Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)

2000-03-01 / 50. szám, szerda

14 Sport ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 1. A tavaszi idényben ádáz csata várható a bennmaradásért, tíz együttes is elbúcsúzik a második vonaltól (Eugen Vojtísek felvétele) Nagyszabású spanyol-francia sorozatot mutattak be a televízióban Puskás, Pelé, Platini, Cruyff A NIKÉ 10. JÉTKHETÉNEK MŰSORA kább, mert nincs főszponzorunk. Félő, hogy a bennmaradás sorsa nem a zöld gyepen fog eldőlni. Vé­leményem szerint nagyot tévedtek az illetékesek, amikor jóváhagyták a bajnokság módosításáról szóló tervezetet. Semmivel sem lesz ma­gasabb színvonalú a tízcsapatos Szuperliga! De hát, ezen már telje­sen feleslegesen siránkozunk - nyilatkozta lapunknak Jozef Zlatnansky, a lévai futballklub me­nedzsere. Ebben az évben tíz előkészületi meccset játszottak a zöld-sárgák, jobbára élvonalbeli együttesekkel. A március 12-i tavaszi rajtig még háromszor lépnek pályára (mindá- romszor odahaza): ma a beszter­cebányaiakkal, szombaton a cseh Kyjowal, március 8-án pedig a ta- vamoki (Tovamíky) csapattal ját­szanak. Négy nappal később - ha­zai pályán - a sztropkóiakkal már a bajnoki pontokért küzdenek. Santos-Nestor Rossi, Zico, Pelé, Ghiggia-Schiaffino, Kempes. A játékosok arról vallanak, hogy miért lettek futballisták, mi volt pályafutások legdöntőbb mozza­nata. Az interjúkban természete­sen kitérnek arra is, hogy most mivel foglalkoznak, mennyi kap­csolatuk maradt a labdarúgással. A sorozatot a közeli hónapokban megismerhetik a francia, olasz és német televízió nézők is. Beperelték a Newcastle-t Newcastle. Közel háromezer szurkoló indított kártérítési pert az angol labdarúgó Pre­mier League-ben szereplő Newcastle Unitedellen, mert a lelátó tervezett átalakítása után nem a megszokott he­lyükről nézhetnék csapatuk mérkőzéseit. A Newcasde Uni­ted 1994-ben óriási reklám- kampány keretében tíz évre érvényes bérleteket bocsátott ki, darabonként 1600 márká­ért. Az akciót támogatta a csa­pat akkori edzője, Kevin Rea­gan is, aki többször bírálta az egyesület vezetőit, mert úgy vélte: nem tesznek meg min­dent a drukkerek maximális kiszolgálásáért. (MTI) FIFA-küldöttség a királynál Rabat. VI. Mohammed ma­rokkói király fogadta a Nem­zetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) küldöttségét. A dele­gáció a 2006-os világbajnok­ság megrendezésére pályázó észak-afrikai ország stadion­jainak ellenőrzésére érkezett Marokkóba. Az amerikai Alan Rothenberg által veze­tett küldöttség Rabatban, Casablancában és Fésben, a szóba jöhető helyszíneken vizsgálódik és nemcsak a sta­dionokra, hanem a környező infrastruktúrára, a szállo­dákra és biztonságra is kí­váncsi. (MTI) A bridzs a 2002-es téli játékokon? Salt Lake City. Marc Hodler, a tekintélyes svájci sportve­zető mindent megtesz annak érdekében, hogy a népszerű kártyajáték, a bridzs is szere­peljen a Salt Lake Cityben rendezendő téli olimpia műsorán. „Hiszek abban, hogy az emberi agy legalább olyan fontos, mint az izmok.” - fogalmazott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság veterán tagja, aki a héten négynapos látogatást tesz az amerikai városban. (MTI) Doppingolt egy skót játékos London. Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) eljárást indí­tott Andy McLaren ellen, mi­vel az egykori skót utánpódás (U-21) válogatott középpá­lyás szervezetében kokaint és cannabist mutatott ki a dop­pingellenőrzés. A Dundee United korábbi játékosának szerződését legutóbbi klubja, az angol harmadik vonalban szereplő Reading a pozitív teszt eredményeként felbon­totta, így a játékosnak pilla­natnyilag nincscsapata. McLarent januárban, a Rea­ding edzőpályáján vizsgálták meg az FA illetékesei. (MTI) EABA-elismerés Csötönyinek Budapest. Az Európai Amatőr Ökölvívó Szövetség (EABA) munkája elismerésé­ül kitüntetésben részesíti Csötönyi Sándort, a magyar szövetség elnökét. Csötönyi, aki tagja az európai és a nem­zetközi szövetség (AIBA) technikai és szabálybizottsá­gának is, a májusi tamperei Európa-bajnokság alkalmával veheti át a jutalmat. Emü Ze- csev, az EABA bolgár elnöke a Magyar Ökölvívó Szakszö­vetségnek küldött levelében külön gratulált a szervezet­nek is, amely idén ünnepli megalakulásának 75 éves év­fordulóját. (MTI) Pozsony. Nincs könnyű hely­zetben a lévai labdarúgócsa­pat, amely a II. liga őszi idé­nyét követően all. (kieső) helyen tanyázik. Mint isme­retes, júniusban tíz(!) együt­tes is elbúcsúzik a második vonaltól... ZSIGÁRDI LÁSZLÓ Már január 7-én, hazai környezet­ben kezdte el a téli alapozást a ki­esés ellen küzdő gárda, majd a hó­nap végén egyhetes kistapolcsányi edzőtáborozásra utazott. Időköz­ben visszatért Eugen Cérnák edző, aki segítőjével, Ján Maslennel irá­nyítja a zöld-sárgákat. Vrábel és Toman (mindkét futbal­lista szerződése az év végén lejárt) váratlanul Ausztriába távozott, ám a szakvezetőkkel „elfelejtette” kö­zölni, hol is folytatja pályafutását. MTI-IN FORMÁCIÓ Cannes. Nagyszabású, spanyol­francia koprodukcióban készült televíziós sorozat díszbemutatója volt Cannes-ban: az alkotók által legjobbnak ítélt 22, már visszavo­nult európai és amerikai futbal­lista portréfilmje kerül ké­pernyőre. A Spanyolországban már sikere­sen vetített sorozat 4 millió dollá­A NIKÉ fogadóirodáiban a követ­kező mérkőzésekre tippelhetünk SZERDA, MÁRCIUS 1. Jégkorong NHL: 147. NY Ran- gers-Buffalo 1,8-4,0-2,4-1,35-1,6; 148. Tampe Bay-Washington 2,4­4.0- 1,8-1,6-1,35; 149. Florida-To­ronto 1,9-4,0-2,3-1,4-1,55; 150. Chicago-Montreal 2,0-4,0-2,2­1,5-1,55; 151. Dallas-Philadelp­hia 1,8-4,0-2,4-1,35-1,6; 152. Cal- gary-Pittsburgh 1,9-4,0-2,3-1,4- 1,55; 153. Phoenix-Carolina 1,65­4,2-2,7-1,3-1,75. Labdarúgó Bajnokok Ligája: 159. FC Barcelona-FC Porto 1,4-3,2­6.0- 1,05-2,1; 160. Hertha-Sparta Praha 1,7-3,0-3,9-1,15-1,6; 161. Fiorentina-Valencia 1,7-3,0-3,9­1,15-1,6; 162. Manchester Utd.-Bordeaux 1,35-3,5-6,7-0­2,3. A 23 éves Adamec is inkább egy osztrák alacsonyabb osztályú egy­üttest választott, s ez a váratlan döntés igencsak meglepte a szak­vezetőket. Bajnok Trencsénben katonáskodik majd a tavaszi sze­zonban, Dojcan pedig visszatért Nyitrára. Egyelőre öt új játékossal bővölt a lévaiak kerete: Adamcík Miaváról, Zembery Újbányáról, Urblík József öccse, Norbert pedig Ipolyságról érkezett. Mandrák a napokban tért vissza Vágújhelyről.- Természetesen mi is szeretnék még egy-két tapasztalt labdarúgót leigazolni, neveket azonban egyelőre nem mondhatok; annyit azért elárulhatok, több játékost is figyelünk. A napnál is világosabb, hogy a bennmaradás a célunk, te­hát három helyet előre lépni, azaz a nyolc között végezni, ami, ugye, felettébb nehéz dolog lesz. Mi sem dúskálunk a javakban, annál is ta­ros költségvetéssel készült, s min­den egyes játékosnak átlagosan fél órát szentelve mutatja be a két „álomcsapatot”. Az európaiban Puskás Ferenc is helyet kapott, íme, a különleges kontinensválo­gatottak - EURÓPA: Iribar-Breit- ner, Beckenbauer, Facchetti-Pla- tini, B. Charlton, Cruyff, Di Stefa­no, Eusebio-Gento, Puskás. AMERIKA: Carrizo-Carlos Alber­to, Figueroa, Passarella, Nilton CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 2. Finn hokiliga: 234. Hämmenlin- na-TPS Turku 2,1-4,0-2,1-1,5- 1,5; 235. Ilves-Tappara 2,3-4,0- 1,85-1,55-1,35; 236. Pelicans Lahti-Jyväskylä 2,4-4,0-1,8-1,6- 1,35; 237. Ässät Pori-Lukko Rau- ma 2,2-4,0-2,0-1,55-1,45. Labdarúgó UEFA Kupa-nyolcad- döntő, 1. mérkőzések: 238. Arsenal-La Coruna 1,8-2,9­3.6- 1,2-1,55; 239. AS Roma-Le- eds 1,8-2,9-3,6-1,2-1,55; 240. Dortmund-Galatasaray 1,6-3,0­4.6- 1,1-1,7; 241. Atl. Mad­rid-Lens 1,75-3,0-3,7-1,15-1,55; 242. Juventus-Celta Vigo 1,4­3,4-6,0-1,05-2,1; 243. Mallor- ca-Monaco 2,2-2,8-2,8-1,25­1,35. Német labdarúgó Bundesliga II.: 244. St. Kickers-Karlsruhe 2,2­2,8-2,8-1,25-1,35. PÉNTEK, MÁRCIUS 3. Cseh hokiliga: 288. Havírov-Znoj- mo 1,9-4,0-2,3-1,4-1,55; 289. Vse- tín-Plzen 1,6-4,2-2,8-1,25-1,8; 290. Sparta Praha-Karl. Vary 1,25-5,0-5,7-0-2,8; 291. Litví­nov-Kladno 1,4-4,8-3,4-1,2-2,2; 292. C. Budéjovice-Slavia Praha 1,45-4,8-3,1-1,2-2,1; 293. Pardu- bice-Vítkovice 1,7-4,0-2,7-1,3­1,7; 294. Títaec-Zlta 1,75-4,0­2.6- 1,3-1,65. Cseh futballbajnokság: 301. Libe- rec-Slavia 3,6-2,8-1,85-1,5-1,15; 302. Bohemians-Zizkov 1,8-2,9­3.6- 1,2-1,55. Magyar labdarúgó PNB: 303. Kis­pest-Vasas 2,9-2,8-2,1-1,4-1,25; 304. Újpest-Dunaferr 1,8-2,9-3,6­1,2-1,55. Német labdarúgó Bundesliga L: 305. Wolfsburg-Hamburg 2,4-2,8­2,5-1,3-1,3. TÁBLÁZATOK KÉZILABDA 2. Doprostav 26 18 8 61:30 44 3. Dolny Kubin 26 17 9 58:39 43 Női Extraliga 4. Senica 26 16 10 57:38 42 1. Sal'a 21 18 0 3 540:397 36 5. Ziar n. Hr. 26 13 13 43:47 39 2. B. Bystrica 21 13 1 7 511:433 27 6. Zilina 26 11 15 42:52 37 3. Inter 21 11 1 9 515:488 23 A 7-9. helyért 4. Partizánske 21 11 0 10 493:495 22 7. Poprad 26 13 13 6:48 39 5. Nitra 21 10 0 11 505:469 20 8. Pezinok 26 11 15 42:56 37 6. Michalovce 21 6 0 15 436:558 12 9. UK Forplast 27 9 18 39:57 36 10. Nitra 27 0 27 4:81 27 Férfi Extraliga ­A-csoport 1. Kosice 18 15 0 3 502:409 30 KOSÁRLABDA 2. P. Bystrica 18 8 1 9 459:454 17 3. Presov 18 8 1 9 405:417 17 Női I liga - az 1-4. helyért 4. Nitra 18 3 0 15 388:493 6 1. Ruzomberok 2121 0 2176:107042 B-csoport 2. Delta Domex 2117 4 1466:1278 38 1. $KP 18 12 1 5 459:381 25 3. UMB B. Bystrica 2113 8 1384:1262 34 2. Secovce 18 11 3 4 439:376 25 4. CBK Cassovia 2111 10 1595:1465 32 3. N. Zámky 18 6 0 12 427:456 12 Az 5-10. helyért 4. Topol'cany 18 6 0 12 385:475 12 5. Slovan Jopa 2312 11 1515:1442 35 6. Istrobanka 2311 12 1404:1428 34 RÖPLABDA 7. Myjava 2311 12 1355:146434 8. St. Nicolaus 231013 1363:141733 Férfi Extraliga ­az 1-6. helyért 9. ASB Roto 23 5 18 1164:1679 28 1. Myjava 21 18 3 60:25 39 10. Levice 23 023 1156:2073 23 2. Púchov 21 16 5 55:29 37 3. Dubová 21 14 7 45:29 35 VÍZILABDA 4. Üilina 21 11 10 45:36 32 5. Presov 21 10 11 41:40 31 1. Nováky 3 3 0 0 63:10 6 6. Inter 21 9 12 34:44 30 2. $KP 3 3 0 0 34:8 6 A 7-9- helyért 3. Topol'cany 3 2 0 1 30:28 4 7. Flumenné 20 9 11 31:40 29 4. Komárno 3 2 0 1 19:16 4 8. Zvolen 20 4 16 19:53 22 5. SláviaUK 3 1 0 2 36:17 2 9. VKP 20 2 18 19:54 22! 6. SláviaUVL 3 1 0 2 14:26 2 Női Extraliga - az 1-6. helyért 7. Piest'any 3 0 0 3 12:29 0 1. UK AJ OZAP 26 23 3 72:16 49 8. Vrútky 3 0 0 3 11:85 0 MTI-INFORMÁCIÓ Boca Raton. John McEnroe, az Egyesült Államok Davis Kupa-te- niszcsapatának kapitánya bejelen­tette, hogy Andre Agassi mellett a korábbi világelső Pete Sampras is vállalja a játékot április 7. és 9. kö­zött a Csehország elleni DK-negyed- döntőben. Sampras januárban csípőizom-sé­rülése miatt az utolsó pillanatban lemondta a részvételt a Zimbabwe elleni idegenbeli találkozón, és az amerikaiak - Agassi két győzelme dacára is - éppen hogy csak to­vábbjutottak a Világcsoport első köréből. Akkor sokan azt gondol­ták, hogy tartósan megromlik a vi­szony Sampras és a kapitány kö­zött, McEnroe azonban most kö­zölte: bár nem ment simán, a játé­kos végül beleegyezett a csehek el­leni szereplésbe. Az ATP Race-pontversenyben egé­szen hétfőig vezető Agassi (egyes­beli mérlege a DK-ban: 28 diadal, 5 vereség) utoljára 1995-ben, a své­dek elleni elődöntőben játszott egy csapatban Samprasszal (17-7). Utoljára ebben az évben nyerte meg az Egyesült Államok a sorozatot. A fináléban az oroszokat múlta felül, azon a találkozón azonban Agassi nem volt ott a pályán. McEnroe-nak március 28-áig kell megneveznie válogatottja másik két tagját a Los Angeles-i mérkőzésre. Pavol Bure és Anna Kurnyikova eljegyzése Férjéhez megy a szépség MTI-JELENTÉS Sunrise. A sajtó számára évek óta állandó témát adott az orosz te­niszcsillag, Anna Kurnyikova sze­relmi élete, de most úgy tűnik, hogy vége az állandó találgatások­nak. Az NHL-ben szereplő orosz jégkorongsztár, Pavel Bure ugyan­is eljegyezte a modellalakú, 18 éves szőke szépséget. A 28 éves Bure csapatának, a Florida Pant- hersnek legutóbbi mérkőzése előtt jelentette be: egy Miami Beach-i étteremben kérte meg Kurnyikova kezét, s a tinédzser igent mondott. - A részletekről március közepén beszélünk, amikor Anna visszatér Floridába - jelentette ki Pavel Bu­re. A két orosz sportoló Miamiban egymás szomszédságában él. Az esküvő időpontja még ismretien. (TA SR-felvétel) Pavol Bure nemsoksára nős ember lesz Jozef Zlatnansky, a kiesőjelölt lévai labdarúgócsapat menedzsere: Hármat előre lépni Agassi és Sampras újra együtt a DK-csapataban McEnroe elintézte...

Next

/
Thumbnails
Contents