Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)

2000-03-31 / 76. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 31. Panoráma - hirdetés Washington. Amerikai csilla­gászok újabb két olyan boly­gót fedeztek fel, amelyek a Napunkhoz hasonló csilla­gok kísérői, azaz a Naprend­szeren kívüli planéták. MTI-JELENTÉS A két bolygó az eddig a Naprend­szeren kívül felfedezett harminc bolygóval szemben kisebb méretű­ek azoknál, így újabb erősítést nyertek azok a feltételezések ame­lyek szerint akár a Földével azonos méretű planéták is létezhetnek a Világegyetemben. Az újonnan felfedezett úgyneve­zett exobolygók mérete a Nap­rendszer második legnagyobb bolygójánál, a Szatumusznál is ki­sebb. Az eddigi felfedezett exo­bolygók Jupiter-méretűek, vagy még a Naprendszer legnagyobb bolygójánál is termetesebbek. Ezt a két égitestet sem távcsövek­kel fedezték fel, hanem az eddigi alkalmazott módszert alkalmazva központi csillagjuk pályamozgásá­nak rendellenességeiből következ­tetnek létükre. Az egyik bolygó a Földtől százki- lenc fényévre levő HD46375 jelzé­sű csillag körül kering. Mindössze három nap alatt kerüli meg anya­csillagát, azaz napját, így igen kö­zeli pályán kering körülötte. A másik planéta a tőlünk százti­zenhét fényévre levő 79 Ceti nevű csillag kozmikus kísérője. Ez az égitest sincs messze központi csil­lagától, mert a számítások szerint 79 nap alatt kerüli meg azt. Újabb szenzációs felfedezés Egyiptomban Piramisra bukkantak NÉHÁNY SORBAN Vége a világ leghosszabb házasságának London. Nagy-Britanniában hetvenhét év után véget ért a vilá­gon eddig a leghosszabb ideig tartott, korrekorder házasság. Mint a The Times című lap jelentette, kilencvenhét esztendős korában meghalt a feleség, Violet Henn. Violet és Alfred házas­sága bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe. Az asszonyt - fér­jén kívül - hat lánya, 12 unokája és 18 dédunokája gyászolja. Arról nem szólt a dpa jelentése, hogy Alfred Henn hány éves, és arról sem, hogy hányán próbálják megjavítani a hetvenhét évnyi világcsúcsot. (PAN) Fehérneműt lop, macska a cinkosa Belgrád. Vadonatúj know-how-val és egy macskával tökéletesí­tett fehérneműtolvaj garázdálkodik az észak-szerbiai Kikindán. Ha a macskával „felszerelkezett” tolvaj fehérneműt lát száradni egy ablakban vagy balkonon, feldobja a levegőbe a macskát, az állat pedig karmait ösztönösen a száradó fehérneműbe meríti. A zsákmánnyal együtt azután visszahuppan a földre, a talpraesett módszerrel dolgozó tolvajnak pedig ezek után nem marad más dolga, mint felszedni a földről a fehérneműt - és a macskát. Ez­után még annyi macskadobása van, ahány bugyi, gatya és egyéb darab van a szárítókötélen - ha közben nem zavarják meg. A fe­hérneműlopásnak ez a módja eddig csak az első emeletekig vált be. A macska feldobásának is van határa - és az nem a csillagos ég. (PAN) Norvégiái tavasz. Hóalagúton át a családi fészekbe (TA SR/EPA) MTI-HIR Kairó. Az ókori Egyiptom VI. di­nasztiájához tartozó királyné pi­ramisát találta meg francia régé­szek egy csoportja Szakkarában. Ezzel a felfedezéssel 108-ra emel­kedett az ismert piramisok száma Egyiptomban. Hírügynökségi jelentések szerint a régészek hieroglif feliratokat is találtak a piramis sírkamrájában, ami azért meglepő, mert ebből a korból feliratok eddig csak a fára­ók sírjából kerültek elő. Az ilyen típusú piramisszövegek az el­hunyt túlvilági életére vonatkoz­nak, biztosítják a király megdicső­ülését és segítik a királynét, hogy ő is csatlakozhasson urához az ég­ben. A huszonöt méter széles és tizenöt méter magas piramist I. Pepi fáraó felesége, Anhesz-n-Pepi számára készítették több mint négyezer év­vel ezelőtt. A sír szépsége romjaiban is lenyű­göző. A piramis egy darabját már­is kiállították a kairói Egyiptomi Múzeumban. Cicciolina meztelenkedése nagy izgalmat váltott ki Micsoda botrány! Tel-Aviv. Staller Ilona, azaz Cicciolina, az egykori pornósztár és olasz képviselő nagy izgalmat váltott ki szabados fellépésével az izraeli tévé fő műsoridejében. A magyar származású szőkeség egy ismert tévéshow-ban mélyen kivá­gott ruhában táncolt és többször felfedte kebleit. Még Dudu Topasz műsorvezető lába közé is benyúlt. Ezután nézők tucatjai telefonáltak be a televízióba, és tettek panaszt, amiért a fellépés „nem gyerekek­nek való” volt. Jichák Herzog izra­eli kabinettitkár is haragos levelet intézett a televíziós szerkesztőség­hez. Topasz azt válaszolta: akinek gondja van Cicciolina stílusával, annak nem kellett volna bekap­csolnia a televíziót. (MTI) GUTÁI MALOM Vasút sor 11., Gúta Tel.: 0819/ 941135, 942 482 fax: 0819/941 560 TAVASZI LISZTVÁSÁRLÁSI AKCIÓ!!! ÉRVÉNYES 2000. MÁRCIUS 27-től Csúcsminőségű búzalisztfajták 1 kg -os csomagolásban: búzadara 9,90 Sk extra simaliszt 7,80 Sk rétesliszt 8,80 Sk sima kenyérliszt 7,60 Sk daraliSZt 8,80 Sk AZ árak adó nélkül vannak feltüntetve! VK-244 IGEN!- lízing 0 %-os lízingszorzóval ' a régi gépkocsi megvétele egészen 20 ezer koronás forgalmi jutalékkal (bonusz)- kedvezmények 10 %-lg- 8-10 ezer km ingyen ••• A legkedvezőbb lízingről, a forgalmi Jutalékról és a kedvezményekről valamint az ingyenes kilométerekről szívesen ad tájékoztatást a Daewoo gépkocsik bármelyik eladója. EZT MEGÉRI MEGKÉRDEZNI! I § £ Banská Bystrica DWMS 088/4161018, Bardejov Ekomido 0935/4722306, Bratislava Carex 07/64288865, Fancar 07/48272212, Matador obnova 07/55422203, Dunajská Streda M-Moil 0709/5515021, Humenné Auto tuning 0933/7783439. Komárno Hoffer 0819/740553, Koilce Daewoo autó 095/6324133, KoStany nad Túr com Auto Martin 0842/4388172, Luéenec Autoshop 0863/4332652, Michalovce Agrostroj 0946/6441426, NKra Remesloservis 087/518802, Nővé Zámky Strukona - Smaragd #DOEWOO MOTOR SLOVAKIA 0817/424087, PteSfeny Topbit 0838/7628888, Preiov ACA 091/7711610. Pűchov Autócentrum Dr. OprSai 0825/4642494, Roinava Auto centrum 0942/7328155, Svft Tatra car 092/7756269, TI mace Auto jutra 0813/6382147, Topolcany MGM International 0815/320602, Treníín Daewoo Iro 0831/7440501, Tmava Topbit 0805/5512365, Zvoien Unicom leasing 0855/5326290, íillna Novy topcar 089/7248120 Marttá Horetky, NStva Az új Lanoshoz elég volt 27 260 korona Nem hiszik ei? Próbáljanak meg velem együtt számolni. A 3-ajtós Lan os ára 329 000 korona. Számoltam a régi autóm eladásával, amelyért a Daewoo eladóinál 10 000 korona forgalmi Jutalékot kaptam. Továbbá kihasználtam a 10 %-os kedvezményt, amellyel a gépkocsi ára 287 100 korona lett. De még így sem állt rendelkezésemre a szükséges készpénz, ezért a Ifiring mellett döntöttem. Nem fizetek rá, mert a lízingszorzó 0 %-os. A 172 260 korona akontáció kifizetése nem okozott gondot, mivel a használt autóm eladásáért 145 000 koronát kaptam. Amikor mindezt aláhúztam és összeadtam, az új Lanos megvételéhez elég volt a megtakarított 27 260 korona. Hogy ml lesz tovább? A havi törlesztési díjam 3 190 korona lesz. Ez a családi költségvetésünket nem terheli meg. Ezt a két égitestet sem távcsövekkel fedezték fel Naprendszeren kívüli bolygók

Next

/
Thumbnails
Contents