Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)

2000-02-03 / 27. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 3. Régióink Sokak szerint a gyár válságáért csak részben okolhatók a lebombázott Duna-hidak, mert a gondok már jóval korábban kezdődtek A komáromi hajógyár kálváriája VRABAC MÁRIA komáromi hajógyár gazdasági helyzete a Jugoszlávia elleni NATO-támadások kezdete óta állandó témája a hazai sajtó­nak és az első optimista hírre, amely végre nem újabb elbocsátásokról hanem hajóleszállításról szólt, ki­lenc hónapig kellett várni. Sokak szerint azonban a gyár válságáért csak részben okolhatók a lebombá­zott Duna-hidak, mert a gondok már jóval korábban kezdődtek. Az 1999-es krízis előzményeiről és a jö­vőre vonatkozó kilátásokról Pint Ti­borral, a hajógyár személyzeti igaz­gatójával beszélgettünk. Az elmúlt hetekben négy hajót le tudtak szállítani a Fekete-tenger­re és átadták a megrendelőknek. Ez azt jelenti, hogy elkezdődött a lassú, de biztos fellendülés, vagy egy egyszeri eredményről volt szó amelynek nem biztos, hogy lesz folytatása? Én ezt inkább pozitív jelzésként ér­tékelném, amely nemcsak a hajó­gyár gazdasági gondjait enyhíti, hanem a hitelezőink és a potencionális megrendelőink felé is azt mutatja, hogy komoly a szándé­kunk és mindent megteszünk azért, hogy vállalt kötelezettségeinket tel­jesíthessük. Ugyanakkor bízunk ab­ban, hogy a 2000-es év központi té­mája a nemzetközi nyomás hatásá­ra a Duna hajózhatóvá tétele lesz, hiszen ez valamennyi környező or­szág érdeke. A most leszállított négy hajó árából elsősorban az adóssága­inkat kell törlesztenünk, tehát fel­lendülés csak olyan értelemben vár­ható ettől a bevételtől, hogy újra el tudjuk indítani a termelést és újabb szerződéseket írunk alá - a haté­konyságról és a foglalkoztatottsági szint tartásáról majd csak ezután beszélhetünk. A külföldi sajtó számtalanszor rá­mutatott, hogy a Duna jugoszlávi­ai szakasza nagyobb kockázatok­kal ugyan, de a hídroncsok között is hajózható, vagyis a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a Milosevics-kormány nem engedé­lyezi a hajók leszállítását. Mennyiben játszhatott itt közre Szlovákia esetében az a tény, hogy megnyitotta légterét a NA- TO-gépek számára? Ezt nyíltan soha senki nem mondta ki, de tény, hogy a jugoszláv kor­mány nem akarta vállalni a felelős­séget a hajók esedeges megsérülé­séért. Márcsak azért sem teljesen helytálló ez a feltételezés, mert az osztrák hajókat sem engedték és ott szó sem lehetett a NATO-gépek mi­atti revansról. Csak tavaly kará­csony előtt következett be ez az eny­hülés, pedig a komáromi hajógyár vezetése már augusztus óta folyta­tott tárgyalásokat a jugoszláv part­nerekkel és nagyon örülünk, hogy akadtak, akik megértették a problé­mánkat. A jövőben elképzelhető, hogy konkrét együttműködésre is sor kerül a hajógyár és a jugoszlávi­ai vállalatok között. Van-e valamilyen garancia arra, hogy ezentúl a többi hajójuk előtt is szabad a Duna? Ezt nem merném kijelenteni. Egy­előre négy hajó leszállításához kap­tunk segítséget és bizonyos garanci­ákat, mi csak bizakodhatunk, hogy ezek az elkövetkező hónapokban is érvényesek lesznek. Évente kb. 12-14 hajó szokott el­készülni a komáromi hajógyár­ban. Tavaly a hidak lebombázása előtt csak egyet szállítottak le, most pedig ezt a négyet. Feltéve, hogy a jugoszláv hatóságok nem vonják vissza az engedélyt, hány hajót tudnak még a közeljövőben elindítani? Négy hajó áll a medencében, ezek befejezéséhez még tekintélyes ösz- szeg szükséges és kb. kéthetes munka. Tehát itt már nem a mun­kamennyiség a döntő, hanem a pénz. További hajókon pedig a sze­relőcsarnokban dolgoznak. Az idei év első negyedévében elsősorban ezek befejezési sorrendjéről kell megegyeznünk a megrendelőkkel és már további üzleti tárgyalásokat is folytatunk, hiszen ha 2000-ben is el akarunk készíteni 10-12 hajót akkor legkésőbb március elsejétől a normális ütemben kell termel­nünk. Ami a tavalyi megrendeléseket il­leti, volt olyan üzleti partner aki visszalépett vagy kárpódást kö­vetelt a késés miatt a hajógyár­tól? Minden szerződésünk tartalmaz egy bizonyos „vis major” kitételt az előre nem látható és tőlünk függet­len okokból bekövetkező akadá­lyokról, amit a felek kölcsönösen respektálnak. A Duna-hidak lebom­bázása és a jugoszláv hatóságok ál­láspontja ilyen objektív akadály, amely egyelőre még mindig nem hárult el, vagyis az újabb szállítmá­nyok esetében mindig újra kell majd kezdenünk a tárgyalásokat is. Viszont, ha több hajó készült vol­na el az elmúlt hónapokban ak­kor a mostani engedékenyebb légkört kihasználva talán vala­mennyit leszállíthatták volna. Az elbocsátott vagy kényszersza­badságra küldött alkalmazottak épp azt kifogásolják, hogy a gyár az egyik megrendeléstől a mási­kig termelt és nem készült fel az Uyen helyzetekre... Egy-egy hajó 10-12 millió márkás befektetéstjelentés akár 10-12 hó­napig is épül, tehát ez semmiképp sem gyorsan megtérülő vállalko­zás, vagy olyan ágazat ahol tartalé­kokat lehet felhalmozni az ínsége- sebb időkre. A megrendelő ráadá­sul a hajó építése folyamán megkö­zelítőleg az ár ötven százalékát fize­ti ki, a többi kiadásra hitelt kell fel­vennünk, amelyet csak a hajó át­adása után tudunk törleszteni. Olyan tőkét, hogy abból akár egy évig is építhessük a hajókat, semmi­képp nem tudtunk volna „félreten­ni” - erre egyetlenegy hajógyár sem lenne képes az áru nagy értéke és az alacsony, 7-8 százalékos haszon­kulcs miatt. Jelenleg pontosan 1963 alkalma­zottja van a gyárnak. Mennyi volt a jugoszláviai bombázások előtt? Az 1999-es évet 2650 törzsalkalma­zottal és 420 bedolgozó munkással kezdtük. Júniusban négynapos munkahetet vezettünk be, de há­rom hónap alatt kiderült, hogy ettől radikálisabb lépésre is szükség lesz, ezért szeptemberben átértékeltük a foglalkoztatottságot. Először a mű­szaki részlegen csökkentettük az al­kalmazottak számát 900-ról 660- ra, a segédmunkásokét pedig 530- ról 410-re. Sajnos, az elkövetkező hónapokban az elbocsátások már a gyártásban dolgozókat is érintet­ték, ami elsősorban annak tulajdo­nítható, hogy nem tudtunk anyagot vásárolni. 2000 január elsején pon­tosan 888 alkalmazottunk volt a termelési részlegen, 414 a szolgál­tatásokban és 661 a műszaki és gaz­dasági részlegen. Ennek a törzsállo­mánynak kb. a fele október óta kényszerszabadságon van és a bé­rének a 60 százalékát kapja. A ko­moly gazdasági gondok ellenére azért választottuk ezt a megoldást, mert bízunk a fellendülésben és nem szeretnénk valamennyi jó szakemberünket elveszíteni. Az el­ső negyedévben mindenképpen ezen a szinten akarjuk tartani a fog­lalkoztatottságot - még azon az áron is, hogy kb. ezer munkásunk február végéig kényszerszabadsá­gon marad. Vagyis a kilátások korántsem olyan optimisták, hogy február­ban mindenki munkába állhat? Minden a pénztől függ, de nem lá­tom reálisnak, hogy hamarabb, mint március elején visszaáll a nor­mális termelés, hiszen itt nem csak a leszállított négy hajó áráról, ha­nem újabb megrendelésekről és banki garanciákról is szó van. Sokan abban látják a problémák gyökerét, hogy az elmúlt években „elaprózódott” a hajógyár és a munka jelentős részét különböző leányvállalatok végzik - nem mindig jutányos áron. Itt minden egyes megrendelésről konkrétan kellene beszélni, hogy cáfolni tudjam ezeket a feltételezé­seket. Egyet biztosan állíthatok: a kft.-k nem vették el a hajógyár alkal­mazottainak munkáját. Ami pedig a dolog gazdasági oldalát illeti, a le­ányvállalatok különválása után je­lentős mértékben csökkentek a gyár működési költségei és mivel ezek­nek a kis cégeknek kisebb az önkölt­ségük, olcsóbban termelnek, így pe­dig könnyebben találnak külső megredelőket is. Ezenkívül pedig bérleti díjat is fizetnek a hajógyár­nak a berendezésekért, ami szintén komoly bevételi forrás. A világ nagy hajógyárai mind különböző cégek­nél rendelik meg a munka egy-egy részét és a tapasztalatok azt mutat­ják, hogy ez sokkal kifizetődőbb, mint mindent önerőből biztosítani. Arra is volt azonban a múltban példa, hogy a hajógyár nagyon értékes berendezéseket magán­cégeknek adott el, és most tete­mes összegeket fizet a munkáért, amelyet ezeken a gépeken végez­nek, hiszen továbbra is szükség van rá. Ez tény, de ismét csak azt tudom mondani, hogy egy-egy konkrét szerződés rentabilitásának mérle­gelése és kimutatása a gazdasági szakemberekre tartozik. Sok eset­ben egy gép állandó karbantartása és üzemeltetése többe került, mint amennyit így kifizetünk a munká­ért. Abban, hogy a közvélemény eleve azt feltételezi: egy üyen üzlet csak veszteséges lehet a gyár szá­mára, nyilván közrejátszik az előző évek tapasztalata és az is, hogy ná­lunk még nem természetes, ha egy nagyvállalt bizonyos szolgáltatáso­kat megvásárol. A gyár vezetőinek van érdekeltsé­gük ezekben a cégekben? Semmi közük nincs ezekhez a cé­gekhez. A hajógyár vezetősége több ízben is tárgyalt a kormány és a hazai bankok képviselőivel is. Kaptak valamüyen konkrét segítséget? A bankok meghosszabbították a törlesztési határidőket és bírságot sem fizettünk a késedelemért, de a hitelkeretünket már kimerítettük, vagyis újabb kölcsönöket csak az adósságaink kiegyelítése után vagy a pénzügyminisztérium külön en­gedélyével kaphatunk. Ezzel is pró­bálkoztunk, de nem sikerült. A munkaügyi hivataltól a lakatosok és a hegesztők háromhavi bérére kértünk támogatást azzal az indok­lással, hogy a foglalkoztatottság megtartása a régió érdeke is, de a Nemzeti Munkaügyi Hivatal eluta­sította a kérelmünket, mert a múlt­ban nem térültek meg az ilyen tá­mogatások. Pedig meggyőződé­sem, hogy a döntéshozatalnál nem abból kellett volna kiindulni, hogy a hajógyár magánvállalat, hanem abból a tényből, hogy kizárólag kül­földre termel és komoly gyártási programja van. A kormánytól eddig mindössze annyi segítséget kap­tunk, hogy nem kell bírságot fizet­nünk a kötelező járulékok valamint a víz, gáz és villanyszámlák késői törlesztése miatt, de, természete­sen, ez is nagyon sokat jelent. A tár­gyalások mindenesetre még most is folynak, jelenleg a döntő részvé­nyeseken a sor, hogy megtegyenek bizonyos lépéseket. A kormány azzal a feltétellel haj­landó kezességet vállalni a gyár érdekében külföldi pénzintéze­teknél, ha függeden könyvvizs­gálókkal ellenőriztetik a hajó­gyár tevékenységét. Erre viszont épp a főrészvényesek mondtak nemet. A hajógyár könyvelését egy nem­zetközi viszonylatban elismert cég a Deloitte & Touche ellenőrizte, az ő jóváhagyóik elegendő garanciát nyújtanak, mindenki számára. Két éve az Európai Fejlesztési és Újjá­építési Bank (ERBD) készített egy jelentést a gyárról, amely szintén azt bizonyítja, hogy akkor nyoma sem volt a mostani gondoknak. Az 1999-es válság oka tehát kizárólag a jugoszláviai eseményekben és nem a gyár vezetőségének mulasz­tásaiban keresendő. A súlyos gondok ellenére az al­kalmazottak szerint a gyár legfel­sőbb vezetői több százezer koro­nás jutalmat kaptak az év végén. Sokan állítólag a fénymásolt bér­számlákat is látták. Én is hallottam ilyan anekdotákat, de a valóságban nem volt semmi­féle jutalom. Legutoljára az 1998- as év eredményeiért kaptunk a szerződéses fizetések 30 százalé­kának megfelelő prémiumot 1999 elején. A létminimum alatt Hajléktalanok menedéke KRASCSENICS GÉZA A Komáromi Városi Hivatal szociális osztályának dolgozói megkülönböztetett figyelem­mel kísérik a létminimum kö­rül tengődő nyugdíjasok, a rossz családi körülmények kö­zött élő gyermekek, valamint a hajléktalanok mindennapi éle­tét - tájékoztatott Németh Er­zsébet, a szociális osztály ügy­vezetője. Elmondta: mindent elkövetnek azért, hogy a hi­degtől, éhségtől gyötört hajlék­talanoknak ne kelljen elhagya­tott, fűtetien épületekben, pin­cékben és egyéb zugokban töl­teni a fagyos téli napokat. Szükséglakásokat hoznak lét­re, a sportszervezet öltözőit hajléktalanszállássá alakítot­ták át. Megteremtették a tisz­tálkodás feltételeit is. A hideg- és melegvizes zuhanyozókon kívül konyhát biztosítottak, ahol főzhetnek maguknak a hajléktalanok. Ételekre már nem telik a szűkös költségve­tésből, a betevő falatokat min­denkinek magának kell előte­remteni - ha másként nem megy, alkalmi munkával vagy éppen papírgyűjtésből. Pilla­natnyilag 12 felnőttet - köztük egy édesanyát, három gyerme­kével - tartanak nyilván a haj­léktalanszálláson. Csakis azok kaphattak és kaphatnak bebo­csátást a menedékhelyekre, akik önhibájukon kívül, válás, házastársi vagy egyéb családi perpatvar miatt kerültek ki­szolgáltatott helyzetbe. Olya­noknak, akik elkótyavetyélték, elkocsmázták vagyonukat, nem marad más megoldás, mint a csatornában, a vízveze­tékek aknáiban, a melegvizes csövek mellett meghúzódva ki­várni a tavaszias napokat. Leg­jobb esetben arra van remény, hogy betegség vagy legyengü- lés miatt eltölthetnek néhány jobb napot a kórház valame­lyik osztályán. A nincstelenség- be, bizonytalanságba sodró­dott embereket egy hónapra veszik fel a menhelyekre. A va­lóságban ezeket a szerződése­ket a szükségletnek megfelelő­en hosszabbítják. Csak azért mert lejárt a szerződése, eddig senkit sem tettek ki a hajlékta­lanszállásról, még akkor sem, ha az eléggé szigorú belépési feltételeket nem úgy tartják be, ahogy azt a házirend előírja. Tilos az alkohol behozatala, s kötelező az éjszakai nyugalom betartása, hiszen a lakók egy része munkába jár és nekik ki kell pihenniük magukat. Ko­molyabb szabálysértésre eddig nem került sor, legfeljebb fi­gyelmeztetésre volt szükség. A szociális osztály dolgozói a karácsonyi ünnepek alatt igyekeztek otthonosabbá tenni a hajléktalanszállást. A lakók az anyagi helyzet függvényé­ben karácsonyi csomagokat kaptak. Németh Erzsébet többek kö­zött azt is elmondta, a szegé­nyebbekről, a nagycsaládosok­ról sem feledkeztek meg. Ösz- szesen 110 szociális kérelmet tárgyaltak az utóbbi időszak­ban és több mint 300 ezer ko­ronát fordítottak élelmiszerek, iskolai tanszerek stb. vásárlá­sára. Jelentős összeget fordí­tottak karácsonyi ajándékcso­magokra, - a nyugdíjasok egy­szeri segélyt kaptak - s leg­alább 200 gyermek számára tették örömtelibbé az ünnepe­ket. Nem feledkeztek meg az ógyallai válságközpontban el­helyezett komáromi gyerekek­ről sem, akik azért kerültek eb­be az intézetbe, mert testi vagy lelki épségüket saját szüleik ve­szélyeztették. Ők ugyancsak ajándékcsomagot kaptak. Egy hajó formája (Dömötör Ede felvételei) Vízre bocsátásra várva... Pint Tibor, a hajógyár személyzeti igazgatója

Next

/
Thumbnails
Contents