Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
2000-04-28 / 98. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 28. TÉMA: A MÉRGEZŐ NÖVÉNYEK Van, aki úgy véli, minden mérgező növény jó lehet valamire, csak ismerni kell az alkalmazás módját. Fűben, fában - halálos méreg Csattanó maszlag Az embereket régóta foglalkoztatja a kérdés: mi az oka annak, hogy bizonyos növények - s a számuk korántsem elhanyagolható - olyan ve- gyületeket tartalmaznak, amelyek az egészségünkre ártalmasak, sőt nemritkán halálos mérgezést is okozhatnak? ÖSSZEÁLLÍTÁS Több évezredes megfigyelés és tapasztalat során ismertük meg a veszedelmes növényeket és tulajdonságaikat, ennek ellenére ma is előfordulnak halálos mérgezések, amelyek a gondatlanság vagy a tudatlanság számlájára írhatók. Nem is hinnénk, milyen sok mérgező növény él környezetünkben. A kerti és a mezei gyomnövények egy része, de még a nagy gonddal ápolgatott szobai dísznövényeink némelyike (diffenbachia, filodendron, fokföldi ibolya stb.) is potenciális gyilkos lehet, ha méreganyagaik a szervezetbe jutnak. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy számos mérgezőnek tartott vegyület kis adagokban alkalmazva gyógyhatású, s nem köny- nyű megállapítani, mekkora az a ' mennyiség, amely már ártalmas. A gyógynövények között van egy csoport, amelyet a szakirodalomban mérgező gyógynövényeknek neveznek. Tulajdonképpen azokat a növényfajokat sorolják ide, amelyek hatóanyagai már kis koncentrációban is súlyos mérgezést vagy halált okoznak, de a gyógyászatban szükség van rájuk. Számuk elég tekintélyes, ezért csak a legismertebbeket említenénk: csattanó maszlag, nadragulya, fekete nadálytő, gyűszűvirág, beléndek, anyarozs stb. Van, aki úgy véli, minden mérgező növényjó lehet valamire, csak ismerni kell az alkalmazás módját. A dolog természeténél fogva azonban az embereken végzett megfigyelések és kísérletek számításba sem jöhetnek, az állatkísérletek pedig sok esetben félrevezetők lehetnek. Vannak ugyanis olyan növények, amelyek az ember számára veszedelmesek, de az állatok minden következmény nélkül fogyaszthatják ezeket. Pl. a nadragulya egyeden bogyójának elfogyasztása is halálos lehet, a nyulak viszont baj nélkül ehetik ezt a növényt, mert a vérükben egy atropináz nevű enzim található, amely lebontja a nadragulya hatóanyagát, az atropint. A következő problémát a hatóanyag és a testtömeg arányának megállapítása jelend. Közismert, hogy bizonyos mérgező növények vagy növényi részek (magvak, bogyók, virágszirmok stb.) a felnőttnél legfeljebb komoly rosszullétet okoznak, míg a kisgyermek esetében ugyanolyan mennyiség halálhoz is vezethet. A kis testtömegű kísérleti állatoknál megállapított adagokat tehát nem lehet csak úgy beszorozni. Ismeretesek olyan növények is, amelyek nyersen mérgezőek, megfőzve viszont kitűnő eledelként szolgálnak (pl. a manióka) A növényi méreganyagokat a szerves kémikusok több csoportba osztják. Ezek közül a legfontosabbak az alkaloidok, a glikozidok, az illóolajok és a toxalbuminok. Az alkaloidok nitrogénatomot is tartalmazó, sokszor bonyolult szerkezetű szénvegyületek, amelyek közül jó néhányat hallomásból a laikusok is ismernek. Ide tartozik pl. a már említett atropin, továbbá a hioszciamin, a szkopolamin, a mák nyers tejnedvének (lényegében az ópiumnak) számos hatóanyaga: a morfin, a papaverin, a kodein stb. A glikozidok talán még elterjedtebbek a növényvüágban mint az alkaloidok. Mindig tartalmaznak valamilyen cukorszerű anyagot, amely egy nem cukor jellegű vegyülettel kapcsolódik össze. Általában ez az utóbbi határozza meg a glikozid hatását. Vannak olyan glikozidok, amelyekből a szervezetben ciánhidrogén szabadul fel, ezért kisebb- nagyobb mérgezést vagy akár halálos balesetet is okozhatnak. A legismertebb az amigdalin, amely számos közkedvelt gyümölcs - cseresznye, alma, barack, szilva - magjában előfordul. Mivel a magok kemény burkát az emésztőnedvek rendszerint nem oldják fel, így a lenyelt cseresznye- vagy almamag nem okoz mérgezést, illetve a fokozatosan felszabaduló cián-hidrogént a szervezet időben közömbösíti. Kissé másként áll a helyzet a keserű mandulával, amelynek magját olykor fogyasztják. Nagyobb számú (kb. 60) mandulamag elfogyasztása halálos lehet, sőt kisgyermekek esetében már 5-10 mag is veszedelmes. A cukrászatban és az édességiparban használt édes mandulában a mérgező anyag mennyisége jóval kisebb. A glikozidok talán legfontosabb csoportját a digitálisz- glikozidok alkotják. Ezek elsősorban a közönséges gyűszűvirágban találhatók és kis mennyiségben a szívösszehúzódásokat serkentik. A szükségesnél nagyobb adag viszont súlyos, akár halálos mérgezést is okoz. Az illóolajok könnyen párolgó, a bőrt, a szöveteket és a nyálkahártyát izgató anyagok, amelyek számos közismert fűszernövényben (bors, szegfűszeg, fahéj, ánizs, kömény, babér stb.), ületve kellemes ülatú virágban (pl. rózsa, gyöngyvirág) előfordulnak. Az illóolajok között erősen mérgező vegyületek is találhatók, ezek már a bőrre jutva is gyulladásokat, nehezen gyógyuló hólyagokat okoznak. Az üyen anyagok hatását sok esetben az erős napfény meg is hatványozhatja (fotodina- miás hatás). Az utóbbi években a Kaukázusból származó és dísznövényként betelepített, de időközben elvadult medvetalp illóolaja okoz sok kellemedenséget a túlzottan érzékeny embereknek. A napfényre sokkal érzékenyebb fehér szőrű állatok számára végzetes lehet az orbáncfű elfogyasztása, amelynek ü- lóolaja éppen a fotodinamiás hatás következtében válik erősen mérgezővé. Egyiptomban vörös hennafestékkel kenik be az állatok szőrét és ez viszonylag kielégítő védelmet nyújt. A mérgező növényi anyagok utolsó nagy csoportját a toxal- buminok alkotják. Ezek bonyolult összetételű, fehérje szerű vegyületek, amelyeknek a kémiai szerkezete nem mindig ismert. Elsősorban a legprimitívebb élőlények: a baktériumok között akadnak olyanok, amelyek üyen toxinokat termelnek, de számos mérges gomba (pl. gyilkos galóca) hatóanyaga is toxal- bumin. A virágos növények közül a ricinust vagy az akácot említhetjük, amelyek üyen vegyületeket tartalmaznak. A méreg fokozatosan elernyeszti az izmokat Szókratész halála Ebből ácsolták Krisztus keresztjét? A titokzatos fagyöngy FELDOLGOZÁS A filozófia történetének egyik jelentős alakja volt a görög Szókratész (Kr. e.: 469-399), aki nagy hatással volt az athéni ifjúságra és tanításának lényegét legnagyobb tanítványa, Platón foglalta össze. Ma már nehéz lenne megmondani, hogy ezt a szerényen élő, mindig jó kedélyű, barátságos embert milyen vádak alapján ítélték halálra 70 éves korában. Számunkra most nem is ez az érdekes, hanem a „kivégzés” módja; Szókratész ugyanis egy mérgező növény, a foltos bürök kivonatát itta meg és néhány óra múlva - miközben mindvégig tudatánál volt - meghalt. Halálát is Platón írta le Phaidón című dialógusában. Maga a szerző nem volt jelen az eseménynél, a szemtanúk elmondása alapján jegyezte le és Phaidónnal mondatja el a történteket. - Kritón intett a szolgának; a szolga bement, ottmaradt egy darabig, aztán visszatért a börtönőrrel, aki a méregpoharat hozta. Szókratész így szólt: „Te, barátom, tapasztalt vagy már üyen dolgokban, utasíts, hogy miként viselkedjem.” Az ember így felelt: „Csak járj fel és alá, míg a lábad el nem nehezedik, aztán feküdj le s a méreg hatni fog.” Azzal odanyújtotta Szókratésznek a poharat, az pedig könnyedén és derűsen, a legkisebb félelem vagy arcszínének elváltozása nélkül, szokása szerint szembe nézve az emberrel, elvette a poharat és így szólt: „Mit gondolsz, áldozzak-e ebből a pohárból valamelyik istennek? Megtegyem-e vagy se?” Az ember így felelt: „Csak annyi mérget készítünk Szókratész, amennyit elegendőnek tartunk.” „Értem - mondotta, - de azért imád - koznom keü az istenekhez, hogy áldják meg utazásomat ebből a világból a másikba, - bárcsak teljesítenék ezt a kérésemet.” Azzal ajkához emelte a poharat, s készségesen és jókedvűen megitta a mérget (...) Fel és alá járt, amíg, mint mondotta, lábai gyöngülni nem kezdtek, aztán hanyattfeküdt, utasítás szerint s az ember, aki a mérget adta neki, egyszeregyszer megtapogatta lábát és lábszárait; kisvártatva erősen megszorította a lábát s kérdezte, hogy érzi-e, ő pedig nemmel felelt; aztán lábszárát szorította meg s így tovább, egyre följebb s mutatta nekünk, hogy a test hideg és merev. Aztán Szókratész maga is megtapogatta s így szólt: „Ha a méreg eléri a szívet, az lesz a vég.” Már lágyéka táján kezdett kihűlni, amikor fölfedte arcát (mert betakarta volt magát), s így szólt, ezek voltak utolsó szavai: „Kritón, egy kakassal tartozom Aszklépiosznak, ne felejtsd el megfizetni ezt az adósságot! - Az adósságot megfizetem, - mondta Kritón, - kívánsz-e még valamit? - Erre a kérdésre nem volt válasz; de egy-két pülanat múlva valami mozdulatot haUottunk s a szolga kitakarta az arcát; szeme merev volt. FELDOLGOZÁS Bizonyára mindenki látott már télen olyan fákat, amelyek lombtalan ágai között zöld levelű gallyak te- keredtek. Ez a fagyöngy, amely nevét igazgyöngyökre emlékeztető, ragacsos tartalmú fehér bogyóiról kapta. A fagyöngyöt Angliában karácsonykor díszként használják, s újabban mifelénk is egyre többen vásárolnak fagyöngyöt a karácsonyfa helyett. Ez a növény egyébként is nagy tiszteletnek örvend, s a kutatók is előszeretettel tanulmányozzák tulajdonságait, hatóanyagait. Már az ókorban azt tartották róla, hogy csodálatos gyógyereje van és szinte minden betegséget meggyógyít. Sokan úgy hiszik, hogy a fagyöngy eredetileg valódi fa volt, de miután ebből ácsolták Krisztus keresztjét, büntetésül parazita életmódra kényszerült. A görög és a római legendák szerint ez volt az alvilág gyógynövénye, s feltehetően fagyöngy volt az az „aranyág” is, amelyet a rómaiak ősatyja, a trójai Aeneas vitt magával az alvilágba, hogy még egyszer láthassa elhunyt szüleit. A druida papok a különböző vallási szertartásokon és ünnepeken ugyancsak fagyöngyöt használtak. A szükséges fagyöngyöt egy fehér ruhába öltözött pap arany sarlóval vágta le a fáról. Ä germán mitológia egyik történetében főszereplővé lépett elő a fagyöngy. A gazdag aratást és termést lakomával ünneplő iste- 'neknek az étkezés után egy kis hancúrozásra támadt kedvük, ezért különböző növényi részeket, virágszirmokat és gallyakat dobáltak egymásra. Baldert, a béke istenét azonban ezek a lövedékek rendre elkerülték. Ekkor az egyik isten, a ravaszkodásairól ismert Löki fagyöngygallyból készített egy kis dárdát és ezzel nemcsak eltalálta, hanem halálosan meg is sebesí- tette Baldert. Az isten ereje beköltözött a fagyöngybe, s ezért lett a germánok egyik nagy becsben tartott kultikus növénye. A fagyöngy különböző lombos és tűlevelű fákon élősködik. Egyes szakemberek szerint a fagyöngyben található anyagok összetétele a gazdanövény fajától is függ. Az egész növény mérgező, legfontosabb hatóanyaga, a foratoxin nitrogénvegyületekből és fehérjékből áll. A fagyöngyöt az elmúlt évtizedekben alaposan megvizsgálták és úgy találták, hogy hatóanyagai között vérnyomáscsökkentő vegyületek is akadnak, amit egyébként a fagyöngy okozta mérgezések leírásai is alátámasztanak, hiszen rendszerint lelassul a szívverés, összeomlik a vérkeringés. S noha a vérnyomáscsökkentő gyógyszerekben megtalálható a fagyöngy hatóanyaga is, népi gyógyászati alkalmazása tilos, hiszen a szakszerűtlen adagolás következtében súlyos komplikációk is felléphetnek. ÉRDEKESSÉG A ciguatera A melegebb tengerek mentén élő és halakat rendszeresen fogyasztó népek gyakran tapasztalhatják, hogy bizonyos időszakokban az ehető halak is mérgezővé válnak. Ez nem az állatok életciklusával függ össze, hanem azzal a prózai ténnyel, hogy kedvező körülmények között némely kétostoros moszatok, amelyek a tengeri planktonban is jelen vannak, túlságosan elszaporodnak. Mivel ezek az algák mérgező anyagot (ciguatoxint) termelnek, a vegyület a táplálékláncon végighaladva egészen az emberig eljut. A mérgezést ciguaterának nevezik, s legjellemzőbb tünete az érzékelési zavar: a beteg égetően forrónak találja például a hideg vizet a pohárban. Az egyéb tünetek közül a szájban jelentkező csípő, szúró, idővel zsibbadássá váló érzést, a hányingert, a hasgörcsöt, a fejfájást, súlyosabb esetekben a bénulást említhetjük. Az esetek 10-12 százaléka halállal végződik. Az ismétlődő ciguatera egyre súlyosabb következményekkel jár. Beléndek Bürök A ricinus és a kuráre A ricinusolaj közismert hashajtószer. De maga a növény, s kivált a magja igen erősen mérgező. Ä ricinusmagból sajtolt olaj ugyan nem tartalmazza a ricin néven elhíresült, s az egyik legerősebb méregnek tartott toxalbumint, de a maghéjban annál több van belőle. 2-6 jól megrágott ricinusmagtól már a felnőtt is meghalhat, egy gyermek számára pedig akár egyetlen mag is végzetes lehet. A kuráre a Közép- és Dél-Amerikában honos Strychnos toxifera nevű fa kérgéből és nedvéből készült kivonat, amelyet az indiánok nyilaikon és dárdáikon méreganyagként használnak. A kuráre elernyeszti a vázizmokat és érdekessége, hogy szájon át adagolva nem okoz mérgezést. A sebbejutott hatóanyag a véráram útján eljut a szervezet valamennyi pontjára és megbénítja az összes izmot, így a halál oka minden esetben légzésbénulás. Közönséges orbáncfű Maszlagos nadragulya A fürjhús is mérgezhet A foltos bürök közismert gyomnövény, amely faluhelyen a ház körül, az út mentén, a mezőn bőségesen előfordul. Minden része tartalmazza a koniin nevű alkaloidot, amely a dél-amerikai indiánok kedvelt nyílmérgéhez, a kurárehoz hasonló hatású. Régebben súlyos mérgezéseket okozott a füijhús fogyasztása, mivel ez a madár olykor szívesen csipegeti a bürök ánizsmaghoz hasonló terméseit. Amint az idézett részletből is kiderült, a méreg fokozatosan elernyeszti az izmokat, a bénulás egyre feljebb halad, s vakság is felléphet. Az utolsó fázisban a légzőizmok is megbénulnak és a beteg megfullad. Fagyöngy / Az oldal anyagát összeállította: Lacza Tihamér
