Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
2000-04-06 / 81. szám, csütörtök
Régióink ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 6. Ünnepre készül a Losonci Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola, amely sok neves egyéniség alma matere volt Várják az egykori diákokat FARKAS OTTÓ íven évvel ezelőtt Szlovákiában újra megnyíltak a magyar iskolák, ekkor nyílt meg négy osztályban 162 tanulóval a Losonci Magyar Középiskola is. Mivel még nem volt saját épülete, több helyen folyt az oktatás. Ugyanekkor működött a városban a Nemzeti Magyar Iskola, amely a mai alapiskolák alsó tagozatának felelt meg. A tanulók száma kezdettől folyamatosan emelkedett. Legtöbben 1960 és 1970 között látgatták, az A losonci magyar alapiskolának mindig voltak kitűnőségei. 1965/66-os tanévben 550-en jártak a magyar alapiskolába. A hetvenes évektől sajnos évről évre csökken a tanulók száma. A losonci magyar alapiskolának mindig voltak kitűnőségei, diákjai közül sokan országos, sőt nemzetközi hírnévre tettek szert. Ennek az alma maternek a tanulója volt Duray Miklós, Pálházi Béla, Gyurcsík Iván, Böszörményi István, Csúsz Péter és még hosszan lehetne sorolni a neveket. A lelkiismeretes oktató-nevelő munka mellett a pedagógusok mindig törődtek a kulturális rendezvényekkel, folyóiratok, könyvek terjesztésével, a sporttal. A diákok már 1953-ban erdei iskolában voltak, 1954-ben matematikai olimpián mérheték össze tudásukat a legjobbakkal. Egy évvel később hét szakkör működött, s a sikeres iskolán kívüli munkáért Czike Emese nemzetközi úttörőtáborban vehetett részt. Az 1957/58-as tanévben három első díjat hoztak a szavalok Komáromból. Az iskola az 1962/63-as tanévben költözhetett abba az épületbe, amely jelenleg is otthona. Az egykori Kármán József Gimnázium épületében elférnek az alsó és a felső tagozatos osztályok. A hetvenes években főleg irodalmi tevékenységgel szerzett nevet magának az iskola. Ekkor mutatták be a Csipkerózsika, a János vitéz, a Hamupipőke, A táncos csizma, Mi szemüvegesek...című mesejátékokat, több irodalmi színpad is működött az iskolában. Ezek két alkalommal is eljutottak az országos seregszemlére, a Duna Menti Tavaszra. író-olvasó találkozókat szerveztek. A hetvenes és a nyolcvanas években létesült baráti kapcsolatok a jászsági és a rétsági általános iskolákkal a nagy távolság és a pénzhiány miatt megszűntek. Jelenleg a közeli Somoskőújfalusi Általános Iskolával és a Gácsi Alapiskolával tartanak fenn kapcsolatot. Princz Katalin igazgató szerint a szülők kapcsolata jó az iskolával. Közös kirándulásokat, bálokat, labdarúgó-mérkőzéseket szerveznek, ezek a segítenek a kapcsolatok elmélyítésében. Az iskolát csaknem fele-fele arányban látogatják a városból és vonzáskörzetéből - huszonegy településről. Valamennyi pedagógus megfelelő képesítéssel rendelkezik, továbbképzéseken, nyári egyetemeken vesznek részt, bővítik szakjukat a színvonalas oktatás édekében. A tanulók évek óta ismerkednek a számítástechnika alapjaival, már harmadik osztálytól idegen nyelveket tanulhatnak, hazai és külföldi versenyeken vehetnek részt. A losonci alapiskola azok közé tartozik, ahol a tanulók nagy része Sok minden azon múlik, milyen bőkezűek lesznek a támogatók. szinte tökéletesen elsajátítja a szlovák nyelvet. Az iskola egy ideig még figyelemmel kíséri növendékeit és aránylag pontos kimutatást vezet róluk. Számításaik szerint 1986-tól tanulóik 46,4 százaléka érettségizett. A fennállásának ötvenedik évfordulóját ünneplő iskolában nagy találkozóra készülnek. Princz Katalin elmondta, a műsorral tarkított rendezvényre várják az iskola egykori tanulóit és alkalmazottait. Sok minden azon múlik, milyen bőkezűek lesznek a támogatók. Mivel az iskola egykori diákjai közül néhányan ismert vállalkozók lettek, az intézmény vezetője bízik abban, hogy a rendezvényre összegyűlik a pénz. Néhány lelkes ember kulturális csodát művelhet egy kis községben is, a régi népszínművek vonzzák a közönséget Évről évre színvonalasabb kulturális élet SEBŐK JÁNOS égy év telt el azóta, hogy Kálazon megalakult a Csemadok Új Hajtás Alapszervezete. Azóta a faluban a kulturális élet évről évre színvonalasabb. Köszönhető ez a Paulovics házaspárnak, Mártának és Józsefnek, a lelkes, minden téren aktív Ladányi Lajosnak és Gyepes Lajosnak, aki - természetesen falusi, műkedvelői szemmel nézve - nagyszerűen alakítja a rábízott szerepeket. Az említett négy év alatt a lelkes együttes sok szép színdarabot adott elő. Nemcsak saját falujukban jeleskednek, meglátogatják a környékbeli falvakat, sőt még Magyarországon, Váckisúj- falun, Galgamácsán, Veresegyházán is nagy sikert arattak bemutatóikkal. A szereplők egytől egyig olyan emberek, akik egyész napi munkájuk után éjfélig próbáinak, a színpad díszleteivel dolgoznak (azokat is saját maguk készítik). Jobbára a régi népszínműveket tűzik műsorukra, a Piros bugyel- lárist, a Betlehemi pásztorjátékot, Gerde Tamás lányát, ez utóbbit Paulovics Márta rendezésében. A szereplők közül említhetnénk Farkas Istvánt, Bakó Lidikét, Végváry Annát. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Feleden hetedik alkalommal rendezte meg a Csemadok rimaszombati területi választmánya a Területi Folklórfesztivált a helyi önkormányzattal és Csemadok alapszer- vezettel. Idén 21 produkciót láthatott a közönség, s a több mint kétszáz résztvevő számára kicsinek bizonyult a helyi művelődési ház nagyterme. Polgári László, a Csemadok területi választmányának elnöke elmondta, hét évvel ezelőtt hirdették meg először a fesztivált, hogy fellépési lehetőséget adjanak a helyi alapiskolák műkedvelői számára, és felfedezzék a tehetséges gyerekeket. Pénzszűke miatt idén a csoportok a saját költségükön utaztak Feledre, s egy oklevéllel lettek gazdagabbak. Mégis a szomszédos régiókból is jöttek versenyzők. A produkciókat Nagy Zoltán salgótaijáni néprajzkutató, illetve Mács Katalin, a rimaszombati Új Gömör Néptáncegyütes koreográfusa értékelte. Néhány csoport a kezdetektől részt vesz ezen a megmérettetésen (a rimaszombati és a szentkirályi alapiskola), de ki kell emelni Mag Elzát Medveshidegkút- ról, aki évtizedek óta ápolja és őrzi a falu hagyományait, csoportokat vezet, s egy tájházat is létrehozott. Erre az alkalomra jött össze több iskolából (bátkai alapiskola, rimaszombati református gimnázium) az Egyszervoltholnemvolt csoport, s a Mihók című gömöri népmese nyomán készült pantomimjátékával a fesztivál legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtotta. A csoportot Gyu- rán Ágnes és Sebők Csilla készítette fel. Velük az Országos Vers- és Prózamondó Versenyen is találkozhatunk. A mesemondók közül a bátkai Derencsényi Éva érdemel említést, aki a Malac Julcsa c. gömöri mesét adta elő (tanára Mács Anna). A szentkirályi és a rimaszécsi alapiskola több produkcióval is szerepelt. A szentkirályi pedagógusa, Szakái Géza saját költségén egy kiadványt is összeállított, Gömöri népszokások címmel, ami gyűjtéseit tartalmazza. Váradi Rózsika népdalokat énekelt; a Toborzót három roma fiú és egy lány adta elő. A rimaszécsiek a Palotást mutatták be, majd az énekkar Németh Aladár vezetésével énekelt nagyrészt hazafias dalokat. A gesztetei Kisbarkó folklórcsoport medvesalji gyermekjátékokat mutatott be, a pelsőci Jablonczi-Farkas Evelyn népdalokat adott elő. (nn) Jobbára a régi népszínműveket tűzik műsorukra (Archív felvétel) TÖRTÉNETEK A RÉGMÚLT IDŐKBŐL VII. Gyermek Folklórfesztivál Feled - 2000. 03. 24. Játék és találkozás Verőn néni karácsonyfája ILLÉS JÓZSEF második világháború frontszakasza 1944 novemberében elérte az Ipoly folyó völgyét. A szovjet hadsereg harci alakulatai beásták magukat a folyó bal partján. A község több mint egy hónapon át frontövezetet képezett. December 16-án a meghitt, karácsonyi ünnepek előtti csendet felváltotta a fegyverropogás. A szovjet repülőgépek az éjszaka kellős közepén sztálin- gyertyákkal nappali fénybe borították a téli tájat, ezzel jelezték, nemsokára megkezdődik a sorsdöntő ütközet. A falu lakossága hetek óta a pincékben talált magának menedéket. Á bátrabbak, a férfiak és a gyerekek a pince előtt figyelték az éjjeli tűzijátékot. Ennek hírét a pince mélyén siránkozó asszonynépnek is hírül vitték, akik bár rettegve, de kimerészkedtek a nappali éjszakába, és gyönyörködni kezdtek a karácsonyi ünnepek misztériumát félidéző sztálingyertyákban. Utolsónak a 82 éves Verőn nénihagyta el a pince rejtekét. A látottakra arcredői kisimultak, kezét összekulcsolva az ég felé emelte, s közben mélyen felsóhajtott: - Mégis lesz karácsonyfánk! Tudtam, hogy az idei karácsony sem múlhat el karácsonyfa nélkül! Ahogy Verőn néni a szokatlanul csodálatos látvány hatása alatt önfeledten elmélkedett, megfeledkezett a rá leselkedő halálról. Egy frontjárta férfi gyorsan a pincébe tessékelte az asszonynépet. Verőn néni maradt. - Dehogy megyek én be a pincébe, láthatod, hogy nem tudok betelni a gyönyörű látvánnyal! A férfi tudta, hogy az ilyen csodálatos harci előjátékot a végzetes katasztrófa követi, megindul a kíméletlen támadás. Másodszor is figyelmeztette az asszonyokat, azonnal vonuljanak a pincébe. Csak Verőn nénit tartotta továbbra is hatása alatt az égi tünemény. Egyszerre megjelentek az első harci gépek, bombáik a pincétől egy jó hajítás- nyira landoltak. Bezzeg ezt Verőn néni is csakhamar megértette, pillanatok alatt a pincében termett. A légi csata után a földön is megindult a támadás. A pokoli zűrzavar csak a reggeli órákban csillapodott. A 82 éves Verőn nénit annyira kétségbeejtette a borzalmas éjszaka, hogy csak hosszú idővel a frontátvonulás után merte elhagyni a pince mélyét. KIÁLLÍTÁS Millenium jegyében MOTESIKY ÁRPÁD „A vad is vadászik. Csúnya, elítélendő gyáva alapállásból: mindig az erősebb eszi meg a gyöngét... Az ember mindenre vadászik, nyúlra, farkasra, hiénára, oroszlánra, emberre... (Bodrogi Gyula színművész) Március utolsó felében „szalonszathoz szükséges mindennemű felszerelést, de a kempingezők is megtalálták a magukét, a sátraktól kezdve egészen a miniáramfejlesztőig kapható volt minden. Közben videofilmeket vetítettek, divatbemutatókat és előadásokat tartottak. A lovassport iránt érdeklődők pedig a szabadtéri pályákon gyönyörködhettek a telikahúzáskorí’, Budapesten tartják a FeHoVa (Fegyver, Horgászat, Vadászat) kiállítást. Idén, a sorrendben 7. vadászati-természetvédelmi kiállítás a millenniumi vadászprogram keretében zajlott, amely a természetvédelmet, s ezen belül a vadászat szerepét tűzte zászlajára. Tollner György, a Millenneumi Vadászati Bizottság elnöke elmondta, 2001 tavaszán szoborparkot nyitnak a Budakeszi Erdészet, ma a CIC-székház előtti ligetben. A szoborpark panteonjában a neves felvidéki vadászok közül helyt kap gróf Károlyi Lajos szobra is, akit éppen a nemzetközi vadászszövetség alapítói között tartanak számon. A gróf birtokain, Tótmegyeren, majd Érsekújvárott 1928 novemberében gyűltek össze - nem hivatalos - megbeszélésere, s akkor vetődött fel egy nemzetközi szervezet megalakításának gondolata. Az idei kiállítás látogatóit gazdag program várta s az érdeklődők vásárolhattak is. Vadászirodalmat, festményeket, csontfaragvá- nyokat, a vadászathoz-horgávérekben. A TerraPrint Kiadó sátrában Bodrogi Gyula, Csőre Pál, Mess Béla, Ádám Jenő, BeregszáFestményeket is vásárolhattak szí György és mások dedikálták könyveiket. A Dénes Natúr Műhely Könyvkiadó pultján megvásárolható volt Jurán Vidor Sze- pességi vadászhistóriák c. szép kivitelezésű posztumusz kötete. Az ember mindenre vadászik (Archív felvételek) HBGÍŐINK KI UJ SZÓ KUfiUKt A mellékletet szerkesztette: P. Malik Éva Levélcím: Régióink, Vox Nova Rt., Prievozská 14/A, P.O. BOX 49, 824 88 Bratislava, tel.: 07/58238310