Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)

2000-02-05 / 29. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 5. TÉMA: SZINYEI MERSE PÁL g] 80 éve hunyt el Szinyei Merse Pál, a klasszikus hagyomány beteljesítője és egyben az új festészet elindítója Ember és táj ábrázolója A szépség, a napfény megörölcítője A Hinta című képe az impresszionizmus egységes látásmódjának legszebb korai példái közé tartozik kai. Ezek azonban olyan bátorta­lan kezdeményezések voltak, me­lyekben maguk az alkotók sem iga­zán hittek a mindent elárasztó tör­téneti és látképek árnyékában. Hazai lehetőségek A magyar művészéletet ebben az időben alig érte el a haladás szele. A vidéki vezető rétegek még távol álltak attól a művészi érettségtől, hogy Szinyei Merse szinte eszköz nélküli, keresetlen festői nyelveze­tét méltányolták volna. A korszerű látásmód azonban - a beszivárgó külföldi példák hatására, valamint Mészöly Géza, Mednyánszky Lász­ló és a szolnoki festők munkálko­dásának eredményeképpen - las­san Magyarországon is elterjedt. Az 1890-es évek derekán az egész magyar művészetben új korszak kezdődött. A nagybányai festők tö­rekvéseikkel ott folyatták ember és táj összeforrott ábrázolását, ahol azt évtizedekkel azelőtt Szinyei abbahagyta. A középkorú mester, megérve művészi elveinek késői beigazolódását, újjászületve kap­csolódott be a művészeti mozgal­makba. Bár ebben az alkotó perió­dusában egyenetlenebb képeinek színvonala, legjobb időskori művei folyamatos megújulási készségét bizonyítják. Erősödött szintetikus, összegző látásmódja, s ez a törek­vése újból egybeesett a kor általá­nos festészeti tendenciáival. Újabb művei nem kevésbé frissek és bá­tor újítók, csak éppen mások, mint az akkor bemutatkozó fiatalok tö­rekvései. A világot alapjaiban meg­változtatni akarók energiája, a XX. század elejének radikális gondol­kodása azonban már hiányzik az idős mesterből. Szinyei Merse Pál festészete a ma­gyar nemzeti hagyományok legér­tékesebb részéhez tartozik, művé­szi hitelessége, őszinteségének ereje mindmáig csorbítatlanul hat. (A Híres Festők nyomán) A XIX. század utolsó harma­dában kiteljesedő, és egyre változatosabb életműveket felmutató magyar festészet, 1870 körül Szinyei Merse Pál révén zárkózott fel az eu­rópai művészet történetének legkorszerűbb áramlataihoz. FELDOLGOZÁS A fiatal festő az akkoriban népsze­rű történeti, novellisztikus, vagy népies érdeklődéstől egyaránt el­határolta magát, és saját környeze­téből vett, egyszerű helyzeteket rögzített, az élmények közvetlen­ségét sugalló, friss festésmódjával. Alakjai a tájjal együtt élnek, mint ahogy alkotójuk is a természeti környezetbe illeszkedő vidéki élet­ben találta meg igazi énjét. Az impresszionistákkal nagyjából egyidőben, de tőlük függetlenül fedezte fel a nap szerepét a szabad levegőn megfigyelt színjelensé­geknél. Szinyei Merse számára azonban a látvány elemei sosem bomlanak olyan apró részletekre, mint a felszín tünékenységét elem­ző franciáknál: nála a figurák és a tárgyak még megőrzik testiségü­ket. Majálisa - és vele egész élet­műve - ezért a klasszikus hagyo­mány beteljesítője és egyben az új festészet elindítója. Kapcsolata a kortársakkal Szinyei Merse Pál a híres történel­mi festő, Carl Piloty műhelyében tanult. Művészetére nagy hatást gyakorolt a realista Gustav Courbet friss természetszemlélete, majd később Arnold Böcklin tiszta, erőteljes színei hatottak rá, de ra­jongott a barbizoni festők művei­ért is. Művészetében az ember és a táj kapcsolata, a természeti való­ság gyengéd szépségeinek örömte­li megragadása foglalkoztatta. Böcklin eszményi tájai, mitológiai Önarckép bőrkabátban (1897, Uffizi Képtár, Firenze) figurái ellenében Szinyei saját kör­nyezetének mesterkéleden, üde ábrázolását helyezte előtérbe. Jel­lemző honfitársával, Benczúr Gyu­lával való kapcsolata is. A pálya­kezdőként még egymás mellett ha­ladó fiatalokat hamar elválasztotta művészi látásmódjuk különböző­sége. Szinyei arra törekedett, hogy megmutassa, milyen modern ha­tást lehet kihozni egy régies témá­ból, Benczúr viszont a reprezenta­tív történeti kompozíciók mestere, a Szinyei féle oldott plein-air at­moszférának nyoma sincs a való­ság fényképszerűén konkrét, reális rögzítésében. Szinyei Merse példá­jára a müncheni műtermek mé­lyén más festők is próbálkoztak né­ha apró plein-air jellegű vázlatok­ÖSSZEFOGLALÓ Szinyei Merse Pál hamar rátalált életműve legfőbb mondanivalójára: az ember és a természet harmoni­kus együttélését kifejező témavilág­ra és az ennek megfelelő, természe­tesen egyszerű és mégis emelkedett előadásmódra. Első nagy ugrást fő művei irányába az Anya és gyerme­kei (1868) című képével teszi: bát­ran vállalja a napsütötte tiszta szí­nek ragyogását. Azt festi, amit a ter­mészetben oly sokszor megfigyelt. Az élénkzöld gyepre terített piros ta­karón pihenő kis családra sugárzó fény intenzitása joggal lephette meg az ilyesmit még sosem látott kortár­sakat. A kép a piros-zöld kontrasztra épül, az alakok ruháinak színéhez azonban a kiegyenlítő szerepű szürke-fehér-fekete kombinációt választotta. Újdonságnak számított az is, hogy modem ruhás figuráit erősen lejtős, dombos tájban he­lyezte el. A szigorúan megkompo­nált klasszicista és romantikus képe­ken ilyen „szabálytalanságról” szó sem lehetett. A szabad levegőn megfigyelt szül­és fényjelenségek elemzése Szinyei Mersét a kiegészítő és kontrasztszí­nek megértéséhez vezette. így az övé lehetett az érdem, hogy a franci­ákkal egyidőben, de tőlük teljesen függetlenül felfedezte és alkalmaz­ta a plein-airt. A Hinta (1869) című képe az impresszionizmus egységes látásmódjának legszebb korai pél­dái közé tartozik. Szinyei a bécsi világkiállításra a ha­zai kirándulások emlékét a münche­ni művészélet piknikjeivel össze­kapcsolva merész és nagyszabású kompozíciót tervezett, így született a Majális (1873) A magyar festészet egyik legszebb alkotásának tartott képről maga a művész vallotta, hogy „nem ábrázol sem egy bizo­nyos vidéket, sem megtörtént ese­ményt”. A festő saját magát is ráfes­tette a képre, hason fekve, hátat for­dítva. Ekkor azokra a kritikusokra gondolt, akiknek nem fog tetszeni a képe. Sejtése be is vált, kortársai ki­nevették és csupán fél emberöltővel később kezdték felismerni értékeit. E képe pompázó színeivel, oldott körvonalaival, napfénytől sugárzó ragyogásával a francia impresszio­nistákat előzte meg. 1874 májusában kezdte festeni első gyermeküket váró feleségét, a kor divatja szerinti lila ruhájában. A lila szín használata rendkívüli színkul­túrát követel a művészektől, akik többnyire el is kerülik alkalmazását. Szinyeinél viszont szinte egész élet­művében jelen volt. A Lilaruhás nő (1874) című képen Szinyei a klasz- szikus felfogású portréfestő tudo­mányát egyeztette össze kifinomult színérzékével. Innen adódik a fest­mény rendkívüli ünnepélyessége. A kép gyönyörű szerelmi vallomás volt feleségéhez, a festőt azonban művészüeg nem elégítette ki. Szinyei életművének fő képei általá­ban tájban elhelyezett embereket ábrázoltak. Jemyén családtagjain kívül nem jutott megfelelő model­lekhez, mert a falusi népben az a ba­bona élt, hogy ha valakit lefestenek, az rövidesen meghal. Szirma- besenyőn azonban, ahol újdonsült sógora időnként vándorcirkuszo­sokat vagy színészeket látott vendé­gül, aktmodell is akadt. Ekkor szü­lethetett a Pacsirta (1882) gondola­ta is. Az aktot műteremben, túlságo­san közelről kellett festenie, és épp a befejezés előtt, amikor leginkább szüksége lett volna modellre, az el­maradt. így a festő emlékezetből fe­jezte be a figurát. A tájhoz mindenkor elfogultság­mentesen és alázattal közeledő mű­vész első alkotásaitól kezdve a kép­szerkezet tisztaságára és egyszerű­ségére törekedett. Hamar megtalál­ta a karakterének és gesztusainak leginkább megfelelő átlós kompozí­ciót, mely rejtett vagy nyíltabb for­mában számtalan variációban sok művén, így a pipacsos képein is visszatér. Mint az impresszionisták közül Monet-nak, a magyar festő­nek is feltűnt, hogy az élénk színű pipacsokkal teletűzdelt mezők pi­ros-zöld kontrasztja fantasztikus vibrálást eredményez az arra járók szemében. Az 1902-ben megfestett Pipacs a mezőn című képe a legkiér- leltebb Szinyei összes ilyen témájú képe között, és ez adja vissza legin­kább meggyőzően a magyar táj nyá­ri arculatát. A megdöbbentően tömör Hóolva­dás (1884) a magyar realista tájkép­festészet csúcsa, melyben benne iz­zik saját egyéniségének ereje és szó­kimondó egyszerűsége. íme a tragi­kus valóság, mutat rá a festő, akinek nincs már kedve szép emberalakok­kal benépesíteni a tájat. E kép azon­ban tanúsítja, hogy Szinyei még ek­kor is képes a megújulásra. (A Híres Festők nyomán) Anya és gyermekei I. (1868 -1869, Salgó gyűjtemény, New York) KALENDÁRIUM 1845. július 4: Szinyeújfalun megszületik Szinyei Merse Pál 1861: Nagyváradi gimnáziumi tanulmányai mellett festeni tanul 1864: A müncheni Képzőművészeti Akadémia növendéke 1869-ig 1870: Másfél évig Jernyén tartózkodik 1872: Visszatér Münchenbe, barátságot köt Böcklinnel 1873: Fürdőházikó című képével érmet nyer a bécsi világkiállítá­son, fő műve, a Majális azonban erős kritikát kap. Művészként tel­jesen egyedül, harcostársak nélkül marad. Megházasodik és letele­pedik Jemyén. 1875: Meghal édesapja. Rámarad a családi birtok gondja, ezért nem válthatja valóra külföldi utazásainak tervét. Otthon viszont egyre kevesebbet fest. 1882: Egy évre családjával Bécsbe költözik. Bécsi és pesti kiállítá­sait teljes értetlenség kíséri. Meghasonlottságában tíz évre leteszi az ecsetet. 1887: Felesége elválik tőle, fiával magára marad Jemyén. 1896: A millenniumi kiállításon első ízben arat műveivel komoly elismerést. Lelkesen bekapcsolódik a művészi életbe, Nagybányára is ellátogat. 1900: A párizsi világkiállításon ezüstéremmel tüntetik ki. Hama­rosan Münchenben, St. Louisban, Berlinben, Rómában is díjakat kap - legkésőbb Budapesten. 1908: Első önálló kiállítása a Nemzeti Szalonban meghozza az át­ütő sikert a hatvanéves mesternek. A Képzőművészeti Főiskola igazgatójává nevezik ki. Ezentúl csak nyaranta tér haza Jernyére. 1908: Életében először és utoljára jár Párizsban. 1910: Máig egyetlen, külföldi egyéni tárlata Münchenben valódi sikert arat. 1912: A firenzei Uffizi Képtár elkéri önarcképét a Halhatatlanok Galériája számára 1914: A Szépművészeti Múzeum külön termet létesít műveiből a mester rendezésében 1916-1917: Jemye helyett Fonyódon tölti a nyarat. 1920. február 2-án hal meg Jemyén (a mai Jarovnice). Halála után negyven nappal tisztelői és tanítványai megalakítják a Szinyei Merse Pál Társaságot. A jernyei kúria (1911, magángyűjtemény) A festő maga tervezte házát és kertjét, ahol a művészi csoportosítású növényzet minden évszakban változatos, színes látványt nyújtott. TECHNIKAI MAGYARÁZAT A természet hű követése Szinyei alkotómódszerének megértéséhez a legjobb kulcsot ő maga adta egy 1906-ban megjelent nyilatkozatában: „A mi művészetünk célja nem lehet más, mint a természet hű követése, amennyire gyarló eszközeink megengedik... A természetet nem lehet utánozni, nem le­het másolni. Egy pontosan lerajzolt, színeiben pontosan visszaadott dolog a vásznon például egészen másképp hat, mint a valóságban. El­lenben olykor egy ügyesen odavetett színfolttal a szem teljesen azt az illúziót kapja, mintha magát a tárgyat látná... Szerintem két állandó, és jelentőségteljes dolog van benne. Az egyik a szín... Én mindig úgy éreztem, hogy a szín sokkal alkalmasabb, terjedelmesebb, hajléko­nyabb, mint a vonal. A színnel mindent ki lehet fejezni... A másüt a természet. Ez a megfigyeléseknek, emlékezéseknek és az ihletnek a forrása... Ez óvja meg a művészt attól, hogy eltévelyedjen és vissza­vezeti magát a művészetet is mindig, ha véletlenül letér erről az út­ról, amely nem más, mint hogy a lehető legegyszerűbb eszközzel, a legkönnyebben, a legalkalmasabb módon adja vissza azt az illúziót, mintha a természetet, a valóságot látnok.” A plein-air alkalmazása A plein-air festészet kiszabadítot­ta a művészetet a műterem mes­terkélt, zárt vüágából. A szabad­téri megvilágítás fény-árnyék já­tékai, a reflexek vülódzásai gyors munkára késztették a tájfestőt, aki a folytonosan változó egyszeri látvány színértékeit - azaz valúr- jeit (valuer) - rögzítette a sablo­nos helyi színek helyett. Ezzel megnyitotta az utat az impresszi­onizmus kibontakozása felé. Az impresszionizmus a pillanatnyi benyomás gyors és eleven megra­gadása, a látvány természethű visszaadása. A természetes fény változásainak illandó képe, addig sosem látott színgazdagsággal és könnyedséggel jelenik meg a vász­non. A laza ecsetkezelés, az optikai színkeverés következtében a tár­gyak körvonalai feloldódnak és jelentéktelené válik plaszticitásuk. Az oldalt összeállította: Szabó Mónika

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents