Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)

2000-03-30 / 75. szám, csütörtök

10 Régióink ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 30. MONDÁK, REGÉK LEPOROLT HÍRMORZSÁK Válogatás a Komáromi Lapok 1897. március 27. számából Elismerés A magy. kir. honvédelmi miniszter nagyméltósága Pőcze János tatai főszolgabírónak a hadkiegészítési ügyek ügybuzgó és szakavatott ve­zetéséért elismerését fejezte ki. Kinevezés A csallóközi átmentesítő-társulat miniszteri biztosa mellett működő véleményező bizottságba a m. kir. földművelésügyi miniszter Czibulya Gyula prímási uradalmi számtartót kinevezte. Böjti prédikációk zeneszóval A helyőrségi templomban minden szerdán és szombaton délután ün­nepélyesen, bandaszóval vonul fel a helyőrség váltakozva, hogy a le­génység rendszeresen részesüljön böjti prédikácziók oktató mivoltjában. Természetesen az utczai gyerekcsőcselék is közreműkö­dik még a zenekaron is túltevő lármájával és botrányos féktelenségé­vel, amire felhívjuk a rendőrség figyelmét. Pályázat A tatai kir. adóhivatalnál megüresedett adótiszti állásra a győri kir. pénzügyigazgatóság 14 napi határidőhöz kötött pályázatot hirdet a hivatalos lapban. Múzeum-hurczolkodás A megyei régészeti egyesület múzeuma tudvalevőleg idáig a Collegium dísztermében volt berendezve. A hét folyamán azonban megtörtént a nagy áthurczolkodás a törvénykezési palota egyik e czélra átengedett helyiségébe, miután a ref. egyház csak ideiglenesen adott szállást és utóbbi időben már többféle okból sürgette az értékes régiségek elszállítását. A gyermekek között uralkodó járványok Ekel községben a kanyaró, Nagy-Tany községben a hörghurut meg­szűnt, Szimőn azonban a hörghurut járvány fellépett. Szerelem könyve Regőczi Exner Győző székesfehérvári reáliskolai tanár barátunk egyi­ke a vidék legjobb poétáinak, aki szívtől szívhez zeng minden versé­ben. A héten jelent meg országszerte szétküldve a „Szerelem könyve”. Változatos és mintegy négyszáz szebbnél szebb költeményből álló vas­kos kötet. A kötetre még alkalmilag visszatérünk. Kapható kiadóhiva­talunkban is. Ára 2 fit. 70 kr. Tilos a kerékpározás Komárom szab. kir. város rkapitányi hivatal ezennel közhírré teszi, hogy a katonai sétatéren általában s különösen annak a gyalogjáróin a kerékpárral és gyermekkocsikkal, valamint a taligákkal való járás úgy a tiszti pavilon előtt, mint a Duna mentén is szigorúan tiltva van s a ti­lalom ellen vétők megbüntettetni fognak. Komáromi látványosságok A tavaszt nálunk nem a naptár jelzi, hanem a Rozália-tér és a Dunapart látványosságai hirdetik. Az évről évre rendesen bemutatko­zó panoptikumok, panorámák és más efféle katonaszínházak s cibillövöldék máig ott díszelegnek mind a két helyen, tehát el kell hin­nünk a böjti szelek és kora égzengés daczára is, hogy itt a tavasz! Élesítik a kardokat A krétai háború nemzetközi eshetőségeire való tekintetből már hely­őrségünknél is nagyban folyik a kardok és gyíklesők élesítés, ami az­tán jó ürügy a katonagyerekeknek arra, hogy hazulról dupla culagot kérjenek, no meg arra is, hogy otthon maradt mátkáiknak minél siral­masabb leveleket írjanak. Igaz, ugyan, hogy katonáéknál tilos a politi­zálás és az újságolvasás, mindazáltal mégis jobban tudják a czibilnél, hogy mi történik Krétában és az egész gamizonnak ez most a lidércznyomása. Egyik másik már érzékenyen búcsúzik is a szülőhon­tól, övéitől, mátkapárjától, sőt olyik végrendeletet is írt már a szakács- néja konyháján, nehogy az extra-menázsi megcsappanjon az indulá­sig, ami, hogy mikor lesz, azt azért nem árulja el, mert még a... gene­rális sem tudja. Megyénk monográfiája Mint annak idején jelentettük egy külön e czélra kiküldött bizottság­nak lett kiadva tanulmány és megírás végett. A héten azonban Vendel Aladár a „Magyarország vármegyei és városai” ez Irodalmi vállalat se­gédszerkesztője szerkesztőségünkben járt informácziót kérni a tényál- ladékról, miután megtudta a monográfiaügy ilyetén állását. Hivatalo­san nem is tett lépéseket. Részünkről azonban most is amondók vol­nánk, hogy e kitűnő vállalattal jó volna érintkezésbe lépni a bizottság­nak, mert egy ilyen nagyszabású munka megírása több munkaerőt igényel és a központi levéltárakat is át kell kutatni, továbbá a clissék és mindenféle rajzok is csak így eszközölhetők könnyebben s azt hisz- szük, hogy anyagi tekintetben is csak így állítható elő jutányosabban. Nyilvános illemhelyek Már egy ízben a hatóság figyelmébe ajánlottuk városunk eme nagyon is égető hiányát, amely aránylag nem is kerülne sokba. A hét folya­mán pedig nemcsak szóbelüeg felkérettünk többek által a megsürge- tése, hanem direkt levelet is kaptunk ugyanezen ügyben. Mindez azt bizonyítja, hogy nemcsak közszükséglet, hanem sürgősen kell is, hogy megvalósuljon. Ismételjük, hogy különösen három pontján városunk­nak már már nélkülözheteden, érthető okból a színház közelében, to­vább a Duna-parton és a Rozáüa-téren. Leheteden, hogy hatóságunk továbbra is kitérjen e közkívánat elől. Válogatta: Kamoncza Márta Ung-vidéki históriák TÓTH FERENC Ung-Tisza-La- borc-Latorca kö­zé sosem szűköl­ködött csodás történetekben, rémséges-histó­riákban. A számos népfaj, amely a csiszoladan kőkorszak óta átván­dorolt egy tájon, ha elenyészett is az emberi civilizáció viharaiban, mind-mind hagyott maga után va­lami kis cserepet az ősi praktikák­ból. Mindez, amire a kényelmes „babonaság” címkét ragasztotta a hidegen racionális huszadik szá­zad, itt van ma is, búvópatakként csordogálva a fogyasztói kultúra cifra műanyag építményei között. És napközben pötyögtethetünk számítógépen és aerobikozhatunk és dédelgethetünk tamagocsit éj­szaka, mikor a baglyok huhogva vadászni indulnak, előrajzanak az emberi lélek sötét szakadékainak teremtményei: jósok és boszorká­...öreg bácsi foszlányos emlékezetéből hullott elő, csaknem az utolsó pillanatban. nyok, kísértetek és rémek. A rejtély csodálkozásra késztet, és talán ez, a gyökeres rácsodálkozás képessé­ge az egyetlen, ami elviselhetővé tesz egy neurotikus társadalmat. Az alábbi néhány történet egy na­gyon öreg bácsi foszlányos emlé­kezetéből hullott elő, csaknem az utolsó pillanatban. Rég eltávozott már abba a birodalomba, amit annyiféleképpen rajzolnak le a vi­lág vallásai, de amelyet még nem térképezett föl soha senki. Ő mesélt például Majláth-gróf pa­rádés kocsisáról, aki képes volt döglött lovakkal is hazahajtani az áradó Latorcán keresztül. Ez a gróf a mocsári erdő birtokosa volt és egy ízben Helmecen akadt valami ügyes-bajos dolga. Visszaúton, az áradó Latorcához érve a két fekete kanca megállt toporzékolva és semmi áron nem volt hajlandó ne­kivágni a gázlónak. Valami kis jég volt ugyan a folyón, de azon nem­hogy hintóval, de gyalogszerrel is vakmerőség lett volna átkelni. Kerüljünk inkább, Jancsi - szólt a méltóságos gróf úr félve, fázósan húzta össze magán vastag prémes bundáját, mert az égen nehéz, fe­kete felhők gyülekeztek és egyre jobban süvített a fagyos északi szél.- Egyet se féljen a méltóságos úr - mondta a kocsis, azzal leszállt a bakról. Megsimogatta a fekete kancák nyakát, valamit sugdosott a fekete fülekbe. Ekkor már teljes erejével tombolt a hóvihar.- Induljunk valamerre, Jancsi - re­megett a gróf - Mert itt pusztulunk el mindannyian ebben az ítéletidő­ben. A kocsis már nem szólt semmit, csak fölült némán a bakra és megfa- roltatta a fekete lovakat. Zengett- zúgott a latorcai erdő, a lovak to­porzékolva indultak neki a jégnek és a kocsis hatalmasat pattintott az ostorával. Száraz, kék téli villám vá­gott a kiszáradt fák közé, kék lán­gocskák pattantak belőle szerte­szét. Kék lángocskák libegtek a hin­tó tetején, kéken viliózott a kerék és pokoli kéken izott a kocsis ostora is, ahogy újra meg újra megérintette a lovakat. A kék tűz átcsapott a lovak szemébe is és megindultak fergete­gesen a Latorcának. Szempillantás idő alatt értek a túlsó partra, csak két izzó keréknyom maradt a hintó után a jégen, de tán inkább fölötte. A gróf már nem szólt semmit, csalt imádkozott, noha idejét sem tudta, mikor volt utoljára templomban. A túlsó parton aztán megindult a két izzó szemű fekete táltos, ragadta tovább emberfeletti sebességgel a boszorkányfényben világító hintót és utasait, hogy a gyilkos téli förge­teg a nyomukba se tudott érni. Mondják, mire az udvarházba ér­tek, a gróf nem volt se élő, se holt. Ahogy letántorodott a hintó lép­csőjéről, kialudtak a kék lángok, kialudt a kék tűz is a fekete tálto­sok szemében. Megremegett a véknyuk, szájukat hideg, fekete tajték lepte el és elvágódott mind a kettő, akár ha lekaszálták volna őket. Még egy-két rángás és a két hűséges állat nem mozdult, többé, csak a pára szállt róluk nehéz, nához ért. Nemsokára megérke­zett a vadász is és a hajnali szürkü­letben ott álltak mindketten a kicsi építményben, a feszület előtt.- Na - suttogta a gróf vadásza. - Most fogd a puskát és lőjj erre a fe­születre, egyenesen a Jézus szívé­be. Akkor aztán azt fogsz zsákmá­nyolni, amit csak akarsz, mert az ördög mindent odahoz elébid. De ha jó tanácsot akarsz, inkább ne tedd, mert én is megbántam. Soha többé nem mehetek templomba és a lelkem halálom után egyenesen a pokolra kerül. vagy elapasztották a tehenek tejét, sőt, akár más tehénbe is átvarázsol­ták. Ugyancsak eléggé mindenna­posak voltak a jósok, például a könyvnyitó jós, akinél hatalmas, régi, bőrbe kötött fóliánst kellett találomra fölütni annak, aki kíván­csi volt a jövőjére, betegségének okára, netán Amerikába szakadt családbelijére. A legesleghíresebb mind között a Pókasszony volt, aki Csapban működött és messze föld­ről, többnapi szekerezést is vállalva jöttek hozzá az emberek. Mindenki tudta, hogy csak derékig ember, nyirkos csomókban. A gróf, akit ekkor már két cselédje is támoga­tott a nyugalmas, meleg belső szo­bák felé még sóhajtott:- Szerintem... ha útközben pusz­tulnak el... ott veszünk mi is... A kocsis, aki a lovak fejénél gug­golt és a fülüket-simogatta csak dünnyögött válaszul:- Megdöglöttek azok... még útköz­ben, alighogy átértünk a Latorcán. De muszáj volt hazajönni... De a gróf ezt már nem hallotta, vagy nem igen akarta hallani. Csak a cselédség néhány tagja adta száj­ról szájra a történetet és a bűbájos kocsisnak még félelmesebb híre lett, mint azelőtt. Ez a bizonyos Majláth-gróf, úgy tű­nik, vonzotta a varázshatalmú em­bereket. De lehet, hogy a kocsis ke­rítette oda sátáni cimboráját, mert, amint azt látni fogjuk, erre a kollé­gára más jelző nem is igen illik. Ez az illető vadász volt és hogy­hogy nem, mindig bőséges zsák­mánnyal tért haza. Ez egy idő után eléggé idegesítő lehetett a kör­nyékbeli vadászok számára, míg­nem egyikük vette a bátorságot és megkérdezte a gróf vadászát: árul­ná már el a titkot. Mogorva és ko­mor alak volt ez a gróf embere, csak legyintett a kérdezősködésre. De a másik addig-addig nyaggatta, míg csak kötélnek nem állt.- Jól van - mondta végül. - Le­gyen, te akartad. Holnap, alighogy világosodik, de még napfelkelte előtt, gyere ki az erdőszéli kápol­nához, ott majd megmutatom, hogy s mint. Pitymallatkor, de még mielőtt a nap fölkel, jól jegyezd meg. És hozd a puskádat is. Az erdőszéli kápolnácska hét vén tölgy között állt. Igen öreg embe­rek emlékezete szerint valaha bál­ványkő állt a helyén ahol pogány ősök áldoztak, még embereket is elfeledett istenségeknek. Monda­nunk sem kell, hogy a kíváncsisko­dó nemigen aludt aznap éjjel és már jóval hajnal előtt, az első ka­kaskukorékoláskor haptákban állt, nehogy elszalassza a titokzatos ta­lálkát. Az erdőben még csak az éjszakai madarak neszeztek, mikor a kápol­A kíváncsiskodó cimbora égnek ál­ló hajjal hallgatta a vadászt, majd nyakába kapta a lábát és futott egyenesen haza. A gróf vadászát meg többé senki nem kérdezte, ho­gyan térhet haza mindig bőséges zsákmánnyal. Úgy tűnik, más nemesek is szíve­sen alkalmaztak titkos hatalom­mal bíró embereket. Egy bizonyos Forgách grófnak, aki állítólag Sza­bolcs megyében élt, volt egy titok­zatos kocsisa, aki a négylovas hin­táját hajtotta. Egy ízben, mikor vitte hazafelé a grófot, odaértek egy ház elé, amelyre éppen akkor rakták föl a zsúptetőt. Hát amint odaértek, csak megállt a négy pej ló, mint akit leszegeztek. A kocsis felszólt a tetőre, az egyik mesteremberhez:- Eressz utamra, hé!- Én eresztelek! - jött a hetyke vá­lasz föntről, de a lovak bizony nem mozdultak egy tapodtat sem.- Eressz utamra, mert megbánod - szólt a kocsis most már mérgeseb­ben. Megindult a két izzó szemű fekete táltos, röpítette a boszor­kányfényben világító hintót és utasait.- Én ugyan eresztelek! - szólt a fenti, de a lovak megint: se előre, se hátra. A kocsis erre már nem szólt sem­mit, csak lepattant a bakról, fölvett egy szál rozsszalmát, ami a zsúp­ból esett ki és rákötötte az ostora végére. Az ostorral aztán gyengén végigcsapott a lovakon. Hát a ház­tetőn a mester csak eljajdult, le­esett és nemsokára nagy kínok közt meg is halt. A fenti boszorkánypárbaj résztve­vői a vajákos emberek rangsorában eléggé magasan álltak. Valamivel kisebb ranggal bírtak a boszorká­nyok, akikből tudvalevőleg minden faluban volt egy-kettő. A szokásos rontásokon kívül véressé tették deréktól lefelé hatalmas, gömbö­lyű, szőrös pókteste van. Ez egy olyan közismert tény volt, amiről vitatkozni lehet ugyan, de ellen­őrizni úgyse merte senki. Ugyancsak híres volt a budki javas­ember, aki főleg rontások elhárítá­sában jeleskedett. Egy pásztornak például mindig szökött a marhája, csikaja, már nem tudott mit csinálni vele. A budki javasemberhez fordult segít­ségért, aki el is jött. Ahogy a karám kapujához értek, kért egy ásót és leásott olyan jó térdig. Koccant a vas nemsokára és a budki ember kiásott egy pléhfazekat. Ebben volt egy rojt a temetési függönyből, amit a halottak házának ajtajára szoktak akasztani, egy szentelt gyertya csonkja meg darabkák egy fehér menyasszonyi koszorúból. Á javasember mindezt ott helyben elégette és megnyugtatta a pász­tort: most már nem fog elbitangol- niajószág.- De ha mégis, akkor keressen meg megint. Mert akkor már nincs más hátra, meg kell idézni a rontót. Pásztorember az, a maga falujából való, de csak rontani tud, csinálni nem - tette még hozzá. Modem korunkban sokakat jóin­dulatú mosolyra fakasztanak, ne­tán dühödt kézlegyintésre ingerel­nek a fentihez hasonló históriák. Ne feledjük azonban, hogy az em­beri pszichikum még ma is fekete doboz, amelynek inputját és out­putját ismerjük, de hogy belül mi zajlik, még ma is rejtély. Modem kor ide, 2000-ik év oda, az embe­rek jó része szomjúhozza a termé­szetfölöttit, a rejtélyt, a titkokat. Egyre szaporodnak a „beavatási szertartások”, a „Hogyan szerez­zünk pénzt, szerelmet, boldogsá­got, egyik napról, a másikra” meg a „teremts kapcsolatot az őrangya­loddal” típusú tanfolyamok. A kü­lönbség csupán annyi, hogy míg a régi idők boszorkányai hobbiból, esedeg valami kis szimbolikus ajándékért varázsolgattak, az új idők okkult menedzserei fix össze­gért, szép kis summáért tesznek titkos tanok beavatottjává bárkit, aki hajlandó fizetni. Peter Leginsky felvétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents