Új Szó, 2000. március (53. évfolyam, 50-76. szám)
2000-03-09 / 57. szám, csütörtök
RÉGIÓINK I. OLDAL ♦ Legnagyobb kincsük a víz II. OLDAL ♦ „Megújulni mindig képesek voltunk” III. OLDAL ♦ Pótolni a pótolhatatlant, a családot IV. OLDAL ♦ A vár, amelyik rossz helyre épült UISZO SZLOVÁKIÁI MAGYAR PORCELA PLUS SAMORIN NAGYKERESKEDÉS SOMORJA, SZENCI UT Tel.: 0708/562 4809 Tel./fax: 0708/562 7570 VNX-154 Csütörtök, 2000. március 9. www.ujszo.com Ára 8,50 korona • 53. évfolyam, 57. szám Az Európai Bizottság ajánlása elismerés, egyúttal gesztus is Szlovákia számára Nyolc fejezettel kezdünk Mi már böjtölünk, de Brazília nagyon is hússal él (TA SR/AP-felvétel) Bizonyítékként lefoglalták Jozef Tiso domborművét A kormány Slota ellen ÚJ SZÓ-HÍR KOMMENTÁR Földalapi közérdek A földalapnál tett számvevő- széki ellenőrzés, majd az azt követő képviselői vizsgálódás súlyos elégtelenségekre derített fényt. Néhány esetben egyenesen becstelen lépésekről lehet beszélni, hiszen olyanok kaptak bérleti jogot a földalapnál, akiknek semmi közük nem volt a földhöz. Az alap a restitú- ciós igények átruházásánál is jogtalanul részesített előnyben egyes személyeket. A kormánynak és a parlamentnek elsősorban tisztáznia kell a földalap jogállását, ahogy az a vagyonalap esetében történt. 2. oldal TÉMA A jogvédő bizottság Nyilatkozatváltást eredményezett lapunk hasábjain az az Új Szóban megjelent hír, hogy Csáky Pál miniszterelnök-helyettes a 70-es évek végén és a 80-as években működő Csehszlovákiai Magyar Jogvédő Bizottság kitüntetését javasolta a magyar parlamenti képviselők által alapított Pro Probitate - Helytállásért Díjjal. 11. oldal Duray Miklós neve egyet jelent a jogvédő bizottsággal POLITIKA Látszólag a népakarat döntött Komárom belvárosában valószínűleg nem épül a közeljövőben OMW-benzinkút, vagy ha mégis, azt nem a TEX Slovakia Kft. építi fel, pedig az elmúlt három évben már három helyszínt is jóváhagyott a városi képviselő-testület. 5. oldal IDŐJÁRÁS Borult, ám enyhe idő, több helyütt csapadék várható. A hőmérséklet 11 és 15 fok között alakul, éjszaka is legfeljebb 2 fokig hűl le a levegő. 3. oldal Brüsszel/Pozsony. Az Európai Unió várhatóan nyolc fejezetben kezdi meg a csatlakozási tárgyalásokat Szlovákiával -jelentették be tegnap a belga fővárosban. ÖSSZEFOGLALÓNK Az Európai Bizottság ajánlása alapján Szlovákia mellett Lettországgal, Litvániával és Máltával is nyolc fejezetet nyitnak meg. Románia és Bulgária egyelőre kénytelen öt témakörrel megelégedni. Az ajánlással március 15-én foglalkozik majd az Unió tagállamainak állandó tanácsa (COREPER). Günter Verheugen, az Európai BizottÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az Interpol közreműködésével került horogra az amerikai Floridában Ján R. galántai vállalkozó. Az egykori szerszámgépgyári fűtő leginkább afrikai struccok és arab telivérek tenyésztésével vált híressé Szlovákiában, a rendőrség azonban különféle csalások, visz- szaélések és egyéb bűncselekmények miatt üldözte, és az Interpollal is köröztette. A szóbeszéd szerint a „vállalkozó” kábítószer-teijesztésKabul. Csakúgy mint világszerte, tegnap a nők jogainak korlátozásáról ismert Afganisztánban is megünnepelték a nemzetközi nőnapot, igaz csak nők vehettek részt az ünnepségeken, s így, férfiak híján, magukat kellett felköszönteniük. Afganisztánban az iszlám tanításokhoz szélsőségesen ragaszkodnak a tálibok: nők számára például tilos a munka, pontosabban a munkahelyi munka. A gyengébbik nem képviselői testüket tetőtől talpig borító leság bővítésért felelős biztosa korábban óva intette a tagjelölteket attól, hogy csupán a látszat kedvéért túl sok fejezet megnyitását szorgalmazzák. Több EU-tag is jelezte, csak akkor érdemes megkezdeni egy témakör megvitatását, ha van esély arra, hogy azt belátható időn belül le is zárják. Frantisek Sebej, a szlovák törvényhozás integrációs bizottságának elnöke első reakciójában sikerként és egyben az Unió gesztusaként értékelte a brüsszeli döntést. Azzal szerinte az EB elismerte Szlovákia felkészültségét a csatlakozási folyamat megkezdésére. Bár Sebej örömmel nyugtázta, hogy az új jelöltek csoportjában a leginkább felkészültek közt szereplünk, arra is emlékezsel alapozta meg vagyonát, majd különféle üzleti tranzakciókkal próbálta legalizálni, de ingatlanokra felvett bankhitelekkel is milliós csalásokat követett el. Rudolf Gajdos, az Interpol pozsonyi irodájának vezetője szerint többrendbeli, százmilliós nagyságrendű csalás miatt adtak ki ellene nemzetközi körözést. Ján R. azután távozott Szlovákiából, hogy itthon bűnvádi eljárást indítottak ellene. Állítólag Floridában is próbált vállalkozni. Itt tartóztatták őt le a helyi rendőrök egy tapelben jelentek meg az ünneplésen. „Eszmecserére kaptak meghívást” - mondta Abdul Rehman Hottak, az Afganisztán nagy részét ellenőrző tálib kormányzat kulturális miniszterének helyettese, s visszautasította a tálibok nőkkel szembeni bánásmódját érő nyugati bírálatokat, mondván: ezek érzékedének és nem veszik figyelembe a ország hagyományait. Á tálibok rendeletéinek értelmében jelenleg a lányoknál nyolcéves az iskolai oktatás, csak éppen nem a 8. osztályig, hanem a 8. életévükig tarthat. A kórtette a közvéleményt, hogy valójában az a fontos, hány fejezetet sikerül mielőbb lezárnunk. Martin Lengyel, a miniszterelnök szóvivője biztató kezdetként értékelte a nyolc fejezetről szóló javaslatot. Azt is elmondta, Szlovákia idén kész akár tizenöt témakört megnyitni, a jövő év végéig pedig mind a harmincegyet. Lengyel megismételte azt a többször hangsúlyozott álláspontot is, hogy Szlovákia szeretne visegrádi partnereivel együtt belépni az Únió- ba. Az EU és az úgynevezett helsinki csoport külügyminisztereinek találkozójára március 28-án kerül sor, ezt pedig már az egyes tárgyalócsoportok megbeszélései követik. (SITA, TA SR, skj lálomra végzett igazoltatást követően. Ján R. egy, a rendőrség által megfigyelt menekültcsoport közelében tűnt fel, és a rendőrök csak az igazoltatása során jöttek rá, hogy nemzetközüeg körözött személlyel van dolguk. Az amerikaiak állítólag a szlovák igazságügyi minisztériumhoz fordultak a bűnöző kiadatásához szükségek adatok miatt, a minisztériumban azonban tegnap semmi konkrétumot nem sikerült megtudnunk arról, hogy mikor szállítják Szlovákiába, (gl) házakban a férfi nőgyógyászok csak igen bonyolultan vizsgálhatják meg a hölgyeket, gyakran közvetítő személy, mondhatni „tolmács” igény- bevételével, aki elmondja a nő tüneteit. A nőket egy férfi családtagjuknak kell elkísérni, ha távoznak otthonukból. A taxisokat gyakran kirángatják járművükből és elverik, ha csak női utast szállítanak. A legtöbb kabuli nő számára a nemzetközi nőnap nem nagy ünnep. Az amerikai hírügynökség által megszólított nők legtöbbje nem is tudott róla, hogy van ilyen. Pozsony. A kormány tegnap határozatban utasította el a zsolnai képviselet kezdeményezését, hogy Ti- sónak domborművet avassanak. , Jozef Tiso a fasiszta Németországgal kollaboráló állam képviselője volt, aki demokraták és antifasiszták üldözését szervezte és hajtotta végre faji, nemzed, felekezeti és politikai hovatartozásuk miatt. Dicsőítését a kormány összeegyeztethe- tedennek tartja azokkal az értékekkel, amelyeket a Szlovák Köztársaság felvállal. A tábla-avatást a törvénysértés szempontjából megítélni a főügyészség és a bíróságok illetékességi körébe tartozik” - szögezi le a kezdeményezéstől magát elhatároló kormány határozata. A dokumentum emlékeztet, „Szlovákia államiságát az egész civilizált világ számára közös értékek (a demokrácia, a tolerancia, az emberi jogok nemzeti, faji vagy felekezeti hovatartozásra való tekintet nélküli tiszteletben tartásának értékei) alapján ítéli meg, és elítéli a rasszizmus, az idegengyűlölet és türelmetlenség minden gondolatát és megnyilvánulását”. A kabinet elvárja a zsolnai képviselő-testülettől, vizsgálja fölül döntését. A dokumentumot a kabinet egyöntetűen hagyta jóvá. A nyilatkozatot ismertető Mikulás Dzu- rinda miniszterelnök szerint a kabi: net még időben ismertette állásfogÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A politikai kultúra szokásainak megfelelően az MKP legmagasabb szintű kormányzati képviselőjeként Csáky Pál miniszterelnökhelyettes tegnap bemutatta Pavel Koncos földművelési miniszternek Könözsi Lászlót, a tárca leendő államtitkárát. Ismeretes, Könözsi Mészáros Győzőtől veszi át a tisztséget, akitől az MKP megvonta a bizalmat. Csáky közölte, a politikai eljáráslalását, bár néhány napot mulasztott. Újságírói kérdésre, hogy a délszlovákiai millecentenáriumi emlékművek felállítása összeegyeztet- hetó-e a köztársaság felvállalható értékrendjével, Dzurinda közölte, csak konkrét esetek és tényszerűbb kérdésfelvetés esetén kísérelhetné meg a válaszadást, egyébként elvi szempontból minden ilyen ügyben a nyilatkozat demokratikus értékrendre vonatkozó részét tekinti mérvadónak. Csáky Pál emberjogi és kisebbségügyi miniszterelnök- helyettes lapunknak a következőket nyilatkozta: „Örülök, hogy a kormány ilyen egyértelmű határozatot fogadott el, és örülök annak is, hogy ez a kezdeményezésünkre történt, hiszen Juraj Hrabko, a kormányhivatal kisebbségi szekciójának vezetője hetekkel ezelőtt az én utasításomra fordult a legfőbb ügyészséghez, Tiso domborművének elhelyezése a fasizmus propagálásával lett volna egyenlő.” Csáky elmondta, a legfőbb ügyész tájékoztatása szerint a zsolnai kerületi ügyész a domborművet mint bizonyítékot bevonta Ján Slota zsolnai polgármestertől, miáltal lehetetlenné vált, hogy azt március 14-én elhelyezzék a zsolnai Katolikus ház homlokzatán. Azt is közölte, „a kormány el volt szánva arra, hogy akár hatalmilag akadályozza meg az elhelyezést”’, de szerinte erre valószínűleg és szerencsére nem lesz szükség, (korp) mód értelmében a személycsere ügyét az MKP először a koalíciós tanács elé tárja, s azt követően ő terjeszti a kormány elé az államtitkárrá választás javaslatát. Könözsi gyakorlatilag már mostantól fokozatosan átveszi a folyó államtitkári ügyeket, némi halasztásra csak az előző munkahelyével kapcsolatos ügyintézés miatt van szüksége. A kormányalélnök szerint Könözsit várhatóan a jövő heti kormányülésen be is beiktatják, (korp)- Köszönjük, hogy vigyázott ránk. Nőnap egy belorusz börtönben (TA SR/EPA-felvétel) Floridába menekült az adósság elől, de most horogra akadt a galántai vállalkozó Rendőrkézen a strucctenyésztő Tegnap világszerte - még Afganisztánban is - megünnepelték a gyengébb nem napját Nőnapi ünnepség - csak nőknek MTI-HÍR Csáky Pál bemutatta Könözsi Lászlót a miniszternek Ismerkedés Koncossal