Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)

2000-04-03 / 78. szám, hétfő

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 3. KOMMENTÁR Jogi folklór anno 2000 Tóth Mihály Két formabontó politikus igazságszolgáltatási ügye borzolja most a kedélyeket. Vasil BiTak azzal „bontott formát”, hogy az emberi és a politikai tisztesség normáit felrúgva 1968-ban szolgálattételre jelent­kezett a megszállók helytartóságán. Az agg, mindazonáltal fürge ész­járású veteránnál kevesen tudják jobban, hogy a jog malmainak üre­sen duruzsoltatása során mit jelent az idő múlása, meg ami ebből kö­vetkezik: a huzamosan bútokon belül maradás. Nem két évig, nem is ötig tartott az okkupáció, így BiTak elkerülte a norvég Quisling, a ma­gyar Szálasi, a francia Laval meg a többi hazaáruló sorsát. Húsz évig tartott a megszállás, és ez elegendő volt ahhoz, hogy a fordulat utáni 11. évben se tudjanak mit kezdeni jogállami paragrafusok szerint a rozoga apparatcsikkal. A másik formabontó politikus Vladimír Meäar. Igazságszolgáltatási ügye abban különbözik Bil’akétól, hogy amíg az 1989 előtti Kreml-helytartót jogállami törvények alapján pró­bálják felelősségre vonni olyan cselekményekért, amelyeket állampo­litikai rangra emelt jogtiprások idején követett el, Szlovákia három­szorosan volt miniszterelnökének jogállami országlása alatt estek meg kriminális dolgok, amelyek szálai kormányzati és titkosszolgálati intézmények falai közé vezetnek. Mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Valószínű, hogy az ország valamennyi tisztességes bűnügyi nyomozóját kihozza a sodrából BiTak derűje, ahogy tudtára adja a világnak: rendelkezésére áll az igazságszolgáltatásnak. Legalább annyira észbontó ez, mint Meciar arroganciája. Még az idézéseket se hajlandó átvenni. Hatodosztályú csapszékekben most arra körnek fogadásokat, hogy lesz-e a kormány­nak bátorsága kommandósokat küldeni a HZDS elnökének házába. Közben érik a válság, és sokan úgy vélik, gyökerei a múltba nyúlnak. Abba az időszakba, amikor a viszonyok lehetővé tették, hogy egy BiTak döntsön országos dolgokban, meg hogy egy Meciar nyerhesse el a belügyminiszterségre kiírt pályázatot. Állítólag érvényesül a ható­ságoknál egy alapelv: az ügyeket beérkezésük sorrendjében intézik. Demokratikus elv. Mintha ez az igazságszolgáltatásban is érvényesül­ne, de nem leszünk tőle boldogok. A régebbi ügy, a Bil’aké több múlt 10 éves. A Meciaré hivatalosan alig több mint egy esztendeje tétetett folyamatba. Közben a plebsz tisztán akar látni és követeli: bűnüldö­zőink tegyék a dolgukat. így könnyen megtörténhet, hogy komman­dósaink halált megvető bátorsággal megrohamozzák - BiTak házát. JEGYZET Hogyan oldjuk meg? VRABEC MÁRIA Szlovákiában 22 százalék körüli a munkanélküliség, és a kor­mány már hónapok óta különbö­ző terveken töri négy (vagy ti­zenegy) képzeletbeli fejét, ho­gyan lehetne ezt a számot csök­kenteni. Pedig a megoldás po­fonegyszerű, elég lenne kidol­gozni a Sopko-féle biztosítási elv gyakorlati megvalósításának és tömegekre való alkalmazhatósá­gának módozatait, és garantált, hogy évről évre kevesebben láto­gatnák a munkaügyi hivatalokat. A zseniális ötletnek egyetlen problémás pontja van: a siker legfőbb feltétele a képviselői stá­tus, de mivel nálunk amúgy sem parlamenti kritérium az intelli­gencia, nem hiszem, hogy ez kü­lönösebben akadályozná a kivi­telezést. Alkalmazhatnánk pél­dául a természetes körforgás el­vét: ábécérendben vagy a mun­kanélküliség időtartamától füg­gően váltanák egymást a padso­rokban a segélyből tengődök, és lenne rá, teszem azt, egy évük, hogy megszedjék magukat. Aki­nek ennyi idő alatt sem sikerül valamit privatizálnia, állami megrendeléshez vagy legalább egy-két igazgatótanácsi álláshoz jutnia, az külön konzultációs órákat vehetne Viliam Sopkótól, és ha még ezekután is tehetetlen, akkor elküldenék szenet lapátol­ni az Unioncoalhoz. Elismerem, vannak még e koncepciónak hiá­nyosságai: tisztázatlan, hogy a 150 tagú parlamentben hány képviselő juthatna üy módon mandátumhoz, és melyik párt hány helyet áldozna fel e nemes célra. Javasolnám: főleg az SDE adjon lehetőséget a munkanél­külieknek - elvégre az ő műhe­lyükből származik az ötlet -, de nem merem, mert Migas azonnal kijelentené: már megint ők vise­lik a reformok minden terhét. És már itt is lenne a soron követke­ző koalíciós válság, amit akár előrehozott választások is követ­hetnének. Akkor meg inkább maradjon az egész úgy, ahogy van: néhány tucatnyi kellően „bebiztosított” képviselő meg az ő pereputtyuk is több a semmi­nél. Mi meg érjük be azzal, hogy újabban már nem is titkolják: a honatyai jogok és kötelességek között előkelő helyen szerepel a személyes anyagi háttér megte­remtése. Ez aztán az egyenes be­széd, ami azt illeti, e téren való­ban bekövetkezett a változás. Mégis úgy rémlik, mintha nem egészen ezt vártuk volna. Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság - (58238312), Tallósi Béla - kultúra - (58238313), Urbán Gabriella - panoráma - (58238338), P. Malik Éva - régió - (58238310), Kovács Ilona - mellékletek - (58238314) Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342,53417054, telefax: 58238343, üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684 214, Komárom: tel., fax: 0819/704 200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262,58238332, fax: 58238331 Lapterjesztési osztály, laprendelés: 58238327,58238326 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA KFT.- Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PrNS, valamint a D. A. CZVEDLER KFT. - Somoija. Külföldi megrendelések: PrNS ES-vyvoz üaíe, Kosická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Posta 12, 1993. december 10-én.. Engedélyszám: 179/93 Index: 48011 Kéziratokat nem érzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az interneten is megtalálható: http://www.ujszo.com E-mail: redakcia@ujszo.com „Haza akarok menni" - hirdeti a felirat. Ez az a ritka pillanat, amikor az orosz katonák és a csecsének vágyai találkoznak. (TA SR/EPA) A pénzügyminisztérium adóemeléseket helyezett kilátásba, de takarékoskodhatna is Újabb felhő közeledik Az elmúlt hetek gazdasági optimizmusa után bomba­ként robbant a hír, hogy jö­vőre akkora költségvetési hiány fenyeget, mint még soha. TUBA LAJOS Egy normális országban a követke­ző évi állami költségvetésről már tavasszal megkezdődik a vita. Sok­sok év múltán erre idén nálunk is sor kerül, de örömünk nem lesz be­lőle. A pénzügyminisztériun által a múlt héten a kormány elé terjesz­tett vázlat szerint ugyanis jövőre több mint 70 milliárd koronás költségvetési hiány fenyeget. Va­jon miként jöhet össze ez a hatal­mas összeg, amekkorát még a Meciar-kormány sem tudott pro­dukálni? Ivan Miklós miniszterel­nök-helyettes szerint a múlt terhe­in kívül (az elmaradt gazdasági szerkezetváltás, szociális reform vagy akár az esztelenül vállalt kor­mánygaranciákból következő 10 milliárd koronás kifizetési kötele­zettség) már az új kormánynak is tükörbe kell néznie. Bár a pénz­ügyminisztérium megpróbálta el­hallgatni a fenyegető hiány nagy­ságát, már másnap nyilvánosságra került, hogy ez akár a 70 milliárd koronát is meghaladhatja. Ez nem kevesebb, mint a hazai össztermék hét százaléka, miközben a jegy­bank és minden makrogazdasági szakértő egyetért abban, hogy há­rom százalék felett ismét nehezen ellenőrizhető folyamatok indul­hatnak el. Az újabb veszélyforrás egyik leg­fontosabb oka a költségvetési be­vételek csökkenése. Jövőre ugyan­is megszűnik a vámpótlék, ami 9 milliárd korona kiesést jelent. Két évvel ezelőtt ugyan sok szakértő fi­OLVASÓI LEVÉL Olvassátok Márai Sándort! A trianoni határok megvonása után egy erdélyi honleány azzal a kérdéssel fordult Szabó Dezső­höz, hogy az elszakítottság álla­potában mi a megmaradás titka. Az ismert író ezt válaszolta neki: „Mária, olvassa Arany Jánost!” Ebben a rövid üzenetben benne volt a legmagyarabb költő nyelvé­nek, költeményeinek éltető és gyelmeztetett, hogy amennyiben ezt a fajta többletforrást a költség- vetés folyó kiadásainak fedezésére fordítják, a megszüntetése komoly problémákat okoz majd, de a kísér­tésnek akkor az új kormány sem tu­dott ellenállni. A következő tétel a társasági adóból származó bevétel csökkenése kb. 10 milliárd koroná­val. Ez nyüvánvalóan végtelen vitá­kat vált ki majd arról, volt-e értel­me a 40 százalékról 29 százalékra való csökkentésnek. A pénzügymi­nisztérium attól is tart, hogy az ál­lami monopóliumokat a privatizá­ciójuk után már nem lehet különelvonásokkal terhelni, vagyis ez a bevételi forrás is elesik. Mind­ezek következtében a minisztériu­mi becslés szerint az állami költ­ségvetés bevételi oldala 162 milli­árd koronára csökkenne, 12 száza­Három százalék felett el­lenőrizhetetlen folyama­tok indulhatnak el. lékkai elmaradva az ideitől. Ezzel szemben a kiadások 17 százalékkal növekednének, 235 milliárd koro­nára. Ezt az egyenlőtlenséget csak úgy lehet kezelni, ha a hatalmon lé­vő koalíció politikai döntést hoz a prioritásairól. Vagyis a költségve­tésre ható tényezők közül bizonyos dolgokat háttérbe szorít. Ivan Miklós egyelőrte kizártnak tartja, hogy újabb, a lakosságot sújtó megszorító intézkedéscso­magot fogadnának el, vagy mond­juk emelnék a fogyasztási adókat. Ö inkább arról beszél, hogy végre kell hajtani a közigazgatási refor­mot, illetve kétéves bizonytalan­kodás után a költségvetés legna­gyobb kiadási tételeit jelentő tá­mogatási rendszerhez kell végre hozzányúlni. Tételesen a földmű­megtartó ereje. Április 11. Márai Sándor születésének századik év­fordulója, a költészet napja. Az évfordulók, centenáriumok egyé­ni kegyeletadásának legkézenfek­vőbb formája, ha a szerző köny­vét leemeljük a könyvespolcról és újraolvassuk a művét. Márai Sán­dor ebben kivétel, mert őt most olvassuk először. Egyrészt azért, mert negyven évig még a neve is tabu volt, másrészt: hiányoztak a művei. Számomra a rendszervál­tás döntő irodalmi élményét az is­merkedés jelentette Márai Sán­dorral, s ez a mai napig tart. velésügy és az alkalmazott kutatás dotálását, illetve a gazdaságtalan szociális hálót említette. Mivel azonban ezek közül mindegyik baloldali miniszterhez tartozik, ez egyáltalán nem lesz könnyű. Ah­hoz sem kellett viszont sok idő, hogy kiderüljün, a baloldali pénz­ügyminiszter a helyzet megoldásá­ra új adók bevezetését javasolja. A tavaly egyszer már felbukkant gépkocsiadó ötletét most kiegészí­tették vagyonnövekedési adóval. Miklós szerint azonban már nincs értelme az újabb adónövelések­nek, ehelyett az adóbeszedés haté­konyságára, illetve a költségvetési kiadások lefaragására kell össz­pontosítani. Véleménye szerint az ilyen jellegű intézkedéseket a la­kosság is jobban elfogadja. Abban reménykedik, hogy a várható ne­hézségek miatt végre megkezdőd­nek azok a reformok is, amelyekről eddig az illekékes miniszterek in­kább csak beszéltek. Példaként a szociális, illetve a közigazgatási re­formot említette. Ez utóbbi eseté­ben nyilván vitatéma lesz az átala­kítás egyszeri, kétmilliárd koronás többletköltsége, viszont ha újra el­halasztják, továbbéltetik a jelenle­gi gazdaságtalan rendszert. Érdemes felidézni a költségvetési kiadások lefaragásával kapcsolat­ban felmerült tételeket is. Eszerint a kormány szűkítené azok körét, akik után jelenleg fizeti a társada­lombiztosítási jutalékot, emelné a nyugdíjkorhatárt, illetve a privati­zációs bevételek közül újabb téte­leket fordítanának a pillanatnyi hi­ány mérséklésére. 2001 a szabad­esés vagy a reformok éve lesz - jelemezte az egyik gazdasági kom­mentátor az állami költségvetésről szóló első híreket. Néhány hóna­pon belül kiderül, hogy a jelenlegi sokszínű koalíció képes lesz-e megbirkózni ezzel a problémával. Mondhatom, hogy írásaiban újabb magasságokat és mélysége­ket fedezek fel, még akkor is, ha az Egy polgár vallomásai, a Szindbád hazatér és a Naplók je­lentik az emberi és írói önvallo­más csúcsát. Márai műveiben - itthon, külföldön egészen San Diegóig - hol hegyi patakként csobog, hol bővizű Amazonasként hömpölyög anyanyelvűnk. A ma­gyar nyelv páratlan stílusmestere nyelvezete mellett igazmondása, igazságvállalása és műveltsége, műveltségigénye miatt is közel áll hozzám. Kegyetlen szókimondás­TALLÓZÓ VVELT AN SONNTAG Helmut Kohl volt német szövetségi kancellárt évtizedeken át megfigye­lés alatt tartotta a volt NDK titkos- szolgálata, a Stasi. A német lap olyan titkosszolgálati aktákra hivat­kozik, amelyek szerint Kohlt 20 éves kora óta figyelte a keletnémet tit­kosszolgálat. Az aktákat, amelyek száma Kohl politikai karrierjének felívelésével egyenes arányban nőtt, az egykori NDK államvédelmi mi­nisztériumában őrizték. A Stasi nemcsak Kohl pártjának finanszúo- zásával kapcsolatos beszélgetéseit hallgatta le, de a volt kancellár sze­mélyi kérdésekben hozott döntése­it, sőt magánjellegű megbeszéléseit is. A feljegyzésekről készített jegy­zőkönyveket később tudatosan használták fel bizonyos kampá­nyokhoz. RZECZPOSPOUTA A mai Európában Oroszország, Uk­rajna és Nagy-Britannia jövője a leg­bizonytalanabb - állítja legújabb könyvében Timothy Garton Ash. Az angol történész, újságíró, neves Kö- zép-Európa-szakértő, aki korábban könyvet írt a Szolidaritásról, ezúttal Történelem forrón tálalva című mű­ve lengyelországi kiadása alkalmá­ból érkezett Varsóba, és adott inter­jút a lengyel lapnak. Ash nem zárja ki, hogy Európa térképén újabb ál­lamalakulatok jelennek meg. Köny­vében megfogalmazódik az önálló vagy legalábbis autonóm Kárpátalja víziója, és - szavai szerint - küszö­bön áll a független Koszovó létrejöt­te. Ezek a törpeállamok először va­lamilyen nemzetállami formában határozzák meg magukat, s majd csak később lesznek készek egy na­gyobb regionális vagy európai egy­ségbe tömörülni - vélte Ash. Putyin megválasztása után Oroszország­ban egy dolog máris változik, és ez a külpolitika. Jelcin idején az ország­nak három- négy külpolitikája volt, most csak egy van. Ebben veszély is rejlik, de esély is. A veszély Putyin tekintélyelvű gondolkodásmódjá­ból fakad (aminek következményei Csecsenföldön láthatók), viszont az új orosz elnök azzal is tisztában van, hogy csak egy korszerű Oroszország lehet erős, és ezért együtt kell mű­ködnie a világgal - vélekedett a brit történész. THE NEW YORK. TIMES Egy CIA-jelentés szerint évente mintegy 50 ezer ázsiai, latin-ameri­kai és kelet-európai nőt és gyereket juttatnak be bűnszövetkezetek az Egyesült Államokba azzal a céllal, hogy prostitúcióra vagy embertele­nül nehéz és megalázó munkákra kényszerítsék őket. Az amerikai ha­tóságok nem szívesen járnak utána az üyen természetű bűnügyeknek, mert nehéz a felderítésük, és külö­nösen nehéz a bizonyításuk, ráadá­sul az amerikai törvények nem is sújtják őket kellő szigorral. Az em­berkereskedők áldozatai jobbára gyerekfelvigyázónak, bolti eladó­nak, felszolgálónak vagy titkárnő­nek jelentkeznek, hirdetésekre vála­szolva. Amikor kiérkeznek, akkor derül csak ki számukra, hogy a meg­fürdetett állás nem létezik, de akkor már késő. Szabályszerűen fogságba ejtik őket, őrök vigyáznak rájuk, hogy ne menekülhessenek el. Egye­seket közülük bordélyoknak adnak el, másokat megalázó és keserves rabszolgamunkára kényszerítenek. sál szólt ideológiákról, kortársak­ról, barátokról, azt sem rejtve vé­ka alá, hogy a népi, paraszti világ távol van az övétől. Nála az erköl­csi parancs - Az igazságot mindig ki kell mondani! - hiánytalanul érvényesült. Műveltsége pedig párját ritkította; a nagy katakliz­mák ellenére hitt a tudós megtar­tó és megújító erejében. A cente­náriumi ünnepségekre és megem­lékezésekre készülődve Szabó De­zső nyomán üyen üzenetet fogal­mazhatunk meg: Felvidéki ma­gyarok, olvassátok Márai Sándort! Máté László, Kassa

Next

/
Thumbnails
Contents