert tesznek meg veszélyes útszakaszon, hogy itt tanulhassa­nak, a mi egyházi iskolánkat láto­gathassák. Valaki felügyel ezekre az ingázó gyerekekre, van állandó kísérő­jük? A gyerekek egymást felügyelik, egymásra vigyáznak. Ahol szeretet van, ott működnek a dolgok. Az igazgatót ki nevezi ki? A mi esetünkben a gyülekezet ajánlása alapján a rozsnyói refor­mátus egyház presbitériuma. Úgy gondolom, egyházi iskola eseté­ben elsőrendű szempont, hogy az iskolavezető a hitéletben is otthon legyen. Drenko Zoltán igazgató úr most végzi a komáromi teológiát, így nemsokára lelkészként vezeti az iskolát. Ilyen sincs még az or­szágban, református iskolában igazgató-lelkész. Ön volt az egyeden, aki az első­ként elbocsátott öt magyar iskola- igazgató közül bírósághoz fordult a jogellenes döntés miatt, és meg­nyerte a pert. Ennek ellenére nem rehabilitálták, sőt, mivel kétnyel­vű bizonyítványokat írt ki, 1997. július 1-én el is bocsátották mun­kahelyéről. Ennek ellenére nem érezni önben semmi keserűséget. Tény, hogy nem szeretném még egyszer átélni azt az időszakot. De igyekszem nem hátra, hanem előre nézni, a munkámra koncentrálni. Szeretném maximálisan hasznossá tenni magam az új iskolámban, ahol úgy érzem, révbe értem. Fotó- és képkiállítás nyílt Kassa változó arculata címmel a Kelet-szlovákiai Múzeum Maraton téri kiállítótermében Villanások egy város múltjából és jelenéből Pillanatkép a századelőről. Ma a Kelet-szlovákiai Múzeumnak ad otthont az épület. (Reprofotó) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Kassa. Ismert középületek, terek, utcarészletek lefestése mindig is hálás téma volt, mivel az alkotó eleve számíthatott a nagyközön­ség, elsősorban a helyi lakosok ér­deklődésére. A vásznon látottak „beazonosítása” sikerélmény a né­zőnek, a művész pedig saját mon­danivalóját is rácsempészheti a nem minden esetben „valóságmá­soló” képre. Más a helyzet a fotó esetében, amely egyike a legfiata­labb művészeti ágaknak, és amely­nek eredeti rendeltetése a valóság hű megörökítése volt. Ezért a fenn­maradt legrégebbi fotográfiák ál­talában családi képek, portrék, máskor magánházak, szólják lát­hatóak rajtuk. Középületeket, azaz nem saját tulajdont fényképezni csak hobbiból kezdtek a fotográfu­sok, az utókor legnagyobb örömé­re, mivel ezek a ritka képek ma már a kulturális örökség részei. Május elején nyílt és június 11-ig látható a kassai Kelet-szlovákiai Múzeum Maraton téri kiállítóter­mében az a tárlat, amelynek címe Kassa változó arculata. Ebben tu­lajdonképpen benne foglaltatik a lényeg: régi fotográfiák maiakkal párosítva, megtoldva kortárs és ré­gebbi festők, grafikusok Kassa-áb- rázolásaival. Az első fontos fény­képész, Roth Imre a Fő utcán nyi­totta meg szalonját, neki köszön­hetőek a kiállítás legkorábban, az 1850-es években készült utcaké­pei. Ő és az utána következő fotós­nemzedék képviselői valami olyat is megörökítettek, ami mára, saj­nos, elveszett a városból, nemcsak építészeti értelemben utolsó doku­mentumai ezek a fényképek egy letűnt kornak. Nyomon követhető a történelmi városközpont átalakí­tása, a város növekedése, legfonto­sabb épületének, a Szent Erzsébet­dómnak első, 1877-ben megkez­dett felújítása. Látható a régi Nem­zeti Színház, és az a patakocska is, amelyet a kilencvenes években sa­játosan próbált meg „rekonstruál­ni” Kassa vezetése. A Fő utcát át­szelő mesterséges patak létjogo­sultságának dolgában megoszlik ugyan a kassai polgárok vélemé­nye, ám annyi bizonyos, hogy a „művíz” kiötlői a múltból szerettek volna visszahozni valamit. A vá­rosnak voltak fényes, gazdag és hanyatló, szűk esztendei, az ama­tőr és hivatásos fotósok képeiről viszont minden periódusban érzé­keny szeretet és egészséges lokál­patriotizmus süt át, ami globalizá­lódó világunkban bizony követen­dő látásmód. A festők és grafiku­sok esetében ugyanez a helyzet. Legyen szó a giccs határát súroló, szolgai valóságmásolásról, imp­resszionista példaképek követésé­ről vagy éppen kubista ihletésű tördeltségről, a legtöbb alkotó azon igyekezett, hogy Kassa utcái­ban megtalálja az egyéni, csakis erre a városra jellemző apróságo­kat, jellegzetességeket. Ahogyan azt Kristina Markusová, a kiállítás egyik összeállítója megfogalmaz­ta: a fényképeken és a képzőművé­szeti alkotásokon egyaránt látha­tó, mi az, amink van, és mi az, amink volt, illetve lehetne, ha nem veszítettük volna el. Műemlékvé­dőknek, építészeknek, sőt vala­mennyi kassai polgárnak kötelező­vé kellene tenni e tárlat megtekin­tését. A turisták amúgy is nyüzsög­ni fognak a termekben, (juk)

Next

/
Thumbnails
Contents