Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
2000-03-29 / 74. szám, szerda
El Politika ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 29. Valószínűleg három év múlva készül el a tíz éve épülő Szlovák Nemzeti Színház, befejezéséhez még 1,7 milliárd koronára van szükség Schuster védnökséget vállalt az építkezés felett ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A fővédnök és a kulturális miniszter (TA SR-felvétel) Az exkormányfő valószínűleg arra vár, hogy hatóságilag előállítsák, „meghurcolják" Vidékfejlesztés Érsekújvárott, PHARE-pénzből Még lehet pályázni ségvetésből idén 150 millió koronát fordítanak a színházépítésre, további 250 milliót pedig a privatizációból és szerencsesorsjegyekből származó bevételek hozhatnak. A Duna-part közelében fekvő, immár egy évtizede készülő új színházépület a tervek szerint három év múlva fogadná az első látogatókat. A Peter Bauer, Martin Kusy és Pavol Panák tervezte épület- együttesben a prózai társulat nézőtere 665, az operáé 928 férőhelyes lesz. Egyébként már most is nagy szükség lenne rá, hiszen a Szlovák Nemzeti Színház régi épülete hosszabb ideje rekonstrukcióra szorul, (me) a program gesztora a járási hivatal pénzügyi, régiófejlesztési és mező- gazdasági osztálya volt, de tavaly a feladatot átvette a földművelési minisztérium, így a 14 tagú bizottságába már csak négy személyt delegálhat a járási hivatal. Az Ersekújvári járás.számára rendelkezésre álló 18 millió koronából önkormányzatok, alapítványok, polgári társulások és vállalkozások is részesülhetnek, maximum 3,5 millió koronáig. A profitorientált programok esetében a költségek felére nyújtható támogatás, a szigorú pályázati feltételek miatt nagyobb eséllyel indulnak a már működő vállalkozások, (vm) Schuster távirata Putyinnak Pozsony. Rudolf Schuster államfő táviratban gratulált Vladimír Putyinnak, Oroszország újonnan megválasztott elnökének. Egyben sok sikert kívánt neki a stabilitás, a demokrácia, a béke és biztonság, az együttműködés és fejlődés javát szolgáló átalakulási folyamatban. Schuster a táviratban leszögezte, Szlovákia és Oroszország kapcsolatait nem terhelik komolyabb vagy megoldhatatlan problémák, és a két ország kormánya között kialakulóban van a politikai párbeszéd. (TA SR) Budaj leváltásának okairól Pozsony. Ján Budaj a Demokratikus Unió (DÚ) jelenlegi helyzetének törvényszerű következményeként fogta fel, hogy leváltották az SDK frakciója liberális platformjának szóvivői posztjáról. Budaj tiszteletben tartja a határozatot, s bízik benne, hogy az unióban lezajló változások nem robbantanak ki konfliktust az SDKÚ és a DÚ fennmaradásának hívei között. Az új elnök megválasztásáig Vladimír Bajant bízták meg a platform vezetésével. (TA SR) Jozo Ráz teljesen felépült Pozsony. .Amint megtehetem, vásárolok egy motorkerékpárt” -jelentette ki Jozo Ráz, aki júniusi balesete óta tegnap először találkozott a sajtó képviselőivel. Az Elán együttes énekese köszönetét mondott az orvosoknak és ápolóknak, akik megmentették az életét, és háláját fejezte ki rajongóinak is. Ráz még nem döntötte el, hogy továbbra is a könnyűzenénél marad- e, esedeg vállalkozásba kezd, mint mondta, az éneklés már nem igazán érdekli. (SITA) Jozo Ráz (ÓTK-felvétel) Kukán Romániába látogat Pozsony. Eduard Kukán külügyminiszter április 3-án Romániába látogat, ahol elsősorban az euroatlanti integrációval kapcsolatos feladatokról tárgyal majd a román kormány több tagjával. (TA SR) Ellopták a zsinagóga tetejét Losonc. Büntetőjogi eljárást is indíthatnak az ellen a három jelsőci fiatal ellen, akik a losonci zsinagóga tetejéről elloptak 90 négyzetméternyi réz tetőfedő anyagot, és a hulladékgyűjtőben leadták. Az okozott kár több mint 170 ezer korona. A 15-16 éves diákok január és március 27-e között törtek be a zsinagógába, a tetőablakon át kijutottak a tetőre, és felszedték a 0,6 milliméter vastag fedóanyagot. Egy kg rézért körülbelül 38 koronát kaphattak. (TA SR) Pozsony. Vladimír Meciar saját állítása szerint pontosan ismeri ifjabb Michal Kovác elrablásának részleteit, de mégsem hajlandó vallomást tenni a rendőrségen; feltételezhetően ara vár, hogy hatóságilag előállítsák és „meghurcolásából” politikai tőkét akar kovácsolni. ÚJ SZÓ- HÍR Meciar szerint ifjabb Kovác elhurcolása egészen másként történt, mint ahogyan azt az eddigi vizsgálat alapján állítják. Az exkormányfő ezt Milan Hanzel főügyésznek mondta körülbelül fél évvel ezelőtt, a főügyészségen folytatott beszélgetés során. Bécs. A Benes-dekrétumokról tervezett osztrák-cseh Jogtörténeti” tárgyalásokat a cseh fél meghatáro- zatían időre elhalasztotta. Christian Prosl, a bécsi külügyminisztérium konzuli osztályának vezetője a bécsi Die Presse c. lappal annyit közölt: Prágának nincs kellő bizalma a jelenlegi osztrák kormány iránt. A tárgyalásokon mindenekelőtt a Benes-dekrétumokról lett volna szó, amelyek alapján kollektív bűnösséggel vádolták meg és elűzték Cehszlovákia német és magyar nemzetiségű lakosságának jelentős részét. Bár a dekrétumoknak ma már nemigen van gyakorlati jelentőségük, mind Csehországban, mind Szlovákiában érvényben vanBrüsszel. Az Európai Unió bizalmas jelentései szerint Magyarország és Csehország még nem tudott kellően szigorú határellenórzési rendszert kialakítani ahhoz, hogy megakadályozza a bűnözés átjutását az EU felé - állítják brüsszeli illetékesek. Uniós források szerint a dokumentumok megállapították, hogy mindkét állam határain egyelőre nem tudtak minden rést eldugaszolni, s a határok még mindig lehetővé teszik a csempészet szinte minden fajtáját. Az EU a tagjelöltektől igen szigorú határellenőrzéseket követel meg majdani belépésük idejére, hiszen Hanzel a tegnap tárta a nyilvánosság elé, hogy még mielőtt az alkotmánybíróság döntött volna az elhurcolásra vonatkozó amnesztiákkal kapcsolatban, Meciar találkozót kért tőle. Az alkotmánybíróság előzetes magyarázatára hivatkozva kérte, hogy ne vegyék figyelembe az akkor államfői jogköröket is Az elhurcolás „egészem másként történt” - állította a HZDS elnöke. ellátó Mikulás Dzurinda kormányfő rendeletét, amely semmisnek mondta az ő korábbi amnesztiarendeletét. A HZDS elnöke Han- zelnek azt állította, hogy az elhurcolás „egészem másként történt”, nak, s a politikai vezetés, a társadalom és a tudósok köre is vonakodik visszavonni a dekrétumokat és vállalni, hogy a németek és magyarok elüldözésével jogtalanságot követtek el. A szinte egyetlen kivétel Václav Havel cseh államfő, aki a fordulat után egyes megjegyzéseivel a dekrétumokról szóló vitát egyáltalán felélesztette. Németország megbékélési nyilatkozatot kötött 1996-ban a Cseh Köztársasággal, ebben lemondott vagyoni igényéről, és a „cseh jogrend részének” ismerte el a fajüldöző tartalmú dekrétumokat. Ausztria is kísérletet tett arra, hogy a cseh féllel közösen feldolgozza a történelmet, de eleve jelezte, hogy nem kíván megbékélési nyilatkozatot aláírni. A kissé homályosan Jogtörténetinek” nevetaggá válásuk után az egész Unió területén felelnek azokért a személyekért és javakért, akiket és amelyeket átengednek határaikon. Magyarország jelezte, hogy a csadakozásra teljesíteni kívánja a kiszabott feltételeket. Az MTI úgy értesült, hogy olyan jelentésekről van szó, amelyek teljesen függedenek a keled bővítési folyamattól és a felkészüléstől. A dokumentumokat bizalmasan kezelik, magyar illetékesekkel nem konzultáltak, tartalmát megvitatása után sem hozzák nyilvánosságra. Hasonló hiányosságokat felmutató jelentések más kelet-európai országokról, köztük Lengyelországról is készültek. de nem válaszolt a főügyész felhívására, hogy ha ismeri az ügy részleteit, tegyen tanúvallomást, mert az eddigi vizsgálat csak azt a verziót támasztja alá, mely nyilvánosságra került. Hanzel cáfolta, hogy a Meciarral való találkozót eddig titkolta, mint mondta, rögtön tájékoztatta a kormányt. A főügyész teljes mértékben egyetért a vizsgálóhivatal vezetőjével abban, hogy Vladimír Meciar, mint minden állampolgár, köteles vallomást tenni, de felvetette: fontolóra kellene venni, nem lenne-e jobb, ha a vizsgálótiszt helyett az illetékes ügyész előtt tenne tanúvallomást, ha ennyire húzódozik a rendőrségi kihallgatás elől. Jaroslav Ivor, a nyomozóhivatal vezetője ezt a felvetést visszautasította. (gl) zett megbeszéléseket januárban szándékoztak megkezdeni, de a cseh és szlovák fél egyre tovább halogatta a dolgot, s közben számos esetben egyéb módon is jelezte vonakodását. Jan Káván cseh külügyminiszter februárban sietett hangsúlyozni, hogy a prágai kormánynak esze ágában sincs megfontolni az elűzött szudétanémetek vagyonának visszaadását. Egyben utalt az osztrák-cseh vagyoni szerződésre, amelyben Bécs lemondott a restitúciókról. A szudétanémetek ausztriai szervezete viszont úgy látja, hogy a szerződés csak az 1938 előtti osztrák vagyonra vonatkozik, az övékre nem, s azt követeli a kormánytól, hogy ettől tegye függővé az új jelöltek EU-csadakozásának támogatását. A csadakozás előkészületeként a tagjelölt államokban folyik a határok felszerelése, és ebben az EU PHARE-programja is segít. A tagjelölteknek több éves lemaradást kell behozniuk az unióhoz képest a határellenőrzés terén. A bel- és igazságügyi EU-miniszterek egyébként útjára indították azt a közös akciót, amelynek értelmében folyamatosan ellenőrzik, hogy az egyes tagállamokban hogyan halad a bevándorlás és a határokon átnyúló bűnözés elleni szabályozás kialakítása. A cél az, hogy öt éven belül összehangolják a menekült- és menedékjogi politikát, illetve visszaszorítsák az illegális vándorlást. Pozsony. A kulturális minisztérium is képviseltette magát a tegnap megnyílt CONECO építőipari szakvásáron, ahol a jó pár éve készülő új Szlovák Nemzeti Színház makettjét és fotódokumentációt tekinthetnek meg az érdeklődők. A minisztérium sátrába Rudolf Schuster államfő is ellátogatott, és védnökséget vállalt az építkezés felett. Milan Knazko tárcavezetővel megegyeztek: negyedévenként értékelik, hogyan haladnak az építkezési munkálatok. Az épület- komplexum befejezéséhez minimálisan további 1,7 milliárd koronára van szükség. Az állami költÚJ SZÓ-HÍR Érsekújvár. Április 6-ig vátja a föld- művelési minisztérium érsekújvári regionális osztálya azokat a pályázatokat, amelyek a vidékfejlesztési alap támogatását kívánják elnyerni mezőgazdasági és agroturisztikai jellegű projektumokhoz. Farkas I- ván, a járási hivatal pénzügyi osztályvezetője lapunknak elmondta, a vidékfejlesztési alapot még 1997- ben közösen hozta létre az EU PHA- RE-alapja és Szlovákia, támogatásából két kiválasztott régió, az Érsekújvári járás, valamint a kelet-szlovákiai Svidník részesülhet. Kezdetben Kassa. Fennállásának tízéves évfordulóját ünnepelte a Roma Polgári Kezdeményezés (ROD. Az egyik legnagyobb roma politikai mozgalom a legutóbbi parlamenti választások előtt szakított addigi anyagi és eszmei támogatójával, a HZDS-szel, s már Európába igyekszik, főleg a szocialista törekvések szimpatikusak számukra. Gejza Adam, a mozgalom elnöke büszkén emlegeti jó kapcsolatait Jan Marinus Wiers- mával, az európai szocialisták vezePozsony. A Szlovák Humanitárius Tanács 5. alkalommal ítélte oda az Év ajándéka erkölcsi elismerést. A 61 jelölt közül a humánus cselekedetért díjazottak között a legnagyobb elismerést Vladimír Krútky háromgyermekes erdei munkás kapta, aki szervadományozóként nővére életét mentette meg. A másik díjazott, a rózsahegyi papírgyár 2,7 millió koronát a régió egészségtőjével, a következő parlamenti választásokon pedig nem kíván senki listáján indulni. A ROI egyik célja a dél-szlovákiai magyar nemzetiségű romák szavazatainak megszerzése, ennek érdekében magyar anyanyelvű aktivistáik járják majd a településeket. Elsősorban a roma családok szociális körülményeinek, életszínvonalának és iskolázottságának növelését tűzték ki célul, ám azt sem ítélték el nyilvánosan, hogy a rossz körülmények, a kilátástalanság és a munkanélküliség elől sok szlovákiai roma emigrációba „menekül”, (juk) ügyi intézeteinek, a cukorbetegek szövetségének, illetve a helyi gyermekközpont támogatására fordított. Az elismerésben részesült az eperjesi egyetem négy hallgatója, aítik tolókocsis táűrsukat segítve (napi szállítását is vállalva) hozzájárultak, hogy nappali tagozaton végezhesse tanulmányait. A dévényúj- falui Olga Klcová családi házát ajándékozta egy mozgássérülteket ellátó társulásnak. A díjátadásra április 11-én kerül sor. (-erf) Prága Haider kormánypozíciójára hivatkozva nem tárgyal a benesi rendeletekről Halasztódik a cseh-osztrák tárgyalás MTI-HÍR A keleti határok még mindig lehetővé teszik a csempészet szinte minden fajtáját Szigorúbb határellenőrzést akar az EU MTI-HÍR A roma gyerekek ugyanolyan képességekkel rendelkeznek, mint a fehérek? Q| Teljesen egyetért I I Inkább egyetért 1 Talán | Inkább nem ért egyet jljljj Egyáltalán nem ért egyet I I Nem tudja Forrás: Fórum Intézet (adatok százalékban) A ROI a magyar anyanyelvű romák támogatására számít Európába igyekeznek ÚJ SZÓ-HÍR A Szlovák Humanitárius Tanács erkölcsi elismerése Hétköznapi hősök ÚJ SZÓ-HÍR Meciar ismeri az emberrablás részleteit