Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)

2000-03-15 / 62. szám, szerda

Digitália ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 15. Kedvcsináló egy űrbéli stratégia-játékhoz egy mezei felhasználó szemszögéből. Ezt a játékot lehetetlen nem szeretni - mondja Roby és a billentyűkbe csap. StarCraft - avagy WarCraft az űrben DURICA RÓBERT B ár már több cikk és le­írás látott napvilágot erről a fergeteges já­tékról, mégis úgy ér- mmmmmm zem, megéri pár sort szánni erre a „garné- ra” egy egyszerű, mezei játékos szemszögéből is. Azt mondják egy újszülöttnek minden vicc új, így én is abban reménykedem, hátha akad még olyan, aki e sorokat ol­vasva kap kedvet ehhez a méltán az „év játéka” címet elnyerő straté­giához. Nos, akkor talán kezdjük az elején. A StarCraft egy űrben és a jövőben játszódó RTS, azaz Real Time Strategy (valós idejű stratégia). Az alap történetről röviden annyit, hogy mint azt a Blizzard-tól már megszokhattuk, szuperül ki van találva. A sztori a következő: A Föld nevű bolygóról valamikor ge­nerációkkal ezelőtt száműzték a bűnözők egy csoportját a társada­lom ellen elkövetett bűneikért, akik útjuk során bolygóról bolygó­ra utazva feléltek mindent amit le­hetett, végül a galaxis határán te­lepedtek le, megalakítva a Terran Szövetséget. Ők a mai emberek le­származottai, s egyben a játékban szereplő egyik faj is. A nyersanya­gokért és az üzemanyagért folyta­tott állandó küzdelem belharcok- hoz vezetett, mely lassan átterjedt a szomszédos Protoss birodalomra is. Ők a történetben szereplő másik faj, mely mellesleg a legerősebb, persze a játék szempontjából. A harmadik faj, mely a történethez kapcsolódik, a Zerg. Itt indul a já­ték, melybe midhárom faj szerepé­ben bekapcsolódunk 10-10 epi­zódban. Választhatunk, hogy me­lyik fajjal akarunk játszani, de azt ajánlom, hogy tartsuk be a gép ál­tal kínált sorrendet, mert a sztori így van szépen felépítve, másrészt a küldetések nehézsége is eszerint fokozódik, így szerintem nem ajánlatos fejest ugrani a komoly csaták közepébe anélkül, hogy ne ismernénk a másik két faj gyöngé­it, vagy éppen erősségeit. A terme­lés vagy bányászat nincs túlkomp­likálva, mindössze kristályokat és gázt kell kitermelni, de azt igen hatékonyan, ha győzni akarunk. A kampányokban a gép által elő­ször felkínált faj a Terran. Sokan őket tartják a leggyengébbnek, de nekem személy szerint ők tetszet­tek a legjobban, sőt a mai napig is velük játszom legszívesebben. Az alapegység az SCV, vele lehet épí­teni és javítani. Támadásra nem érdemes használni, mert igaz, hogy teljesíti a parancsot, de sem­mi esélye sincs egyetlen ellenfél el­len sem. A harci egységekből az alap a Marine, vagyis a tengerész- gyalogos. Nagyobb csapatban, s ki­csit felturbózva (fejlesztett tűzerő és páncélzat), na meg megtámo­gatva egy kis kábszerrel - mert itt erre is van lehetőség, hisz a jövő­ben vagyunk :) -, egész rendesen tudnak kaszálni. Ha bunkert épí­tünk nekik, elég jól állják a sarat nagyobb csapatokkal szemben is. Bizonyos fejlesztések után láng­szórósokat is képezhetünk, a jár­művek közül pedig elsőnek a Vulture-t tudjuk gyártani, mely egy egyszemélyes, kis kalibrű gép­ágyúval felszerelt futurisztikus au­tó. Nem képvisel nagy tűzerőt, de fejlesztésekkel el lehet érni bizo­nyos pozitívumokat, pl. aknák le­rakása, melyeket megfelelően használva kis előnyhöz is jutha­tunk. Ha már a fejlesztésekről be­szélek, ehhez bizonyos épületek kellenek, sőt, vannak olyan épüle­tek is, melyek addig nem építhető- ek, míg nincs egy másik épületünk. Itt látszik meg a StarCraft egyik előnye, ugyanis, ha az egérkurzor­ral rámutatunk valamelyik épület ikonjára az építés menüben, az ki­írja mi is szükségeltetik a megépí­téshez. A következő gyártható jár­Választhatunk, hogy melyik fajjal akarunk játszani, de azt aján­lom, hogy tartsuk be a gép által kínált sor­rendet. mű a tank, mely siege (ostrom) módban szerintem a Terranok egyik legjobban használható fegy­vere mind védekezésben, mind- pedig támadásban. Következik a Goliath, mely földi harcban nem nagyon erős, viszont légvédelem­ben annal inkább. Nagy előnye a földi légvédelmi toronnyal - Tur­ret - szemben, hogy közlekedik, így támadásnál tankjainknak meg­felelő légvédelmet biztosíthat. Jö­hetnek a légi egységek. Először Wraith-okat, azaz vadászgépeket gyárthatunk, melyek nem túl erő­sek, de fejlesztéssel már egészen elfogadható teljesítményre képe­sek. Nagy előnyük, hogy láthatatla­nokká tudnak válni bizonyos egy­ségek számára, persze nem a rada­rok előtt. Vannak még légi szállító egységek, majd később a nagy csa­tahajók, a Battle Cruiser-ek. Ezek fejlesztett változatából 10-15 db már fél győzelmet is jelenthet. Spe­ciális egység a Since Visel, melyet, ha okosan használunk nagy segít­ség lehet számunkra a maga kis va­rázslataival. Na és persze a szintén látha­tatlanná válni képes gyalo­gos egység, a Ghost, aki egyebek mel­let egy kis atombombát is be tud csempészni az ellen tábo­rába. A második epizódban a Zergeket irá­nyíthatjuk, melyek egyik egységét, a Hydralisket, szerintem a „Nyolca­dik utas a halál“ c. film elpusztítha­tatlan szörnyéről mintázták. De menjünk sorban. A Zergek igen ér­dekes élőlények: minden épületük élő szövetből van, sőt még maga az építést végző egyed, a Drone is be­épül minden egyes épületbe. E faj nagy előnye, hogy minden egység a főépületből - vagy nevezhetjük fé­szeknek is - kel ki, így szupergyorsan állíthatunk elő bár­milyen egye- det. Persze, ehhez azért szükségünk lesz egyéb épületekre is. A fészek körül kis lárvák vo- n a g 1 a n a k, melyek pa­rancsunkra tojásba búj­nak és ebből kelnek ki ké­sőbbi harco­saink. Az alap a Zergling, mely nagyon olcsó és gyorsan előállítható egy­ség. Ráadásul a tojásokból párosá­val kelnek ki, így nagyon hamar - persze ha van elegendő kristályunk - hatalmas hordák fölött uralkod­hatunk, melyek igen nagy pusztí­tásra képesek. Ezt követi a már em­lített Hydralisk, mely földi és légi harcra egyáránt kitűnő. Talán ő a játék legjobban használható egysé­ge. A levegőben először a Mutalisk- kel nyeshetjük az ellent, majd ké­sőbb ezekből mutálódhat a Guar­dian, mely egy nagyon erős bombá­zónak felel meg. Hátránya, hogy csak földi célokat képes tűz alá ven­ni, de azt annál hatékonyabban. Az ellenfél bázisait védelmező tornyo­kénál nagyob a tűzereje, így azokat a hatósugarukon kívülről szépen le­szedheti. Az Ultralisk egy hatalmas testű, erejű és nem utolsó sorban páncélzatú földi egység, melynek nemigen tud ellenálni semmi, ha a közveden közelébe kerül. Különle­ges egységek, a Defiler, mely a föl­dön, a levegőben pedig a Queen tud érdekes dolgokat művelni. Most nem részletezem, de mindenképp ajánlom kifejleszteni minden va­rázslatukat, mert nagyon haszno­sak tudnak lenni. A Scourgok, mint kis „kamikázék“ működnek. Szól­nom kell még az Overlordról, amely tulajdonképpen a Zergek mozgató rugója, radarja, később szállító egysége stb. Valójában ezek létszáma határozza meg a sereget nagyságát is. A harmadik részben a Protossokkal játszhatunk. Nekik vannak a leg­erősebb egységeik, viszont sokkal lassabban épülnek és bizony nem is olcsók. Viszont van egy szuper tu­lajdonságuk, minden egységet és épületet egy energiapajzs vesz kö­rül, amely egy ideig felfogja a löve­dékeket és csata után automatiku­san újratöltődik. így, ha van rá mód, pénzt és időt spórolhatunk, ha a lemerült pajzsú katonáink he­lyett friss erőket küldünk csatába, míg azok otthon „újratöltődnek“. A másik bonusz, hogy az építőmun­kás - Probe - csak megkezdi az épít­kezést és mehet vissza egyéb teen­dőit végezni, a házikó épül magá­tól. Az alap katona a Zealot, mely egy, a kezére csatolt lézerpengével küzd. Nagyon erős, de csak közel­harcban, mivel értelem szerűen, lő­ni nem tud. Erre van a Dragon, amely viszont tüzel rendesen föl­dön és levegőben egyaránt. Ez a pá­ros egy nagyon jó kombináció, az alapszakaszban nincs is ellenfelük. A levegőben a vadászok közül a leg­erősebb a Protossok Scoutja. Hatal­mas tűzerejével messze veri az el­lenfelek egységeit. Ha gyorsaságát kifejlesszük, felderítésre is nagyon jó, de később van erre egy helyes kis egység, az Observer. A Carrier az egyik legérdekesebb repülő jármű. Egy léghajóra emlékeztet, azzal a különbséggel, hogy kis vadászgé­pek seregét rejti magában, melyek olyan gyorsak, hogy szinte lehetet­len őket lelőni. így nem is érdemes ezeket támadni, hanem magát az anyahajót. Természetesen, itt is van ami repülve szállítja harcosainkat, ez a Shuttle. Speckó egység a Reaver, mely egy nagyon erős köve­tő-lövedéket lő ki, ami a robbanás környezetében mindent elpusztít. Sajnos, csak földi célpontok ellen jó. Mint a mesében, itt is van va­rázslónk - High Templar -, viszont itt a mi oldalunkon nagyon spéci dolgokat tud művelni. Csak egy pél­da: a pszionikus vihar, ami hatal­mas pusztítást tud véghezvinni az ellenfél soraiban, s ha marad is utá­na valami, abban már nincs köszö­net. Ha két Tempiart összeeresz­tünk, egy új egységet kapunk, az Archont, amit egyáltalán nem könnyű megfékezni. A végére még pár szót magáról a já­tékról. A grafikára, azt hiszem, sen­kinek nem lehet panasza, hisz amit egy kétdimenzós felület megenged, azt a Blizzardos fiúk a végsőkig ki­használták. Igaz, még nem 3D-s, de épp ezért nem is igényel se gyorsító- kártyát, sem pedig erőmű­vet a maga alá. A nehéz­ségi fokozat nem állítható, de nem is kell, hisz ahogy fentebb már említettem volt, ez is igencsak ki van találva. Az irányítás egyszerű és nagyszerű, az egérnél a két- gombos funk­ció van ér­vényben, ami szerintem abszolút tuti. További abszolút StarCraftos, hogy pl. ha egy egység ki van jelöl­ve nem kell, hogy a képernyőn lát­ható legyen. A játék alsó részében van az irányító pult, amin megje­lennek a kijelölt egységek sziluett­jei, így nyomon követhető a sérült- ségi állapotuk. így látni sem kell őket, mégis tudható, hogy mi is van velük. Az egységek számozása is egyedi, pl. ha lenyomjuk a szám- billentyűt, az egység bejelentke­zik. Ha netán nincs képben, csak simán mégegyszer leütjük, s a kép­ernyő odaugrik. Kis hátrány, hogy egy csapatba csak 12 egység lehet, de egy újabb pont a Blizzardnak a csapat a csapatban megoldásért. Pl. ha egy csoportot bejelölünk a 6- os számmal, s azon belül van pár speciális egységünk is, őket beje­lölhetjük pl. 1-sel, így bármikor a csata hevében is közvetlenül hoz­záférhetővé válnak. Az egyes epi­zódok után az átvezető animok nem túl hosszúak, de szerintem annál szebbek, ami csak még dob egy lapáttal a játék amúgy sem pis­kóta hangulatán. S akinek ennyi nem elég, annak csak azt tudom mondani, hogy pró­bálja ki maga is ezt a csodálatos stra­tégiai játékot, nem fog benne csa­lódni. Ha pedig megtetszett, akor egy jó hír a végére: a StarCrafthoz azóta már van küldetéslemez is Brood War címmel, ami ugyanolyan szuper, sőt talán még jobb. Akciós telefonok Tempo programma KJ0 & & ' Befejeződik az akciója? Használja ki speciális ajánlatunkat:- 25-től 50 %-os kedvezmény új telefonra- az új aktiválás csak 7 korona- új EASY 500 koronás kredittel -rí)0 koronáért- végül tok a telefonhoz 1 koronáért www.eurotel.sk Nővé Zámky, M. R. Stefánika 11 ZÁMCAN ÁRUHÁZ, tel.: 0817/400 664 JEDNOTA ÁRUHÁZ, tel.: 0817/400 756 Stúrovo, Hlavná 44, tel.: 0810/751 2006 á VK-198 A kommunikáció magasabb formája A mellékletet szerkeszti: Kis Péter E-mail: reklama@ujszo.com , Levélcím: Vox Digitália, Prievozská 14/A P. O. Box 49, 824 88 Bratislava H

Next

/
Thumbnails
Contents