Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)

2000-04-12 / 86. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2000. ÁPRILIS 12. Panoráma fR Leleplezték a bandát Keletről importáltak lányokat Róma. Az olaszországi Brindisi rendőrsége olasz és szláv szemé­lyekből álló bandát leplezett le, amely Kelet-Európából „impor­tált” lányokat prostitúció céljára, és cigarettacsempészettel is fog­lalkozott. Kilenc különböző elfogatóparan­csot adtak ki, s ennek nyomán je­lenleg Itália több tartományában, így a déli Calabriában, illetve az északi Lombardiában és Emilia- Romagnában folynak a letartóz­tatások. Az olasz nyomozók most először találkoznak azzal a „párosítás­sal”, hogy ugyanaz a banda egy­szerre érdekelt a prostitúcióban és a cigarettacsempészetben is. A nyomozás során kiderítették: a nőket saját hazájukban (elsősor­ban Moldáviában és Ukrajnában) csalják lépre. Jól fizető külföldi munkát ajánla­nak nekik az idegenforgalom te­rületén, sokszor szabályos laphir­detések útján. Miután Olaszor­szágba érkeznek, azonnal meg­erőszakolják, majd testük áruba bocsátására kényszerítik őket. A most felgöngyölített bűnszö­vetkezet eddig mintegy kétszáz lányt hozott be olasz földre ilyen módszerrel. Elsősorban nem az utcán vagy az országutakon „vetették be” őket, hanem különféle luxuslakások- bán Emilia-Romagna tartomány­ban, azon belül is főként a nagy­városokban, így tengerparti Ri- miniben, valamint Bolognában, Veronában, Milánóban. A lányok­nak főleg jómódú ügyfeleket kel­lett kiszolgálniuk. (MTI) 23 160 méter hosszú sertéskolbászt készítettek, és ezzel új világrekordot állítottak fel a franciaországi Langogne hentesei. A 9 tonnás kalóriabomba elkészítéséhez 200 disznót vágtak le a mészárosok. A franciák terméke meg­döntötte az eddigi csúcsot, amelyet britek tartottak: az ő kolbászuk 22 km-es volt. (TA SR/EPA) Csakis az aláírás jelenthetett garanciát a titkosságra, arra, hogy a illető örökre hallgatni fog az ügyről Katyn utolsó nagy rejtélye Varsó. A katyni tömegmé­szárlásról, 22 ezer lengyel hadifogoly - katonatisztek, rendőrök és határőrök - ki­végzéséről már szinte min­den kiderült, egyet kivéve - vajon miért hagyott írásos nyomot a példátlan bűntény után a korabeli legfelső szovjet vezetés? MTI-PANORÁMA Az áldozatok valójában nem is ha­difoglyok, hanem internáltak vol­tak, hiszen érvényben volt az 1932- ben kötött lengyel-szovjet meg­nemtámadási szerződés. A Len­gyelország ellen intézett 1939. szeptember 17-i szovjet támadás után a fogságba esett lengyel tisz­tek számára három tábort létesítet­tek, Kozelszkben, Sztarobelszkben és Osztaskovban. Lavrentyij Berija belügyi népbiztos 1940. február 20-án terjesztette Sztálin elé a len­gyel foglyok likvidálására vonatko­zó tervezetet, melyhez március 5­én megkapta a Politbüro jóváha­gyását. A dokumentumon látható Sztálin, Vorosilov, Molotov, Miko- jan aláírása, a margón pedig egy megjegyzés, hogy Kalinyin és Ka- ganovics is egyetért a határozattal. A táborok kiürítése 60 évvel ez­előtt, 1940. április 3-a és 5-e kö­zött zajlott le, a kivégzések május végéig tartottak. Az áldozatokat Katynban, Mednojéban és Harkov­ban tömegsírokban földelték el. A mészárlásra a németek derítet­tek fényt, amikor a Szovjetunió megtámadása után, 1943-ban fel­fedezték a katyni tömegsírokat. Nemzetközi szakértői csoportot ál­lítottak fel, hogy bizonyítsák a „bolsevizmus fortéimét”. A csoport elnöke a magyar Orsós Ferenc aka­démikus, nemzetközileg is elis­mert törvényszéki orvosszakértő lett. Orsós a háború végén Néme­tországba került, 1966-ban halt meg Freiburgban. Élete végéig at­tól rettegett, hogy a szovjetek megölik. Félelme nem volt alapta­lan: Katyn miatt nem kevesen ér­tek több mint gyanús véget a kö­vetkező években. Katynnak ma­gyar áldozata is volt: Korompay Emmánuel, a varsói egyetem ma­gyar lektora, akinek emléktáblája is van Varsóban. Felesége lengyel volt, ezért ő is felvette a lengyel ál­lampolgárságot, tartalékos tiszt­ként bevonult a lengyel hadsereg­be, harcolt, és szovjet fogságba esett. Sztálin a lengyel tisztek tömeges kivégzésével - amint Jerzy Pomia- nowski, a kiváló lengyel irodalom- történész írja a Polityka című heti­Sztálin alighanem a len­gyel nemzeti elitet akar­ta „lefejezni”. lapban - alighanem a lengyel nem­zeti elitet akarta „lefejezni”, meg­fosztani a lengyeleket egy esetle­ges fegyveres ellenállás tartaléká­tól, egyáltalán értelmiségüktől. A legyilkolt lengyel tisztek több mint fele tartalékos volt, főként értelmi­ségiek, orvosok, tanárok, hivatal­nokok, újságírók és mások. A katy­ni tragédia egyedülálló sajátossá­ga az, hogy nem akad még egy tö­megmészárlás, amelyet ilyen soká­ig tartottak volna titokban, és amelyről annyit hazudoztak volna évtizedeken át. Miért maradt mégis írásos nyoma a bűnténynek? Erre a kérdésre a szovjet hatalmi rendszer működé­se adhat feleletet. Csak az aláírás jelentett garanciát a titkosságra, arra, hogy a illető hallgatni fog az ügyről; bizonyos védelmet nyúj­tott a beavatott számára, a megbí­zónak pedig biztonságot az alá­írók esetleges mesterkedései el­len. Olyan titkos összeesküvés volt ez, amelynek a hatálya ráadásul a megbízó utódaira is kiterjedt: mindegyikük cinkossá vált, ami­kor átvette elődje örökét. Ezért mondhatta Borisz Jelcin 1992. ok­tóber 17-én, három nappal azu­tán, hogy átadta a katyni mészár­lás dokumentumait Lech Walesá­nak: Oroszország nem felelős a katyni bűntettért, mert azt a párt, a totalitarista rendszer követte el. Senki nem fog hitelt adni ennek a történetnek Burton családja dühös MTI-HÍR London. Richard Burton családja dühösen cáfolta egy új könyv állítá­sait, melyek szerint a walesi szí­nész rejtett homoszexuális volt. A család haragját egy, a jövő hónap­ban megjelenő „nem hivatalos” Elisabeth Taylor-életrajz váltotta ki, amelynek szerzője, Ellis Am- bum, azt úja, hogy Burton, Taylor legnagyobb szerelme, akihez két­szer is férjhez ment, titkolta meleg hajlamait, holott kalandja is volt korának egyik legnagyobb színé­szével, Laurence Olivier-vel. Gra­ham Jenkins, a művész fivére, A vi­lág legszebb asszonya című köny­vet a BBC-ben kommentálva kije­lentette: „Ha Rich homoszexuális volt, akkor én apáca vagyok. Sen­ki, aki valaha ismerte őt, nem fog hitelt adni ennek a történetnek. Bátyám volt a legheteroszexuáli- sabb férfi, akivel az emberek zöme valaha találkozhatott.” Richard Burton élete során számos nagy botrányba keveredett, elsősorban krónikus alkoholizmusa miatt. Az ital okozta halálát is: 1984 au­gusztusában agyvérzést kapott. Ezt az új „leleplezést” azonban még a botrányokhoz hozzászokott család is kikérte magának. MTI-PANORÁMA Mynachlog-ddu. Sziszifuszi pró­bálkozásba kezdett negyven brit Walesben: Stonehenge korabeli technológiával - javarészt izom­erővel - próbálnak Angliába tusz­kolni egy háromtonnás kőtöm­böt. A „kőposta” a több ezer évvel ez­előtti - feltételezett - „kőútvona­lon” halad: a dényugat-walesi Ha­verfordwest melletti Mynachlo- dduból indult és a remények sze­rint a 390 kilométerre levő Sto­nehenge-nél ér véget - szeptem­berben. A kőtömböt faszánon von­szolják a fuvarosok a szárazon, a Bristol-csatomán pedig egy neolit kori csónak másán szállítják to­vább. A kör alakban felállított óriási kő­tömbök alkotta Stonehenge-et ma is sok talány övezi, még meg­építésének időpontjáról is igen eltérőek a becslések: 3600 és 5000 év közöttire teszik korát. Úgy vélik, hogy „alapanyagát” a walesi Preseli-hegyek adták. Egyes elméletek szerint emberi erővel szállították a tömböket Angliába, más vélemények sze­rint nagyrészt gleccserek voltak a „fuvarosok”. NÉHÁNY SORBAN Tarkan egy radikális csoport halállistáján Isztambul. Az Európa-szerte ismert török popsztár, Tarkan megölé­sére készül egy földalatti iszlám szélsőséges szervezet, az Iszlám Nagy Kelet Harcosainak Frontja (IBDA-C). Az isztambuli rendőrség terrorizmusellenes egysége állítólag egy rajtaütés során bukkant rá egy listára, amelyen az IBDA-C által halálra ítélt török előadók nevei szerepelnek. Tarkan mellett halállal akarják büntetni Bülent Ersoy és Sibel Can művészeket is. Az érintetteket figyelmeztették. (MTI) Nem lesz szükség a fájdalmas vizsgálatra Washington. A sejt egyik fontos alkotója, a mitokondrium már a rák kezdeti szakaszában megváltozik, s ez egyszerűen fölismerhető labo­ratóriumi módszerekkel. Bizonyos ráktípusok kimutatásánál ezentúl nem lesz szükség a néha bizony fájdalmas, hagyományos módszerek­re, elég lesz a vér-, a nyál-, vagy vizeletvizsgálat: legalábbis erre utal­nak azok az eredmények, amelyeket az amerikai John Hopkins egye­tem kutatói tettek közzé a Science című tudományos szaklapban. Eszerint vizeletvizsgálat alapján sikerült kimutatniuk betegeknél a hugyhólyagrák jeleit, a nyál vizsgálatával pedig egyes nyaki és feji da­ganatos elváltozásokra tudtak fényt deríteni. (MTI-PRESS) Aquapark épül Hajdúszoboszlón Hajdúszoboszló. A belföldi turizmus versenyképesebbé tételét is szolgálja Magyarország első, a Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő strandján épülő szórakoztató vízi centruma. Czeglédi Gyula, a gyógyfürdő igazgatója elmondta: felújították a termálkutakat, a vezetékrendszert, elkészült az új termál gyógycentrum és most - zöldmezős beruházásként - alakítják ki az aquaparkot. Ezt követi majd a strand teljes korszerűsítése. Magyarország első szórakozta­tó vízi centruma június 1-jére készül el. A kivitelezési munkálatok­ba spanyol mérnökök is bekapcsolódtak, az aquapark ugyanis spa­nyol technológiával készül. Az előzetes számítások szerint a ki- lencpályás, összesen 900 méter csúszdával rendelkező aquapark óránként 3500 vendéget szolgál majd ki. (MTI) Strucc sebesített meg egy norvég gazdát Oslo. Vetélytársnak nézte és súlyosan megsebesítette tenyésztőjét egy hím strucc. A 38 éves Oeystein Froeysnes, aki a dél-norvégiai Byglandben afrikai struccokat tenyészt, éppen vendégeinek akart dicsekedni farmjával, amikor a két méter magas hím futómadár nekitámadt, felrúgta, majd amikor áldozata már a földön hevert, még rá is taposott. A farmer elfelejtette, hogy most van a struccok- nál a párzási időszak, és a hím nyilván meg akarta védeni két nőstényét egy potenciális vetélytárstól. Froeysnes súlyos mellkasi sérüléseket szenvedett, több bordája eltörött, és a strucc mindkét tüdejét átlyukasztotta. Szerencsére a gyors orvosi beavatkozás megmentette az elővigyázatlan farmer életét. (MTI) „Környezetbarát" kenyeret sütnek Oslo. Egy svéd pékség „környezetbarát” kenyerek sütésébe kezd: garantálja, hogy csakis vízzel süti őket, mármint vízenergiával. A stockholmi Iberica pékség a Graninge áramszolgáltató céggel szö­vetkezve határozta el akcióját. Környezetbarát kenyereinek sütésé­hez az energiát kizárólag svéd folyók adják - amelyek szintén kör­nyezetbarátok (hacsak ki nem áradnak). A pékségnek így joga lesz rácímkézni kenyereire, hogy 100 százalékig vízenergiásak. Svéd­országban egyébként az áram felét a folyókból nyerik, a másik fe­lét pedig atomerőművek révén. (PAN) Így sztrájkol egy taxis Újdelhiben. Az indiai nagyvárosból kitiltják a nyolc évnél öregebb taxikat és buszokat. Ez az új rendelkezés váltotta ki a taxi­sok és buszsofőrök haragját és tiltakozó sztrájkját. (TA SR/AP) Szeptemberben Stonehenge-nél ér véget az út Sziszifuszi kőposta

Next

/
Thumbnails
Contents