Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
2000-03-27 / 72. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 27. Politika 5 A Márai Sándor Alapítvány konfliktuskezelő és feszültségjelző programja iránt az ENSZ is érdeklődik Huncík amerikai előadókörúton Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1991-ben kezdte megfogalmazni saját megújulási programját. A Butros-Butros Ghali főtitkár által elindított reformfolyamat egyik állomása az a kísérlet, amelyet az ENSZ és a Columbia Egyetem indított. JARÁBIK BALÁZS Az előadás-sorozaton diplomaták, szakértők, akadémikusok és diákok vitáznak hétről hétre a világ- szervezet reformjáról. Március közepén a rendezvény egyik szónoka Huncík Péter, a pozsonyi Márai Sándor Alapítvány igazgatója volt. Hogyan foglalható össze röviden a felszólalása? Már a rendezvénysorozat címe is árulkodó, „Az ENSZ megelőző diplomáciája és konfliktusmegoldása”. A lehetőség pedig abból adódott, hogy újabb stádiumába érkezett a Márai Sándor Alapítvány konfliktusmegoldó programja, aminek apropóján előadókörútra érkeztem az Államokba, előadásokat tartani a Columbia, a Harvard, a Georgetown és a MontClair Egyetemen, valamint eszmecserét folytatni az egyetemek mellett működő, egyre népszerűbb konfliktusmegoldási programokat menedzselő szervezetek képviselőivel. \\ A módszert például Koszovóban is és más konfliktusokban is alkalmazni lehetne. \> Mi a célja a körútnak? Elsődleges cél a Márai Alapítvány által 1994-ben indított program eredményeinek ismertetése volt. A konfliktusmegoldó program három részre osztható: 1996-ban végeztünk egy speciális reprezentatív Az intolerancia elsősorban a kommunikáció hiányából fakad. (Somogyi Tibor felvétele) felmérést, melyből kiderült, hogy Közép-Európa e régiója intoleráns a kisebbségi kérdést illetően. A felmérés szerint ez elsősorban a kommunikáció hiányából fakad. Az alapítvány szakértői az eredmények figyelembe vételével dolgoztak ki egy kommunikációs tréningcsomagot, amit nagy sikerrel alkalmaztak idehaza. Több mint három év alatt közel 1000 személyt képeztünk ki százórás tréningünk során. Ha figyelembe vesszük, hogy a célcsoport eleve az úgynevezett véleményformáló réteg volt, tehát tanárok, papok, politikusok, a non profit szektor képviselői, újságírók és egyetemi hallgatók, akkor ez a szám szlovákiai méretben gondolkodva tekintélyes. A folyamatot az EU PHARE-programjának köszönhetően kiszélesítettük a Kárpátmedencére, tréningközpontokat hozva létre Romániában, Lengyelországban és Magyarországon. A program harmadik részeként pedig Bordás Sándor kollégámmal közösen kidolgoztuk az úgynevezett feszültségelőrejelző rendszert, amelynek segítségével várakozásaink szerint kis mintán végzett gyors felmérés is elég lesz a konfliktusok jelzéséhez. Az előadást követő viták menynyire voltak hasznosak? Rendkívül sok pozitív visszajelzés érkezett és érkezik. Nem tagadom, az út egyik célja további partnerek felkutatása volt. Koordinálási célokból a Márai Sándor Alapítvány égisze alatt már 1999-től működik az Európai Tréningközpont, amely lassan tucatnyi, nemzetközi tapasztalattal rendelkező munkatársat tömörít, s a program keretén belül működik egy azonnal bevethető, mobilis tréningcsoport. Ennek menedzselése, illetve konfliktusok előrejelzése olyan feladat, amely meghaladja az alapítvány anyagi lehetőségeit és kapacitását. Hogy mást ne mondjak, a konfliktusok előrejelzéséhez kellene egy saját, csak erre a célra kidolgozott szoftver, de Szlovákiában ilyen programot egyelőre senki sem készít, az USA-ban pedig rengeteg pénz kell hozzá. Az egyetemek mellett működő think-tank-ek, azaz „agytrösztök” erre sokkal inkább kaphatóak, megvan a lehetőségük és az anyagi függetlenségük. A másik fontos probléma, amellyel már régóta küszködünk, a tréning, valamint szakembereink kihasználása. Éppen az ENSZ-ben kérdezte egy francia diplomata, miért nem alkalmazzuk a módszert Koszovóban, vagy más európai konfliktusban. Sajnos egy olyan kis alapítvány, mint a miénk, csak nagyon nehezen jut az ENSZ, vagy más világszervezet által kezelt konfliktus közelébe. Ezért az Európai Tréningközpontok mellett szeretnénk nemzetközileg elismert szakértőkből, konfliktusmeg\\ Vizsgálódásunkat a PHARE-prog- ramnak köszönhetően kiszélesítettük a . > Kárpát-medencére. \\ oldókból és akadémikusokból álló testületet létrehozni. Hallhatnánk egy-két nevet is? A tárgyalások csak most kezdődtek, többek között Roger Fischerrel, a Harvard Egyetem és talán a világ első számú konfliktuskezelőjével és Charles Spielberggel, az Amerikai Pszichológiai Szövetség elnökével. Természetesen, amint összeáll a csapat, szívesen tájékoztatjuk az Új Szó olvasóit. A szerző a Columbia Egyetem (New York) ösztöndíjasa A szervezett bűnözés a kelet-közép-európai volt kommunista országokban új jelenség és mindenütt súlyos gond Közép-európai házelnökök értekezlete MTI-HÍR A fő téma a korupció volt, Szlovákiát Jozef Migas képviselte (TASR/EPA), Varsó. A Közép-európai Kezdeményezés parlamenti elnökeinek 3. találkozóján a jelenlévők nyilatkozatban fejezték ki támogatásukat a fehérorosz ellenzék tevékenysége iránt, melynek célja az ország füg- gedenségének és szuverenitásának megvédése. Az állásfoglalásban, melyet mind aló ország támogatott - a fehérorosz küldöttség is -, aggodalmuknak adtak hangot az emberi jogok fehéroroszországi megsértése miatt. Az ülésen a küldöttek a korrupció és a szervezett bűnözés elleni harc kérdését vitatták meg, amely a kelet-közép-európai volt kommunista országokban új jelenség és mindenütt súlyos gond. Szlovákiát Jozef Migas házelnök képviselte. Valamennyi jelenlévő kifejezte óhaját, hogy nemzetközi méretekben kellene védekezni a káros jelenség ellen. Gyimóthy Géza, a magyar Országgyűlés alelnöke beszámolt Magyarország e területen végzett munkájáról, a maffiaellenes törvényről, a vagyonelkobzás büntetésének bevezetéséről. Hangsúlyozta, hogy Magyarország a Transparency International korrupciós ranglistáján a 31. helyen szerepel, ami nem rossz helyezés, ennek ellenére az ország nem akarja kisebbíteni a problémát. A küldöttek áttekintették az 1999. július 30-án, Szarajevóban elfogadott Délkelet-európai Stabilitási Egyezmény megvalósításából adódó feladatokat is. Egész Európa számára fontos, hogy a térség országaiban végbemenjen a demokratikus átalakulás, érvényesüljenek az emberi és kisebbségi jogok, fejlődjön a gazdaság és az infrastruktúra. A következő, 4. találkozót jövő tavasszal Budapesten rendezik „a nemzeti parlamentek szerepe az európai integrációban” témával. A KEK rendszeres értekezletét Magyarország, Ausztria, Olaszország és Lengyelország - házelnökei javasolták 1996-ban, eddig Triesztben, Grazban és Varsóban rendezték. RÖVIDEN Az SDL marad a kormányban Pozsony. Nem áll az SDL érdekében, hogy kilépjen a kormányból - jelentette ki tegnap a Markíza Testre szabva című műsorában Lubomír Fogas. A miniszterelnök-helyettes szerint a baloldal prioritása közé tartozik a kormánykoalíció működőképességének, haté- konyságánakjavítása. (TA SR) Győzött a „nemzeti eszme" Pozsony. Az SNS már a közeljövőben visszatér a konzervatív és a nemzeti értékek képviseletéhez - jelentette ki Ján Slota, akit a párt Zsolnai kerületi szervezetének elnökévé választottak. Kifejtette, szerinte a szavazás során a nemzeti eszme győzedelmeskedett. (SITA) Csehország vonzó a fiatalok számára Pozsony. Csehország a fiatal és képzett kiutazni vágyók számára vonzó célország - derült ki az IVÓ intézet felméréséből. A megkérdezettek 35,7 százaléka válaszolt igenlően arra a kérdésre, életének hátralevő részét külföldön élné-e le. Az igennel válaszolók 14 százaléka Csehországa költözne. (CTK) Figel' lesz Carnogursky ellenfele Pozsony. Ján Figel külügyi államtitkár, a KDH országos tanácsának szombati ülésén bejelentette: jelölteti magát a mozgalom elnöki posztjára. Figer szeretné elérni, hogy a KDH a politikai paletta jobbközép részének kulcspártjává váljon. A mozgalom elnöki tisztségéről a KDH októberi kongresszusán döntenek. Ján Carnogursky jelenlegi elnök szerint ő abban különbözik kihívójától, hogy Figellel ellentétben a választók számára „aránylag keményebb programot” ígér. (TA SR) Reformok, fenntartásokkal Rozsnyó. A Szlovák Katonák Szövetsége támogatásáról biztosította a hadsereg reformját, azonban annak tartalmával szemben bizonyos kifogásai vannak. A szövetség tisztségviselőjének véleménye szerint a reform sikerességének kulcsa egy komplex tervezet elfogadása, és fel kell hagyni a „próba-szerencse” hozzáállással. (CTK) Tiltakozás az osztrák nagykövetség előtt Pozsony. Az osztrák rendőrség rasszista szóhasználata elleni tiltakozásként az Amnesty International emberjogi szervezet a hétvégén petíciós akciót szervezett az osztrák nagykövetség pozsonyi épülete előtt. (TA SR) Mukacsoport a választási törvényért Pozsony. Ladislav Orosz, az SDL frakcióvezetője egy, a választójogi törvények előkészítését végző munkacsport létrehozásán fáradozik. Elmondta, az összes frakcióvezetőnek elküldte levelét, melyben azt kéri tőlük, képviselőcsoportoként jelöljenek 2-2 személyt a munkacsoportba. (SITA) Ján Budajt megfosztanák a platform szóvivői posztjától Átértékelősdi a DÚ-ban SITA-HÍR Pozsony. A Demokratikus Unió politikai bizottsága ma átértékeli Ján Budaj tevékenységét, mivel sokakban ellenérzést váltott ki, hogy a párt alelnöke gyakran „hatásköri túlkapásokra ragadtatja magát”. A DÚ egyes tisztségviselői megfosztanák Ján Budajt az SDK liberális platformjának szóvivői posztjától. A politikus ezzel kapcsolatban kifejtette: „Nem zárható ki, hogy a DÚ megsemmisítésén fáradozók bírálóan lépnek fel ellenünk”. A DÚ alelnökét meglepte a Juraj Sveccel közösen megfogalmazott, Lubomír Harach pártelnök távozását szorgalmazó felhívás nyilvánosságra kerülése. Szerinte a felhívás közvetlenül Harach azon kijelentésére reagált, melyben a pártelnök a DÚ-ból történő kilépését fontolgatta. Dzurinda: az SDK-nak ki kell tartania a választásokig Nem kell hatoskoalíció A Fórum Intézet programjának harmadik szemináriuma a komáromi Rév-Magyar Kultúra Házában Civil szervezeteket látnak el tanácsokkal ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Komárom. A Fórum Intézet Információs Központja és a komáromi regionális központ által közösen szervezett „Civil szervezetek felkészítése és hatékony működése” program 3. szemináriuma volt szombaton a Rév-Magyar Kultúra Házában. Nagy Myrtil programigazgató elmondta, a szeminárium célja az emberi erőforrás fejlesztése Dél-Szlo- vákiában. A résztvevők alapinformációkat kapnak a civil szervezet alapítására, működtetésére és menedzselésére vonatkozóan. And- ruskó Imre, az Információs Központ komáromi regionális centrumának vezetője elmondta: a januárban kezdődött programra több mint ötven személy jelentkezett, polgár- mesterek, civil szervezetek vezetői, illetve azok, akik szervezetet szeretnének alapítani. Bemutatkozott az NPOA - Polgári Kezdeményezéseket Támogató Alapítvány, a Katedra Alapítvány, illetve a Tardoskedd Jövőjéért Polgári Társulás is, majd a stratégiai tervezésről és a hatékony kommunikációról hangzott el előadás. - Sok új ismeretre lehetett szert tenni, amit polgármesterként, a polgári társulás megbízott vezetőjeként és magánemberként is tudok hasznosítani - mondta Bara Mihály, az ország legnagyobb községe, a több, mint 5000 lakosú Tardoskedd polgármestere. A nyolc szemináriumból álló program következő előadása áprilisban lesz, akkor a résztvevők az adománygyűjtés szabályairól, a pályázatírásról, illetve a költségvetés készítéséről tudhatnak meg részleteket, (km) SITA-HÍR Pozsony. Mikulás Dzurinda elutasítja a KDH, a DS, a DÚ, a zöldek és a szociáldemokraták (vagyis az SDK-t létrehozó pártok) által javasolt, az SDKÚ-val történő hatpárti koalíció létrehozását. A miniszter- elnök úgy véli, az SDKÚ a következő választásokra készülő parlamenten kívüli pártként jöhet számításba, s a hatpárti koalíció követelése csupán a kormánykoalíciós szerződés felelőtlen megsemmisítéséhez vezetne. „Az SDK-nak ki kell tartania a következő választásokig” - mondta. Hozzátette, Szlovákiának szilárd végrehajtó hatalomra van szüksége, ami a koalíciós szerződés jogalanyainak változatlansága esetén tartható meg. Peter Zajac, a Demokrata Párt alelnöke szerint az SDK további működése attól függ, hogy az SDKÚ reális politikai erőként lép-e fel. A kérdésre, vajon az egyezség a hatpárti koalíció alapján születik-e, elmondta, a Dzurinda- féle SDKÚ megalakulása tényként könyvelhető el, és ez kínálja az alapot a kompromisszum kereséséhez. A szociáldemokrata Jaroslav Volf úgy véli, az SDK anyapártjai a stabil viszonyok megteremtésében érdekeltek, hogy a koalíciós tanácsban 42 képviselőt mondhassanak magukénak. Ján Figel' (archívum)