Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
2000-04-25 / 95. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 25. Sportvilág VBl LABDARÚGÓ MARS SZUPERLIGA, 25. FORDULÓ A nagyszombati együttes legyőzte a trencséni Duklát, a privigyei csapat Homonnán szerzett pontot „Csak” döntetleneztek a szenciek Pozsony. Pénteken a Ruzomberok-FC Kosice (0:2) találkozóval kezdődött az élvonalbeli futballbajnokság 25. fordulója. A nagyszombati Spartak legyőzte a trencséni együttest, s feljött a 3. helyre. Meglepetésnek számít, hogy a megfiatalított besztercebányaiak Nyitrán is győzni tudtak. TASR-TUDÓSÍTÁSOK A szenciek cseh csatára, Daniel Kasprík (sötét mezben) sok borsot tört a zsolnai védők orra alá ' (Eugen Vojtísek felvétele) A 9., a bennmaradást jelentő helyezésért ádáz csatát vívnak a szenciek. Hiába játszott kezdettől fogva fölényben a KOBA a zsolnai csapat ellen, nem sikerült megszereznie a három pontot. A találkozó elején Halahija próbálkozását bravúrosan védte Holec, majd Kasprík lövésénél is kitett magáért a vendégek portása. Több esetben is közel álltak a gólszerzéshez a hazaiak, ám az irányzókkal baj volt. Két esetben nem a legszabá- lyosan szerelték Kaspríkot a zsolnaiak a 16-oson belül, ám Ligocky játékvezető nem ítélt tizenegyest. Holec kiállítását követően 20 percig emberelőnyben játszottak a vendéglátók, ám nem sikerült feltörniük a zsolnai védelmet. Küzdelmes találkozót hozott a trencséniek nagyszombati vendégjátéka. Meglepetésre kezdetben a vendégek diktálták az iramot, ám Susko kapus résen volt. Az első fél óra végén Hrabal 25 m- es szabadrúgása a felső sarokban kötött ki. Ezt követően már a Spartak irányított, és megérdemelten nyert. A nagyszombatiak tavaszi legjobb teljesítményükkel rukkoltak elő, s győzelmükkel megelőzték trencséni riválisukat. Az alaposan megfiatalított besztercebányaiak meglepték a nyit- raiakat. Hiába birtokolták többet a labdát a vendéglátók, a kapu előtt a katonák határozottabbnak bizonyultak. A játék képe alapján a Dukla rászolgált a három pontra. Gyenge mérkőzést láttak a szurkolók Homonnán, ahol a privigye- ieket fogadták. A bányászok a zárt védekezés mellett, gyors kontrákkal próbálkoztak, és a 9. percben Papranec lövésével vezetést szereztek. Nem sokáig örülhettek a keletiek, mert Murincák egyenlített. Fordulást követően alig akadt látnivaló, a Prievidza nyerhetett volna, ám Holmik elpuskázta a ziccert. Máriatölgyesen nem sokat mutattak az eperjesiek, a fiatal Straka a 20. percben Pulen hálójába talált, s ezzel eldőlt a találkozó sorsa. A játék képe alapján nagyobb arányban is nyerhetett volna a Dubnica. A favorizált Inter csupán Kratochvíl tizenegyes góljával nyert a szívósan küzdő dunaszerdahelyiek ellen Nem látszott, melyik csapat a listavezető SZABÓ ZOLTÁN Pozsony. Sokan féltették a csallóközieket, nehogy a listavezető otthonában nagy zakót kapjanak. A sérült Németh Krisztián, Sza- ban és Csicsay nélkül szereplő vendégek példásan küzdöttek, s nem sok hiányzott, hogy ponttal távozzanak a pasienkyi stadionból. Az eléggé gyenge színvonalú mérkőzésen egyáltalán nem látszott meg, hogy az éllovas a sereghajtóval játszik. Nagy rohamokkal kezdett az Inter, ám a DAC-védelem jól zárt. Az első tíz percben a sárga-kékek alig jutottak túl a felezővonalon, de ezt követően meglepetésre kiegyenlítetté vált a játék. Sőt, az első negyed óra végén vezetést szerezhettek volna a dunaszerdahelyiek: gyors kontra után Borbély mintaszerűen ugratta ki Su- cháneket, aki egyedül tört kapura, azonban 10 méterről csak az oldalhálót találta el. Ha ez bemegy, minden másképp alakul. Nem sokkal később Zima lövése szállt mellé. Mindkét együttes játékába sok hiba csúszott, rengeteg volt a rossz átadás, a gyengélkedő pozsonyiakra alig lehetett ráismerni. A csallóköziek balszerencséjére az első fél óra végén a jól játszó Borbély hatalmas bombája klubtársát, Sucháneket találta telibe. A túloldalon Németh Szilárd elől csípte el a labdát a hiba nélkül védő Sánta, majd Gerich szabadrúgását hárította a DAC portása. A 37. percben Németh Szilárd a labdáért vívott csatában ellökte Olejníkot, azonban a bíró tovább engedte a játékot, s a tizenhatos sarkánál a technikás csatárt Mattá szabálytalanul szerelte. A megítélt büntetőt Kratochvíl a jobb sarokba vágta. Röviddel később a túloldalon Greguskát rántották le a büntetőterületen belül, ám ezúttal Hréka játékvezető sípja néma maradt... Fordulást követően sem változott a játék képe, valamivel többet birtokolta a labdát az Inter, a DAC gyors kontrákkal próbálkozott. Kitett magáért Sánta Péter, a DAC kapusa, többek között Perms, Németh Szilárd és Peter Németh veszélyes lövését is védte. Lalik 22 m-es szabadrúgásánál már ő is verve volt, azonban a felső léc hárított. Jozef Bubenko cserékkel igyekezett felrázni csapatát, Pernist, majd Pintét küldte a pályára. De ez sem segített, csak szenvedtek a pozsonyiak. A hajrában Radványi kapáslövése alig ment mellé, majd szögletrúgást követően Borbély fejese centiméterekkel kerülte el a kaput. A listavezető egyértelműen csalódást okozott, a dunaszerdahelyi együttes nem ijedt meg a favorittól, s rászolgált volna a döntetlenre. Sánta biztosan őrizte a vendégek hálóját; Olejník, Korol és Borbély játéka is dicsérhető. A favorizált hazaiak csak a 3 pontnak örülhettek, a mutatott játékkal viszont alaposan elmaradtak a várakozástól. A vendég Slovan szétfutotta az Artmedia Petrzalkát a húsvétvasárnapi pozsonyi kis rangadón Riadt nyusziként nem lehet futballozni TOMI VINCE Pozsony. Amilyen össze-vissza, stílustalan, elemi hibákkal tarkított futballt produkált a kiesés ellen küzdő ligeti együttes, az még a legfanatikusabb szurkolóit is elkeserítette. Játékosságban nagyon a „szuterénben” van a csapat, bár korábban sem finom fut- ballozásával tűnt ki. Az első félidőben nem volt egyetlen összefüggő akciója, játékosai csak keresték egymást és a labdát, többnyire riadtan és zavarodottan loholtak ellenfelük után, amely állandó mozgással, sok futással uralta a mezőnyt, egyéni kezdeményezésekkel (Mészáros, Sed- lák), a szabad területek gyors bejátszásával riogatta a kapkodó hazaiakat. A Slovan amolyan egyből labdarúgást játszott, futballistái nem totojáztak a labdával, rendre hosszú passzokkal szöktették az üres területekre befutó társaikat, akik lendületből cselezve nemegyszer átjátszották a ligeti védelmet, szétfutották ellenfelüket. Paradox módon azonban pontrúgásokkal veszélyeztettek, Varga és Hrncár löketét kellett védenie Filipkónak (26., 28.). Pár perc múlva az aktív és jól cselező Mészáros kapott jó labdát, nagy lendülettel húzott kapura, Filipko kivetődött a labdára, elérte a csatár lábát is, aki elesett. Varga biztosan értékesítette a megítélt büntetőt. A ligetiek offenzívája egyenlő volt a nullával, egyszerűen lehetetleneknek bizonyultak a támadások során. Talán nem utolsó sorban azért, mert a csatársor élére állított Kuna minden el- ronthatatlan labdát elrontott, nem volt egy épkézláb megmozdulása, nehézkesen, érdektelenül lézengett a pályán, nem találta helyét, nem tudta kivenni részét a játékból. Nem is akadt helyzetük a hazaiaknak, egyetlen valamirevaló lövést Erős küldött kapura a félidő hajrájában. A szünet után folytatódott a vendéglátók tanácstalan és helyenként kaotikus játéka, ezt kihasználta Jezík, helyezett lövéssel szerezte csapata második gólját. Könnyedén játszadozott, gurigá- zott a Slovan, aztán lazított. Ez némileg megkönnyítette a ligetiek dolgát, előbb Medved lövését kellett védenie Bernadynak, majd jött Vasík csodálatosan szép pontrúgása a „vinklibe”, ezt már nem tudta hárítani. Utána kétszer egyenlíthetett volna a hazai együttes: Medved tisztára játszotta magát, de a kapu fölé küldte a labdát, aztán Baliak szép szöktetése után ismét hibázott. És ahogy ilyenkor már lenni szokott, jött a büntetés, Hrncár szögletrúgása után Sobona fejesgóllal állította be a végeredményt. Kapura tartó lövések 4:5, mellé 3:3, szöglet 2:7, szabálytalanságok 13:20. MÉRKŐZÉSRŐL MÉRKŐZÉSRE Artmedia Petrzalka-Slovan 1:3 (0:1) Góllövők: Vasík (64.), Varga (29. - 11-esből), Jezík (56.), Sobona (86.). Játékvezető: Gádosi, 8000 néző. Sárga lap: Schulz, Filipko, Vasík, N. Hrncár, Kriss. ARTMEDIA PETRZALKA: Filipko-Tomás, Schulz, Kamas-E. Hrncár, Kubala (58. Majoros), Vasík, Zárecky, Erős (46. Baliak)-Medved, Kuna (46. Ziga). SLOVAN BRATISLAVA: Bemady-Pecko, Sobona, Varga, Timko-Pancík, N. Hrncár, Sedlák, Jezík-Meszáros, Kriss (75. Vittek, 85. Gogh). Inter Bratislava-DAC 1:0 (1:0) Góllövő: Kratochvíl (38. - 11-esből). Játékvezető: Hrcka, 1050 néző. Sárga lap: Chrenko, Matta, Borbély. INTER BRATISLAVA: Hyll-Kratochvíl, Chrenko, Suchancok, Hornyák-Cinege, P. Németh, Lalik, Gerich (67. Pintej-Babnic (46. Pernis, 85. Tomovcík), Németh Sz. DAC: Sánta-Matta, Olejník, Korol, Szeif-Zima (68. Romanek), Greguska, Borbély, Domik (83. Németh J.)-Radványi, Suchánek. Spartak Trnava-Trencín 2:0 (1:0) Góllövők: Hrabal (27.), Ujlaky (74.). Játékvezető: Michel, 3900 néző. Sárga lap: Bestvina, Fali, Ondrovié, Gottwald). SPARTAK TRNAVA: Susko-Bestvina, Hrabal, Fall-Talda (46. Bukovic), Balia, Horky, Ujlaky (86. Pavlík), Leitner-Timko, Cérnák (79. Muzlay). OZETA-DUKLA TRENCÍN: Lipcák-R. Hrncár, Valachovic, Homák-Konecny, Horvatovic, Ondrovic (52. Porázik), Hanko, Müller(72. Cifranié)-Fabus, Gottwald. KOBA Senec-MSK Zilina 0:0 Játékvezető: Ligocky, 3300 néző. Kiállítva: Holec (71.). Sárga lap: Lancz, Piatka, Ondrás. KOBA SENEC: Kamesch-Trutz (45. Papu- ga), Fiiak, Lipovsky (60. Desiatnik)-Gajdos, Halahia (46. M. Jancula), Lancz, Volf-Kasprík, Sikorjak, Piatka. MSK ZILINA: Ho- lec-Drozd, Ondrás, Hlusko, Filo-Stmadel (90. Reiter), Zátek, Ko- pecky, Mintál-Pikus (46. Durica, 74. Bohunsky), Barcík. ZtS Dubnica-Tatran Presov 1:0 (1:0) Góllövő: Straka (20.). Játékvezető: Jekkel, 2100 néző. Sárga lap: Sémán, Hlinka. ZTS DUBNICA: Kovác-Hanek, Hadviger, Mráz-Supka, Nosicky (78. Turza), Bari, Suchy, Polách-Masarovic (89. Kántor), Straka (78. Nemeckay). TÁTRÁN PRESOV: Pu- len-Dord, Zajcev, Hlinka-Kianek, Drobnák (59. Chovan), Kocú- rek. Filip, Adam-Seman (46. Lelkes), Bednár (72. Martaus). FC Nitra-Dukla B. Bystrica 2:3 (1:1) Góllövők: Dimbach (26.), Dovicovic (73.), ill. Laurinc (45.), Silve- ira (50.), Koleník (56.). Játékvezető: Duris, 1500 néző. Sárga lap: Dovicovic, Dojcan, Silveira, Laurinc. FC NITRA: Senecky-Datko, Dojcan, Bencík, (72. Bakos), Lukác-Rybnikár, Dovicovic, Hodúr (61. Sevcík), Oremus (69. Jelsic)-Jez, Dimbach. DUKLA BANSKÁ BYSTRICA: Zajac-Jelencík, Horochonic, Rubint, Mihálik-Ben- kovsky (46. Lesfák), Závetemík, Koleník, Laurinc-Kostúr (25. Go- lian), Silveira. HFC Flumenné-Baník Prievidza 1:1 (1:1) Góllövók: Murincák (15.), ill. Papranec (9.). Játékvezető: Fischer, 1800 néző. Sárga lap: Sovic, Bilik, Pastva. HFC HUMENNÉ: Pi- lip-Sovic, Lőj, Secen-Simko, Sninsky (77. Samo), Jantek, Cernega (86. Kamay), Murincák-Lukác (56. Hajducko), Cemoch. BANÍK PRIEVIDZA: Vano-Büik, Meciar, Petrás, Rybár-Holmík, Micha- licka, Pastva (90. Krsko), Papranec-Hulényi (44. Masarovic), Urb- lík (86. Obzera). Vélemények az Inter-DAC mérkőzésről Közel a pontszerzéshez SZABÓ ZOLTÁN Pozsony. Nem okozott meglepetést, hogy az Inter-DAC találkozó utáni sajtóértekezleten Ladislav Petrás másodedző képviselte a hazai együttest, mert a pozsonyiak kritikán aluli teljesítményt nyújtottak. „Érthetetlenül gyengén futballoztunk, a 90 perc során mindössze 2-3 akció érdemel említést. Védenceim lebecsülték az ellenfelet, azt hitték, hogy a DAC simán megadja magát. Nem így történt. A csallóköziek alaposan megnehezítették a dolgunkat, talán a sűrű műsor miatt mozogtak ilyen enerváltan játékosaim, csak a győzelemnek örülhetünk...” Ladislav Kuna, a DAC trénere így értékelte a mérkőzést: „Jelenlegi tudásunk maximumát nyújtottuk, könnyen döntetlenezhet- tünk volna. Sajnos, ismét kimaradtak a helyzetek. A szerencse is elpártolt tőlünk. Ami a sorsdöntő tizenegyes előtti szabálytalanságot illeti, nem értem, hogy a hó- rihorgas Olejníkot sikerült fellöknie Németh Szilárdnak.” A dunaszerdahelyi futballisták sajnálták, hogy nem sikerült elkapniuk a nagy mellénnyel pályára lépő hazaiakat. Domik Attila: „Az összecsapás előtt kiegyeztem volna az egygólos vereséggel, de így utólag sajnálom, hogy pontokat veszítettünk. Az első tíz percben alaposan beszorított bennünket az Inter, ám utána kiegyensúlyozott csata folyt a játéktéren. Kár az elpuskázott lehetőségekért. Ismét megkárosított a bíró, ami az egyik oldalon tizenegyes, a másikon nem. Greguska lerántásáért egyértelműen büntetőt kellett volna ítélnie a bírónak.” Suchánek László, aki óriási ziccert puskázott el: „Remek átadást kaptam Borbély Balázstól, egyedül törhettem kapura, külsővel megcéloztam a kaput, sajnos, az oldalhálót találtam el.” A rutinos Radványi Miki csak ennyit mondott: „Ilyen a Szuperliga színvonala, a bajnokságra törő Inter semmivel sem játszott jobban, mint mi."