Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
2000-04-13 / 87. szám, csütörtök
22 Sport ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 13. Rovnianek kapus hiába védett jól a második zólyomi döntő mérkőzésen, a hazai csapat 3:1 arányban kikapott a Slovantól, így holnap Pozsonyban dől majd el a bajnoki cím sorsa (Eugen Vojtísek felvétele) Zólyomban „meccslabdát" hárított a Slovan, s holnap hazai jégen ünnepelhet Új abb hokidráma előtt Gi! újra az Atletico élén Madrid. Az Atletico Madrid labdarúgócsapatának elnöke, Jesus Gil y Gil, akinek tevékenységét tavaly decemberben bírósági határozat függesztette fel, visszatérhet hivatalába. Állítólag Gil y Gil több millió dollárt „pumpált” az egyesület pénzéből saját vállalkozásaiba. A klubelnök előzetes letartóztatásba is került, majd óvadék ellenében szabadlábra helyezték. A spanyol Nemzeti Bíróság most úgy határozott, hogy az ügyvezető elnöki teendőkkel megbízott adószakértő, Luis Manuel Rubi helyett ismét az egykori elnök irányíthatja a klubot. A kiesés szélén álló klub játékosgárdája és edzője a spanyol sajtó szerdai értesülése szerint örömmel fogadta a visszatérő vezetőt. (MTI) ■ Vége a sztrájknak Chilében Santiago. Abbahagyták a sztrájkot a profik, miután szakszervezetük megegyezett a Chilei Hivatásos Labdarúgók Szövetségével az elmaradt bérek és adósságok azonnali kifizetéséről. A szakszervezet azért hirdetett sztrájkot, mert néhány klub komoly összegekkel tartozik játékosainak. A megegyezés értelmében, megelőzendő a hasonló eseteket, stabilizációs alapot hoznak létre, s az elmaradt béreket azonnal kifizetik a játékosoknak. A sztrájk következtében elhalasztották a chilei bajnokság múlt szombati nyitányát és elmaradtak a második ligás találkozók is. (MTI) Vlagyimir Klicsko új szerepben Hannover. Vlagyimir Klicsko, profi nehézsúlyú ökölvívó, Kovács „Kokó” István hannoveri klubtársa, új szerepkörben mutatkozik be: szombaton egy rádió szakkommentátora lesz. A nehézsúlyú Európa-bajnok követi „Kokó”-t, aki súlycsoportja legjobbjának, a brit Hamednek a legutóbbi mécsesét kommentálta egy televíziós közvetítés során. Á fiatalabb Klicskót egy német magánadó, a Hit-rádió Antenne kérte fel arra, hogy segítsen (MTI) Pozsony. Izgalmasan alakul a jégkorong Extraliga playoff- döntője, hiszen a fővárosi összecsapásokhoz (0:1,5:1) hasonlóan a zólyomi visszavágókon (3:2,1:3) is egy-egy hazai, illetve vendéggyőzelem született. Ez azt jelenti, hogy az ötödik mérkőzésen dől majd el a bajnoki cím sorsa. ZSIGÁRDI LÁSZLÓ A pontvadászat utolsó összecsapására holnap (17.00 - élőben közvetíti az SZTV 2) a Slovan otthonában kerül sor. Mégpedig azért, mert a kékek jobb helyezést értek el az alapszakaszban, mint döntőbeli ellenfelük. Ha a rendes játékidőt követően döntetlenre áll a meccs, következik a 2x10 perces rájátszás. Ha valamelyik csapat a hálóba talál, véget ér a találkozó. A hosszabbítás addig tart, amíg nem születik gól. Minden jel arra mutat: újabb hokidrámát láthatunk az Ondrej Nepela Téli Stadionban. A jegyekért már tegnap délelőtt elkezdődött a harc, a helyszínen 8000 néző tekintheti meg a slágermérkőzést. Nem volt irigylésre méltó helyzetben az Extraliga legnagyobb esélyese, hiszen l:0-ra elveszítette első hazai találkozóját, majd ugyan biztosan nyert 5:1 arányban, ám az első zólyomi visszavágón megint kikapott 3:2-re. „Meccslabdája” volt a Zvolen gárdájának, méghozzá hazai pályán, s ez nem kis előnyt jelentett. A Slovannak tehát kedden feltétlenül nyernie kellett idegenben, ha versenyben akart maradni az elsőségért. Ellenkező esetben úgy járt volna, mint egy évvel ezelőtt, amikor - óriási meglepetésre - az esélytelennek tartott kassaiak elorozták az aranyérmet a pozsonyiak elől. Zólyomban már mindenki az ünneplésről beszélt, nem hivatalos hírek szerint több tucat láda pezsgőt hűtöttek a téli stadionban; bajnokavatásra készült a Garam-parti város. Ehhez azonban Emest Bokros edző legénységének még egyszer le kellett volna győznie a Slovant. Ez azonban nem sikerült, az utolsó akadály előtt megtorpant az együttes (1:3). így az ital - legalábbis egy időre - a hűtőben maradt, a mosoly pedig a HKM-játékosok, -szakvezetők és -szurkolók arcára fagyott. A kékek viszont fellélegezhettek és ismét reménykedhetnek. A zólyomiaknak sincs miért búslakodniuk, hiszen az idei bajnokságban már többször is megtréfálták otthonában a pozsonyi együttest. Miért ne sikerülhetne még egyszer - pénteken? Szinte biztos, hogy a holnapi, sorsdöntő meccsen a pillanatnyi forma és a kapusok teljesítménye dönt majd. A pozsonyiak „portása”, a cseh Biegl valamicskével nyugod- tabbnak tűnt, ám Rovnianek, a második döntő mérkőzést kivéve, szintén bravúrt bravúrra halmozott. Frantisek Hossa, a Slovan vezetőedzője szerint a két csapat mindent tud egymásról, így egyik oldalon sem várható meglepetés, s az is biztos, hogy védekező felfogásban kezdenek majd az együttesek. Ez érthető is, hiszen öngyilkosság lenne fejjel a falnak rohanni. Emest Bokros, a Zvolen trénere, aki korábban éppen a kékeket irányította, azt tartja a legfontosabbnak, hogy védencei kezdettől fogva fegyelmezetten, taktikusan hokizzanak, s próbálják meg rákényszeríteni saját játékstílusukat az ellenfélre. Ha ez sikerül, akkor alaposan megnehezítik a favorit dolgát. A jól értesültek úgy tudják, ha a Slovan megnyeri az Extraligát, akkor a játékosok 16 millió koronát oszthatnak szét egymás között, míg a zólyomiak „csupán” kilencet... Tehát van miért hokizni. Szántó István, a lemondott klubelnök a közelmúltban több mint félmillió koronával támogatta csapatát „Aggódom a rimaszombati labdarúgásért” ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Pozsony. Közel egy éve komoly anyagi nehézségekkel küszködik a szebb napokat látott rimaszombati labdarúgóklub. Már az év elején pattanásig feszült volt a helyzet a stadionban, s mivel a II. ligás csapat is várakozáson alul szerepel, ezért nem számított meglepetésnek, hogy a hét elején „robbant a bomba”. Szántó István, aki közel egy évtizeden át irányította a gö- möri szakosztályt, megelégelte a szélmalomharcot, s távozott. Vajon miért? Nem is olyan régen még azt mondtad, annak ellenére, hogy egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül a rimaszombati futball, továbbra is a szakosztály élén maradsz, eszed ágában sincs megfutamodni. Most pedig? Először is tisztázzuk: nem rúgtak ki, hanem lemondtam! Az igazat megvallva, nem is válthatott le senki, ugyanis az igazgatótanács valójában nem létezik. Ezt bizonyítja az is, hogy az utóbbi tizenkét hónapban egyszer sem ülésezett, s akármilyen furcsán is hangzik, de így igaz: az úgynevezett szponzori gyülekezet egy fillérrel sem támogatta a szakosztályt. Akkor honnan kapartátok elő a szükséges összeget? Az év elejétől a szakadék szélén táncolunk, nincs főszponzorunk, a kisebb támogatóktól csupán pár ezer koronát kapunk, ami, ugye, Szántó István (Somogyi Tibor felvétele) édeskevés egy élvonal felé kacsingató csapat fenntartására. Naponta hajtottam a pénzt, kilincseltem, könyörögtem; sőt, még a sajátomat is betettem a klub kasszájába. Összesen több mint félmillió koronát! Elég volt, meguntam a koldulást. Sztropkón kiábrándító teljesítményt nyújtott az együttes, egy helyzete sem volt, örülhettünk a gól nélküli eredménynek. Betelt a pohár, távozom! Csalódott vagy? Végtelenül. Nem hittem volna, hogy egyesek egyik napról a másikra hátat fordítanak a csapatnak. Május 22-ig szabadságolok, pihenés közben eldöntőm, mivel foglalkozom majd a továbbiakban. Különben két szuperligás klubtól is kaptam ajánlatot, júniusig gondolkodom. Egy biztos, a rimaszombati futballt ezentúl is támogatni fogom, mert még mindig a szívügyem. A sikereket senki sem veheti el tőlem; büszke vagyok arra, hogy a III. ligából - rövid idő alatt - az élvonalba meneteltünk, ahol három éven át szerepeltünk. Már hónapok óta azt beszélik, ha Szántó István távozik a klub éléről, akkor visszatér(nek) a szponzor(ok)... Ezt én is hallottam, kíváncsian várom a fejleményeket. Nem hiszem, hogy a vállalkozók szórják majd a milliókat. Bárcsak tévednék... Ajá- rásban ugyanis felettébb kritikus a helyzet, egyre növekszik a munka- nélküliség. Igaz-e, hogy összevesztél a Tauris tulajdonosával, Ladislav Sed- mákkal? Nem. Tavaly májusig minden a legnagyobb rendben volt. Aztán visszalépett, azóta nem támogatja a csapatot. Állítólag, ha az ő emberei kerülnek a klubvezetésbe, ismét lesz pénz. Majd meglátjuk. Mindenesetre nagyon aggódom a rimaszombati labdarúgásért. Egyelőre úgy tűnik, csak Bartakovics László, polgármester tesz meg mindent, hogy talpra álljon a haldokló szakosztály. Kik távoznak még a klubvezetésből? Nagy Sándor, Klement László és Kvétoslav Tlacbaba. Természetesen ők is keserű szájízzel. De hát ez is benne van a pakliban... II. Tauris Rali - Berecz László Emlékverseny: Marcinkóék sikere VAS GYULA Rőce. Az elmúlt hét végén Rőcén, a Tauris Ralival kezdődött meg az idei pontvadászat a szlovákiai ralibajnokságban. A 29 évesen rákban elhunyt tornaijai autóversenyző, Berecz László emlékére megrendezett versenyen rajthoz állt a Komáromi Rallye Klub Marcinko János-Július Harmanovsky összetételű csapata is, amely 1997-ben és 1998-ban országos bajnoki címet szerzett az N3-as kategóriában (2000 köbcenti alatti utcai gépek), tavaly pedig ugyanitt a második helyet szerezte meg. A komáromiaknak ezzel együtt nem voltak túlzott elvárásaik az első verseny előtt, mivel lényegében ez volt új Peugeot 306-osuk tűzkeresztsége, egyben az első igazi ismerkedés az autóval. Annál nagyobb sikerként könyvelhették el a biztos kategóriagyőzelmet, illetve a 29 induló között összesítésben elért 14. helyet; a szezon küszöbén biztató előjelnek számít az is, hogy magabiztosan győzték le tavalyi legnagyobb ellenfeleiket, a Renault Clióval versenyző Roth-Ko- cúr párost. A ralibajnokság következő versenyét április 29-én Eperjesen rendezik. Szlovákiának 58 foglalt helye van a sydneyi olimpián Egyelőre csak Fernyák ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Sydneyben szeptember tizenötödike és október elseje között lesz a XXVII. nyári olimpia, amelyre egyáltalán nem könnyű kijutni, mert valamennyi indulónak eleget kell tennie mind a nemzetközi, mind a hazai szövetség nevezési elvárásainak. Kétféle módon válhat valaki olimpikonná: egyrészt névre szóló szintteljesí- téssel, másrészt a sportág ötkarikás selejtezőjében kiharcolt kvótás hely kiérdemlésével. Ezért lehetséges, hogy napjainkban felemás a helyzet a szlovákiai résztvevők tekintetében. Ami biztos: máig 58 helye van Sydneyben az országnak és tíz sportágban érdekelt. Az alábbiakban erről nyújtunk áttekintést. ATLÉTIKA: Öten teljesítették a nevezési szintet, biztos indulók: Róbert Stefko (maratoni futás), Peter Korcok (50 km gyaloglás), Igor Kováé (110 m gátfutás). KOSÁRLABDA: Később jelölik ki a 12 fős női válogatottat. KERÉKPÁR: A négy induló országúti versenyzőt később nevezik. Pályán Jaroslav Jerábek, Peter Bazálik és Jan Lepka áll rajhoz. CSELGÁNCS: Egyelőre Marek Matuszek (60 kg) a biztos utazó. TORNA: Még nem tudni, ki foglalja le az egyetlen helyet. VITORLÁZÁS: Az egyedüli résztvevő Patrik Pollák a Mistral osztályban. KAJAK-KENU: A síkvíziek tizenöt kvótát harcoltak ki a tavalyi milánói világbajnokságon. Két válogatón dől el a kijutó egységek nevezése. Csak egyszer kell nyerniük a kiutazáshoz Risz- dorfer Mihály és Juraj Baca komáromi kajakvilágbajnokoknak. Hét helyük van a penrithi versenyeken a vadvízieknek, egyelőre csupán az olimpiai bajnok kenus Michal Martikán indulása ismert. ÚSZÁS: Martina Moravcová gyorson, pillangón és vegyesen áll rajtkőre, több kvótája még nincs Szlovákiának. LÖVÉSZET: Három kiharcolt helyből kettő foglalt. Jozef Gönci a szabad kisöbű puskások versenyében indul. Ugyanebben a számban van még egy helye az országnak, csak éppen nincs még egy jó puskása, így előfordulhat, hogy a nemzetközi szövetség eleget tesz a szlovák szövetség kérésének, és futócéllövőnek adja a kiharcolt kvótát. A női skeetben Andrea Stra- novská indul. BIRKÓZÁS. Öt szabadfogású birkózó harcolta ki a részvételt: Andrej Fasánek (54 kg), Fernyák István (63 kg), Ragyion Kertanti (76 kg), Milan Mazác (97 kg) és Peter Peska (130 kg). Tehát a szlovákiai magyar sportolók közül eddig mindössze a bősi Fernyák István, a Dunajplavba versenyzője indulhat Sydneyben. Atlantában három magyar versenyzett a szlovák csapatban: a birkózó Kollár Román, a kajakos Szabó Attila és a kenus Orosz Csaba, (jmk) Michael Schumacher visszatér balesete színhelyére Ahol a falnak ütközött MTI-JELENTÉS Silverstone. Michael Schumacher visszatér Silverstone-ba, tavalyi balesete színhelyére. A Forma-l-es Ferrari német pilótája az április 23-án itt sorra kerülő Brit Nagydíjra készül.- Nem érzek semmi különöset, Silverstone is egy helyszín a sok közül, ahol világbajnoki futamot fognak rendezni - mondta a kétszeres világbajnok a dpa-nak. - Bárhol és bármikor megtörténhetett volna ez a baleset, nem foglalkozom a múlttal. Schumacher tavaly július 11-én Silverstone-ban 204 km-es sebességgel kicsúszott a pályáról, a falnak ütközött és kettős lábtörést szenvedett, s emiatt az október 17- i Malajziai Nagydíjig nem tudott versenyezni. A Ferrari általában Olaszországban szokott tesztelni, ezért a 31 éves pilóta balesete óta nem járt Silverstone-ban, ahol csütörtökön kezdi el a felkészülést a következő versenyre. Csapattársa, a brazil Rubens Barrichello már szerdán tesztelt és az 5.14 km hosszú pályán, zuhogó esőben 1:35.330 perccel a legjobb időt érte el, megelőzve az olasz Jarno Trullit (Jordan-Mugen-Hon- da, 1:35.841) és a McLaren-Mer- cedes tesztpilótáját, a francia Olivier Panist (1:36.692). A világcsúcstartó tagadta, hogy tiltott szert fogyasztott Sotomayor védekezik MTI-JELENTÉS Havanna. Javier Sotomayor, a doppingolással vádolt olimpiai bajnok és világcsúcstartó kubai magasugró havannai sajtókonferenciáján kijelentette: ártatlan, s ha van igazság a földön, akkor tiszta marad a neve. Sotomayor azt követően nyilatkozott a kubai médiának - a nemzetközi sajtó képviselőt nem hívták meg -, hogy hazatért Monte Carlóból, ahol a Nemzetközi Amatőr Atlétika Szövetség (IAAF) döntőbírósága tárgyalta doppingügyét, s június 2- ára halasztotta a döntést. A 32 esztendős atléta kijelentette, hogy ártatlan és az utóbbi hónapokban sokat szenvedett, de „sokat is tanult”. Ha nem áll mellette annyi kubai, akkor elvesztette volna minden hitét, hogy valaha még visszatérhet a pályára. - Az élet ezúttal túlságosan magasra helyezte számomra a mércét - jelentette ki Sotomayor, majd hozzátette: biztos abban hogy ezt is sikerrel veszi és ott lehet sydneyi nyári ötkarikás j átékokon.