Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)

2000-03-03 / 52. szám, péntek

r ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 3. Régió 3 KASSA Feltűntek a táblatolyajok Néhány éve több tévériportot lehe­tett látni a magyarországi tábla­tolvaj bandák tevékenységéről. Nos, a ,jó példa” tolvajkörökben is raga­dós, a kassai rendőröknek körülbe­lül fél ével ezelőtt volt dolguk elő­ször a közlekedési táblákat kivágó és hulladékként értékesítő ügyeske­dőkkel. Mivel a rendőrség nem akar senkinek kedvet csinálni eme idő­töltéshez, ezért szóvivője elhallgat­ta az egy tábláért kapható pénzösz- szeget, ám annyit elmondott: egyre fejlettebb technikával, komoly fűré­szekkel dolgoznak a valószínűleg szervezett csoportok. A napokban sikerült lefülelni négy mecenzéfi kiskorút, akik közül a legfiatalabb alig tizenkét éves. Négy táblát tulaj­donítottak el és értékesítettek a he­lyi fémfelvásárló helyen, kilencezer koronás kárt okozva. Rendkívül ve­szélyes ez az új pénzszerzési prakti­ka, mivel időbe telik, amíg a táblák helyére újak kerülnek. Komolyabb közlekedési baleset még szerencsé­re nem történt emiatt, ám ha történ­ne, a táblatolvajokat terhelné érte a felelősség, (juk) Kassa eladósodása immár kritikus, gyakorlatilag az összes városi tulajdonú épületet jelzálog terheli, köztük a Fő utcán álló történelmi városházát is. A helyzeten tovább ronthat, hogy a város vezetése képtelen gyorsan dönteni a vagyon egy része eladásának módjáról, így nincs miből törleszteni a közel 2 milliárdnyi hitelt. (TA SR-felvétel) Villáminterjú Hégli Dusánnal, a nemrég kinevezett igazgatóval az Ifjú Szivek kelet-szlovákiai turnéja közben Két új műsor van készülőben Rozsnyón járt február 29-én az Ifjú Szivek Művészegyüt­tes, amely osztatlan sikert aratott a magyar, szlovák és cigány táncokból álló műsorá­val a helyi közönség körében. ROZSNYÓ A tánckart kísérő fiatal muzsi- kusokbók álló Figur banda szintén belopta magát a íozsnyóiak szívé­be. Az előadás után Hégli Dusán, az Ifjú Szivek igazgatója elmond­ta, az együttes látogatása kelet­szlovákiai turnéjuk egyik állomá­sa. A bemutatósorozatot Párkány­ban kezdték, majd Tornaija követ­kezett, Rozsnyó után pedig Szepsi, Nagykapos és Királyhelmec. Az igazgatót a kinevezése óta történt változásokról és további terveiről faggattuk: Elült már a Ghymes együttessel történt szakítás miatt felkavaro­dott szlovákiai magyar tájfun? A „tájfunt” nem kívánom kom­mentálni. A Ghymes munkaviszo­nya ez év január elsejével szűnt meg a művészegyüttesnél. Azóta sikerült találnunk egy kiváló új ze­nekart, amely eredeti magyar nép­zenét játszik és sokkal olcsóbb, mint az előző. A tánckar tagjai hogyan fogad­ták az „új seprőt”? Kinevezésem óta sok olyan táncos került a Szivekbe, aki addig más­hol táncolt, sokan maradtak a régi­ek közül is, és akadtak, akik el­mentek. Jelenleg harminc tánco­sunk van. Az a célom, hogy idővel igazi profikat neveljek ki. Termé­szetesen a minőségre gondolok, nem a munkaviszonyra. Ez azt je­lenti, hogy a Szivekben való tánco­lás továbbra sem lesz foglalkozás, de nem is hobbi. A Rozsnyón előadott műsor már az új igazgató irányításával ké­szült? Ennek a műsornak a jó része még elődeim munkájának eredmé­nye. Milyen elképzelései vannak a jö­vőre nézve? Két új műsorterv van a tarso­lyomban. Az egyik a Huszadik századi almanach munkacímet kapta, s az elmúlt száz év jelentős fordulópontjainak állítunk benne emléket. Nem történelmi, hanem a folklór szempontjából fontos eseményekre gondolok. A másik tervem a Betyárok című táncjá­ték, amelyben hat betyár - Vidrócki, Rózsa Sándor, Sobri Jóska, Bogár Imre, Angyal Bandi - életéhez fűződő népi hagyomá­nyokat mutatjuk be. A harmadik talán éppen Juraj Jánosík lesz, végtére ó is csak egy betyár volt a sok közül... -trik­Van esély a munkanélküliség csökkentésére Megoldás a határon túl SZALKA Magas, 38 százalékos a mun­kanélküliség a községben, s mivel e téren a jövőben sem várható külö­nösebb javulás, jó hír, hogy a határ túloldalán, Letkésen munkavállalá­si lehetőség kínálkozik a szalkaiak és könyékbeliek számára. Ziman Vilmos szálkái polgármester el­mondotta, mintegy 200 személy dolgozhatna a letkési pulykafarm­hoz kapcsolódó feldolgozóüzem­ben. Ehhez azonban arra van szük­ség, hogy ezentúl 24 órán keresztül üzemeljen a Szalka-Letkés határát­kelőhely. Erről tárgyalt a minap a polgármester a szlovák határőrség illetékeseivel, akik hajlandóságot mutattak a módosításra. Ziman Vil­mos közölte, természetesen további illetékesekkel is tárgyal az át­kelőhely üzemelési idejének módo­sítása érdekében, (-bgy-) Imával kezdődött a képviselő-testület ülése Égből várt segítség Rendhagyó módon kezdődött el a képviselő-testület legutóbbi ülése Léván - az egyik városatya, Ivan Brestovsky imakönyvvel a kezé­ben állt ki társai elé és arra kérte az Istent, segítse őket fáradságos munkájukban, hogy ne rettenje­nek meg a nehéz döntésektől. Úgy tűnik, az ima mégsem segített, mert a testület ezúttal sem válasz­totta meg a város főellenőrét, pe­dig két jelölt is akadt volna az im­már háromnegyed éve betöltetlen posztra. Anna Senesiovát júniusban váltot­ták le hivatalából. A megfelelő utód kiválasztása érdekében a vá­rosi hivatal azóta pályázatot is kiírt az állásra, de azok közül, akik meg­feleltek a szakmai követelmények­nek, eddig még senki nem nyerte el a képviselők tetszését, (bee) Negyvennyolc nap alatt a föld körül Az Új Szó, a Hang-Kép és a Satur utazási iroda közös játéka. A játéktervet megta­lálhatták az Új Szóban és a Hang-Képben is. Önöknek csak az a feladatuk, hogy az Új Szóban naponta, a Hang-Képben he­tente megjelenő szelvényeket kivágják, és ráragasszák a játéktervre. HÉTVÉGÉN - HOL? MI? Ghymes-koncert Pozsonyban Ma este a pozsonyi Aurora klub- Előzenekarként a Zivé kvety ne- ban ad koncertet a Ghymes vű együttes mutatkozik be. (cs) együttes. Megszólaltatják most Pozsony, Aurora klub (Vaj­készülő új albumuk dalait is. norská 21), péntek, 20.00 Egy este az Ifjú Szivekkel Ung-vidék központjába, Nagy- kaposra látogat ma az Ifjú Szivek Magyar Művészegyüttes. Egész estét betöltő műsorukban zempléni, bodrogközi, bonc­hidai, mezőségi, gömöri és más vidékek táncainak feldolgozásai szerepelnek, (kát) Nagykapos, művelődési ház, péntek, 19.00 Idősek farsangja Ipolykeszin Első alkalommal rendezik meg ma Ipolykeszin az idősek far­sangját, melyet a polgármesteri hivatal szervez. A műsoros ren­dezvényre a község nyugdíjas polgárait várják, (bgy) Ipolykeszi, kultúrház, péntek, 17.30 Egykori óvodások találkozója Az Inámi Magyar Tanítási Nyelvű Óvoda fennállásának 35. évfordulója alkalmából az intézmény igazgatósága hol­nap találkozóval egybekötött farsangi bált szervez. A talál­kozó programjában kultúrmű­sor, élménybeszámolók és visz- szaemlékezések is helyet kap­nak. (-bégyé-) Inám, kultúrház, szombat, 19.00 Ötvenéves a Rozmaring néptáncegyüttes Fontos és jelentős esemény ké­szülődik a Kassa-kömyéki tele­pülésen, ahol félszáz éve műkö­dik a Rozmaring néptáncegyüt­tes. Ünnepi gálaműsor és kiállí­tás segítségével kaphatnak ké­pet az érdeklődők a község leg­nagyobb büszkesésének számító csoport tevékenységéről, amely több, mint ezer fellépést tudhat maga mögött idehaza és kül­földön. (juk) Szína, kultúrház, vasárnap 16.00 Kirándulás az Enciánnal A Csemadok mellett működő En­cián turistaklub tagjai és szimpa­tizánsai vasárnap Királykútra in­dulnak a következő útvonalon: Kassa-Kavacsány-Hresna- Királykút-Hresna-Kavacsány­Kassa. Az első néhány kilométert autóbusszal teszi meg a csoport, indulás reggel 8.28 órakor a Fő térről a 29-es autóbusszal, érke­zés kb. 14 órakor, (juk) Kassa, Fő tér, vasárnap, 8.28 Lőrincz Gyula emlékkiállításai A Pro Arte Danubü és a Csema­dok Komáromi Városi Szervezete emlékkiállítást szervez a 20 évvel ezelőtt elhunyt Lőrincz Gyula al­kotásaiból. A program holnap 15 órakor kezdődik a Csemadok székházában. A Nádor utcai Galé­riában 17 órákon nyitják meg a Lőrincz Gyula festményeiből ren­dezett második emlékkiállítást. A kiállítások védnöke Lőrinczné Gály Olga, kurátora dr. Farkas Ve­ronika művészettörténész, (cza) Komárom, Csemadok szék­ház, szombat 15.00, Nádor utcai Galéria, szombat, 17.00 VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DÉLUTÁN BEBORUL AZ ÉGBOLT, ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLÓGIA-8 FOK A Nap kel 06.30 - nyugszik 17.38 órakor. A Hold kel 05.17 - nyugszik 14.41 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 380, változatlan; Medve: 285, árad; Komárom: 330, változatlan; Párkány: 255, apad. Eleinte jobbára derült lesz az ég­bolt, később meg­növekszik a felhő­zet, s néhol csapa­dék is lehetséges. A kora délutáni hőmérséklet általá­ban 2 és 6 fok között, délnyugaton 8 fok körül alakul. A déli szél he­lyenként élénk lesz. Szombaton és vasárnap túlnyomóan borult, csa­padékos időre számíthatunk. Né­hol átmenetileg felszakadozhat a felhőzet. A legalacsonyabb hőmér­séklet holnap hajnalban mínusz 2 és mínusz 6, holnapután mínusz 3 és mínusz 8 fok között várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1 és 5 fok között alakul. KIJEV 1 Összességében véve kedveződen lesz az időjárás hatása. Rosszab­bodik az ekcémá­val és mozgásszer­vi betegségekkel küszködök állapo­ta; erősek lehetnek a reumások fáj­dalmai. Depresszió és fejfájás szin­tén előfordulhat. A kora esti órák­ban panaszokra kell számítaniuk a szív- és érrendszeri, valamint légző­szervi betegségekben szenvedők­nek. Emésztési zavarok is felléphet­nek. Csökken a szellemi és fizikai teljesítőképesség, rosszabbodik az összpontosító készség. Az előrejel­zések szerint holnap részben kedve­zőbb fronthatás valószínű. Szombaton ♦ Ki fogja olvasni a magyar könyveket? ♦ A kimustrált ruhatár ♦ Újra agyhártyagyulladás

Next

/
Thumbnails
Contents