Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)

2000-03-09 / 57. szám, csütörtök

El Politika ÚJ SZÓ 2000. MÁRCIUS 9. Bárdos: Hiba lenne, ha egy átfogó módosítás során változatlanul hagynák a preambulumot Az MKP nem folytat politikai csereberét A régiófejlesztésért is az MKP jelöltje felel majd Hétfőtől Bastrnák Tibor az elöljáró-helyettes ÚJ SZÓ-HÍR Lipsic pereli Gereget Pozsony. Beperelte Ján Gereget, Mikulás Cérnák vé­dőügyvédjét Dániel Lipsic. Az igazságügyi minisztérium hivatalvezetője ezt azért tet­te, mert az ügyvéd február elején a Sme c. lapnak kije­lentette, hogy Lipsic többször is megkömyékezte a szená­tus tagjait, illetve vannak ar­ra utaló jelek, hogy megpró­bálta befolyásolni a bírósági döntést. A 200 ezer koronát, amit Lipsic követel, majd egy leendő alapítványnak szeret­né felajánlani. (TA SR) Készülődés a népszámlálásra Pozsony. A 2001-es nép- számlálás előkészítésével kapcsolatos problémákat vi­tatják meg a kerületi hivata­lok elöljárói azon a gyűlésen, mely tegnap kezdődött Po­zsonyban. A gyűlésen részt vett Tibor Sagát egészség- ügyi miniszter is, aki az egészségügy transzformáció­jával kapcsolatos tárgyalások miatt volt jelen. (TASR) Integráció a hálón Pozsony. Elkészült Szlovákia EU-honlapja. A www.integ- racia.government.gov.sk cí­men az érdeklődő szlovákul és angolul olvashat arról, hogy hol tart jelenleg Szlová­kia az integráció terén. Az ol­dal ezenfelül sok hasznos in­formációt tartalmaz olyan programokkal kapcsolatban, mint a PHARE, az SIPA és a SAPARD. A weboldal célja, hogy az olvasó minél több in­formációhoz jusson a témák­kal kapcsolatban. (SITA) Cattani felügyelő Szlovákiában Pozsony. Michele Placido lesz a Miss Szlovákia verseny zsűrijének elnöke. Az olasz színész, akit a tévénézők leg­inkább csak Conrado Cattani néven, a Polip című filmsoro­zat főszereplőjeként ismer­nek, három napra érkezik a országba, mivel a verseny után, melyet vasárnap ren­deznek meg Nyitrán, szeretné megtekinteni Pozsony óváro­sát. A hírt Süvia Lakatosová, a versenyt szervező INC Agency munkatársa tudatta. (TA SR) Michele Placido (archívum) Zsoldos Péter új állomáshelye Pozsony. Holnap nevezi ki Szlovákia három új nagykö­vetét Rudolf Schuster állam­fő. Marián Masarik Peruban, Pavol Sipka Chüében, Zsol­dos Péter pedig az Egyesült Arab Emirátusokban képvise­li hazánkat. Masarik koráb­ban Kolumbiában, Peruban és Argentínában volt nagykö­vet, Sipka a perui nagykövet­ség vezető munkatársaként dolgozott, Zsoldos Péter pe­dig Portugáliában képviselte az országot. (TA SR) Pozsony. Az MKP továbbra is fontosnak tartja az alkot­mány módosítását, melyet többek között a folyamatban levő reformok is indokolttá tesznek-jelentette ki Bárdos Gyula, a párt frakcióvezetője. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A keddi, Jozef Migas által összehí­vott tárgyaláson megerősítést nyert az MKP álláspontja, hogy a módosí­tás jelenlegi szövege még nem érett meg a parlament elé terjesztésre. A módosítás előkészítésével megbí­zott szakértői csoport - melyben az MKP-t Ján Drgonec volt alkotmány- bíró képviseli - március végéig be­építi a tervezetbe az egyes pártokja- vaslatait, és a végső megszövegezés legkésőbb április 15-ig a törvényho­zás elé kerülhet. Ami az alaptörvény előszavának megváltoztatását illeti, Bárdos úgy véli, logikus az MKP kö­vetelése, sőt hiba lenne kihasználat­lanul hagyni az alkalmat, és egy ilyen átfogó módosítás esetében a preambulumot változadanul hagy­SITA-HÍR Szófia/Pozsony. Az Új Európa Projektum az EU-tagsággal együtt a NATO-hoz való csatlakozást is je­lenti az integrációra készülő orszá­gok számára - jelentette ki tegnap a szófiai parlamentben Rudolf Schuster szlovák köztársasági el­nök. A szlovák államfő kedden utazott a bolgár fővárosba, ahol Jordan Szokolov miniszterelnök mellett több jelentős helyi politi­kussal is tárgyalt, s tegnap az esti ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. „A környező országokkal, de a távolabb esőkkel folytatott e- gyüttműködésünknek köszönhető­en úgy tűnik, a nyomok a volt Szov­jetunión belül működő maffiák ve­zérkarához vezetnek. E maffiák mozgásának és Európában való megtelepedésének egyre világo­sabb elemei vannak” - jelentette ki a tavalyi dunaszerdahelyi mészárlás kapcsán Ladislav Pittner belügymi­ni. A módosítás elfogadása nem utolsó sorban tükrözné azt a tényt is, hogy Szlovákia polgári elvre épü­lő állam. A frakcióvezető szerint a koalíciós partnerek félelme az elő­szó átírásától megalapozatlan. Jo­guk van azt ellenezni, de felmerül a kérdés, miért nem merik legiszlatív szinten is felvállalni azt a polgári el­vet, melyet programjukban dekla­rálnak. A keddi tanácskozás résztve­vői támogatták azt a javaslatot, hogy az alaptörvény bíróságokat és az alkotmánybíróságot érintő cikke­lyeinek módosításával kapcsolatban kérjék ki az Európai Bizottság szak­értőinek véleményét is. Bárdos Gyula elutasította azokat a vádaskodásokat, hogy az MKP poli­tikai kereskedést folytat az alkot­mány előszavával, és a nevesíteden földek kérdésének megoldása ese­tén eltekint a preambulum módosí­tásától. Ez a gondolat a párt egyet­len tagjában sem fogalmazódott meg - hangsúlyozta Bárdos. A nevesíteden földek és az alkotmány két különböző terület, melyekben semmi közös nincs. A nevesíteden órákban érkezett vissza Pozsony­ba. A bolgár parlamentben tartott beszédében Schuster kiemelte, hogy Bulgária jelentős stabilizáló szerepet játszik a Balkánon. A szlo­vák elnök emellett elismeréssel be­szélt a bolgár hadsereg részvételé­ről a békefenntartó erők köteléké­ben. Az Európai Unió bővítésével kapcsolatban Schuster azt hangsú­lyozta, hogy az integrációs folya­matban Szlovákia és Bulgária nem vetélytárs, hanem partner. Szerin­te egyetíen állam sem engedheti niszter. Elmondta, egyre több jele van annak, miként épül be a szerve­zett bűnözés egyes vállalkozásokba, amelyek révén aztán piszkos pénze­ket mosnak. Emlékeztetett Angyal Imre rendőrfőkapitány-helyettes tá­jékoztatására, mely szerint „e gyü- kosság szervezésének és végrehajtá­sának fő eleme tulajdonképpen kül­földön tartózkodó elem”. A belügyminiszter a közbiztonság tavalyi évét értékelve közölte, a rendőrség tudomása szerint az or­földek kérdésköre a kormányprog­ram része, amit a koalíciónak teljesí­tenie kell. Az MKP egyértelműen ál­lást foglalt az ügyben, ezt a párt által előkészített törvénytervezet is tük­rözi. Az alkotmánymódosítással nem hozható összefüggésbe, legfel­jebb egyes, vonatkozó fejezeteit érintheti - mondta. A nevesíteden földek problémájá­ról egyébként a koalíciós tanács március 15-e után tárgyal, az ügy­gyei foglalkozó szakértői csoport addigra elbírálja az egyes pártok e kérdés megoldására kidolgozott ja­vaslatait. Erről Jozef Migas házel­nök elmondása szerint a kérdés még lezáradan, és tovább keresik a mindenki számára elfogadható megoldást. Nem zárta ki azt sem, hogy az alkotmánymódosítás parla­menti vitája során napirendre ke­rülnek a nevesíteden földeket érin­tő javaslatok is. Az alkotmány elő­szavával kapcsolatban Migas sze­rint az MKP hajlik a megegyezésre, mivel tudatában van, hogy a koalí­ciós pártoknak közös javaslattal kell előállniuk, (szamó, t) meg, hogy kimaradjon az új, egy­ségesülő Európából. A szlovák elnök azt is közölte, hogy nyáron köteden elnöki csúcs- találkozóra hívná Szlovákiába a térség köztársasági elnökeit, és a program része lenne a Gerlach- csúcs megmászása is. Aleksandr Kwasniewski lengyel államfő már ígéretet tett a hegymászó akción való részvételere, s Petar Sztoja- novon bolgár államfőn kívül Schuster még további hármat hív­na meg. szágban működő 52 bűnbanda kö­zül 13-at sikerült szétverniük, a fennmaradó 39 közül pedig 26-ba beépültek ügynökeik. Pozitívum­ként említette, hogy a gazdasági bű­nözés terén 1998-hoz képest 153%- os a felderítettség aránya. Pittner egyre nagyobb gondnak tekinti a magas munkanélküliséget, amely­nek hatása a bűnözés terén is egyre inkább mutatkozik. A hatóságok megerősítéséhez szerinte mintegy 9-12 milliárd korona hiányzik, (ká) Nyitra. Bastrnák Tibor hétfőn, március 13-án foglalja el elöljáró­helyettesi posztját a Nyitrai Kerü­leti Hivatalban, és ezen a napon ér véget elődje, a parlamenti képvi­selővé választott Fehér Miklós munkaviszonya is. A Magyar Koa­líció Pártjá kinevezésre váró elöl­járó-helyettese tegnap tett bemu­tatkozó látogatást az elöljárónál, TA SR-HÍR Galgóc. Aláírásgyűjtéssel tilta­koznak a város lakói a lakásbizott­ság döntése ellen, mely alapján egy roma család költözne be egy megüresedett családi házba. Az eddig nyugodt, csendes utca lakói viszont nem hajlandók velük szomszédságba kerülni. Főleg azon ütköztek meg, hogy a roma család nem fizetett lakbért az elő­ző lakhelyén, ezért most kiköltöz­tetik őket és családi házat kapnak. - Ha kell, saját kezünkkel bontjuk Kassa. A Roma Polgári Kezdemé­nyezés tegnapi országos tanácsko­zásán Gejza Adam elnök ismertet­te a kormányhoz benyújtott roma­projektumok tartalmát, a kisebb­ségi nyelvhasználati törvényből adódó jogok gyakorlásának mód­ját, valamint a mozgalom megala­kulásának tizedik évfordulója al­kalmából tervezett országos kon­ferencia programját. Adam szerint a Roma Polgári Kezdeményezés az egyetlen komoly és átfogó problé­mamegoldó tervekkel rendelkező csoport, amely nemcsak a kor­mány munkáját segíti, hanem Ru­dolf Schustemek a visegrádi né­gyek számára kidolgozandó roma­programjában is részt vesz. Szlo­vákiában 57 településen éri el a Kassa. A Roma Polgári Kezdemé­nyezés nem titkolt célja, hogy par­lamenti párt legyen. A legközelebbi választásokon mindent meg is kí­vánnak tenni ennek érdekében, el­nökük szerint a magyarlakta terüle­teken is jelentős erőket vonultatnak fel, akik magyarul agitálnak majd a magyar anyanyelvű roma lakosság körében. „Az MKP meg fog lepődni, Pozsony. A nemrég kikapcsolt Rádió Hviezda FM tiltakozni fog a szólásszabadság sárba tiprása ellen a Monopolellenes Hivatalnál, s in­formál több nemzetközi szervezetet- is. Roman Michelko szerint gondol­koznak azon is, hogy beperljék a műsorszóró vállalatot. A rádió hír: igazgatója elmondta, hamisak azok az állítások, hogy tavaly egy fillért sem fizettek a műsorszórónak. - Több mint 3,3 millió koronát kifizet­tünk, s követelni fogjuk a sajtóban a mely megbeszélésen Peter Missík kijelentette, hogy a régiófejleszté­si osztály vezetésével is őt bízza meg. Korábban ugyanis felmerült, hogy a régiófejlesztés más hatáskörébe tartozna, sőt tegnap délelőtt még maga Peter Missík is azt nyilatkoz­ta lapunknak, hogy „fontolgatja a két funkció különválasztását, mert szerinte ez a fontos terület egész embert kíván”, (-bee) le, tesszük a földdel egyenlővé a házat, hiszen előbb-utóbb úgyis tönkre tennék ők is - jelentette ki a petíció egyik kezdeményezője, aki nem volt hajlandó felfedni a nevét. A város polgármestere arra a kér­désre, hogy elképzelhető-e a dön­tés megváltoztatása, azt felelte, az ügy még a megoldás stádiumában van, ezért nem akar válaszolni. Ján Brezovsky szerint a petíció nem dönthet a dologban, mivel a lakást a bizottság javaslatára a polgármester utalja ki. húsz százalékot a roma nemzetisé­gűek aránya, ám anyanyelvűket a legtöbb helyen nem használhatják az állami intézményekben. A moz­galom olyan alkalmazottak képzé­sét szorgalmazza, akik a roma la­kosság hasznára lehetnének e té­ren. Javasolják továbbá, hogy a kormány alaposan vizsgálja meg az SNS romaellenes tevékenysé­gét, képviselőik uszító magatartá­sát, és az igazságügyi minisztériu­mon tegye meg a szükséges lépése­ket. „A párt vezetői elérték, hogy Szlovákia lakossága minden romát bűnözőnek és csalónak tart. Még az etnikum nevét sem hajlandóak helyesen használni” - méltatlan­kodott Gejza Adam, aki szerint Eu­rópában nálunk és Csehországban a legmagasabb az iskolázott ro­mák száma, (juk) melyik nemzeti kisebbség lesz a legnagyobb az 2001-es népszámlá­lást követően” - mondotta Gejza Adam, aki szerint a Magyar Koalí­ció Pártja egyáltalán nem törődik a roma szavazóival, akik emiatt vár­hatóan elfordulnak tőlük a soron következő választásokon. A Roma Polgári Kezdeményezés nem támo­gatja ugyan a DSZM petícióját, ám vezetői nem zárják ki egy saját petí­ció kiírásának lehetőségét, (juk) helyreigazítást - jelentette ki. A mű­sorszóró az adót azért kapcsolta ki, mert többszöri figyelmeztetés után is folyamatosan megsértette a szer­ződést, s tartozásuk a távközlési vál­lalattal szemben túl magasra rúgott. A rádió vezetése szerint a kikapcso­lásnak politikai háttere van, hiszen az első figyelmeztetés azután érke­zett, mert „egy Vladimír Meciarral készült beszélgetést sugároztak”. Vladimír Kovarcík, a rádió igazgató­ja bejelentette, a parlament követ­kező ülésén tiltakozó gyűlést akar­nak szervezni a szólásszabadságért. Városnézés Szófiában. A bolgár és a szlovák köztársasági elnök (TA SR-felvétel) Rudolf Schuster államfő nyárra elnöki csúcstalálkozót tervez a Gerlachra Bulgária nem vetélytárs Dunaszerdahelyről a volt Szovjetunió területén működő maffiákhoz vezetnek a nyomok Pittner a Pápay-gyillcosságról A rossz szomszédság Galgócon is török átok Inkább lebontj álc a romáknak kiutalt házat Tízéves fennállásának megünneplésére készül a ROI Cigányul a hivatalban ÚJ SZÓ-HÍR „A népszámlálás után a roma lesz a legnagyobb kisebbség" Az MKP meg fog lepődni ÚJ SZÓ-HÍR Tiltakozik és perelni kíván a Hviezda FM rádió Adósok szólásszabadsága SITA-HÍT

Next

/
Thumbnails
Contents