Új Szó, 2000. április (53. évfolyam, 77-99. szám)
2000-04-12 / 86. szám, szerda
— x' í G' ITÄ ■ P_____/r a A Z ÚJ SZÓ MELLÉKLETE Szerda, 2000. április 12. 4. évfolyam, 4. szám ► \ Linux - operációs rendszer az igényeseknek. Maga a rendszer tovább bővíthető programok ezreivel Ne bántsd, ami működik! FÜGEDI RÓBERT operációs rendszer fogalma olyan öreg, mint maga a számítógép. Ez nem újdonság, hiszen ez a komplex program teszi lehetővé, hogy a felhasználó szót értsen univerzális asszisztensével, a szémítógéppel. Az operációs rendszerek durván két csoportba oszthatók: azok, amelyek a Microsoft cég műhelyéből kerültek ki, és azok, amelyek nem. Ennek a felosztásnak az alapja az operációs rendszerek alaptermészetéből (is) következik. Én most a másik (nem microsoft) operációs rendszerek táborának egyik képviselőjét szeretném dióhéjban bemutatni. A linux/GNU operációs rendszer az AT&T UNIX operációs rendszer alapján készült rendszerek egyike. Ez a tény több mint 30 év tapasztalatát rejti magában. A rendszer teljesen 32 bites, többfelhasználós (multi-user) és időbeosztásos (time-sharing) alapú. Más szavakkal: sok felhasználó használhatja, és ami még fontosabb: egyszerre. Maga a „linux” név szójáték: a rendszer magját (kernel) egy finn diák, Linus Torvalds kezdte írni a 90-es évek elején, később az internet által kis túlzással világméretű projekttá nőtte ki magat. A linus és a UNIX keresztezéséből jött létre a linux. Tanárok, diákok, amatőr és professzionális programozók ezrei tökéletesítik napról napra a minőségét. További érdekesség, hogy teljesen ingyen van, forráskóddal együtt. Maga a rendszer tovább bővíthető programok ezreivel, melyek túlnyomó többsége szintén ingyen van. A vezető piaci cégek többsége már elismerte a linux fontosságát, és többé-kevésbé támogatja fejlődését. Pár éven belül várhatóan az összes ismert piaci programnak lesz linuxos változata is. A rendszer programozói és felhasználói környezetéből, hardverigénytelenségéből és alacsony árából kifolyólag tökéletes taneszközt jelenthet az iskolák számára. Az eddig elhangzottak alapján ez a rendszer egy valóra vált álom benyomását keltheti. Természetesen semmi sem tökéletes és semmi sincs teljesen ingyen. Ennek a rendszernek is vannak hátrányai. Az égjük jelentős hátrány többek között az, hogy internet kapcsolat nélkül nehéz lépést tartani a fejlődésével, továbbá a bonyolultságából adódóan még elég alapos szakmai tudás kell a használatához és az angol nyelv ismerete is elkerülhetetlen. Főleg számítás- technikával aktívan foglalkozó diákoknak és autodidaktáknak ajánlom, mivel sok türelmet és kísérletezgetést igényel. A rendszer fő erőssége a többfelhasználós környezet és a hálózati képessegei, de ez egyáltalán nem zárja ki otthoni használatát. Mielőtt rohannának és kipróbálnák ezt a csodát, ajánlom szíves figyelmükbe a UNIX rendszerek egyik alaptörvényét: “Ne bántsd azt, ami működik!”, vagyis mindenki használjon olyan rendszert, ami az ő személyi igényeinek a legjobban megfelel. Hálószob@r avagy linkarzenál Csenger Ferenc és Puha József fáradságot nem ismerve böngészik weboldalról weboldalra, hogy hetente újabb és újabb internetes címet osszon meg a Hálószob@ hallgatóival. Mivel a szó, ugye, elszáll, az Új Szó azért megmarad, azonbelül is a Digitália méginkább, így most fehé- ren-feketén láthatjátok is az elhangzott weboldalak címeit. A mellékelt kép a http://puska.index.hu nyitólapja, amibe betekintve jó kis iskolai puskaarzenálra akadhattok. A rengeteg kidolgozott érettségi tételen kívül még sok egyéb infó is található rajta, használjátok békességben. így néhány héttel az érettségi vizsgák előtt nem is jön rosszul egy kis segítség... További hálószobás címek: www.americanbeauty- thefilm.com - az öt Oscarral díjazott filmcsoda www.whatisthematrix.com - a Matrix című filmre szintén csordogált az oscaresőn... www.intersong.hu - internetes zenei lexikon, főleg magyar sztárokkal www.listen.com - félmillió! mp3-as zene van ezen az oldlon www.extra.hu/webcuki - édes élet süteményhegyek közt www.skyex.com.hvm - “Hun vannak a magyarok”, avagy amerikai magyarkereső www.yeeeoww.com - az ismert keresőprogram diliváltozata kicsi MATÁV-HÍREK Elkészült a magyar Windows 2000 A szoftvercsalád lokalizálása az angol nyelvű termék elkészülte után 111 napig tartott. Ez idő alatt nemcsak az operációs rendszer Professional és Server változatait magyarították, hanem elkészült a 128 bites titkosítást megvalósító kiegészítő csomag is, amelyet a termékkel együtt hoznak majd forgalomba. A Windows 2000 sokszorosítása a tervek szerint 3-4 hetet vesz majd igénybe, így várhatóan már április utolsó napjaiban megkezdődik a termék szállítása és értékesítése. A Microsoft új operációs rendszerének hazai változata a kiadott nyelvi verziók sorában a tizenkilencedik, a cég a közeljövőben még csaknem ugyanennyi nyelvre szándékozik honosítani a szoftvert. Felvásárolták a Seagate-et Egy több befektetőből álló csoport megvásárolta a Szilíciumvölgy egyik legrégebbi vállalatát, a merevlemezeket és más adattároló eszközöket gyártó Seagate-et, amely már évek óta pénzügyi gondokkal küszködött. Elemzők a Seagate felvásárlása utáni új korszakról beszélnek, ahol ismét érvényesülhetnek a kisebb vállalatok. A Seagate gyárai több száz millió merevlemezt állítottak elő évente. A belső adattároló egységeket olyan nagy komputer- gyártók építették gépeikbe, mint az IBM, a Sun Microsystems és a HP, így a Seagate nem csak az asztali PC-k piacán, de a szerverek terén is ismert márka volt. A diszk-technológia növekedése kevés volt azonban a nyereség eléréséhez, a Seagate-nél már 1998-ban problémák mutatkoztak. A vállalat megvásárlásának részleteiről a befektetők március 29-én nyilatkoztak. Az összetett megállapodás értelmében beruházók egy csoportja szerezné meg a Seagate adattároló eszközöket gyártó egységeit, és a Veritas szoftverfejlesztő kapná a cég maradék ingóságait. Amennyiben a részvényesek is elfogadják a csoport által fölvázolt konstrukciót, a gyártó ismét magánbefektetők kezébe kerülne. A Seagate a számítógépipar egyik legrégebbi vállalata, amelyet 1979-ben alapított A1 Shugart, akinek a neve évek alatt összeforrt az adattárolók történelemével. 1998-ra a Seagate-nek, hasonlóan más gyártókhoz, pénzügyi gondjai támadtak. Elemzők szerint ennek oka az volt, hogy a fejlesztésre fordított költségek kezdték meghaladni az egyes eladott készülékeken termelődő profitot. A Dataquest elemzése szerint 1988-ban a világon 62 vállalat 15,8 millió merevlemezt értékesített. 1993-ra a cégek kétharmada megszűnt, annak ellenére, hogy mintegy 50 millió egységet vásároltak abban az évben. 1999-re már csak 10 mérvadó merevlemezgyártó maradt, ők összesen 174 millió darabot értékesítettek. Az egyre növekvő eladások ellenére az elmúlt évek során a gyártók mind nehezebb helyzetbe kerültek. Szakemberek szerint ennek elsődleges oka az egy megabájtra számított eladási ár rohamos csökkenése. 1988-ban 12 dollárt kellett fizetnünk átlagosan egy megabájtért, tíz év alatt ez azonban 4,3 centre zuhant. A tanulmány szerint 2002-ben már csupán 0,3 centet kérhetnek el a gyártók minden egyes megabájtért. Az elmúlt években tapasztalt tendencia - a technológia rohamos fejlődésének köszönhetően - természetesen nem áll meg a Seagate eltűnése miatt, azonban ismét mérsékelt verseny bontakozhat ki a kisebb gyártók között. Ez pedig, vélik a szakemberek, ösztönzőleg hathat a merevlemezek piacára. Folytatódik a processzorháború Alig néhány nappal azután, hogy az AMD nyilvánosságra hozta az Athlon-technológiára épülő olcsóbb és valamivel kisebb teljesítményt nyújtó Spitfire chipeket, az Intel piacra dobta az 1000 dollár alatti gépekbe szánt processzorénak két újabb verzióját. Elemzők szerint újabb háború van kibontakozóban a két gyártó között. Március 29-én az Intel forgalomba hozta a Celeron chipek 566 és 6Q0 MHz-es változatát. Az új processzorok nem csupán órajelükben különböznek elődjeiktől, de összteljesítményüket tekintve is gyorsabbak. Az előző Celeronokhoz képest jelentős teljesítménynövekedést elsősorban a beépített 128 kB L2 cache biztosítja, másrészt az a tény, hogy az Intel a Celeronok gyártásánál is áttért a 0,18 mikronos technológiára. A gyártó olcsóbb lapkái továbbra sem támogatják a 100 MHz-es buszsebességet, (folyt, a köv. oldalon) Óriások harca