Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)

2000-04-13 / 87. szám, csütörtök

n Politika ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 13. A kőolaj világpiaci árához igazodva a legnagyobb szlovákiai szállító, a Slovnaft is olcsóbban kínálja az üzemanyagot. Országszerte általában 1-1,10 koronával csökkent a gázolaj és a motorbenzin ára. Kivételnek tekinthető a Benzinol egyik homonnai töltőállomása, ahol „rekordolcsó" az üzemanyag. (TA SR-felvétel) Ján Carnogursky tegnap teljesítette ígéretét - több jelölttel is folynak tárgyalások Robert Fico menesztve Az MKP egységes fellépést vár a koalíciós pártoktól Dzurinda mellé állnak Rudolf Schuster Párizsba utazik Pozsony. Rudolf Schuster holnap Franciaországba uta­zik. A szlovák államfő tárgyal Jacques Chirac köztársasági elnökkel, Raymond Fomival, a nemzetgyűlés vezetőjével, valamint Paul Girod-val, a szenátus elnökével. Rudolf Schuster Versailles-ban egy hársfát ültet el, Meudonban pedig megkoszorúzza Milan Rastislav Stefánik emlékmű­vét. Az államfőt elkíséri Pá­rizsba Eduard Kukán külügy­miniszter és Ivan Miklós gaz­dasági miniszterelnök-he­lyettes. (SITA) Évforduló: ötven éve történt Pozsony. A katolikus egyház ma és holnap szomorú évfor­dulóról emlékezik meg: a kommunista hatalom 50 éve kezdte meg a szerzetesren­dek felszámolását. 1950-ben még 39 közösség működött, de gyorsan megszüntették őket, s csak néhány apáca­rend maradhatott meg. A szerzeteseket jobb esetben polgári munkára, rosszabb esetben munkatáborba vezé­nyelték vagy börtönbe zár­ták. A rendek csak 1989 után kezdhették meg újra műkö­désüket. (SITA) A kormányfő az Osramban Érsekújvár. Ma a város egyik legjobban működő vállalatá­nál, az Osram cégnél tesz lá­togatást Mikulás Dzurinda. A kormányfő megtekint több gyárrészleget, valamint fel­keresi a vállalat szaktaninté­zetét is. (cza) Mikulás Dzurinda (TA SR-fotó) Példamutató kezdeményezés Pozsony. A. Nagy László pél­damutatónak tartja Jan Rumi és Michael Zantovsky cseh szenátor kezdeményezését, hogy mindketten elutaznak Fehéroroszországba, s ott részt vesznek a demokratikus ellenzék tüntetésén. A. Nagy szerint Szlovákiának csatla­koznia kellene Csehország ilyen irányú törekvéseihez, mivel az ország eddig nem foglalt állást egyértelműen az emberi jogok fehérorosz­országi elnyomásával kap­csolatban. (SITA) Fojtogató unoka ' Pozsony. Előzetes letartózta­tásba helyezte a rendőrség azt a 16 éves osgyáni fiút, aki erőszakot alkalmazva több­ször is pénzt csikart ki nagy­anyjától. A 61 éves asszonyt gyakran életveszélyesen is megfenyegette, fojtogatta, így sikerült tőle különböző nagyságú összegeket szerez­nie. A nagymama szerencsé­re komolyabb sérülések nél­kül úszta meg az unoka bru­tális követeléseit. (TA SR) Pozsony. A várakozásoknak megfelelően Ján Camogur- sky igazságügyi miniszter tegnap reggel leváltotta tiszt­ségéből Robert Ficót, aki a strasbourgi emberjogi bíró­ság előtt képviselte eddig Szlovákiát. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Fico posztját átmenetileg Ján Svák, az igazságügyi tárca főosztályveze­tője tölti be. Dániel Lipsic, a minisz­térium hivatalvezetője közölte: minden jel szerint Robert Fico utódjának neve a hét végéig ismert­té válik. Köztudott, Ján Drgonec volt alkot­mánybíró kedden visszautasította az igazságügyi minisztérium ajánlatát, hogy ezentúl ő képviselje az orszá­Madrid. Jesús Pedroche, a madridi régió parlamentjének néppárti el­nöke egyetért a spanyol miniszter- elnök, Jósé Maria Aznar Szlovák Televíziónak adott nyilatkozatá­val. Pedroche a Szlovákiával szem­ben bevezetett vízumkényszerrel, illetve az európai vízumpolitikával összefüggésben az Új Szónak kifej­tette: „Európában nincs helyük el­ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Szobránc. A szlovák-ukrán határ térségében az utóbbi időben csak­nem mindennapos jelenség az ille­gális határátkelés. A keleti orszá­gokból valamelyik nyugati államba igyekvők többsége általában a hár­mas határ térségében, vagyis Tiszacsemő, illetve Felsőnémeti kö­zelében próbál átjutni Szlovákiába a zöldhatáron. A Szobránci és Nagymihályi járás határ menti területén hetente több afganisztáni, indiai, pakisztáni, ör­mény és más ületőségű menekültet tartóztatnak fel a határőrök, majd átadják őket az ukrán hatóságok­nak. Nem hivatalos értesülések sze­rint sokan vannak olyanok, akik uk­rán területen tartózkodva, eléggé mostoha körülmények között, szin­got az emberjogi bíróság előtt. Drgonec sokáig fontolgatta, elfogad­ja-e a felkínált helyet, végül azonban úgy döntött, hogy nem teszi. Indok­lásában közölte: kötelezettségei vannak ügyvédtársaival szemben, ezért utasítja vissza a posztot. Fico menesztése már hetekkel ko­rábban szóba került. Jóllehet, a „strasbourgi ember” kinevezése az igazságügyi miniszter hatáskörébe tartozik, szüksége volt a külügyi tárca vezetőjének beleegyezésére is. Eduard Kukán azonban csak a múlt héten adta áldását a lépésre. (A kérdéssel a kormánynak nem kell foglalkoznia.) Carnogursky szerint Fico nem felelt meg a szakmai elvárásoknak; sza­vai szerint ez főleg a Gaulieder-ügy rendezésére vonatkozik, amelyet ráadásul politikai síkra terelt. „Szlo­vákiát olyan pártatlan, objektív jo­szigetelt régióknak, és nem korlá­tozható az egyén mozgásszabadsá­ga, ezért egyetlen, a mozgássza­badságot korlátozó intézkedést sem támogatunk, mert valameny- nyien a szabad Európa polgárai va­gyunk”. A házelnök tegnap fogadta azt a Vincent Danihel romaügyi kormánybiztos vezette, elsősorban roma többségű vagy részben roma lakosságú települések polgármes­tereiből álló szlovákiai küldöttsé­te hónapokig csupán a megfelelő alkalomra várnak, hogy ember- csempészek segítségével Szlovákiá­ba jussanak. Bár a tavaly óta meg­erősített határvédelem miatt ez egyre kevesebbnek sikerül, ám a legtöbbjük továbbra sem hagy fel a próbálkozással. Legtöbb esetben azonban nemcsak a menekültek, hanem kísérőik is lebuknak, akik ál­talában ezer-ezer dollárt is elkér­gásznak kell képviselnie, aki részre­hajlás nélkül foglalkozik az esetek­kel, és a leghatékonyabb módon jár el a nemzetközi bíróság előtt. Ezért a minisztériumokban munkatársi hálózatot kell kiépítenie, hogy az egyes tárcákkal a lehető legjobb kapcsoltai legyenek” - nyilatkozta Ján Carnogursky. Persze, Robert Fico visszautasította a miniszter szavait, s közölte: kizárólag politi­kai okok miatt váltották le. Camo- gursky tegnap megerősítette, a kö­zeli napokban kinevezi az utódot. Közölte: több jelölttel is folynak tár­gyalások, de hogy mennyivel,-azt nem volt hajlandó elárulni. A Demokratikus Baloldal Pártjának volt parlamenti képviselője, első al- elnöke - aki nemrég Smer néven új pártot alapított - 1994 szeptembe­re óta töltötte be tisztségét a strasbourgi testületnél, (t; ú) get, amely a spanyol és a szlovák kormány közös programja kereté­ben a romákkal kapcsolatos spa­nyolországi tapasztalatokkal is­merkedik. Pedroche a madridi ré­gió kisebbségpolitikájával össze­függésben elmondta: a szociális szolgáltatások terén az egyes ki­sebbségi közösségekkel egyezmé­nyeket írtak alá, s a romákat első­sorban ősi mesterségeik folytatásá­ban segítik, (korp) nek a rászorultaktól „szolgáltatása­ikért”. Tény, hogy a menekültek to­vábbra is óriási gondot jelentenek a keleti határ térségében, mert a pró­bálkozók száma szaporodik. A kö­zeljövőben menekülttábor létreho­zásával is számolnak a szlovák­ukrán határ térségében; ott megfe­lelő szálláshelyeket és egészségügyi felügyeletet is biztosítanának a me­nekülteknek. (kát) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A Magyar Koalíció Pártjá­nak valamennyi képviselője kiáll Mikulás Dzurinda mellett a Demok­ratikus Szlovákiáért Mozgalom képviselői által kezdeményezett parlamenti bizalmi szavazáson, és a párt ugyanilyen egységes hozzáál­lást vár valamennyi kormánypárti frakciótól - jelentette ki tegnap Csáky Pál miniszterelnök-helyettes annak kapcsán, hogy Dzurinda tá­mogatását illetően nyugtalanító nyilatkozatot tett a Demokratikus Baloldal Pártjának néhány politiku­sa, például Lubomír Andrassy kép­viselő és Pavel Koncos földművelési miniszter. Csáky hangsúlyozta, a mai parlamenti ülés nem csupán a ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A kormány tegnapi ülé­sén elutasította a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom és a Szlo­vák Nemzeti Párt képviselői által Mikulás Dzurinda kormányfő ellen benyújtott bizalmadansági indít­ványt - tájékoztatott Miriam Fit’mová kormányszóvivő. Milan Ftácnik oktatási miniszter elmondta: a baloldali kormányta­gok pozitívan viszonyultak az Ivan Miklós és Lubomír Fogas által be­terjesztett javaslathoz, hogy a kor­mányfőtől ne vonják meg a bizal­mat. A kabinet tegnap tárgyalta meg a munkaügyi miniszter által munkanélküliség csökkentésére előterjesztett intézkedéseket. Peter Zólyom. Súlyos sérüléseket szenve­dett tegnapelőtt egy külföldi tiszt, a Cooperative Chance gyakorlat résztvevője. Mint írtuk, a Békepart­nerség keretében tartják Szlovákiá­ban a parancsnoki-törzskari gyakor­latot a NATO és a társult országok miniszterelnök személyéről, ha­nem a kormány és a kormánykoalí­ció együttmaradásáról is szól majd, és fontos jelzés lesz a külföld felé. Rosszallást váltana ki a külföldi partnereknél, ha a kormánypárti képviselők nem sorakoznának fel Mikulás Dzurinda mögé. Bugár Bé­la pártelnök hangsúlyozta, Eubo- mír Andrassy kijelentései azt vált­hatják ki, hogy a szavazópolgárok szemében végképp megbízhatat­lan párttá válik a baloldali politikai erő. Bugár szerint Andrassy bur­kolt kijelentését, mely szerint a bal­oldal nem biztos, hogy támogatja majd Dzurindát, a párt többi képvi­selője is elutasítja, s az leginkább Andrassy címlapokra kerülését szolgálta, (h) Magvasi úgy véli, a munkanélküli­ség emelkedése az egyes régiók kö­zötti különbségekből és abból adó­dik, hogy a jelenlegi feltételek a kis- és középvállalatoknál való na­gyobb arányú foglalkoztatás szem­pontjából kevésbé kedvezőek. A 20 százalékos munkanélküliség keze­léséhez és hatékony megoldásához módosítani kell a foglalkoztatási törvényt, illetve a szociális segély­ről szóló jogszabályt. A probléma megoldásában segíthet az a tárca­közi bizottság is, melynek felállítá­sáról a kormány még februárban határozott. A kabinet némi módosítással jóvá­hagyta a Rózsahegyi Katolikus Egyetem létrehozására tett képvi­selőijavaslatot. (szm) hadseregei. A fején, mellkasán és karján megsérült katonát először a zolyómi, később a besztercebányai kórházba szállították. Az eddigi in­formációk szerint a svéd tiszt nem a gyakorlat közben szerezte sérülése­it. Mindössze annyi derült ki, hogy az ismerkedési est után leesett a zó­lyomi vár egyik lépcsőjéről, (s; ú) Ján Pipta: többen figyelik a határt Szobránc. A közelmúltban a térségben járt Ján Pipta. Az országos rendőrfőkapitány közlése szerint hamarosan további kilencven fő­vel gyarapítják a határvédők számát, de ez csupán egyike azoknak az intézkedéseknek, amelyeket a menekültáradat visszaszorítása és az ezzel kapcsolatos problémák rendezése céljából hozott az utóbbi időben a pozsonyi kormány, (kgy) Hát, ezzel a parittyával már nem lő ki senki egyetlen ablakot sem a Lunik IX. lakótelepen. Mint írtuk, tegnaptól 12 roma városi rendőr teljesít szol­gálatot a híres-hírhedt kassai negyedben. Az új karhatalmi egység tagjai­nak gumibot az egyetlen fegyverük, s feladatuk, hogy felügyeljenek a rendre. Aki nem ért a szép szóból, azt megbilincselhetik. (TA SR-fotó) Jesús Pedroche, a madridi régió házelnöke: nem korlátozható a mozgásszabadság Szabad Európa szabad polgára HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁS Néha hónapokig is várnak a megfelelő alkalomra, hogy bejussanak Szlovákiába Menekültáradat a határon át Kormányülés: bizalmat szavaztak a miniszterelnöknek Kedvezőtlen feltételek Felmérés a szlovákiai magyarság körében A Magyar Koalíció Pártja sokat tett helyzetünk javulásáért Teljesen egyetért | | Inkább egyetért Nincs határozott véleménye mm Inkább nem ért egyet |—| Egyáltalán nem ért egyet ] Nem tudja (adatok százalékban) Forrás: Fórum Intézet GRAFIKON © VOX NOVA Súlyosan megsérült a Cooperative résztvevője Végzetes ismerkedés összefoglaló

Next

/
Thumbnails
Contents