Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)

2000-04-26 / 96. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 26. TÉMA: A TITANIC ELSÜLLYEDÉSE Az óceánjáró luxusgőzös 1912. április 14-én, az Atlanti-óceánon jéghegynek ütközött és elsüllyedt. Ezerötszáz ember lelte halálát a hullámok között. Többen is megjósolták a Titanic katasztrófáját A források adatai nem egy­ségesek. Az egyik szerint 2206, a másik szerint egy- gyel több utast szállított az angol White Star Line hajó­társaság hatalmas, bizton­ságosnak kikiáltott, el- süllyeszthetetlennek mon­dott luxushajója, a Titanic. KOPASZ-KIEDROWSKA CSILLA A Southampton-New York útvona­lat első ízben tette volna meg - ha célba ér. A hajó elindult. Az utasok legtöbbje kedvtelésből hajókázott. Az első osztályon táncolt, pezsgő­zött az előkelő társaság. Az este vidáman indult 1912. ápri­lis 14-én. A tenger csendes. Kevés­sel éjfél előtt az ügyeletes tiszt va­lami sötét monstrumot pillantott meg a hajó előtt. Azonnal tudta, baj van. Rémülten felkiáltott: „Jég­hegy van előttünk!” Kikerülni már nem lehetett. Pontosan 23 óra 39 perckor bekö­vetkezett az ütközés. Éjfél után 2 óra 20 perckor, 150 ki­lométernyire az új-fundlandi par­toktól - a Titanic elsüllyedt. A több mint kétezerkétszáz utas közül csak 705-en (egyes források szerint 712-en) menekültek meg. A több lehetséges okként elsőként ban, többnyire fel sem fogta, hogy életet kapott, de ha rémületében nem törődött a fedélzeten maradot­takkal, azért sem marasztalható el. Az embernek csak egy élete van, és ahhoz ragaszkodik. A tragédia okát keresők a kapitányt is elmarasztalták. A kapitányt, E. J. Smith-t állítólag figyelmeztették, hogy a hajó jéghegynek ütközhet. De a kapitány és a hajótársaság képviselője - aki a fedélzeten tar­tózkodott - bízott a Titanic elpusz- títhatatlanságában, és a nyári útvo­(Ő 46 éves volt.) Hogy elejét vegyék a rosszindulatú pletykáknak, hosz- szú nászúira indulta^. Egyiptomban találkoztak Molly Brow-nal, össze­barátkoztak; amikor hármasban fel- száltak a Titanicra, Madeleine már öthónapos terhes volt. Amikor a Titanic süllyedni kezdett, elsősorban a gyerekeket és a nőket mentették. Madeleinnek az elsők között jutott hely a | mentőcsónak­ban. John Jacob Astor a felesége ál­lapotára való tekintettel megkérte a tisztet, nem ülhetne-e ő is mellé. Ké­A felvétel a katasztrófa után készült. A Navratil-gyerekek az édesanyjukkal. Michel a mamája jobbján ül. nalat választották. A menetrend szerint 16-án kellett volna New Yorkba érkezniük. E. J. Smith kapitány sosem volt könnyelmű, sosem kockáztatott. 1850-ben született, harmincéve­sen a White Star társaság szolgála­tába lépett. A Titanic testvérhajójá­nak, az Olympicnak lett a parancs­noka. Hajója egyszer valaminek nekiütközött. Smith akkor a nyug­díjba vonulást fontolgatta, aztán mégis kihajózott a Titanickal. Vér­beli kapitányhoz ületően, nem hagyta el a süllyedő hajót. A hajó dúsgazdag utasai között is előkelő helyet foglalt el a New York- i John Jacob Astor. Ifjú neje, Made­leine, valamint annak Kitty névre hallgató ölebe társaságában uta­zott. Természetesen első osztályon. Az útért (fejenként) 50 ezer dollár­nak megfelelő összeget (mai árfo­lyamon!) fizetett. A lakosztályában kandalló ontotta a meleget. 87 mü- liós vagyonából telt a luxusra. De John Jacob Astor nemcsak a vagyo­nával szerzett magának hírnevet: ő szabadalmaztatta a turbómotort, a bicikliféket, a tőzegből gázt készítő gépet és irodalmárként is jeleske­dett. Tudományos-fantasztikus re­gényt írt a Szatumuszon és a Jupite­ren található életről. A spanyol­amerikai háború idején saját harci egységet finanszírozott. A18 éves Madeleinnel kötött házas­sága jobb körökben botrányt kavart. említik - egybehangzóan -, ha a lu­xushajót több mentőcsónakkal sze­relik fel, nem vesznek annyian a tengerbe. De a mentőcsónakokban csak 1178 hely volt. Az utasoknak csak a fele menekülhetett meg. 1912. április 15-én hajnali fél há­rom előtt az elpusztíthatatlan Tita­nic halk morajjal merült a víz alá. Hajó és ember haláltusát vívott, az utolsó perceket az emberi önfelál­dozás, a nagylelkűség, a beletö­rődés, vagy ellenkezőleg, kétségbe­esett erőszakoskodások, ármányko­dások kísérték. Mindenkinek ked­ves az élete - legyen az dúsgazdag bankár, vagy szegény nyomorult. Akinek hely jutott a mentőcsónak­Elisabeth Navratil rését elutasították. A milliomos nem kiabált, cigarettára gyújtott, búcsút intett a feleségének. Holttestét két nap múlva fogták ki. A zsebében 2500 dollárt találtakj. (Ezzel akarta megváltani az életét?) A feleségé­nek többet hagyott: majd kétmilliót. Michel Navratil, idők korában... Madeleine fiút szült lés még kétszer ment férjhez. 1940-ben halt meg. A tragédiáról ritkán beszélt, s ha még­is, akkor a kiskutyáját emlegette: szegényke, milyen kétségbeesetten rohangált a fedélzeten... Molly Brown, akivel a házaspár együtt utazott, túlélte a katasztró­fát. Megmenekülése után az áldoza­tok hozzátartozóinak megsegítésé­re gyűjtést szervezett - de azzal is is­mertté tette magát, hogy harcolt az amerikai nők választójogáért. Agy­vérzésben halt meg 1937-ben. A Straus házaspár (áruháztulajdo­nosok) nem vált el egymástól. A 63 éves asszony megtagadta, hogy be­szálljon a csónakba. Nem akarta el­hagyni férjét. Egymást átölelve lel­ték halálukat a hullámokban. Az is­merőseiket nem lepte meg, hogy így döntöttek. Hat gyermekük is termé­szetesnek találta, hogy szüleik együtt maradtak. Boldog házasság­ban éltek-41 évig. J. Bruce Ismay megmenekülését nem fogadta a közvélemény oly megértéssel... A hajótársaság elnö­ke volt - ennek a tulajdonát képezte a Titanic, ő is a hajón utazott. Az utolsó mentőcsónakok egyikén hagyta el a hajót. A fedélzeten akkor már nem voltak utasok, megte- getőzött később, de ezt senki nem hitte el. A vizsgálat nem találta bűnösnek, de a sajtó ízekre szedte, a Colin Macdonald há­romszor is megtagadta a szolgálatot a hajón. londoni előkelő társaság kiközösí­tette. A tragédia után egy évvel le­mondott tisztségéről és Írországba költözött, ott élt visszavonulva a fe­leségével együtt, 1937-ben hunyt el. A szeredi származású Michel Nav­ratil a családjával együtt Franciaor­szágba emigrált. A házassága meg­romlott, feleségétől külön élt. Váló­félben voltak. Két fia, Edmond és Michel az anyjukkal éltek. Azon a napon együtt ebédelt a gyerekek­kel, de vissza már nem vitte őket az anyjukhoz, vonatra ültek, elmentek Párizsba, onnan Londonba, majd Southamptonba, ahol felszálltak a Titanicra. Amerikába akarta magá­val vinni a fiait (a felesége tudta nélkül, tisztában volt vele, hogy az asszony nem egyezne bele). Má­sodosztályon utaztak. A két fiú, Edmond és Michel húsz perccel a hajó elsüllyedése előtt ült mentőcsónakba. Az utolsóba. Az apának már nem jutott hely. Fi­aitól ezekkel a szavakkal búcsú­zott: „Mondjátok meg anyátok­nak, hogy nagyon szerettem és borzasztóan sajnálom, hogy fáj­dalmat okoztam neki.” A két gyerek a Carpatia hajóra ke­rült, majd New Yorkba. Az első na­pokban nem sikerült megállapíta­ni a személyazonosságukat. Mar- celle, az anyjuk egészen véletlenül olvasta azt újságban, hogy két kis­gyerek megmenekült. Tudta, hogy a fiai azok. Néhány héttel később visszakapta őket, de férje haláláért egész életében önmagát okolta. Ha nem hagyja el egy másik férfi­ért, nem ment volna Amerikába, új életet kezdeni... Ifjabb Michel Navratil 1998-ban még élt (az utolsó a megmenekül­tek közül). Szlovák újságírók a dél- franciaországi Monpellier-ben ke­resték fel. Sok mindenre már nem emlékezett, de annál többet mesélt a lánya, Elisabeth Navratil, aki Pá­rizsban él. Ő rendezte a Titanic operaváltozatát és két könyvet írt a tragédiáról. Az elsőt még a nyolc­A mentőcsónakok­ban csak 1178 utas számára volt hely. vanas években, de a regényben ál­neveket használt és a házasságtö­rést sem említette. Amikor apja el­olvasta a könyvet, több minden az eszébe jutott, és Elisabeth megírta a következő Titanic-történetet, sokkal részletesebben. June Regmund az édesanyjával és az édesapjával utazott a Titanicon. Az anya és a lánya megmenekült, de az apa - Arthur T. Manjelo nem. „Még csak küencéves voltam, ami­kor azon a borzalmas éjszakán anyámmal együtt beszálltam a mentőcsónakba. Apám a fedélzeten maradt. Az utolsó emlékem róla, June Regmund hogy búcsút intett. Örökre emléke­zetembe véstem, amire tanított, a jellememet formáló intelmeit.” June Regmund magas kort ért meg. Kézzel írott végrendeletében azt kérte: temessék az apja mellé, akit mindenkinél jobban szeretett, aki valahol az óceán mélyén pihen. Az idős hölgy három gyermeke jobban szerette volna, ha anyjuk a férje mellett nyugszik, de tisztelet­ben tartották a kérését. Koporsóját repülőgépen Új-Fundlandra szállí­tották, onnan hajóval arra a hely­re, ahol a Titanic elsüllyedt. A Titanic katasztrófájának a híre az egész világot megdöbbentette, de nem mindenkit ért váratlanul. Néhányan előre látták a szeren­csétlenséget. Egy angol újságíró, W. T. Stead vala­melyik újságban közölte egy elbe­szélését (1892-ben!), folytatások­ban. Az egyik jelenetben leírja, hogy az Atlanti-óceánon egy gőzös hajó­törést szenved, jéghegynek ütközik, Mrs. Regmund, June Regmund édesanyja egy másik hajó kimenti az embere­ket, de sokan odavesznek, mert a szerencsédenül járt hajón kevés volt a mentőcsónak. Véleden egybeesés, hogy az 1892-ben publikált elbeszé­lés hajóskapitányát ugyanúgy hív­ták, mint a Titanicét? E. J. Smithnek. Tizennégy évvel a Titanic katasztró­fája előtt, 1898-ban Morgan Robert­son Múlandóság című regényének témája kísértetiesen emlékeztet a Titanic sorsára. Egy luxushajó jég­hegynek ütközik, sokan meghalnak. A hajó neve Titan, 3000 személy szállítására alkalmas, és elsüllyeszt- hetetlennek mondják. A katasztrófa mégis bekövetkezik, méghozzá áp­rilisban. Többen megmenekülhet­tek volna, ha több a mentőcsónak... Néhányan mintha megérezték vol­na, hogy valami történni fog. Példá­ul Colin Macdonald, aki háromszor is megtagadta a szolgálatot a hajón. J. Pierpont bankár is lemondta az utazást. Egy parapszichológus, V. N. Turvey április 10-én megjósolta, hogy egy óceánjáró elsüllyed. A ka­J. Bruce Ismay, akit kiközösített a társaság tasztrófa éjszakáján egy angol fiú­nak, P. J. Chapman-nek látomása volt. Pontosan leírta, mi történik az Atlanti-óceánon... W. T. Stead újságírót levélben fi­gyelmeztette egy pap: ne szálljon hajóra. Az újságíró nem vette komo­lyan a figyelmeztetést. Egyike lett az áldozatoknak. A végzetes éjszakán nyolctagú zene­kar játszott a hajón. A hegedűs, Wallace Hartley altkor sem hagyta abba a játékot, amikor kitört a pá­nik. Hogy mit játszott, azóta is vita tárgya. A sors iróniája, hogy ő csak kényszerből került a hajóra, semmi kedve sem volt a Titanicon muzsi­kálni, de kellett a pénz, nősülés előtt állt. A tragédia után hősként tisztel­ték, szülőhelyén három méteres szobrot állítottak neki. A temetésén negyvenezren vettek részt. A halálba indulók imádkoztak és énekeltek: „Közelebb, közelebb Uram, hozzád, boldogan ölelem ke­reszted át. Édes lesz az nekem, hisz Te vezetsz engem, mind közelebb hozzád, én Istenem!” A luxusgőzösről készült film minden idők legnagyobb mozisikere volt. (Archív felvételek) A Titanic

Next

/
Thumbnails
Contents