Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
2000-04-28 / 98. szám, csütörtök
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 28. KOMMENTÁR Terhes örökség TUBA LAJOS Minek kell még eljönnie, hogy a hatalmon levők átlépjék a Rubicont - teszik fel a kérdést sokan, az előttünk álló időszak lehetséges eseményeit taglalva. Ebben az országban addig nem lesz jólét, amíg az egységnyi munkaidő alatt megtermelt érték a negyedét sem éri el a nyugati országok teljesítményének. Ráadásul nem is feltédenül arról van szó, hogy a beosztott a nyolc és fél órája alatt mondjuk négyszer lassabban dolgozna nyugati kollégájánál. Egyszerűen a rendszer rosszabb, annak hatékonyságát voltunk képtelenek közeb'teni a jólétet szavatoló szinthez. A tízéves rossz bizonyítvány főként abból ered, hogy az országot irányítók - néhány reménykeltő szakaszt leszámítva - legfeljebb szavakban reformáltak. Ehhez persze a látszatot is fenn kellett tartani, gazdaságpolitikai elemzők nagyon szépen fel tudják vázolni, ki milyen tartalékokat élt fel ennek érdekében. Az elején még válogatni is lehetett, mostanra viszont már alig-alig maradt valami. Az 1998 utáni kormánynak sok minden a nyakába szakadt, próbált is tenni valamit, de teljesítményével valószínűleg nem kerül be a reformerekről írt tankönyvbe. Lassan már a hivatali ideje felénél jár, de kézzelfogható eredménye nincs sem az államháztartási, sem a köz- igazgtási, sem pedig a nyugdíjreformnak. Márpedig az óra ketyeg, az említett elemzők szerint mostani kormányunk az első két évét az államháztartás rovására „lazsálta el”. A tartalékokat tekintve ez pedig már valóban az utolsó tétel, rajta kívül már csak az állami monopolcégek kiárusítása marad. Illúzióink ebben a tekintetben sem lehetnek. Legalábbis az a módszer, miként az idei költségvetésbe „fejlesztési impulzusok” címen beépítették a várható privatizációs bevételek felélését, ennek klasszikus példája lehet. Ráadásul úgy tűnik, veszélybe került a Dzurinda-kormány egyeden igazi eredménye, az állami költségvetés viszonylagos kiegyenlítettsége. A jövő évi előzetes keretszámok ismeretében könnyen megtörténhet, hogy a kormány fennmaradó két éve is a tűzoltás jegyében telik el. Vagyis az igazi teendők, az államháztartás körébe sorolt tételek szerkezed átalakítása újra csak eltolódik. Ez viszont egyben azt is jelentené, hogy a Dzurinda-kabinet elhárítaná ugyan a közveden gazdasági összeomlás veszélyét, de a felzárkózás szempontjából majdnem olyan esélytelenül passzolná tovább az országot, amennyire azt az elődeitől örökölte. Ez azonban nem túl örömteli perspektíva olyan helyzetben, amikor körülöttünk mindenki a közeli uniós csadakozásra készül. Zsiga ma is lázít(ana) TÓTH MIHÁLY Olyan levelet kaptam Nagymácsédról, amely ahhoz a vízcsepphez hasonlít, amely az óceán minden tulajdonságát tükrözi. Feladója arról tájékoztat, hogy a privatizáció II. hulláma „völgyében” miként kapott mellé 14 ezer koronának, sőt, e kaland hogyan került már eddig is kétszer 2500 koronájába. Befektetési alapra bíztak két vagyonjegykönyvet, mert az alap szervezője kifizette helyettük a kétszer 750 koronát. A privatizációs feltételeket módosították, az alap visszakövetelte a kétszer 750-t. Bírósági ügy lett a vállalkozásból, sorra jöttek a perköltséggel felpántlikázott fizetési meghagyások. Több 10 ezeren vannak hasonló helyzetben, így nem indokolatlan szélesebb összefüggésekre utaló megállapításokat tenni. Úgy 8-9 esztendeje azt ígérték a magánosítás szervezői, hogy a „kuponkönyv” 1000 pontjának tulajdonlása majd az alapiskolát jelenti a leendő vállalkozók számára. Már a privatizáció I. hullámában tapasztalhattuk, hogy miközben több millióan az „alapiskola” padját koptatták, néhányezren teljesen ellenőrizedenül „beiratkoztak” a szabadrablás akadémiájára. Nagyon sokan le is doktoráltak. Például Kozeny, a Harvard főnőké, igaz, elmenekült, de előbb néhány százmillió dollárt külföldre utalt. Most az amerikaiakat próbálja átverni, reméljük, ők nem alapiskolát végeztek. Meciar megszüntette a privatizálás II. hullámát. Ezzel törvényes kereteket kapott az „alapiskolát” végzettek kifosztása a nemzeti tőkeképző réteg által. Olyanok vagyunk e tekintetben, mint a színházlátogató antik görögök: ismerjük az előzményeket. L. I. nagymácsédi nyugdíjas (pontos címe az íróasztalomon) mindezekután még mérsékelten fogalmaz: ,A legközelebbi választásokra el se megyünk, mert politikusaink az üyen zsarolás miatt még a fülük botját se mozdítják...” Ha egy család házát viszi el víz, az - helyi probléma. Ha 10 falu úszik el, az - országos ügy. Országszerte több tízezer szegény ember „kuponos” könyve került (ráadásul a kárvallottak költségén) ebek harmincadjára. Nem hiszik el, hogy ne lehetett volna legalább mérsékelni az igazságtalanágot. Ha ez a piacgazdaság - mondják akkor kiábrándító. A háború előtt történt, hogy a magyar miniszterelnök meghívta az írókat, tájékoztatnák őt az ország helyzetéről. Móricz Zsigmond felolvasta egy parasztcsalád heti étrendjét. A miniszterelnök erre: „Ez a Zsiga már megint lázit!” M. Zs. ha élne, talán a nagymácsédi nyugdíjas levelét olvasná fel a társadalom diagnózisaként. Főszerkesztő: Grendél Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (58238312), Tallósi Béla - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma - (58238338), P. Malik Éva - régió - (58238310), Kovács Ilona - mellékletek - (58238314) Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342,53417054, telefax: 58238343, üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262, 58238332, fax: 58238331 Lapteijesztési osztály, laprendelés: 58238327, 58238326 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA KFT.- Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Teijeszti a PrNS, valamint a D. A. CZVEDLER KFT. - Somolja. Külföldi megrendelések: PrNS ES-vyvoz dace, Kosická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Poäta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az interneten is megtalálható: http://www.ujszo.com E-mail: redakda@ujszo.com TALLÓZÓ SME A szlovákiai politikusok, főleg a kormányok megszerették a vidéki kormányüléseket. Dzurindáék nemrég Eperjesen és Zsolnán jártak, a tegnapi ülést Nagyszombatban tartották. Migas erősen bírálja a kiruccanásokat, szerinte a kihelyezett kormányülések nem segítenek a régiók gondjain, s csak a helyi lakosságot hergelik. Közben Migas megfeledkezik arról, ő is szívesen látogatja az ország különböző gyárait, s ígérget fűt-fát. Nem különb Schuster elnökünk sem, az ő specialitása Kelet- Szlovákia. így volt ez a Meciar- kormány idején is, a különbség az, hogy ők a kormányülés után HZDS nagygyűlést tarottak, míg a mostaniak a helyi váltakozókkal találkoz- gatnak. Egyben azért nem változott a dolog. Mindenki nagy szeretettel látogatja a jól működő vállatokat, Meciar autópálya építéseken tet- szelgett világsztárok kíséretében, míg Dzurinda nyugati cégek alapköveit helyezi el nagy örömmel. A Vietnamból történő amerikai kivonulás 27., és Saigon elestének 25. évfordulóján küszöbön áll a kibékülés Kézfogás a dzsungelháború után Huszonöt éve, 1975 áprilisában foglalták el az észak-vietnami csapatok Saigont, Dél- Vietnam fővárosát. Ezt a történelmi eseményt követően Vietnam északi és déli része kommunista uralom alatt egyesült, és megszületett az egységes vietnami állam. ONDREJCSÁK RÓBERT A19. századig Vietnam és Délkelet- Ázsia általában a Távol-Kelet hagyományos nagyhatalmának, Kínának közvetlen befolyása alá tartozott. A 19. század második felében az európai hatalmakhoz képest lemaradt Kína képtelen volt megakadályozni a brit, a francia és az orosz terjeszkedést. Vietnamot a mai Laosszal és Kambodzsával a franciák hódították meg, akik 1887-ben létrehozták az Indokínai Uniót. A 20. században a demográfiai, gazdasági és kulturális átalakulások következtében megváltoztak az erőviszonyok, és a hagyományos gyarmattartó nagyhatalmak - Párizs is - sokat veszítettek befolyásukból. A Vietnam feletti francia fennhatóság a második világháború alatt gyengült meg. A függetlenségi harc megerősödéséhez hozzájárult a japánok által terjesztett ,/ehérek elleni” összetartás szükségességét hangoztató ideológia is. A második világháború után Párizs igyekezett helyreállítani hatalmát Indokínában. Franciaország kihasználta az USA félelmét a kommunista előretöréstől, és gyarmati háborúját a kommunizmus elleni harcként feltüntetetve jelentős amerikai segítséget kapott. A Dien-Bien- Phunál elszenvedett vereség után Franciaország mégis kivonult a térségből, és délkelet-ázsiai gyarmatbirodalma helyén négy új ország jött létre: Kambodzsa, Laosz, Észak-Vi- etnam (kommunista) és Dél-Vietnam (nyugatbarát). Az USA azonnal kitöltötte a franciák kivonulása után keletkezett hatalmi vákuumot, és elkötelezte magát Dél-Vietnam megvédésére. Ez eleinte korlátozott számú „tanácsadók” kiküldésével és ideológiai támogatásban nyilvánult meg. Mivel a szovjet és kínai támogatást élvező kommunista Észak-Vi- etnam a két ország egyesítésére törekedett és ezért komoly fegyveres erőt vetett be, ez az amerikai segítség már nem volt elégséges. Fokozatosan nőtt az amerikai katonai jelenlét Vietnamban, amely csúcspontját 1969-ben érte el. Ez mégsem volt elég, és az USA elszenvedte történelme legsúlyosabb és egyetlen komoly, máig tartó hatású háborús vereségét: 1973-bari hadserege elhagyta Vietnamot. Holott a katonai hatalom bázisát szolgáló gazdaságok nagysága és minősége összehasonlíthatatlan volt (az amerikai gazdaság termelése 50-100-szoro- sa volt az észak-vietnaminak).. A vietnami háborúban ezt a fölényt nem lehetett kihasználni: az amerikai hadsereg mindenkinél erősebb volt egy hagyományos hadszíntéren megvívott háborúban, a dzsungelharc szabályai azonban lehetetlenné tették a fölény kihasználását. Az észak-vietnamiak és a dél-vietnami partizánok fanatikusan harcoltak, Dél-Vietnam korrupt hadserege a helyi lakosságnak nem volt rokonszenves. Egy partizánháborút pedig, amelyben a helyi lakosság ellenséges, nem lehet megnyerni, csak elpusztítani mindent és mindenkit. Az USA ezt atomfegyverrel elvben megtehette volna, de figyelembe kellett vennie a Szovjetuniót és Kínát. Bármely nagyhatalom külföldi beavatkozása csak akkor sikeres, ha megvan rá a belső elszántság és akarat. Nixon elnök külügyminisztere, Henry Kissinger, felismerte, hogy az USA hatalmának és lehetőségének is vannak korlátái. Az USA képtelen volt egyszerre egy elhúzódó háborút megvívni nem lét- fontosságú ügyben és régióban, s helytállni a létfontosságú területeken. Az egyesült Vietnam saját potenciáljának és a szovjet támogatásnak köszönhetően Délkelet-Ázsia regionális hatalmává vált, hadserege segítségével Laoszt és Kambodzsát is ellenőrzése alá vonta. Versengés alakult ki az amerikai támogatást élvező Thaiföld és Vietnam közt a régió feletti befolyásért. A 70- es évekbeli „diplomáciai forradalom”, a szovjet-kínai szakítás után de facto létrejött az USA és Kína szoyjetellenes szövetsége. Vietnam Moszkva oldalára állt. Ebben közrejátszott az is, hogy a régió szomszédos nagyhatalmát külső erővel - a Szovjetunióval - kell kiegyensúAz amerikai cégek növekvő vietnami jelenléte mára reálissá vált. lyozni. Mindez működött a hidegháború alatt, míg Moszkva képes volt befolyását Délkelet-Ázsiáig kiterjeszteni. Ennek köszönhetően Vietnam 1979-ben katonailag is vereséget mért Kínára. A Szovjetunió összeomlása után Oroszország nem elég erős ahhoz, hogy beavatkozzon Délkelet-Ázsia ügyeibe. Az új helyzetben mutatkoznak meg a 60-as, 70-es években hozott vietnami stratégiai döntések negatívumai: a régióban meghatározó szerepet játszó két nagyhatalommal szemben ellenségesen lépett fel. Ezért a 90-es évek elején pozíciója jelentősen meggyengült, izolálódott. Ez az állapot hosszú távon tarthatatlan, a hanoi vezetés változtatásra kényszerült, új szövetségeseket keres. Három lehetősége van: szövetség Kínával, az ASEAN-országokkal vagy az USA-val. A Kínával való vietnami szövetségnek semmi esélye. Történelmi oka: a két ország viszonya szinte mindig ellenséges volt, amely gyakran fegyveres konfliktusba csapott át. A területi ok: problémák a közös határ mentén, ennél is jelentősebb a Dél-Kínai-tenger, illetve a Paracel és Spratky szigetek hovatartozása körüli vita, amelyek körül valószínűleg gazdag kőolajlelőhelyek találhatók. A geopolitikaistratégiai ok: Kína domináns szerepre törekszik a régióban, amit Vietnem nem tud ellensúlyozni. További jelentős gátja az ASEAN-t Kí- na-ellenes szövetséggé formálni akaró törekvéseknek a nagy gazdasági befolyással rendelkező kínai diaszpóra Délkelet-Ázsiában. A helyi kínai közösségek ellenőrzik az ottani gazdaságok jelentős részét. Egyik ország sem engedhet meg magának Kína-ellenes fellépést. Vietnam és az USA együttműködése mindkét félnek rendkívül előnyös lenne. A vietnami háború okozta trauma ellenére a két ország közötti közeledés valószínű, sőt az utóbbi időben egyre több jel utal rá (pl. William Cohen amerikai védelmi miniszter vietnami látogatása). Az amerikai cégek növekvő vietnami jelenléte mára reálissá vált. Az amerikai-vietnami egymásratalá- lás lehet a közeljövő nagy fordulata Ázsiában. A közös ellenfél Kína. Vietnam számára elfogadhatatlan az óriás szomszéd déli - nem feltétlenül katonai - előrenyomulása. Az USA számára létérdek, hogy Kína ne szorítsa ki Euroázsia keleti feléből, amely a jövőben a gazdasági hatalom központja lesz, ezért minden Peking befolyásának kiteijesz- tésében gátat jelentő ország szövetsége jól jön Washingtonnak. Az amerikai kivonulás Vietnamból 27., és Saigon elestének 25. évfordulóján küszöbön a kibékülés, sőt a szövetség az egykori ellenfelek között - mindkettőjük előnyére. VISSZHANG Ad: Ki mit hallott Washingtonban? Új Szó, április 25. Ha nem lett volna ha Mindig tiszteltem az újságírók munkáját. Aki valaha megpróbált írni és nincs írói tehetséggel megáldva, tudja, miért. Egy újságírónak sokoldalúnak kell lennie, nem elég a jól forgó toll, nagy felelőséggel kell végeznie munkáját, mert érvelései tízezreket szólítanak meg, befolyásolva a közvéleményt. Mint az Új Szó olvasója, elvárom, hogy a lap újságírói is megfeleljenek elvárásaimnak. Ezt a szakmai követelményt fokozza, ha a lapban olyan cikket közölnek, amely a hazai bankszektor eredményeit taglalja. Tudom, milyen fontos az információk hitelesítése, és az sem mellékes, hogyan tálaljuk azokat. Ezért érthetetlen számomra, milyen logikai menetet követve boronálta ösz- sze a szerző a Prvá Komunálna Banka Rt.-t az SKB csődjével, szinte akaratlanul is párhuzamot vonva a két pénzintézmény nem csak jelene, hanem jövője közt is. Azon is meglepődtem, hogy a cikk egyik mondata azt sugallja, a PKB szintén likvidálási gondokkal küzdött és szinte megváltásként élte meg az eladást. Azt viszont már kimondottan furcsállom, hogy a szerző nem szánt több teret annak a ténynek, hogy ez az eladás az első a maga nemében és szinte példaértékű, mivel egy rendkívül hosszú, másfél éves tárgyalási folyamat előzte meg a szerződés aláírását. Arról nem is beszélve, hogy a vevő, de inkább nevezzük beruházónak, nem „egy osztrák-német cég”, hanem egy multinacionális (belga, francia és osztrák) pénzintézet, melyet mérlegfőösszege Európában a 25. és a világon a 60. helyre sorol. Ez az összeg 244,6 milliárd euró, ami Szlovákia éves nemzeti jövedelmének kb.a 13-szorosa. Ez a cég nem véletlenül választotta ki a PKB-t a többi eladásra váró bank közül, hanem hat éves együttműködés előzte meg a választást. Nem világos számomra az sem, miért érdemes felfigyelni arra, hogy az új tulajdonos nyüvános ajánlatot tett a bank részvényeire, amikor ezt a törvény egyenesen előúja. Azt pedig kimondottan könnyelműségnek tartom, hogy a cikk azt mérlegeli, mi lett volna „ha” a PKB az „SKB sorsára jut”, mivel „nagyon sok önkormányzat siratta volna pénzét”. Ha ez a ha nem lett volna, talán ez a levél sem íródott volna. Mi ugyanis büszkén vállaljuk, hogy a szlovákiai falvak és városok 75 százaléka az ügyfelünk, és hogy nem fenyegeti semmi veszély a pénzüket. Végezetül szeretném kifejezni reményemet, hogy a jövőben a gazdasági témájú cikkek írói igyekeznek a lehető legtárgyüagosabban írni és nem bocsátkoznak szubjektív fejtegetésekbe, amelyek esetleg pontatlan értesüléseken érlelődnek. Konczer Lajos, a PKB komáromi fiókjának igazgatója- Képviselő úr, már megint nem tud dönteni? (Peter Gossányi karikatúrája)
