Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
2000-04-27 / 97. szám, szerda
El Politika ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 27. Mintegy száz kiállító részvételével ma kezdődik a pozsonyi Téli Stadionban a Flóra 2000 virágkiállítás (TA SR) Szerb révkalauzokkal román partra tart a Léda Hány hónap a tenger? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Harcba szállnak a nők Pozsony. - A lánykereskedelem különböző szemszögből - címmel mától négynapos konferenciát tart a Szlovákiai nők ligája (Aliancia zien Slovenska) és a Friedrich Ebert alapítvány. A konferencia célja, hogy meginduljon az információáramlás az ügygyei foglalkozó közép-, és délkelet-európai szakemberek és hivatalnokok között. Közös erőfeszítéssel szeretnék megtalálni a lánykereskedelem elleni harc legjobb fegyverét. (TA SR) Halálos játszma Kassa. Két halálos áldozata van a tegnapi kassai lövöldözésnek. A gyilkos a város központjában lévő Admirál klub előtt lőtte le áldozatait, miután a klubban összevesztek. Robert Pokuta és Jaroslav Boros nem voltak ismeretlenek a rendőrség számára. A rendőrség a gyilkost is ismeri és körözi, de egyenlőre nem nevezte meg. (TA SR) Júniustól tagság az EPP-ben Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja jeleneg megfigyelőként van jelen az Európai Néppártban (ÉPP). A párt felvételéről júniusban döntenek és minden jel arra mutat, hogy az MKP társult tagjává válik a pártnak. Ez a legtöbb, amit egy nem európai uniós tagállam néppártja elérhet. Az eddigi értékelések nagyon pozitívak, az MKP-t ugyanis Szlovákia legmegbízhatóbb néppártjaként tartják számon Európában -jelentette ki Duka Zólyomi Árpád, az MKP alelnöke. (sz) Duka Zólyomi Árpád (archívum) Nincs hivatalos orosz állásfoglalás Pozsony. Oroszország pozsonyi külképviseletének satjótitkára kijelentette: figyelemmel kísérték Vladimír Meciar rendőrökkel történt előállítását, véleményt azonban nem formálhat az eseményről, mert az Szlovákia belügye. Bár az orosz sajtó nagy terjedelemben foglalkozott a történtekkel, a nagykövetségnek nincs felhatalmazása hivatalos állás- foglalásra. (sz) Martonyi János Pozsonyba jön Budapest. Horváth Gábor magyar külügyi szóvivő bejelentette: Martonyi János külügyminiszter szombaton Pozsonyban részt vesz és felszólal az Új Adanti Kezdeményezés szervezet nemzetközi konferenciáján. A magyar diplomáciai vezető pozsonyi tartózkodása során kétoldalú megbeszélést folytat szlovák partnerével, Eduard Kukannal. (MTI) Az idei Nárciszok napja közel száz százalékkal volt sikeresebb a tavalyinál, míg 1999- ben közel 3,5 millió korona gyűlt össze a Rákellenes Liga számlájára, idén 6 698 578,50 korona. PÉTERFI SZONYA A nárciszok napját közel ötszáz szlovákiai községben és városban szervezte meg hatezer önkéntes (tavaly háromezer). Csak a fővárosban 1200-an kínálták a remény virágát, „cserébe” kétmillió koronát kaptak, Kassán 530 ezer korona gyűlt össze. - Nagy öröm, hogy az idei kampányba nemcsak a szakmabeliek kapcsolódtak be, hanem például az ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A kormány tegnap megvitatta a 2001 évi költségvetés általános kérdéseit. Brigita Schmög- nerová, a pénzügyi tárca vezetője elmondta, az előzetes anyag a GDP 3,2-4,5 százalékos növekményével számol. Az éves inflációnak 6,8- 7,2% között kellene mozognia, a várható költségvetési hiány mintegy 22 milliárd korona lesz. A munkanélküliség kérdését nem sikerült lezárni (13,1-14,8% közöttire tervezik), ezzel valószínűleg a mai, Nagyszombatba kihelyezett tanácsPozsony. Vincent Danihel romaügyi kormánybiztos úgy véli, semlegessége miatt „minden oldalról éri bírálat”. Danihel ezzel arra célzott, hogy a közelmúltban a Roma Polgári Kezdeményezés (ROI) központi tanácsának elnöke, Gejza Adam őt és Csáky Pál emberjogi miniszterelnök-helyettest lemondásra szólította fel. Adam elsősorban azt rótta fel Danihelnek, hogy nem egyeztet a ROI képviselőivel, s munkája jelentéktelen, mert a roma lakosság helyzete nem sokat változott. Danihel hangsúlyozta, nem politikai, hanem szakmai tisztséget tölt be, s nem szeretné „mind a 18 roma politikai párt mezét felöltem”. A vízumokkal kapcsolatban megjegyezte, nincs jogi eszköz a romák kivándorlása és politikai menekültjogi kérelmeik meggátolására. Ha Szlovákiában lenne elegendő munkalehetőség, szerinte alapiskolások, sót az óvodások is. Szülői kezdeményezést sejtünk amögött, hogy a lévai Hviezdoslav utcai óvodások közel 74 ezer koronát gyűjtöttek, a szenei magyar gimnázium diákjai feltehetőleg zsebpénzükről mondtak le csak azért, hogy 43 220 koronával támogassák a liga célkitűzéseit - összegezte Éva Siracká a Rákellenes Liga elnöke. A regionális szinten működő ligák az adományokat a helyi, saját tervezeteik megvalósítására fordíthatják, a 2,4 millió koronából támogatást kapnak a rákbetegeket tömörítő önsegélyező klubok is. A Rákellenes Liga elnöksége 3 460 000 koronát utalt át az egészségügyi intézeteknek: a radioaktív anyagok biztonságos szállítására 400 ezer koronát kozásán foglalkozik a kabinet. A pénzügyminiszter elmondta, bár a költségvetés bevételi oldala ingatag, nem tervezik újabb adók bevezetését, s az egyes adótörvények módosítása sem befolyásolja majd jelentősen a lakosságra nehezedő adóterheket. A monopóliumadó kérdése még nem zárult le. Addig nem is lehet rendezni, míg egyes monopóliumhelyzetben lévő vállalatokat - pl. Gázművek - nem privatizálták. A költségvetés egyik elsődeges célja az ideihez hasonlóan a vállalkozásbarát környezet megteremtése - jelentette ki nem vándorolnának ki a romák. Rámutatott, a munkanélküliség elsősorban őket érinti, mert „mindenki inkább nem romát alkalmaz”. A kormánybiztos a menekültjog megváltoztatásában látja a kiutat. Danihel a roma lakossággal rendelkező települések polgármesterei, illetve a járási és államigazgatási szakemberek számára szervezett spanyolországi tanulmányút kapkapott a pozsonyi Heyduk utcai onkológia, 400 ezer koronáért vásárolhat műszert a Nemzeti Onkológiai Intézet, 200 ezerért a pozsonyi gyermekkórház, de anyagi támogatást kapott a poprádi gyermekrendelő, a szakolcai onkológia, vagy a homonnai kórház. - A felvilágosítási és a betegtájékoztatatási programokra, illetve az idei európai rákellenes hét megelőzési kampányára (Egészséges étrenddel a rák ellen) 500-500 ezer koronát különítettünk el. Tudatosítani kell, hogy csakis a tájékozott ember képes felvenni a harcot a daganatos betegségekkel - tájékoztatott az elnöknő. Szlovákiában évente 21 ezer új rákos megbetegedést diagnosztizálnak, 11 ezren belehalnak a kórba. Schmögnerová. Ennek érdekében csökkentik a jogi személyek adóját., ez azonban gyengíti a költségvetés bevételi részét. További terhet jelent a közigazgatási reform, amelyre a 2001. évi költségvetésből jelentős összeget kell elkülöníteni. Hogy pontosan mennyit, egyelőre nem tudni. Ugyancsak jelentős költség- vetési kiadásokat tesz szükségessé a NATO-csatlakozásra való felkészülés és az európai integráció is. A privatizációból befolyt bevételeket a kabinet az államadósságok és az állami garanciák törlesztésére akarja fordítani, (sóti) csán kifejette: az EU-tagállamnak nagyobb anyagi kerete van a kérdés kezelésére. Mivel az ottani roma közösség helyzete és a többségi társadalomhoz fűződő viszonya eltér a szlovákiaitól, a közös vonások ellenére sem alkalmazható a spanyol példa. „Ott nem uralkodott 40 éven keresztül kommunista ideológia” - utalt Danihel a történelmi tapasztalatok különbözőségére is. (korp) Komárom. Már beszámoltunk arról, hogy kedden útra kelt a hajógyárból a Léda 1901-es típusú tengerjáró teherhajó, melyet Romániában, a Fekete-tengernél kell átadni a német megrendelőnek. Elképzelhető hogy hosszas veszteglések mellett, kedvező vízállás esetén, szerb révkalauzok segítségével sikerül átkelni a jugoszláv szakaszon. Az út és célbaérés azonban így is felettébb bizonytalan, azt, hogy az úszómű most hol jár, senki sem tudta megmondani. „Tavaly márciusban indítottunk útnak egy hajót és decemberben ért célba. Most is bizonytalan, hogy ez a hajó mikor érkezik meg, de nem volt más választásunk. Ha átadjuk, némi pénzhez jut a cég” - fogalmazott Jávorka Tamás, a gyárban működő szakszervezet titkára. Természetesen érdeklődtünk a vállalat vezetőinél is, de ők vagy a gyáron kívül voltak, vagy tárgyaltak. Pozsony. Lubomír Harach gazdasági miniszter valószínűleg ma terjeszti a kormány elé a komáromi hajógyárnak folyósítandó hitel feletti állami garanciavállalásról szóló javaslatát. A miniszteri javaslatban a hajógyár által kért 48,5 millió német márka helyett csak 29,5 millió szerepel. Cserébe a pénzügy-, vagy Pozsony. Polgárjogok kézikönyve (Obcan do vrecka) címmel új kiadványt jelentetett meg a Polgári Társadalomért Alapítvány (FFCS) szlovák nyelven. A könyvet elsősorban olyan fiataloknak szánják, akik számára szükséges a törvények és a mindennapi szabályok közti gyors tájékozódás. A kiadvány foglalkozik Nyitra. Dobozos sört kaptak a szokásos negyedévi prémium helyett a Nyitrai Városi Hivatal alkalmazottai - igaz nemcsak egyet, hanem fejenként egy tucatot. Jozef Prokes polgármester azért döntött a jutalmazás eme szokatlan formája mellett, mert mint mondta „a képviselő-testület egy lyukas garast sem hagyott jóvá a magisztrátus alkalmazottainak prémiumára és ő legalább így próbálta jókedvre deríteni a hivatalnokokat”. A csaknem 2000 doboz sört a nyitrai sörgyár ajándékozta a városi hivatalnak még a szilveszteri ünnepségekre, de a szervezők úgy gondolták, jobb lesz, ha nem kínálják alkohollal az MTI-HÍR Prága. Az év eleje óta folyamatosan nő a Nagy-Britanniában menedéket kérő csehországi romák száma, s ezért London továbbra is a vízumkényszer felújításával fenyegeti Prágát - írja a Ceské Slovo prágai napilap. A brit belügyminisztérium legfrissebb adataira hivatkozva a lap közli, hogy míg januárban 170, februárban 175, addig márciusban már 230 csehorUgyancsak a szakszervezeti vezetőktől tudtuk meg, hogy a Szlovák Hajógyár Rt. alkalmazottai egyre türelmetlenebbek. „Sokan még csak a februári fizetésük nyolcvan százalékát kapták meg. Az alkalmazottak mintegy nyolcvan százalékának a Szlovák Takarékpénztárban van számlája, nekik a márciusi fizetésük hatvan százalékát sem utalták át. Nem csoda, ha nem akarnak dolgozni. A kormány eddig csak ígérgetett, de még egy fillért sem kaptunk. Nincs pénz alapanyagra, enélkül nem kezdőhet meg a gyártás” - mondta Jávorka Tamás. Arra kérdésre, hogy a szak- szervezet tervez-e tiltakozó akciót, mellyel felhívnák a figyelmet az áldatlan állapotra, annyit mondott, egyelőre nem látják értelmét, hiszen „a kormány már ismeri a helyzetet”. A hajógyár 1920 alkalmazottjának több mint fele május végéig kényszerszabadságon lesz, ezalatt fizetésük hatvan százalékát kapják, (km) a gazdasági tárca helyet kér a gyár felügyelőtanácsában, s zálogjogot formál a készülő hajókra. A miniszter jelezte, azért támogatja a hitelt, mivel a gyárnak vannak megrendelései, de ha sürgősen nem kap pénzt, tömeges elbocsátásba kezd, s ez kihatással lenne az egész régióra. A gyárnak a jugoszláviai háború miatt 560 miliő korona kára keletkezett, tavaly két hajót bocsájtott vízre. a AIDS megelőzésével, a lakáskérdéssel, munkajogi kérdésekkel, de kitér a család, az erőszak és a biztonság, illetve az utazás és a szabadidő témájára is. Politikai jellegű témák sem maradtak ki. Helyet kapott benne például az integráció, a kormányzás, illetve a választások és a tolerancia témaköre. A zsebkönyvet 900 középiskolában és 2700 könyvtárban osztották szét. (s) amúgyis kapatos tömeget. Mivel az ajándékozási szerződésben semmilyen kikötés nem szerepelt arra vonatkozóan, mikor és kinek kell meginnia a nedűt, Prokes saját hatáskörében döntött az adomány felhasználásáról. A húsvét előtti utolsó munkanapon szlovák címert ábrázoló műanyagszatyrokban személyesen osztotta szét a sört. Az előző választási időszakban há- romhavonként kaptak prémiumot a nyitrai magisztrátus alkalmazottai és Prokes már most megígérte, hogy ez ezentúl sem lesz másként, mert ha pénz nincs is, kész végigjárni a nyitrai élelmiszeripari cégeket és legalább természetbeni juttatásokban részesíteni alárendeltjeit. szági roma kért menedéke. Mivel a brit hatóságok csak a családfő kérelmét jegyzik, a csehországi menedéket kérők száma így a valóságban az említett négy-ötszöröse. A cseh hatóságok azt várják, hogy a kivándorló romák száma a brit menekülttörvény áprilistól hatályos megszigorításának hatására csökenni fog, mert a menedék kérés anyagilag már nem lesz olyan kifizetődő. Nem szeretik a romákat Pozsony. Közép-Kelet-Európában álatalában negatívan viszonyulnak a romákhoz. A legnagyobb ellenszenvet Romániában és Magyarországon érzik irántuk, a sorban Szlovákia, Csehország és Lengyelország következik. A legjobb véleménnyel a bolgárok vannak (55%) róluk, derül ki az USA kormánya számára készített felmérésből. A többség úgy gondolja, a romáknak ugyanazok a jogok járnak, mint a többi polgárnak. Itt a csehek a legdemokratikusabbak (71%), s a szlovákok a legradikálisabbak (40%). Az országok többségében úgy látják, a romák a törvények által elégséges védelmet élveznek. (SITA) A 2001-es évi várható állami költségvetési hiány mintegy 22 milliárd korona lesz Jövőre nem lesz adóemelés Vincent Danihel: nem ölthetem fel mind a 18 roma politikai párt mezét A menekültjog reformja az ellenszer ÚJ SZÓ- És SITA-HÍR A kormány 29,5 millió márkás hitelért kezeskedne Garanciaj avaslat SITA-HÍR A mindennapi életben való gyors tájékozódást segíti Kézikönyv a polgárnak ÚJ SZÓ-HÍR Prokes természetbeni juttatásokkal jutalmazza beosztottait Prémium helyett sör VRABEC MÁRIA Emelkedett a Nagy-Britanniába menekülők száma Mennek a cseh romák is A Rákellenes Liga elosztotta az április 7-én, Nárciszok napján gyűjtött adományokat Az élni akarás virága