Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)
2000-02-04 / 28. szám, péntek
Sport ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 4. Bemutató hétezer vendég előtt Zürich. A zürichi sportcsarnokban 7000 vendég előtt bemutatták az autós gyorsasági Forma-l-ben szereplő Sauber- Red Bull csapat új autóját. A C19-es könnyebb, karcsúbb és erősebb, mint elődje a Cl8-as volt, de külseje ugyanúgy az olasz Fabrizio Giugaro munkáját dicséri. A motor 30 kg-val könnyebb, teljesítménye 775 lóerő. „Technikailag és a csapattagok tekintetében is előreléptünk az elmúlt évhez képest, meggyőződésem, hogy tartjuk a lépést a többi csapattal.” - mondta Peter Sauber, a svájci istálló főnöke. (MTI) Trapattoni távozik? Firenze. Giovanni Trapattoni napjai meg vannak számlálva a Fiorentina labdarúgócsapatának edzőjeként. „Küencven százalék, hogy Trapattoni búcsúzik a Fiorentinától.” - írta a La Gazzetta dello Sport. A lap szerint a legsikeresebb itáliai edzőt csak az mentheti meg, ha a csapat megnyeri a Bajnokok Ligáját. Vittorio Checchi Gori, a klub elnöke viszont cáfolta Trapattoni távozását. Korábban élete végéig szóló menedzseri állást ajánlott neki, amit a tréner elutasított. Trapattoni utódjaként Alberto Ca- vasin (Lecce), Ramon Diaz (River Plate), Claudio Ranieri (Ateltico Madrid). (MTI) Roberto Carlos Madridban marad Madrid. Roberto Carlos, a brazil válogatott balhátvédje 2002-ig biztos, hogy a Real Madrid labdarúgócsapatában marad. A megállapodást a Real alelnöke, Juan Onieva és a brazil játékos meghatalmazottja, Oliveira Junior látta el kézjegyével. Az üzlet 100 millió dollárért jött létre. A szerződés mellékletében rögzítették: a két fél megelégedése esetén Roberto Carlos akár 2005-ig is a Reálban játszhat. (MTI) Owen ott lehet az Eb-n London. Kevin Keegan, az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint Michael Owen sérülése „olyan kellemedenség, amiről csak később derül ki, hogy mennyi jó származik belőle”. A Liverpool 20 éves csatára legalább egyhónapos pihenésre kényszerült kiújult térdszalagsérü- lése miatt. Keegan ugyanakkor elmondta: ha Owen márciusban vagy áprilisban visszatér, és májusban teljes értékű játékosként tudja segíteni a Liverpoolt, akkor a többi válogatott kerettaghoz hasonló esélyekkel pályázik az Eb-részvételre. (MTI) Dávid Kornél nincs egyedül Chicago. Dávid Kornél, az é- szak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) két csapatában is szerepelt, majd azokból menesztett válogatott játékos továbbra sem kapott ajánlatot, de türelmesen várakozik, különösen úgy, hogy vasárnaptól már a családja is újra vele van. Dávid elmondta: az NBA-ben ismert menedzsere biztatja, türelemre inti, mert érzése szerint remény van arra, hogy újabb szereplési lehetőséghez jusson. - Most még türelmes vagyok, türelmem azonban a következő két hétben elfogyhat - nyüatkozta Dávid Kornél. (MTI) A tegnap déli sorsolás főszereplői Nyíró László (balra) főbíró és Milan Lasica színész-humorista. (TASR-képszolgálat) Ma kezdődik Pozsonyban a Szlovákia-Ausztria Davis Kupa-találkozó Kucera-Hipfl nyitány Pozsony. A fővárosi Danube Szállóban tegnap kisorsolták az Incheba kiállítási csarnokban mától vasárnapig tartó Szlovákia-Ausztria Davis Kupa-összecsapás mérkőzéseit. A Világcsoport első fordulójában sorra kerülő találkozón Kucera a gyengébbik osztrákkal kezd. TASR-ELŐZETES Ma 14 órakor a legjobb szlovák teniszező, Karol Kucera a második számú osztrák fiú, Markus Hipfl ellen lép pályára. Utánuk Dominik Hrbaty és a legjobb osztrák, Stefan Koubek méri össze tudását. Miloslav Mecír, a szlovák DK-csa- pat szakvezetője a szombati párosra előzetesen Kucerát és Kroslákot nevezte, osztrák részről Julian Knowle és Alexandr Peya játékára számítanak. A mindössze 19 esztendős Peya a korábban nevezett Thomas Strenbergert helyettesíti. A párosok összeállítását egy órával a kezdés előtt módosítDELMÁR GÁBOR A hollandiai Groningen korábban nagy nemzetközi tornák rendezésével dicsekedhetett, de most a szűkösebb anyagi lehetőségek dacára az év elején legalább részben hű maradt a régi nagy sakkfesztiválokhoz: egy nyűt nemzetközi torna mellett sikerült tető alá hozni egy erős mezőnyű zárt női nagymesterversenyt - a bolgár Sztefa- nova nyerte -, valamint egy ugyancsak zárt ifjúsági tornát, mely a magyar Bokros Albert fölényes győzelmével végződött! A 100 résztvevős, 11 fordulós nyűt versenyt a holland színekben versenyző orosz nagymester Szergej Tivjanov nyerte. Két rövid játszma e versenyről Vezércsel Világos: Nenavsev- Sötét: Giffard 1. d4 d5 2. c4 dxc4 3. Hf3 Hf6 4. e3 e6 5. Fxc4 c5 6. Ve2 cxd4 7. exd4 Fe7 8. 0-0 0-0 9. Hc3 a6 10. Fg5 b5 11. Fb3 Fb7 12. Badl b4 13. d5! bxc3 (13 ... Hxd5? 14. Fxd5) 14. dxeó Vc7 15. exf7 + Kh8 16. Hd4 (világos esélyes támadáshoz jutott a tiszt ellenében) 16... cxb2 (jobb volt 16 ... c2!? 17. hatják a szakvezetők. Az új szabályok szerint a vasárnapi egyesben szintén változhat a nevezés: a sorsolás szerint előbb a két ország legjobbja, majd a kettes számú játékosok játszanak. A párosítást egyébként a tegnap hatvanéves szlovák színész, Milan Lasica sorsolta ki. „Jó, hogy az első mérkőzés Kucerára vár, de a sorsoláson nem sok múlik” - kommentálta a párosításokat Miloslav Mecír. - Az osztrákok bennünket tartanak esA párosítást a tegnap hatvanéves szlovák színész, Milan Lasica sorsolta ki. élyesebbnek, de nekik is jóképességű csapatuk van, tehát egyáltalán nem lesz könnyű. dolgunk. Együttesünkben jó a hangulat, felelősségteljesen készültünk a találkozóra. Kroslák az edzéseken megfelelő formát mutatott, ezért egyelőre számítok rá a párosban.” Günter Bresnik, az osztrákok SAKK & & A A A A & A S A A £ A A 1 A A A Bd3 Fd6!) 17. Bfel Hc6 (most már 17 ... Fd6 nem jó: 18. Fxf6 gxf6 19. Vg4 Bxf7 20. Be8 + Ff8 21. He6 Vd7 22. Bd8! miatt) 18. He6 Vc8 (18 ... Va5?l) 19. Hxf8 Vxf8 20. Vxb2 h6 21. Fxh6! gxhó 22. Bd7! Vg7 23. Bxb7 Ff8 24. Be6 Bc8 25. Bxf6 He5 26. Bbb6 és sötét feladta. Francia védelem Világos: Najer- Sötét: Visser 1. e4 e6 2. d4 d5 3. Hd2 Hf6 4. e5 Hfd7 5. Hgf3 c5 6. c3 Hc6 7. Fd3 g6 (vagy 7 ... cxd4 8. cxd4 f6 9. Hg5l? éles bonyodalmakkal) 8. h4! (8. 0-0 Fg7 9. Bel 0-0 10. Hfl csak csekély világos előnnyel) 8 ... szakvezetője dicséri a legjobb szlovák teniszezőket: „Mind Kucera, mind pedig Hrbaty a világ legjobb húsz játékosa közé tartozik. Ezért mi nem lehetünk a mérkőzés esélyesei. Nincsenek olyan tapasztalt teniszezőink, mint ők ketten a hazai csapatban. Nehéz feladat vár ránk.” Mindkét osztráknak kedvez, hogy a műanyagborítású pálya felülete lassabb a vártnál. Igor Moska, a szlovák szövetség főtitkára elmondta, hogy a szerződést még nem írtak alá az SZTV-vel, de szóbeli megegyezés már született a Davis Kupa-meccs élő közvetítéséről. Az összecsapás főbírája a magyar Nyírő László, vezetóbírók a francia Stephane Apostolou és a svéd Mohamed Layhani. A MŰSOR - péntek, 14.00: Karol Kucera-Markus Hipfl; Dominik Hrbaty-Stefan Koubek; szombat: Karol Kucera/Ján Kroslák-Ale- xander Peya/Julian Knowle; vasárnap: Karol Kucera-Stefan Koubek, Dominik Hrbaty-Markus Hipfl. Fg7 (10 ... Vb6l? és h5-re 11... g5) 9. h5 f6 10. hxg6 fxe5? (jobb 10 ... hxg6 11. Bxh8 + Fxh8 12. Fxg6 + Kf8) 11. Bxh7 Bxh7 12. gxh7 e4 (tisztet nyer, de akárcsak az előbbi játszmában, nem lesz érte köszönet ...) 13. Fxe4! dxe4 14. Hxe4 Hf6 (14 ... Vc7-re 15. Hh4l, ül. 14 ... Ve7-re 15. dxc5 erős) 15. Fg5 Vd5 (vagy 15 ... Kf7 16. Hxf6 Fxf6 17. Hh4! Fxg5 18. Vh5 + Kg7 19. Hg6 és nyer) 16. Hxf6 + Fxf6 17. Vd3! és sötét feladta. 2159. számú fejtörő M. Popov (1948) Világos indul és 2 lépésben mattot ad Ellenőrző jelzés - vüágos: Kb7, Vd2, Bc5, Ha7, Ff7, gy: b2, c6 és d4 (8 báb). Sötét: Kd6, Vfl, Bg3 és h5, Ha6 és f6, Ff5 és h2, gy: c3, e5, e7 ésf2 (12 báb). A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „SAKK” megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között - minden feladvány után - két 200 koronás pénzdíjat sorsolunk ki! A megfejtés beküldésének határideje - a 2160., a 2161. és a 2162. számú fejtörővel együtt - március 13. Bicskei Bertalan: szem előtt a csoportellenfelek Cipruson a vezetőedző MTI-HÍR Lamaca. A ciprusi nyolcas labdarúgótornán a magyar válogatott vüág- bajnoki selejtezőcsoportjából a román, a grúz és a litván csapat vesz részt. Az együttesek vezetői már nem foglalkoznak a hétfőn meghiúsult programegyeztetéssel. Bicskei Bertalan, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a helyszínen gyűjt tapasztalatokat a leendő ellenfelekről: - Négy különböző helyszínen egy időben kezdődnek a mérkőzések, ezért egyszerre csak egy találkozót tudok megnézni - mondta a kapitány. - A grúzokat már láttam, ők gyakorlatilag teljes csapattal érkeztek és nagyon jól játszottak. A nevezési listán a litvánok 25 játékost adtak meg, ha mindenki eljött, akkor ők is a legerősebb csapatukkal vesznek részt a sorozaton. Litvánia pénteken Moldova ellen lép pályára, nagyon kíváncsi vagyok erre a mérkőzésre. A románok idegenlégiósaik nélkül játszanak. A kapitány hozzátette: találkozott a csoportellenfelek vezetőivel és már senki sem foglalkozott a sikertelen programegyeztető tárgyalással.- A történetet mindenki lezárta, várjuk a nemzetközi szövetség döntését -jelentette ki Bicskei. - Már elkészült egy séma, ahol a csapatok neve helyett betűk szerepelnek. Minden betűhöz hozzásorsolnak egy válogatottat és öt perc alatt megvan a menetrend. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem tudunk megegyezni, mi javasoltuk: sorsoljunk Bukarestben, ne terheljük ezzel a nemzetközi szövetséget, de az olaszok ebbe nem mentek bele. Marlene Ottey és Szergej Bubka nyert Valenciában Sikeres visszatérés MTI-TUDÓSÍTÁS Valencia. A doppingolással vádolt Merlene Ottey rajthoz állt a valenciai fedettpályás adétikai versenyen és 7,14 mp-cel győzött 60 méteren. A 17 hónapos kihagyás után visszatért ukrán Szergej Bubka 5,60 méterrel nyerte a rúdugrást. A jamaikai fútónő szombaton Karls- ruhéban szeretett volna versenyezni, de a német szövetség nyomására végül lemondta a részvételt. A 39 éves világbajnoknőt tavaly júliusban Luzemben ellenőrizték, és vizeletében a doppinglistán szereplő nandrolon jelenlétét mutatták ki. A jamaikai szövetség azonban nem tiltotta el, a Nemzetközi Adétikai Szövetség (IAAF) pedig még nem döntött az ügyben. A hatszoros világbajnok, 35-szörös világcsúcstartó Bubka Achilles-ín sérülése miatt több mint egy évet nem versenyzett. Érdekesebb eredmények - FÉRFIAK: 60 m: 1. Murcia (spanyol) 6,72 mp, 2. Bailey (kanadai) 6,75; 60 m gát: 1. Garcia (spanyol) 7,62 mp; rúd: 1. Bubka (ukrán) 5,60 m. NŐK: 60 m: 1. Ottey (jamaikai) 7,14 mp; távol: 1. Montalvo (spanyol) 6,78 m; 400 m: 1. Ogunkoya (nigériai) 52,73 mp. Spencer Smith a Nemzetközi Sportbíróság előtt Szabálytalan ellenőrzés MTI-HÍR Toronto. Február 14-én New Yorkban hallgatja meg a Nemzetközi Sportbíróság a doppingoláson ért brit Spencer Smith egykori vüág- bajnok triadonozót. Smith vizeletében az 1998-as hawaii Ironman- verseny után bukkantak nandrolon nyomaira. A brit szövetség illetékesei nem tiltották el a sportolót, és elfogadták panaszát, miszerint az ellenőrzés során szabálytalanságokat követtek el. A viadalt szervező és a mintavételt végző amerikai szövetség viszont kifogást emelt a britek felmentő ítéletével szemben és fellebbezéssel élt a sportbíróságnál. SPORTFOGADÁS A SPORTKA 6. játékhete szerdai sorsolásának nyereményei -1. HÚZÁS, 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 2 nyertes á 94 604 korona; 3. díj: 33 nyertes á 7166 korona; 4. díj: 1047 nyertes á 361korona; 5. díj: 16 599 nyertes á 61 korona. A vasárnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 21 494 698 korona. II. HÚZÁS, 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1 nyertes á 236 510 korona; 4. díj: 467 nyertes á 810 korona; 5. díj: 11253 nyertes á 90 korona. A vasárnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 9 896 541 korona. A LEHETŐSÉG nyereményelosztása - l.díj: nincs nyertes; 2. díj: 1 nyertes á 100 000 korona; 3. díj: 5 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 55 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 446 nyertes á 100 korona. A vasárnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 19 660 korona. (TASR) Ezzel a góllal szereztek vezetést az első percben az érsekújvári lányok a dunaszerdahelyiek elleni I. ligás kézilabdarangadón, melyet végül is a vártnál jóval könnyebben nyertek meg (31:19), s továbbra is a 3. helyen tanyáznak. (Horváth György felvétele)