Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)
2000-02-04 / 28. szám, péntek
2 VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 4. TÁRCA A sokoldalú miniszter HOLOP ZSOLT Az alkotmányjogász: Pavel Koncos az alkotmányjogászok magabiztosságával jelentette ki, hogy a kormányprogram alkotmánysértő. Logikája alapján valószínűleg a világ összes programnyilatkozata alkotmánysértő lenne. De egyszerűbb ezt kijelenteni, semmint a nevesítetlen földek községi kezelésbejuttatásán fáradozni. (Reklám: Bizonyíték kell, nem ígéret!) Egy kormányprogram nem lehet alkotmánysértő, legfeljebb alkotmánymódosítást igényel, hogy a kabinet megvalósíthassa kitűzött céljait. Tudjuk, kik fogalmazták az alkotmány szövegét, s azt is, hogy rengeteg hibát vétettek; cikkeinek jó egyharmada szorul módosításra, illetve erre van meg most a „politikai akarat”. Hacsak a mezőgazdasági tárca berkeiben gyorsan ki nem derítik, hogy már a módosítás gondolata is alkotmánysértő. A miniszter (aki egyben alkotmányjogász is): Maga Koncos is részt vett (az alkotmánysértő) kormányprogram kidolgozásában. Mi több, megszavazta. Saját logikája szerint alkotmánysértést követett el. Bár nem értett egyet önmagával és a programmal, összeszorította fogait, és felemelte a kezét. Tehát előre megfontoltan szavazott és sértette meg az alkotmányt. A példa: Kidolgozta, de nem értett vele egyet. Schmögnerová esete a legutóbbi áremeléssel. Ellene szavazott, az összes baloldali miniszterrel együtt. Mert ők programszerűen szociálisan érzékenyek, ezért két hónapos halasztást javasoltak, mert az mindent megold. (Reklám: Az idő mindent megold.) A többi miniszter pedig mind szemét. Ők már hónapok óta dörzsölték a kezüket, köpték a markukat, februárban végre megint lesz egy jó kis áremelés. A baloldal is tudja, nincs más megoldás, de összeszorították a fogukat, és nem szavazták meg. (Reklám: Jók a fogaid, Brigi!) A reálpolitika: A baloldal parlamenti képviselői nem vettek részt a Camogursky elleni bizalmatlansági indítvány végső szavazásán. Elégedetlenek vele. Nem felejtették el hangsúlyozni, a bajok rögtön az elején kezdődtek Camogurskyval, hiszen ő volt az egyetlen miniszter, aki nem szavazta meg a kormányprogramot. Koncos • mögött - aki megszavazta, de vécépapímak használja - kiállnak. (Reklám: Papír, amely elérhető.) A cirkuszi mutatványos: Koncos egy téeszelnök büszkeségével, szálfaegyenesen, két lábbal áll a nevesítetlen földön, és közben az egyik kezét ráteszi. A katarzis: Ha mind a kettőt ráteszi, könnyedén fenéken lehet billenteni. A reklám: Ami benned van, csak az számít. JEGYZET Hasra, cigány! JUHÁSZ KATALIN Nem mondok újat azzal, hogy a rendőrök is csak emberek, gyarlók, mint mi, néha felöntenek a garatra, és nem vetik meg a pénzt sem. Ki ne hallott volna már olyat, hogy egy rendőr részegen hadonászott szolgálati fegyverével, zsebre vágta a helyszíni bírságot, vagy éppen jól el- agyabugyálta a visszafeleselő cigányt. Az is magától értetődik, hogy ez utóbbi esetben, rekonstruálása során, a rendőrrel szemben nem sok esélye van egy (két, sőt három) cigánynak, a bíró a közegnek hisz. Kérem Önöket, gondolkozzanak el a következő eseten, melyhez felesleges bármilyen kommentár, így félúton Európa felé azonban mindenképpen megörökítésért kiált. Kassán, a Vodárenská utcában, ahol az egy négyzetméterre eső roma lakosok száma meghaladja az ádagot, egy este két rendőr járőrözött. Hideg volt, hát megittak néhány felest, majd az egyik lakóházba vezetett útjuk. Szó szerint rátámadtak a lakókra, fegyverrel a kezükben pénzt követeltek tőlük, minden életben hagyott cigányért 500 koronát. Ezután a nőket - köztük fiatalkorú lányokat-arra kényszerítet- ték, hogy vetkőzzenek le, és meztelenül feküdjenek a földre. Egy fiatal lánynak pisztolycsövet dugtak a szájába, egy másik fejét a falba verték, a férfiakat is pisztollyal a kézben igazoltatták, és azt állították, kábítószer-ellenes akció zajlik. Egy nőnek sikerült elmenekülnie, a szomszéd házból telefonált, értesítette a rendőrséget, hogy náluk van a rendőrség. Nemsokára megjelent két másik közeg. „Szervusztok, mit csináltok itt?” - kérdezték barátságosan kollégáiktól, majd négyesben elvonultak. A sértettek ezúttal nem hagyták annyiban a dolgot, a kerületi rendőrkapitányságon tettek panaszt. Ótt az ügyet alaposan kivizsgálták, és a két rendőr a bíróság előtt fog felelni vétkeiért. A következő cselekmények miatt történt vádemelés: erőszak, zsarolás, a rendőri hivatással való visszaélés, valamint magánlaksértés. Tavaly egyébként mintegy kétszáz rendőr ellen indult büntető- eljárás Szlovákiában. Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezető: Madi Géza (58238342) Rovatvezetők: Holop Zsolt - politika - (58238338), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312). Tallósi Béla - kultúra - (58238313), Urban Gabriella - panoráma (58238338). P. Malik Éva - légió - (58238310), Kovács Ilona - mellékletek - (58238314) Tomi Vince - sport - (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49,824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342,53417054, telefax: 58238343, üzenetrögzítő: 53417054. Fiókszerkesztőségek: Nagykapos 0949/6382806, Kassa 095/6228639, Rimaszombat: 0866/5684 214, Komárom: tel., fax: 0819/704200, Nyitra: 087/52 25 43, Rozsnyó: 0942/7329424. Kiadja a Vox Nova Részvénytársaság, a kiadásért felel Slezákné Kovács Edit ügyvezető igazgató (tel.: 58238322, fax: 58238321) Hirdetőiroda: 58238262,58238332, fax: 58238331 Szedés és tördelés a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja a CONCORDIA Kft. - Kolárska 8, Bratislava. Előfizethető minden postán, kézbesítőnél, valamint a PNS irodáiban. Terjeszti a PNS, valamint a D. A. CZVEDLER Kft. - Samorín. Külföldi megrendelések: PNS ES-vyvoz tlaée, Koáická 1,813 81 Bratislava. Újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava - Posta 12, 1993. december 10-én. Engedélyszám: 179/93 index: 48011 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Az ÚJ SZÓ az Interneten is megtalálható: http://www.ujszo.com E-maü: redakcia@voxnova.sk TALLÓZÓ JeP.'ót.ahronót Ezer Weizman izraeli államfő helyeseli az ország bécsi nagykövetének visszahívását. Szerinte Izrael nem maradhat közömbös a szélsőjobboldal osztrák kormányba való bevonása iránt. „Izraelnek másként kell reagálnia az antiszemitizmusra és a rasszizmusra, mint más népeknek” - mondta. Ehud Barak izraeli kormányfő „majdnem újnácinak” minősítette az ÖVP-t, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy „ne fogadja el ezt a nyugtalanító fejleményt”. Több európai állam- és kormányfőnek is telefonált, hogy megpróbáljon közös frontot kovácsolni Haider kormányra lépése ellen. A lap úgy vélte: „Izrael politikailag nem elég erős ahhoz, hogy rábíija a világ népeit a kígyó fejének szétzúzására. Erkölcsi ereje azonban még mindig legerősebb tőkéje, amellyel ösztökélheti az európai államokat, hogy felemeljék szarukat az ellen, ami a nemzetiszocialista mozgalom egykori bölcsőjében történik”. A lap szerint a legkevesebb, amit Izrael tehet, hogy fennhangon kimondja az osztrákokról azt, amit magában már régóta gondol róluk. Valamire jó a Haider-effektus: kiderül, hogy az előkelő klubból milyen vétség miatt következhet be a kigolyózás A szalonképesség EU-minimuma Hihetetlen, de egy szempontból haszna is van a Kárpátmedencében és környékén a Haider-jelenségnek: a Bécs- től nyugatra eső európai fővárosokból érkező jelzésekből eléggé egyértelműen lehet következtetni, az EU-, illetve a NATO-elfogadhatóság határaira. TÓTH MIHÁLY Véget ért az az időszak, amikor fixa ideásan radikális hazafiakkal szövetkezett politizáló sekrestyések következmények nélkül nyilváníthatják szalonképessé Zsirinovszkijt és Milosevicset, Slotát és barátját, Le Pent, meg politikai tejtestvéreiket. Véget ért az az időszak, amikor egy-egy párt, egy-egy politikus automatikusan szobatisztává dicsőül azáltal, hogy demokratikus választásokon reá voksoltak. Úgyszólván mindenki feledte, hogy ez kevés az üdvösséghez; a politikatörténeti ABC-ben írva vagyon, Hider közismert esete. Szintén demokratikusan választották meg. Az ausztriai viszonyokat bíráló 14 EU-tagország vezetőitől, pártjaitól befutó érvekből könnyűszerrel kimazsolázható, hogy melyek azok a megnyilvánulások, a kívülálló számára esetíeg teljesen jelentéktelennek tűnő gesztusok, pártprogrampontok, amelyek miatt egy adott pillanatban a demokraták számára egyszerűen elfogadhatatlan valamelyik politikai irányzat. Aki - akár parlamenten belül, akár azon kívül rekedve - az „idegen szívűek nem- zetellenességéről” tart szónoklatokat, arról gyanítható, hogy csak azért nem büdöszsidózik, mert az még a mi tájainkon is büntetendő pont. Aki ma a Kárpát-medencében háborús főbűnösök rehabilitálását tartja a legidőszerűbb feladatok egyikének, arról még az is gyanítható a melléfogás veszélye nélkül, Egy politikus még nem lesz szobatiszta attól, hogy megválasztották. hogy suttyomban ki-kiglancolja apjának, keresztapjának 1944-ben használt rohamosztagos csizmáját. A Bécsnek címzett nyugat-európai figyelmeztetésekből még a szellemileg legalultápláltabb szlovákiai politikusok is kiolvashatják, miáltal válhat ma a Tátra és a Duna közötti térségben szalonképtelenné valamely párt vagy pártvezető. Hosszú és termékeden elméleti vita folytatható arról, hogy mondjuk Slota hányszor lépte túl a még elfogadható nemzeti radikalizmus és a már szalonképtelenséget eredményező rasszizmus határát. Egyvalami azonban biztos: az SNS-típusú párt Európában elfogadhatatían. A délszlovákiai magyar választópolgárok java se szemléli közömbösen, hogy az általa megválasztott politikusok hogyan viszonyulnak a jobb nyugat-európai körökben idegen- gyűlölőnek, antiszemitának minősített, háborús bűnösök tisztára mosásán fáradozó, egyszóval fasisztagyanús Csurka pártjához és sajtójához. Egyfajta politikai figyelmeztetésként is felfogható a Ha- ider-affér. Jó tudni, hogy az előkelő klubból müyen vétség miatt következhet be kigolyózás. Ifjabb George Bush ismét bakot lőtt: egyetemistaként forgatta kedvenc gyermekkori olvasmányait Még bizonytalan a republikánus befutó JARÁBIK BALÁZS A New Hampshire-i eredmény nem a vég, a kezdet - hallatta hangját a négy amerikai elnökjelölt, mintha összebeszéltek volna. Annak a tükrében, hogy a demokratáknál Bili Bradley, igaz szorosan, de másodszor is kikapott A1 Gore-tól, a republikánusoknál pedig John McCain arizonai szenátor az iowai vereség után most legyőzte a nagy favorit George W. Busht, nem is igen mondhattak mást. Iowa és New Hampshire után a Demokrata Párt háza táján tisztázódni látszik a helyzet. Bár Bradley mindössze 6 ezer szavazattal produkált kevesebbet, mint a jelenlegi amerikai alelnök, megfigyelők arra mutatnak rá, hogy az egykori kosárlabdasztámak tulajdonképpen ez volt az utolsó dobása. Az iowai előválasztás számára siralmas eredménye, majd a New Hampshire-i negatív előzetes felmérések Bradleyt taktikája megváltoztatására kenyszerítették. Az eddig főleg a fegyverek szigorúbb ellenőrzésén, az amerikai társadalmat egyre inkább megosztó oktatási kérdéseken bazírozó demokrata egy héttel New Hampshire előtt egyszerűen lehazugozta az alelnöA demokraták elmentek leszavazni az aranyifjúnak tartott Busht. köt, mondván, aki Clintont kiszolgálta, maga sem lehet jobb. Politikai elemzők szerint a kemény hangnemet egyszerűen nem lehet tovább folytatni anélkül, hogy a választó meg ne unja. Az A1 Gore és Bradley között levő kis választási különbséget azonban mással is magyarázzák. New Hampshire egyik meglepetése volt, hogy míg a két republikánus jelöltre majd 190 ezren voksoltak, a demokraták alig kapartak össze 140 ezer szavazatot. Nem lehet kizárni azt a véleményt, hogy a demokrata érzelmű szavazók is t a Gore-Bradley meccs helyett - egész egyszerűen a Bush-McCain párviadalt választották, vagyis inkább leszavazták az aranyifjúnak tartott Busht, mint Gore-t támogatták volna. Közben George W. Bush egyre inkább eljátszani látszik korábbi óriási előnyét. Legutóbb azzal tüntette ki magát, hogy kedvenc gyermekkori könyveként egy 1969-es kiadványt nevezett meg. Az újságírók, persze, gyorsan kiderítették, hogy Bush akkoriban volt egyetemista. John McCain győzelme viszont valóban csak nyitánya a nagy mérkőzésnek. A republikánusok gyors egymásutánban még Delaware- ben, Dél-Karolinában, Michigan- ben és Arizonában ütköznek meg. Bár az országos felmérések Busht favorizálják, McCain állhatatossága, hősies és makulátlan múltja sokat nyomhat a latban. Az arizonai szenátor mostani győzelmének igazi értelme, hogy nyitottá tette az amerikai elnökválasztást. Bushnak pedig a lagymatag kampányolás után immáron itt az ideje felvennie a kesztyűt, mert különben New Hampshire számára akár a vég kezdete is lehet. A szerző a New York-i Columbia Egyetem ösztöndíjasa OLVASÓI LEVÉL Gondolatok szoborügyben Az ember azt hinné, hogy a komáromi képviselő-testület ismert döntése után megnyugodnak a kedélyek a városban és Európában. Sajnos ez nem így történt, csak most kezdődik a centiméte- rezés. A helyi Comorra Polgári Társulás és a helyi Matica tagjainak azt leheme ajánlani, hogy szoborméretügySen forduljanak bizalommal a szendékhez, akik Szenczi Molnár Albert emlékművének kapcsán komoly tapasztalatokra tettek szert e téren. És ha esetíeg Ján Camogursky úrral együtt személyesen is megtekintik az említett szobrot Szene hosszú főterén, biztosan meg fognak elégedni a 125 centiméteres szoborral a komáromi Európa udvarban. Ekkor aztán már más dolog nem akad, csak elgondolkodni azon, hogy a szoborajándékozás és a körülötte lefolytatott herce-hurca, beleértve az EDU-ban történt lejáratást is, a keresztényi szeretet jegyében zajlott-e? Vagy pedig az utóbbi események csak arra szolgáltak, hogy sikerüljön a folytonos marakodás és széthúzás miatt elkeseredett és a kormánykoalíciótól elpártoló választók helyébe új támogatókat felszippantani a nacionalista pártok soraiból. A mi teendőnk pedig csak az lenne, hogy amint erről már szó esett, a kölcsönösség elve alapján ajándékoznánk Nyitrának egy impozáns, lehetőleg lovas László király-szobrot, mivel a komáromi esettel ellentétben, e szentnek bizonyíthatóan voltak történelmi kapcsolatai a zoboralji várossal. A hasonló szoborügyekben tapasztalt KDH- elnök az igazságosság szellemében minden bizonnyal e szobor méltó elhelyezését is örömmel elintézné. Kelecsényi Imre Pozsony