Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
2000-04-05 / 80. szám, szerda
Autó-motor ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 5. A jubileumi 70. évfolyamon számos ismert márkára valamelyik mamutkonszern közös standján találtunk rá. Az autógyártóknak ez jó, az autóknak nem biztos Genf 2000: A globalizáció jegyében SEAT Salsa. A spanyol gyár tanulmánymodellje a kiállítás egyik legszebb darabja volt. Teljesítménymutatói is impozánsak: 250 lóerős motor, amely 245 km/órás végsebességhez, illetve 7,5 másodperces „százas sprinthez" elég. Renault Koleos. Hibrid meghajtású luxus terepjáró tanulmánymodellje. Kétliteres benzinmotorjának 170 lóerejét egy lítium-ion akkumulátorokból táplálkozó villanymotor 30 kW-nyi (41 LE) teljesítménye egészíti ki. VAS GYULA dén március 3-án immár hetvenedszer nyitotta meg kapuit a világ egyik legrangosabb autós sereg; szemléje, a Genfi Autószalon. Első évfolyamát még 1924-ben rendezték meg, azóta a háborús éveket leszámítva minden évben találkozót adnak itt egymásnak a világ autógyártói. A rendezvény hagyományos helyszíne a PALEXPO kiállítási csarnok, amelynek 93 ezer négyzetméterén az autóktól kezdve a szerviztechnikáig egy fedél alatt látható minden. A látogató, ha semmiről nem akar lemaradni, természetesen így is kilométereket kénytelen gyalogolni, de a fáradtságot feledteti vele az élmény, amelyben része lehet. Egy autószalon rangját a világpremierek száma jelenti, és Genfben ezekből az idén huszonhetet számolhattunk össze. Néhány a jelentősebbek közül: Alfa Romeo 156 Sportwagon, Audi Allroad Quattro, BMW M3, Ferrari 360 Modena Spider, Jeep Varsity, Morgan P8000, Opel Agila, Omega V8 és Speedster, Porsche 911 Turbo, Renault Koleos, Rolls-Royce Park Ward... Már befutott modelleket is láthattunk új köntösben: ilyen volt például az egykori ikerpár Ford Galaxy és Volkswagen Sharan, vagy a Suzuki New Wagon R+. Ami a leglátványosabb, egzotikus karosszériatanulmányokat illeti, nagyjából azonosak voltak az erőviszonyok három kontinens között: a Toyota MR2-re és NCSV-re, a Honda FCX-re vagy a Tata Indicára Európa és Amerika részéről a Peugeot 607 Féline és Paladine, a SEAT Salsa, a Cadillac Imaj és a Chrysler ESX 3 volt a válasz. Az idei genfi autószalon különben már egyértelműen az autóipar globalizációának jegyében zajlott. A márkák fúziója erőltetett menetben folytatódik, és ezt mindennél szemléletesebb módon mutatkozott meg a hatalmas kiállítási csarnokban. Egy autószalon rangját a világpremierek száma jelenti, és Genfben ezekből az Honda FCX. A rövidítés mögött a Fuel Cell Exclusive kifejezés rejlik, az autó tehát tüzelőanyag-cellákból nyeri az energiát. Üzemanyaga metanol, amely hidrogénné alakul át és oxigénnel reakcióba lépve elektromos áramot termel. idén huszonhét volt Számos ismert márka nem az évek óta megszokott helyén volt már, hanem egy-egy mamutkonszem standjának részeként találtunk rá. Az Opelre például a General Motors, a Mazdára, a Volvóra és a Jaguarra Ford Motor Company táblája alatt. E márkák többsége egyelőre még őrzi saját arcát - ugyanakkor nem lehet nem észrevenni a sokszor egészségtelenül uniformizáló kölcsönhatást sem. Ha ez így megy tovább, néhány éven múlva hemzsegni fognak az utakon az olyan modellek, amelyeket jószerivel csak a márkanév különböztet majd meg egymástól. Ha ez lesz a globalizáció ára, túl sokat fizetünk érte... Rinspeed Tatooo.com. A svájci karosszériaépítő cég extravagáns szabadidő-autója pick-upnak indul, a platóján viszont egy vízalatti közlekedésre is alkalmas mopedet (?) találunk... (A szerző felvételei) Munkatársunk útját a FIAT és az Alfa Romeo dunaszerdahelyi márkaforgalmazója, a DUNAUTO támogatta StERGO POISÍOVN A MÁRKA MODELL AJTÓK SZÁMA AUTÓ ÁRA (Sk) BIZT. DÍJ (Sk) MÁRKA MODELL AJTÓK SZÁMA AUTÓ ÁRA (Sk) BIZT. DÍJ (Sk) SKODA VW Felicia LXi 1,3 5 259 900 7 637 Polo 1,0 3 327 200 16 445 Felicia LX 1,6 5 309 900 8 997 Polo 1,4 16V 3 387 600 19 377 Felicia LX 1,9 D 5 314 900 9 131 Polo Classic 1,4 4 399 900 19 937 Felicia 1,6 GLX 5 344 900 9 947 Polo Classic 1,9 SDI 4 436 300 21 740 Felicia Combi 1,6 LX 5 354 900 10219 Golf l,6i 3 558 500 27 669 Felicia Combi LX 1,9 D 5 359 900 10 356 Golf 1,9 TDI 3 636 600 31 458 Fabia 1,4 Classic 5 319 900 9 268 Golf 1,8 T Exclussive 3 875 000 43 026 Fabia 1,4 Elegance 1ÓV 5 509 900 14434 Passat 1,8 T 4 870 900 45 620 4 880 900 46 137 Octavia 1,6 GLX 4 438 600 15 476 Bora 1,6 4 682 600 33 691 Octavia GLX 1,9 TDI 4 516 900 18 137 Bora 1,9 TDi 4 761 500 37519 Octavia GLXi Combi 5 617 900 21 570 Octavia SLX 2,0 4 654 800 22 825 FIAT Octavia SLX 1,9 TDi 4 647 600 22 580 Young S 3 227 000 8 285 Octövia SLX 1,9 TDI Com. 5 647 500 22 577 Punto S 1,2 3 329 900 11 782 PuntoELX 1,2 5 359 900 12 801 DAEWOO Bravo 80 SX 16V 3 432 900 20 187 Matiz S 5 255 000 9 237 Brava 80 SX 16 V 5 432 900 20 187 Lanos S 3 329 000 15 479 Marea 1,6 SX 4 534 900 24 808 Lanos SX 4 416 000 19 421 RENAULT Klubira S 4 459 000 21 370 Twingo 1,2 3 269 900 9 743 Klubira SX 4 479 000 22 277 Clio 1,2 3 324 900 11 613 Leganza SX 4 649 000 29 980 Mégane 1,4 RTE 5 483 700 22 488 OPEL Mégane Classic 1,4 RTE 4 499 800 23 219 Corsa 1,0 1 2V ECO 3 307 500 1 1 021 Scénic RTE 1,6 5 589 900 27 301 Corsa. 1,2 Family 5 361 900 12 870 Laguna 1,6 RTE 16V 5 709 900 32 739 Astra 1,4 16V 4 496 900 23 087 SEAT Vectra 1,6i 16 V GL 4 719 900 33 192 Ibiza l,4i STELLA 3 349 935 12 463 Vectra CDX 2,0i 16V 4 951 900 43 706 Ibiza SXE l,4iSIGNO 3 367 401 13 057 MARKA MODELL AJTÓK AUTÓ BIZT. SZÁMA ÁRA(Sk) DÍJ(Sk) MARKA MODELL AJTÓK AUTÓ BIZT. SZÁMA ÁRA(Sk) DÍJ (Sk) Clarus 2,0 16VGLX 4 785 970 36 186 NISSAN Micro 1,0 L 5 349 000 12431 Almera 1,4 GX Spring 4-429 000 22 009 Primera 2,0 Comp. 4 819000 41 500 CITROEN Saxo 1,1 i X 5 338 865 12 087 Xsara 1,4i X 3 475 887 22 134 Xantia l,8i 16VSX5 760 87835 049 LADA 21044i Combi 5 185 000 6 858 21 lOi 4 273 000 9 849 Niva 21 214i 3 373 000 13 247 HYUNDAI Accent 1,3, L 3 379 800 19 551 Lantra 1,6 GLS 5 603 200 30715 Sonata 2,0 GL 4 777 200 39410 IbizoSXE 1,9 TDi STELLA 3 464 694 16 364 • Cordoba 1,4i STELLA 4 399 996 14 165 Cordoba 1,9 TDi STELLA 4 532 713 18 675 Toledo l,éi STELLA 5 587 940 27213 Toledo 1,9 TDi STELLA 5 630 621 29 147 MAZDA 323 LX 1,5i 5 509 900 27 142 626 1,8 SDN Excl. 5 716 900 37 930 HONDA » Civic l,4i 5 544 000 28919 Civic 1,5 LSVTEC 5 599 000 31 785 Accord 2,0 VTEC LS 4 844 000 44 553 TOYOTA Yaris 1,0 3 386 000 13 689 Corolla 1,4i STD 4 483 000 22 458 Avensis 1,6 terra 4 720 000 36 552 PEUGEOT 206 1,1 3 329 000 11 752 306 XN 1,4 5 430 577 20 082 406 SV 2,0 HDI 4 870 893 40 035 FORD KA 3 375 300 13 325 Fiesta Ghia 1,25 16V 5 502 000 17631 Focus 1,8 Tdi Ambiente 5 608 500 28 144 Mondeo CLX 1,8 16V 5 775 500 35712 KIA Pride 1,3 GLX 5 264 450 9 558 Sephia 1,5 RS Base 4 339 480 15 953 Egyes autómárkák és modellek évi biztosítási díja 5 %-os részesedés mellett biztosított gépkocsik VARIANT biztosítása esetén. A VARIANT biztosítás baleset, megrongálás, természeti kár, vandalizmus és eltulajdonítás ellen nyújt biztonságot Európa területén. Újdonságnak számit a biztosítási díjban foglalt asszisztens szolgáltatás, mely napi 24 órán keresztül az ügyfél rendelkezésére áll. KIRENDELTSEGEK: Bratislava 07-482 482 82, B. Bystrica 088M1 2 53 79, D. Streda 0709-552 94 74, Kosice 095-623 38 61, Michalovce 0946644 26 08, Nitra 087410 226, Poprad 092-772 16 44, Presov 091 -772 51 76, SpiS. N. Vés 0965-442 22 09, Trenőín 0831 -743 45 83, Trnava 0805-551 23 71, Zilina 089-564 34 81 KERESK. IRODÁK: Bardejov 0935-472 49 08, Bratislava 07444 61 449, Galanta 0707-780 66 53, Kezmarok 0905-545 898, Komárno 0819-700 210, Lipt. Mikulás 0849-551 41 22, Martin 0842422 33 92, Pov. Bystrica 0822432 4920, Prievidza 0862-542 34 38, Revúca 0941442 63 90, St. Lubovna 0963432 43 68, Tvrdosfn 0847-532 88 92, Vranov nad Toplou 0931446 40 87 VK-270 fi -* *1*1* III ■*•■•■ *■** Egyes autómárkák es modellek évi biztosítási díja VARIANT biztosítás esetén