Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
2000-03-23 / 69. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 23. BODROGKÖZ Idén sokan ünnepeltek A korábbinál jóval nagyobb számban ünnepelték a bodrogköziek a márciusi forradalmat. Nemcsak az évforduló napján tartottak ünnepségeket régiószerte, a március 15- ét követő napokban is rendeztek megemlékező ünnepségeket a magyarlakta településeken. Dobra és Lelesz polgárai vasárnap rótták le kegyeletüket a szabadságharc hősei emléke előtt. A szónokok - Leleszen Török Elemér költő, a falu szülötte, Dobrán Szakszón Géza polgármester, Simon László MKP- elnök és az egyház részről Tóth Mihályné - a történelmi visszatekintés mellett a ma is érvényes tanulságokat is elemezték beszédükben. Hangsúlyozták, a magyarság számára ugyanazok az alapkérdések mint 1848-ban, és még ma is vannak félbehagyott dolgaink, amelyekről nem szabad megfeledkeznünk. (kát) A Javorina hegységen tavaly nyáron végigsöpört szélvihar 80 hektáron negyvennégyezer köbméter 80-110 éves fát döntött ki. Ebből eddig harmincegyezer köbmétert dolgoztak fel. (TA SR-felvétel) Szlovákia második legnagyobb városának központjában évek óta gondot jelent a parkolás Síri csend a parkolóház körül A városi közlekedési vállalat és Kassa vezetése tavaly kidolgozottjavaslatát a városi képviselő-testület annak idején elfogadta ugyan, a részletek kuszasága miatt azonban máig nem történt semmi. KASSA Pedig az említett javaslat nem volt más, mint egy 208 férőhelyes, modem, európai kritériumoknak megfelelő, automatikus vezérlésű, több- emeletes parkolóház felépítése, amely majdnem 120 milliós beruházást igényel. Mivel sem a közlekedési vállalatnak, sem a városnak nincs ennyi pénze, régi kassai szokás szerint bankkölcsön felvételével szerették volna megoldani a helyzetet. A kivitelező egy pillanatig sem volt kétséges: az ilyenkor szokásos nyü- vános tervpályázatot a város elegánsan mellőzte és egy svéd céget bízott meg a munkával. A főpolgármester azzal indokolta a döntést, hogy a szóban forgó jónevű cég sikeresen birkózott meg hasonló feladatokkal, többek közt Budapesten és Prágában is. Később derült ki, hogy szállítójuk a munka során nem lenne más, mint a kassai Pozemné Stavby építőipari vállalat, melynek társtulajdonosa Stefan Vranovsky kerületi elöljáró, igazgatója pedig az elöljáró fia, aki atyai közreműködéssel már eddig is több remek megrendeléshez jutott. Az érintettek érvelése ekkor már úgy hangzott, hogy a SKY PARK-rendszerű parkolóház az említett svéd cég kizárólagos monopóliuma, azaz amennyiben ezt a típust szeretnék, csakis a svédekkel dolgoztathatnak, akiknek a Pozemné Stavby a kizárólagos szállítója. Néhány, az ügyből kirekesztett építőipari cég kérésére szakértői bizottság vizsgálta meg az eljárás jogszerűségét, melynek során kiderült, a hogy tervpályázat kiírása akkor is kötelező lett volna, ha a fenti állítás igaz lenne. A közlekedési vállalatnak nincs a birtokában olyan okirat, amely a svédek monopóliumát igazolná. Ez a megállapítás tavaly októberben történt, azóta síri csend honol a parkolóház körül, az autósok továbbra is kénytelenek a feltúrt és félbe hagyott Kovács utcában, vagy a Fő utca két végén hagyni gépkocsijukat, ha a városközpontban van dolguk, a cégek pedig várják a tervpályázat kiírását, (juk) A homokórában levő tárgyak forognak, táncolnak A szavalóverseny járási döntőjének eredménye Fizikaóra helyett... Az évforduló jegyében ROZSNYÓ „Folyadékok” - címmel rendkívül érdekes kiállítás nyílt a Rozsnyói Bányászati Múzeum főtéri galériájában. Az intézmény szinte összes kiállítótermét betöltő „tárlat” a természettudományok iránt érdeklődő játékos kedvű gyerekek és felnőttek, sőt, még az említett tudományágak iránt semmiféle érdeklődést nem mutató ifjúság számára is tartogat meglepetéseket. A kiállítást úgy kell elképzelni, mint egy számos homokórával teliaggatott múzeumot - csakhogy itt az órák üvegből készült „forgatható - s nem minden esetben összeszűkülő - része a homok helyett különböző sűrűségű folyadékokat és egyéb tárgyakat rejt magában. Ha a látogató megfordítja ezeket a „homokórákat”, folyadékok örvénylenek és keverednek, a bennük lévő tárgyak pedig örvényeket keltenek, buborékokat fejlesztenek, pörögnek, forognak, táncolnak. Az interaktív kiállítást a PHARE Program támogatásával és a Komensky Egyetem Huma- nisztikai Tanszéke Matematika- Fizika Karának, valamint a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem dolgozóinak közreműködésével a SCHOLA LUDUS Alapítvány állította össze. A kiállítás akár három iskolai fizika- és kémia óra, vagy laboratóriumi gyakorlat anyagát is képezheti. Itt kell megjegyeznünk a leendő látogatók számára, hogy két óra szinte biztosan nem lesz elég az egész tárlat megtekintésére, s az összes lehetséges kísérlet elvégzésére. Az április 28- áig megtekinthető kiállítás egyedüli gyengéje a belépőjegyek ára, amely felnőttek számára 25, gyermekeknek pedig 15 koronát jelent. A galéria egyébként keddtől péntekig tart nyitva - 8.00-tól 12.00- ig, valamint 14.00-től 16.00- ig. (trik) KIRÁLYHELMEC Március 15-én rendezte meg a Tompa Mihály-szavalóverseny járási döntőjét a Csemadok bodrogközi területi választmánya, amely a művelődési ház falán levő Petőfi-emléktábla megkoszorúzásával vette kezdetét. A verseny résztvevőit Kopasz József, a Csemadok TV elnöke köszöntötte, egyebek között kiemelve, „Az a szép ebben a napban, hogy lélekben összeköti 1848 márciusi ifjait és 2000 fiataljait, az akkori és mai magyarokat”. A több mint kilencven alap- és középiskolás diák vetélkedőjét értékelő szakzsűri végül a következő eredményt hirdette ki: Vers: I. kategória: Vaskó Erzsébet (Bély), 2. Mimik Anikó (Király- helmec), 3. Sólymos Kytti (Király- helmec). II. kategória: Erdélyi Noémi (Somotor), Lovász Enikő (Királyhelmec), 3. Berta Anikó (Királyhelmec). II. kategória: Kasko József (Királyhelmec), 2. Móricz Melinda (Nagytárkány), 3. Vaskó Annabella és Muszka Brigitta (Királyhelmec). Próza: I. kategória: 1. Kobák Olivér (Királyhelmec), 2. Vágási Tímea (Bély), 3. Certicky Marió (Bély). II. kategória: Szent- péteri István (Királyhelmec), 2. Szabó Eszter (Királyhelmec), 3. Fe- terik Evelin (Királyhelmec) és Tu- ransky Alexandra (Bodrogszerda- hely). III. kategória: 1. Rigó Gyula (Királyhelmec), 2. Korcsmáros Noémi (lürályhelmec), 3. Dezső Csilla és Feterik Flórián (Királyhelmec). Középiskolások: 1. Liska Ottilia (Királyhelmec, gimnázium), 2. Sulóka Dóra (leány-szakközépiskola, Királyhelmec), 3. Fülöp Veronika (Királyhelmec, gimnázium); próza: 1. Diószegi Mónika (Királyhelmec, gimnázium), 2. Lakatos Lóra (leány-szakközépiskola, Királyhelmec), 3. Dóczy Gábor (Királyhelmec, szakmunkásképző), (ú) Negyvennyolc nap alatt a föld körül Az Új Szó, a Hang-Kép és a Satur utazási iroda közös játéka. Önöknek csak az a feladatuk, hogy az Új Szóban naponta, a Hang-Képben hetente megjelenő szelvényeket kivágják, és ráragasszák a korábban megjelent játéktervre. LOSONC Zenés délután Március 29-én 17 órától a Magyar Kultúrális Központban láthatják az érdeklődők Kelemen Gábor zenés műsorát. Az előadó saját művein kívül többnyire Petőfi Sándor, Ady Endre, József Attila megzenésített verseivel szórakoztatja a közönséget, illetve repertoárján szerepelnek hazai magyar költők versei is. (tt) Könyvbemutató A losonci születésű, Budapesten élő Vígh Károly történész mutatja be március 31-én azt a könyvet, amely Losonc múltjával foglalkozik. A Kalligram Kiadó gondozásában a napokban jelent meg Fejezetek Losonc történetéből címmel a történész által szerkesztett kiadvány, amelyben helyi szerzők (Szabó Kinga, Böszörményi István, Puntigán József, stb.) tanulmányai is helyet kaptak. A könyvbemutató 17 órakor kezdődik a Magyar Kultúrális Központban, ahol kapható lesz a könyv és a bemutató után a szerzők természetesen dedikálják is. (fo) Ünnepi szeminárium a magyar oktatásról A szlovákiai magyar oktatás 50 éve címmel ünnepi szeminárium kezdődik holnap 15.30 órakor a Kármán utcai magyar alapiskolában. Előadók: Adám Zita, a pedagógusszövetség elnöke, László Béla egyetemi oktató, Csúsz Péter, a Losonci Járási Hivatal elöljáróhelyettese és Puntigán József helytörténész, (kas) RIMASZOMBAT Országos humorfesztivál Május végén kerül megrendezésre a 11. országos humorfesztivál, amelyre minden humorkedvelő és -művelő személy jelentkezhet, lesz hasonmás- és grimaszverseny is. Információk a 0905/505 067- es telefonszámon, vagy a következő címen: Gál Sándor, 980 03 Simonovce 117. (-g-) ÉRSEKÚJVÁR Amatőr zenekarok fesztiválja A Váralja utcai KLIKK PUB-ban hétvégén amatőr zenekarok számára rendeznek fesztivált, (-kicsi-) Boros Miklós üdvözölte a szokatlan kezdeményezést Történelmi jelentőségű LOSONC Losonc és Salgótarján sikeres együttműködéséről már eddig is többször írtunk. Tartottak már közösen sportrendezvényeket, kulturális műsorokat, előadásokat, de bált eddig még soha. A szombaton megrendezésre kerülő első „határon átnyúló” nógrádi bál házigazdája Losonc lesz. Százhúsz bálozó, tehát a résztvevők fele, Salgótarjánból érkezik, a rendezést Becsó Zsolt, Nógrád megye Közgyűlésének elnöke és Ján Jackuliak járási elöljáró vállalta magára - közösen együttműködve Puszta Béla Salgótarján és Jozef Murgas Losonc polgármesterével. Csúsz Péter, a Losonci Járási Hivatal elöljáróhelyettese tájékoztatásunkra elmondta, hogyjövőre Salgótarján lesz a nógrádi bál házigazdája, azután ismét Losonc. „Úgy vélem, hogy a Losonci járás és Nógrád megye együttműködésének újabb szép példája ez a rendezvény, amely feleleveníti a történelmi hagyományokat és a maga sajátos eszközeivel nyilvánvalóan sikeresen hozzájárulhat a regionális fejlődéshez elengedhetetlenül szüksége személyes és baráti kapcsolatok kialakulásához” - mondta Csúsz. - „Meggyőződésem, hogy a természetes módon kapcsolódó gazdasági, társadalmi és kulturális kapcsolatrendszer fejlesztése csakis előnyökkel járhat a nógrádi térségre nézve:” E sajátos formájú együttműködés kezdetét levélben üdvözölte Boros Miklós Magyarország pozsonyi nagykövete, (fo) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: DERÜLT ÉGBOLT, 10 - 16 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 05.50 - nyugszik 18.08 órakor. A Hold kel 21.50 - nyugszik 07.39 órakor. A Duna vízállása - Pozsony: 450, apad; Medve: 380, apad; Komárom: 450, apad; Párkány: 400, apad. ORVOSMETEOROLOGIA Ma még a Dél- Európa felett lévő magas nyomású levegő alakítja időjárásunkat, ezért derűs időre számíthatunk a nap folyamán. A legmagasabb nappali hőmérséklet tíz és tizennégy, délnyugaton tizenhat fok körül várható. Gyenge, változó irányú széllel számolhatunk. Éjszaka nulla és négy fok várható. Pénteken is tizenkettő és tizenhat fok között alakul a hőmérséklet, de nyugatról front közelít hazánk felé, ezért helyenként esőre, északon pedig ismét havazásra kell számítani. A kedvező időjárás hatására fellélegezhetnek az időjárásra érzékenyek. A kellemetlen hatások többsége megszűnik, de a szív- és érrendszeri bántalmakkal küzdők vigyázzanak, kerüljék a túlzott megerőltetést. Éjszaka kellemes és mély alvással számolhatunk, légzési zavarok csak a kora reggeli órákban jelentkezhetnek. A holnapi nap folyamán számottevő változás nem várható, esetleg az erőnlét és a koncentrálóképesség enyhe csökkenésével kell számolni.