Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
2000-03-21 / 67. szám, kedd
ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 21. Kultúra A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság tíz éve. A hazai néprajzkutatás megváltozott rendszerében elsősorban az utánpótlás, a folytonosság biztosítása a feladat Hogy unokáink is megismerhessék eleink életét Dániel Erzsébet: „Egy amatőr néprajzos nem biztos, hogy eljut az Etnológiai Központ tudományos szintjére, de nagy eredmény az is, ha elérjük: végezzenek adatgyűjtést, értékfeltárást a saját településükön." (Dömötör Ede felvétele) Több mint tíz évvel ezelőtt jött létre a szlovákiai magyar néprajzkutatás első, a mai napig többé-kevésbé folyamatos működést felmutató szervezete, a Csehszlovákiai (1993-tól Szlovákiai) Magyar Néprajzi Társaság; tagja lehet bárki: szakmabeliek, amatőr gyűjtők, illetve - minden kötelezettség nélkül - mindazok, akik egyszerűen csak tudni szeretnének arról, mi történik a néprajz területén vidékeinken. LAKATOS KRISZTINA 1969-ben, a rövid ideig oldottabb politikai légkörben ugyanezen a néven már elindult egy kezdeményezés, a konszolidáció alatt, % a ’70-es évek legelején azonban felszámolták, a szervezet különösebb tevékenységet nem fejtett ki. A következő mintegy két évtizedben a hazai magyar néprajzkutatás irányításával a Csemadok Központi Bizottságának néprajzi szak- bizottsága foglalkozott, szakmai téren azonban nem mindig téve eleget a tudományos elvárásoknak. „1989. október 28-án volt a Magyar Néprajzi Társaság fennállásának 100. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség Budapesten, ahová több csehszlovákiai magyar néprajzkutatót is meghívtak. Ott merült fel bennünk először a gondolat magánbeszélgetések során, hogy létre kellene hozni a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaságot - meséli Liszka József néprajzkutató, a megalakuló társaság első elnöke. - Akkor Kocsis Aranka volt a Csemadok Központi Bizottságának néprajzi referense, ha jól emlékszem, az ötlet is tőle származott. Azzal jöttünk haza, hogy megalakítjuk a néprajzi szakbizottság helyett a néprajzi társaságot. Persze a csemadokos »elvtársak« akkor hallani sem akartak erről a »társaságosdiról«, aztán jött a novemberi fordulat, Kocsis Aranka összehívta a szakbizottságot, december 9-én volt az ülés, ahol a szakbizottság feloszlatta önmagát, és döntött a Csehszlovákiai Magyar Néprajzi Társaság megalakításáról. Korábban a néprajzi szakbizottságra teljesen rátenyerelt a Csemadok, és a szak- bizottság - pontosabban ennek járási csoportjai - csak a folklórrendezvényekhez kötődő anyagokat kutatta, hogy nyersanyagot szolgáltasson a színpadi produkciókhoz. El sem tudták képzelni az akkori funkcionáriusok, hogy a néprajztudomány tágabb merítésű. A társaság nem vált ki a Csemadok- ból, de később partnerként kezeltek bennünket, kidolgozhattam egy olyan programot, amely többé-kevésbé megfelelt a tudomány akkori igényeinek.” A néprajzi társaság első közgyűlése 1990. január 27-én tiszteletbeli elnöknek Ág Tibort, elnöknek Liszka Józsefet választotta meg, valamint elfogadta a társaság programját, amely két részből állt, volt egy tudományos és egy köz- művelődési része. A tudományos program keretében a társaság egy tudományos kutatóintézet szerepét is megpróbálta betölteni: a regionális, lokális problémák, jelenségek feltérképezésétől egészen az interetnikus kapcsolatok kutatásáig. Az egykori Hont megye kutatása több társrendezővel együtt éveken át tartott. A társaság számos konferenciát szervezett, a legnagyobb sikere 1991-ben az Interetnikus kapcsolatok a Kárpátmedencében című nemzetközi tanácskozásnak volt, melyen magyarországi, romániai, vajdasági, csehországi, szlovák és szlovákiai magyar előadók vitatták meg a témát. A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság rendezője vagy társrendezője volt több kiállításnak az ország számos pontján, emellett sokoldalú publikációs tevékenységet fejtett ki: elindult a Népismereti Könyvtár elnevezésű sorozat, amelyben tanulmánygyűjtemények, falumonográfiák, kis tematikus kötetek jelentek meg, például. B. Kovács István Vály-völgy című tájmonográfiája, Fehérváry Magda szerkesztésében a Guta hagyományos gazdálkodása a 20. század első felében című kiadvány, egy másik, Liszka József által szerkesztett kötet ugyanezzel a témakörrel foglalkozott, Leléd viszonylatában. Csáky Károly megírta a születéssel és a gyermekekkel kapcsolatos népi hiedelmeket és szokásokat az Ipoly mentén („Pogánykát vittünk, báránykát hoztunk”), Szapu Magda Szímő község néprajzi monográfiáját, Danter Izabella a Kisalföld északi részének népi gyógyászatát. Ág Tibor hatvanötödik születésnapjára a társaság megjelentetett egy kötetet „Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok” címmel, amelyben Ág Tibor tisztelői köszöntötték tanulmányaikkal a mestert, valamint a sorozatban jelent meg Ág Tibor Ki népei, véri vagytok című kötete. 1990-től jelenik meg - évente legalább két, jó esetben négy alkalommal - a Hírharang, a társaság tájékoztató füzete, amely minden taghoz eljut. 1991-ben indult el az Utánpótlás című sorozat, amely a társaság által szervezett néprajzi továbbképző tanfolyamokon részt vett fiatalok dolgozatait tartalmazta, 1993-ban pedig megjelent az Adattári Közlemények első száma. Fokozatosan, szinte véletlenszerűen létrejött a társaság könyvtára: amikor megjelent a Hírharang és a könyvek, a tiszteletpéldányokat különböző intézményekhez juttatták el, ezek cserébe automatikusan elküldték a saját kiadványaikat, több tag pedig a saját könyvtárát ajánlotta fel. A néprajzi gyűjtések alkalmával számos kéziratos anyag született, így létrejött a néprajzi adattár is. 1993-ban a társaság égisze alatt megalakult Dunaszerdahelyen a Népzenei Munkaközösség Ág Tibor vezetésével, a gyűjtések során rögzített hangfelvételeket itt tárolják. A közművelődési program keretében a társaság felvállalta a néprajzi kutatások eredményeinek propagálását, valamint szorgalmazta a néprajzi alapismeretek bevezetését az iskolai oktatásba. A Szlovák Rádió Magyar Adása hetente öt percben néprajzi ismeretterjesztő műsort sugárzott Néprajz mindenkinek címmel, adásonként egy-egy adott szokást nem egy-egy falu idősebb lakóinak emlékein keresztül bemutatva, hanem történelmi gyökereit, nemzetközi párhuzamait is felvázolva. A műsorok szövegét párhuzamosan a Hét című hetilap közölte. Szánja Magda vezetésével megalakult a Pedagógiai Munka- csoport, amely kezdeményezte a nyitrai Tanárképző Főiskolán a néprajz magyar nyelven történő fakultatív oktatását, 1991-ben Pozsonyban A néprajz és a helytörténet szerepe az iskolai oktatásban címmel tudományos tanácskozást szerveztek, amelyen hazai és magyarországi szakemberek vettek részt. A probléma ma is élő, hiszen az iskolákban minimális idő jut a szűkebb régiónak és hagyományai1990-től jelenik meg a Hírharang, a társaság tájékoztató füzete. nak megismerésére, gyakorlatilag a pedagóguson múlik, hajlandó-e foglalkozni a témával. Liszka József szerint két megoldási mód jöhet szóba, a háttere azonban egyiknek sem biztosított: „Az én véleményem az volt - és ma is úgy gondolom, bár kissé meginogva, hallgatva a gyakorló pedagógusokra, akik ezt jobban fel tudják mérni -, hogy nem néprajzot kellene oktatni külön tantárgyként, hanem az egyes tantárgyakba kellene bevinni a néprajzi alapismereteket. A nép- költészetet az irodalomba, a népművészetet a képzőművészetbe, a népi gyermekjátékokat a testnevelésbe, akár még a kémiába is be lehet vinni például a népi tartósítási módokat, a fizikába a népi csillagneveket, a biológiába a népi gyógyászatot... Úgy gondolom, ez lenne a járható út, de a pedagógusok azt mondják, ehhez az kellene, hogy néprajzilag is képzett legyen minden tanár. Ez valóban elgondolkodtató, lehet, hogy egyszerűbb lenne egy néprajzi vagy népismereti tárgyat kitalálni.” A hiányt pótlandó a néprajzi társaság több kézművestábort szervezett gyermekeknek, ahol a népi mesterségek alapjait sajátíthatták el, az önkéntes gyűjtők, főleg közép- és főiskolás fiatalok számára pedig tobábbképző táborokat: egy-egy hétig egy adott településen előadásokat hallgathattak a néprajzi kutatás munkamódszereiről, és konkrét terepmunkán is részt vehettek. Ezen gyűjtések eredményeiből jelent meg az Utánpódás című sorozatban három füzetet. A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság munkáját megkönnyítette, hogy az elnök, Liszka József 1991- ben a Duna Menti Múzeumba került, a magyar nemzetiségi osztály élére. A múzeum intézménjn hátterére támaszkodva számos közös projektumot sikerült megvalósítani: a társaság civil szervezetként alapítvánjn támogatásokat pályázhatott meg, előteremtve az anyagiakat, a múzeum pedig például a helyiségeket biztosította. 1995 őszén Liszka József Humboldt- ösztöndíjjal Németországba távozott, távolléte alatt másfél évig szünetelt a társaság munkája. ’97- es visszatérése után a múzeumban elvesztette állását, ám a Fórum Intézeten belül létrejött az Etnológiai Központ, a szlovákiai magyar néprajzkutatás első tudományos intézménye, ameljmek Liszka József lett a vezetője. A társaság éléről való leköszönése után javaslatára Dániel Erzsébet lett a társaság elnöke. „Ennek a társaságnak gyakorlatilag pótolnia kellett a néprajzi kutatóintézetet is - összegzi az irányítása alatt domináns szemléletet Liszka József. - Mivel én inkább a tudomány oldaláról közelítettem meg a témát, és én voltam a társaság elnöke, az érdeklődésem rányomta a bélyegét a társaság tevékenységére. Fokozatosan lemorzsolódtak az olyan tevékenységeink, amelyek pedig igazából egy társaság, egy társadalmi szervezet munkáját jellemzik, például a gyerektáborok, továbbképző tanfolyamok. Ez a rész fokozatosan elsorvadt, inkább a tudományos munka került előtérbe. Most úgy néz ki, hogy kezd kialakulni a hazai etnológia területén az egészséges struktúra: a komáromi múzeum biztosíthatja a muzeológiai részt, a társaság azt fogja csinálni, ami egy társadalmi szervezet feladata, például pályázatokat ír ki az amatőr gyűjtők számára, táborokat szervez, az Etnológiai Központ pedig a tudományos kutatás intézményeként működik.” Dániel Erzsébet 1998-ban vette át a Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság vezetését, nem éppen optimális helyzetben, hiszen a tevékenységet a másfél éves szünet után gyakorlatilag a nulláról kellett kezdeni, mégpedig a tagság újraszervezésével. Mindezt intéz- rnényi háttér nélkül, lakóhelyéről, a Párkány melletti Nánáról, ahonnan a néprajzi társaság mellett Csemadok ügyeit is intézi mint a Területi Választmány titkára. A szervezési gondok mellett anyagi nehézségekkel is küzd a társaság: miután két éve levált a Csemadok Országos Választmányáról, önálló jogi személyként működik, az elmúlt évben viszont nem sikerült pályázatot nyernie. Az új elnök helyzetét az is nehezítette, hogy meg kellett fogalmazni a társaság tevékenységi körét, céljait az Etnológiai Központ létrejöttével kialakuló új felállásban. „Amikor Liszka József lemondott, és engem javasolt elnöknek, először megdöbbentem - meséli Dániel Erzsébet. - Az volt az első gondolatom, hogy mi most mit csináljunk, az Etnológiai központ mellett mit tehetünk le az asztalra. Most kezdem megérteni, mi a mi feladatunk. Egy amatőr néprajzos nem biztos, hogy eljut az Etnológiai Központ tudományos szintjére, de nagy eredmény az is, ha elérjük: végezzenek adatgjaíjtést, értékfeltárást a saját településükön. Az Etnológiai központ sem szakadhat el a néprajzi társaságtól, hiszen a munkájuk az általunk összegyűjtött adattári anyagokra (is) épül. Nekünk a folytonosságot kell biztosítanunk: az amatőrök szakmai továbbképzését, új generációk, az utánpótlás bevonását a munkánkba. Tragédiának tartom, hogy rengeteg városi, de falusi gyerek sem ismeri az ősei életét, az általuk teremtett értékeket.” Ennek megfelelően a néprajzi társaság 1998-ban egy nyári néprajzi gyermektábor szervezésében vett részt, ősszel pedig társrendezője volt a párkányi alapiskolában az Ady-hét keretében megrendezett néprajzi vetélkedőnek. 1999-ben pályázatot hirdetett az amatőr gyűjtők számára, két kategóriában: a diákok feladata gyermekjátékok, gyermekmondókák gyűjtése volt, a felnőttek a Szentcsalád- járás hagyományát dolgozták fel. Idén egy országos kézművestábort rendez a társaság Köbölkúton az alapiskolások számára, ahol a gyerekek többek között festést, csuhéfonást, fafaragást tanulhatnak, jövőre pedig szeretnék felújítani a nyári továbbképző táborokat. A Hírharangot az Etnológiai Központtal együtt jelentetik meg, évente két alkalommal, a pályázatok során összegyűlt anyagokkal pedig az Utánpótlást szeretnék folytatni. A társaság vezetősége még egy feladatot szeretne - legalábbis részben - magára vállalni: a tájházak ugyan az egyes múzeumok hatáskörébe tartoznak, de megítélésük szerint érdemes a községeket is ösztönözni a településen fellelhető értékes tárgyi emNyáron egy országos kézművestábort rendeznek a gyerekeknek. lékek összegyűjtésére, rendszerezésére, állandó kiállítására. A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság ehhen tudna szakmai segítséget nyújtani, emellett szeretnék feltérképezni a tájházak pillanatnyi helyzetét, az esetleges fehér foltokkal együtt. Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság Fórum Társadalomtudományi Intézet Etnológiai Központ Hírharang Néprajz« tájékoztató ftjcroi X. évfolyam m ESkpisniercü Könyvtár 5. Danist Izabella NÉPI GYÓGYÁSZAT A KISALFÖLD ÉSZAKI RÉSZÉN Szlovákiai Magyar \'dj)nijr,i TáraasAg iitMtmíí 9. ■‘SS BWw Mirii ftlgiiíríik 1913 A Szlovákiai Magyar Néprajzi Társaság kiadványai Liszka József: „Ennek a társaságnak gyakorlatilag pótolnia kellett a néprajzi kutatóintézetet is. Mivel én inkább a tudomány oldaláról közelítettem meg a témát, és én voltam a társaság elnöke, az érdeklődésem rányomta a bélyegét a társaság tevékenységére." (Archív felvétel)
