Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
2000-03-09 / 57. szám, csütörtök
Kultúra ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 9. A szabadságharc hőseire emlékeznek Pozsonypüspöki. A Csemadok pozsonypüspöki alapszervezete március 12-én 9 órakor a helybéli temetőben megemlékezést tart az 1848/49-es szabadságharcot megjárt lengyel katona sírjánál. Az ünnepségen közreműködnek a helyi alapiskola tanulói, (ú) Kiállítás a Kortárs Magyar Galériában Dunaszerdahely. Holnap délután 17 órakor nyitják meg a Kortárs Magyar Galériában a Sympat 1995-1999 című kiállítást, amely április 20-ig tekinthető meg. (ú) Portréfilm a Ghymes együttesről Ma este 22 órakor a Duna Televízióban, a Művészvilág című műsorban portréfilm látható a Ghymes együttesről. A felvételek egy része a vágsellyei alapiskola tanulói részére rendezett gyermekmű soron készült, illetve a rendszeresen működő pozsonyi Ghymes- klubban, melynek a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete ad otthont. (ú) SZÍNHÁZ POZSONY NEMZETI SZÍNHÁZ: Giselle 19 HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Ha asz- szony kezében a gyeplő 19 KIS SZÍNPAD: Demokraták 19 KASSA ÁLLAMI SZÍNHÁZ: Két úr szolgája 19 THÁLIA SZÍNHÁZ: A csúnya lány 18 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: A kőszívű ember fiai 10 MOZI POZSONY HVIEZDA: Tamás, a solymász (cseh-szlov.) 15, 17 South Park (am.) 19, 20.45 OBZOR: Tamás, a solymász (cseh) 16,18 Meghitt fészkek (cseh) 20 MLADOST: A fiúk nem sírnak (am.) 15.15, 17.30, 20 TATRA: Hatodik érzék (am.) 15.30, 18, 20.30 ISTROPOLIS: Ember a Holdon (am.) 15, 17.30, 20 A bennfentes (am.) 17.30, 20.30 YMCA: Ember a Holdon (am.) 17, 20 CHARLIE CENTRUM: A félkegyelmű visszatér (cseh) 17, 20.45 A hat mester- lövész (szl.-cseh) 21 Toy Story 2. (am.) 16,17 Mindenki, akit szeretek (cseh) 19 Sztárom a párom (am.) 17.30 A világ nem elég (am.) 19.30 Nevada Smith (am.) 18 Gombköpők (cseh) 20.30 Különleges teremtmények (cseh) 19.30 KASSA DRUZBA: Kicsikém - Sir Austin Powers (am.) 16,18, 20 TATRA: A bennfentes (am.) 16, 19 CAPITOL: Ember a Holdon (am.) 15.45, 18, 20.15 ÚSMEV: Hatodik érzék (am.) 16,18, 20 IMPULZ: Éjjeliőr a hullaházban (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA ROZSNYÓ - PANORÁMA: Mindenki, akit szeretek (cseh) 17, 19 LÉVA - JUNIOR: Szerelmes Shakespeare (am.) 16.30 Amerikai pite (am.) 19 SLOVAN: Legkedvesebb bárom (am.) 19 GYŐR CINEMA CITY: Árvák hercege (am.) 14,17.30,20 A tehetséges Mr. Ripley (am.) 14.15,17,19.45 Asterix és Obelix (fr.) 13.15 Stigmata (am.) 15.30, 17.45, 20 Sivatagi cápák (am.) 13.30, 15.45, 18, 20.15 A bennfentes (am.) 14.30, 17.30, 20.30 Amerikai szépség (am.) 15, 17.30, 20 Párbaj (am.) 14.15, 16.15, 18.15, 20.15 Anna és a király (am.) 14.30,17.30,20.30 A csontember (am.) 15,17.30, 20 Amerikai pite (am.) 16,18, 20 Pár-baj (am.) 20 Holnaptól XV. Balassi Bálint Kulturális Napok Film, népzene, táncház ÚJ SZÓ-HÍR Párkány. Holnap 17 órakor a XV. Balassi Bálint Kulturális Napok rendezvénysorozat nyitóeseményeként a helyi Csemadok-házban Andruskó Imre tart előadást az iskolatanácsokról. A Balassi-napok következő programja március 14- én 19 órakor lesz, amelyen megemlékeznek az 1848/49-es szabadságharcról és forradalomról. Az esten, amelynek a városi művelődési ház ad otthont, fellép a Csemadok Szivárvány énekkara, a helyi magyar tannyelvű alapiskola Ady Endre Irodalmi Köre, a Vándor együttes, a budakeszi Prohászka Ottokár Katolikus Gimnázium diákjai és Juhász Gyula versmondó. Nagy érdeklődésre tarthat számot a 6 : 3, avagy játszd újra, Tutti című film vetítése a Danubius moziban. A vetítés után a közönség találkozhat a főszerepet alakító Eperjes Károllyal. A párkányi Balassi-napok zárórendezvénye, amely a Jánosi együttes népzenei koncertje, március 25- én 19 órai kezdettel lesz. Az együttes fellépését táncház követi a Tücsök zenekarral, (tb) A 6 : 3 főszereplője, Eperjes Károly is jelen lesz a vetítésen (Markovics Ferenc felvétele) Új művészeti lapok a magyar piacon. Szakma és közönség együtt örül az ilyen szellemi termékeknek *’ Bemutatkozás után a Premier Színházi lapokkal az elmúlt tíz-tizenöt évben nem nagyon kényeztetett el bennünket a magyar sajtó. Amióta megszűnt a Film, Színház, Muzsika, művészeti hetilap nincs is a piacon. Havilapok tűnnek fel a semmiből, amelyek hirtelen gyorsasággal el is vesznek a standok kirakatából. SZABÓ G. LÁSZLÓ Pedig az igény nem változott, az ilyen lapoknak széles olvasóközönségük van. Hosszabb elemzés tárgya lehetne, hogy akkor mégis hol a baj? A piac, a terjesztés vagy az élethentartás farkastörvényeivel? Vajon mi lehet az oka, hogy egy olyan hetilap, mint a Film, Színház, Muzsika, amelynek több évtizedes múltja s rangja volt (van), egyszer csak eltűnik a kínálatból? Munkatársait, köztük neves kritikusokat, riportereket, fotósokat szélnek eresztenek, a szerkesztőségét felszámolják, a pótolhatatlan színház- történeti anyagokat (elsősorban fotókat) a lap egykori munkatársai őrizgetik szekrények, ládák, dobozok mélyén. Koncz Zsuzsa, Markovics Ferenc, Féner Tamás, a Film, Színház, Muzsika egykori fotóriporterei a megmondhatói, hogyan mentették meg a szerkesztőség gazdag archívumát, kin és min múlott, hogy értékes kultúrtörténeti dokumentumok nem jutottak ebek harmincadjára. A kilencvenes évek közepén egy élelmes vállalkozónak pár szám erejéig sikerült feltámasztania a lapot, szerkesztő- munkatársainak azonban mai napig anyagi adósa. Se pénz, se posztó, mondhatnánk. A színházszerető olvasónak ebből kétségtelenül az utóbbi fáj jobban. Gyenge, vagy inkább rövid ideig tartó vigaszt nyújtott a Film, Színház, Muzsikát követő, de pótolni semmiképpen sem tudó Színházi Élet. Először ötven, aztán száz oldalon, de mindig csak havi egyszeri megjelenéssel. A vékonyabb lapban interjúk, portrék, pályaképek, színházi jegyzetek, karcolatok szerepeltek, volt film-, tévé- és videorovat, neves írók szólaltak meg egy-egy bemutatóval kapcsolatosan. Megtudhattuk, hogyan laknak, mit olvasnak neves színészeink, mazsolázhattunk adomákban, sztorikban, Karády Katalin izgalmas életútját kaptuk részletekben, mellette Dőry Virág szellemes divatkalauzát. Á Színházi Élet bővebb terjedelmű, szebb és mutatósabb változatába ilyen-olyan kulisszatitkok, rövid, szellemes írások, sőt még színpadi művek is bekerültek. Volt, nincs. Egy-két esztendőnél tovább ez a lap sem élhetett. Harmincharmadik éve folyamatosan jelen van a piacon egy kritikai és elméleti folyóirat, a havi rendszerességgel megjelenő Színház. Kritikai tükrében a magyarországi színházi bemutatók állnak, de tudósít külföldi műhelyekből is. Portré, nagyinteijú minden számba jut, akárcsak drámamelléklet. Nívós lap, de nem a széles olvasóközönséghez szól, hanem a szakmához. Az űr s a „zűr” most megint eltűnőben van. Többjei is utal erre. Látva az ínséges helyzetet, két budapesti társulat indított lapot. A Bárka Naplóval nyit ajtót a közönség előtt, az Új Színház újságja Társalgóba hívja a nagyérdeműt. Ez utóbbi rendszertelen rendszerességgel történik. Ahogy a lap szerkesztői írják: „Megjelenik: olykor-olykor.” Mivel mindkét lap házon belül készül, érthetően nem is foglalkozik mással, csak azzal, ami a falak között történik. Beszélgetéseket közöl a társulat rendezőivel, művészeivel, sajtóablakában a társulatot érintő legfrissebb kritikákból szemez, bemutat tehetséges fiatal színészeket, valamint neves díszlet- és jelmeztervezőket, tudósít, kommentál, megjegyez. (Ezen az úton teszi első lépéseit a komáromi Jókai Színház új formában megjelenő lapja, a Kulisszák is.) Első számaival került az olvasók elé a Premier és a Zsöllye. Havilapnak indult mindkettő, s remélhetően az is marad. A Zsöllye máris versenyt fut az idővel. Az első szám duplaszám. Két hónapot fog össze. A januári és a februári eseményeket. Hogy mi lesz tovább? „Megjelenik július és augusztus kivételével minden hónap második csütörtökén (ha a körülmények engedik)” - írja a szerkesztőség. Tehát követi az évadot. Szeptembertől júniusig - ha lesz rá pénz. Legyen! - kéri a színházszerető olvasó, aki a lap által teljes képet kaphat a magyar színházi életről. Tehát nemcsak a magyarországiról, hanem a határon kívüli magyar társulatok bemutatóiról is. Az első számban a kolozsvári, a sepsiszentgyörgyi, a csíA Premier a legolvasmányosabb művészeti magazin szeretne lenni. ki, az újvidéki és a szabadkai társulat előadásai mellett a komáromi és a kassai színház repertoárján levő darabokról is hírt kap az érdeklődő. A 64 oldalon megjelenő Zsöllye, ahogy azt a Kezdőrúgásban olvashatjuk: „40-44 oldalon rövid, tömör és közérthető cikkekben reagál az előző hónap összes magyar színházi bemutatójára, a további 20-24 oldalon pedig interjúkat, publicisztikákat, külföldi tudósításokat, színháztörténeti érdekességeket közöl.” Pár sorral lejjebb megtudjuk: „Részletes terv van arra, hogy fejlesszük fel egy év alatt a lapot minden tekintetben. Jelenleg egy fillér sincs rá.” Mit is fűzhetünk mindehhez? Reméljük, hogy lesz, és a Zsöllye nem fog „elkopni”. Mutatósabb és „világibb” a Premier, amelynek fejlécében az is ott van, hogy Színház-t-Az egész világ. Ez a lap más papíron és más tördeléssel készül, mint a Zsöllye, de bizonyára más lesz az olvasóközönsége is. Fő- szerkesztője, Kárpáti Tamás szerint a magyar sajtópiac legelegánsabb, legjobban informált, legszínvonalasabb, legfrissebb és legolvasmányosabb művészeti magazinja szeretne lenni. Úgy legyen! Szakma és közönség együtt örül (ne) az üyen szellemi terméknek. Nézzük hát az első szám tartalmát: Parti Nagy Lajos ír Eszenyi arcairól. Farkasházi Tivadar Markó Ivánról. Ladányi Andrea, Bereményi Géza, Réz András és Kepes András a tangóról. Darvas Ivánnal készített inteijút Szegő András. Nagy Ervint, a Katona József Színház ifjú tehetségét mutatja be Albert Györgyi, aki Denzel Washingtonnal is beszélget a lap hasábjain. De olvashatunk Alföldi Róbertról, Benedek Miklósról, Iglódi Istvánról, Sennyei Veráról és Balázs Péterről. Szyksznian Wandáról ír Gyurkovics Tibor, Bocelliról Fáy Miklós. Olvashatunk egy Hrabal- novellát is a lapban. Premier a címe. A Premier ára 980 forint, a Zsöllye 300-ba kerül. Lehet választani. És ez a jó. Akinek elég a „színházi kalauz”, annak a Zsöllyét ajánlom. Aki többre vágyik, színes, olvasmányos írásokra, az bizonyára a Premier mellett dönt. A legjobban azonban az jár, aki mindkettőt megveszi. A Magyar Kulturális Napok keretében március 17-én a Stúdió S színpadán koncertezik a budapesti Hegedős együttes Autentikus hangzás, hiteles megjelenítés MŰSORAJÁNLÓ A Hegedős együttes a középkori magyar énekmondók megnevezéséből vette kölcsön a nevét. A szó a hegedű régi magyar nevéből ered. A zenekar Budapesten alakult, 1983-ban. Mai összetételében 1997 óta működik. Tagjai szlovákiai magyar és magyarországi zenészek (Ágócs Gergely - ének, tárogató, magyar duda, klarinét, furulya. Gombai Tamás - hegedű, hegedűkontra. Szabó Gábor - hegedű, tambura. D. Tóth Sándor - brácsa, tekerő, ütőgardon, dob, koboz, citera. Kürtösi Zsolt - bőgő, cselló, harmonika.) Az együttes fő profilja a Kárpát-medence népeinek hagyományos hangszeres és vokális muzsikája, ennek hagyományhű tolmácsolása. Tagjai gyűjtéssel, népzenei terepkutatással is foglalkoznak, lemezeiken és koncertjeiken kitapintható a kapcsolat az autentikus népzenével. Legutóbbi, Sok szép napot éjszakával című lemezükön a térségben élő népek zenéjének sokszínűsége mellett az összetartozás, a szomszédos nemzetek kultúrájának egymásra hatása is kifejezésre jut. A Hegedős együttes nem csak koncertjei, lemezei és egyéb önálló szereplései révén, hanem nemzetközi hírű magyar táncegyüttesek kísérózenekaraként is a magyar zenei folklorizmus jeles képviselői közé tartozik. A zenekar a pozsonyi Stúdió S-ben koncertezik 2000. március 17-én. Az est műsora a legutóbbi lemezük zenei anyagára épül, de hallhatunk Szlovákia, Magyarország és Erdély tájainak népzenéjéből is ízelítőt kaphatunk. A koncerten autentikus cigány, szlovák, román és magyar népdalok hangzanak el. Közreműködnek a budapesti Honvéd Együttes táncosai, így a közönség ízelítőt kaphat a Kárpátmedence gazdag néptánchagyományából is. A Hegedős együttes estjén közreműködik Unger Balázs (cimbalom), Heczku Ágnes (ének, tánc), valamint Juhász Zoltán, Béres Anikó és Lengyel Szabolcs táncosok, (-ki-) A népzene hiteles tolmácsolásával szólítják meg a közönséget (Dormán László felvétele)