Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)
2000-02-28 / 48. szám, hétfő
Sportvilág ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 28. Chris Chelios veterán létére sem veszett el az észak-amerikai profi hokiligában; talán idén adatik meg utoljára, hogy a Detroit színeiben a Stanley Kupára vadásszon Harmincnyolc évesen is a legjobb védők egyike Az észak-amerikai profi hokiliga legendás hátvédei közé tartozik, talán csak Paul Coffey és Raymond Borque vetekedhet vele. Nemrég beválasztották a minden idők 50 legjobb NHL-es játékosainak társaságába, ahová az aktív hokisok közül csak Mark Messier-nek, Ray Bor- que-nak, Paul Coffeynak, Ja- romír Jágmak és Patrick Roy-nak jutott hely. MAREK SVÁTEK Chris Chelios Chicagóban született 1962. január 25.-én. Kezdetben Stan Mikitát és Bobby Orrt csodálta. Egy ideig csak figyelte, hogyan cseleznek a nagyok, aztán maga is megpróbálta. Már gyerekként is fegyelmezett hozzáállását dicsérték edzői, s ezt a tulajdonságát máig megőrizte. Az 1980/81-es idényben kezdte pályafutását. A Moose Jaw csapatában jó gólérzékével hívta fel magára a figyelmet, de gyakran provokálta az ellenfél játékosait. Azóta nem sokat változott. Tinédzserként a hokiból nem tudott megélni, ezért Coca-Colát árult, hogy egy kis mellékkeresethez jusson. Ez nem tartott sokáig, a következő idényben a Univerzity of Wisconsinhoz igazolt. Egy évig maradt, aztán a Montreal Canadi- ens draftolta a 40. helyről. Csak 1984-ben kapott lehetőséget hivatalos mérkőzésen: 12-szer lépett jégre, és mindössze 2 gólpasszt adott. A következő idényben viszont már a Canadiens kulcsemberei közé tartozott: 74 találkozón 64 pontot gyűjtött. Pályafutásának eddigi csúcsát az 1986-os szezo jelentette, amikor Stanley Kupát nyert a Montreallal (a fináléban 4:1 arányban győztek a Kanadaiak a Calgary Flames ellen). A Montre- alnál eltöltött évei közül még az 1989-es bizonyult sikeresnek: az alapszakaszban szerzett 15 góljával és 58 gólpasszával 73 pontot „ütött” össze. A hátvédsorban is remekül megállta a helyét, amit az idény után a Norris Trophyval jutalmaztak a szakemberek. Ezt a kitüntetést 1993-ban és 1996-ban is megkapta, de akkor már a Chicago Black- hawksnál kereste a kenyérre valót. Szülővárosában a klub bástyája lett, még a Blackhawks egykori cserekapusa, az olimpiai bajnok Dominik Hasek is a bajnokság legjobb hátvédjének tartja. 1992-ben a csapat bejutott a rájátszás döntőjébe, amelyben azonban csúfos vereséget (0:4) szenvedett a pittsburghi Pingvinektől. Több neves játékos faképnél hagyta a Chicagót: Ed Belfour, Brent Sutter, Dominik Hasek. Megfiatalodott a társaság, mindenki Cheliostól akart tanulni, de egyedül nem győzte. A Chicagónak nem ment a játék, ezért Chelios is távozott. Tavaly kétéves szerződést írt alá a Detroit Red Wingszel, ami 11 millió dollárt hoz a világ egyik legjobb hátvédjének konyhájára. „Különös érzés volt. Az utolsó pillanatig nem hittem, hogy itt kötök ki. Boldog vagyok, hogy sikerült megegyeznem a Detroittal, és hogy itt fejezhetem be a karrieremet” - mondta Chelios röviddel a szerződés megkötése után. A Red Wingsnek sokáig nem sikerült méltó utódot találni Vlagyimir Konsztantyinov helyett. A chicagói hátvéd leigazolása megoldotta a gondokat. „Chelios a bajnokság egyik legjobb védője, örülök, hogy nálunk kötött ki” - fejtette ki véleményét a Detroit főmenedzsere, Ken Holland. A szurkolók Chrisben látják a „megváltót”. Ha igazolja hírnevét, retteghetnek az ellenfelek csatárai. A veterán hátvéd mindig is remek technikájáról volt híres, s ha a hátul rendezte a sorokat, az ellentámadások vezetésében is feltalálta magát. Hogy mitől ilyen jó? „Megvan a magam receptje. Keményen edzek és fáradhatatlanul végigküzdöm a mérkőzéseket. Ráadásul eddig minden alkalommal kiváló csapatban játszottam” - vallja magáról Chelios. Tehetségét nem csak az NHL-ben kamatoztatja; 1984-ben és 1998- ban az amerikai olimpiai válogatott tagja volt. Naganóban csapatHa igazolja hírnevét, retteghetnek az ellenfelek csatárai. kapitányként mutatkozott be - bár az Egyesült Államok nem sok vizet zavart a esetiekhez, kanadaiakhoz oroszokhoz vagy a finnekhez képest. 1991-ben részt vett a Kanada Kupán, öt évre rá Világ Kupát nyert. A hoki mellett családjának él. Felesége, Tracee és gyerekei, Daen, Jake, Kaley és Tara társaságában gyakran látni moziból kijövet. A családfő leginkább Jack Nicholson filmjeit szereti, de kedvence a Keresztapa. Az olasz életstílus amúgy is közel áll hozzá, főleg ami a táplálkozást illeti. Ha Itáliában született volna, lehet, hogy az alvilág kiemelkedő alakjai közé tartozna. így azonban „csak” a tengerentúli hokisokat tartja rettegésben. Vannak helyzetek, amikor már a legjobb hátvéd sem tud segíteni A detroiti klubvezetők szerint a bajnokság egyik legjobb hátvéde Szerény tervekkel vágtak neki a vébének a szlovák versenyzők, ennek megfelelően szerény eredményekkel szolgáltak; Marek Matiasko 47. helye mégsem okozott csalódást Két norvég volt a befutó a sílövő-világbajnokság nyitónapján A lövés nem tartozott a szlovák versenyzők erősségei közé az idei vébén (TA SR-felvételek) ANDREJ MIKLÁNEK Két norvég győzelemmel kezdődött a harminchatodik sílövő-világbajnokság Holmenkollenben. A hölgyekéi 7,5 kilométeren Liv Grete Skjelberg, a férfiak mezőnyében 10 kilométeren Frode Andersen volt a befutó. Utóbbi a naganói olimpián ezüstéremmel hívta fel magára a figyelmet, az idei Világ Kupán pedig hat ara- nyémet szerzett. Eredményei alapján tehát a 10 kilométeres táv egyik legnagyobb esélyesei közé tartozott. A 26 éves norvég 9,5 másodperccel előzte meg az orosz Pavel Rosztovcevet, és 189,2 másodperccel az olasz Rene Cattarinussit. A harmadik helyért Cattarinussi drámai csatát vívott a német Luckkal, de végül 0,4 századdal jobbnak bizonyult. A Világ Kupában vezető francia Poireé kénytelen volt beérni a hatodik hellyel. A szlovák kettős nem okozott csalódást. Szerény tervekkel vágtak neki a világbajnokságnak, ennek megfelelően szerény eredményekkel szolgáltak. Marek Matiasko 47.- ként ért célba; a lövésnél mindössze egyszer tévesztett célt. Pa- vol Huraj a kilencvenkét tagú mezőnyben a nyolcvanadik helyet „harcolta ki”. „Kár azért a két büntetőkörért” - mondta a verseny után Huraj, akinek ez volt az első világbajnoki rajtja. „A futás egész jól ment, mindent egybevetve elégedett vagyok.” Marek Matiasko sem panaszkodott. „Vagy tíz másodpercet veszítettem az időmből, amikor állóhelyzetben kellet lőni. Az eredményt nem tartom rossznak, az idei Világ Kupa-versenyen kétszer voltam negyvenhatodik, most eggyel lecsúsztam.” Az alpesi sí Világ Kupában az oszt„Az eredményt nem tartom rossznak” - mondta Marek Matiasko. rák Renate Götschl nyerte az Aa- reben rendezett lesiklást. A Világ Kupában vezető hölgy 65 pontra növelte előnyét honfitársa, Michaela Dorfmeisterrel szemben. Götschlnek ez volt pályafutása 13. győzelme - idén harmadszor bizonyult a leggyorsabbnak. „Csodálatos érzés ebben a számban nyerni. Főleg a második körben sikerült optimális teljesítményt nyújtanom” - mondta diadalittasan az osztrák sportolónő. A második helyen, idén már ötödik alkalommal, a német Regina Häusl végzett 0,36 század lemaradással, a bronzérem az osztrák Stefanie Schus- ternek (+0,38) jutott. A szlovén Spele Pertnar szintén harmadik idei győzelmét könyvelhette el Aarreben. A 26 esztendős hölgy a műlesiklók mezőnyében bizonyult a leggyorsabbnak. Az aranyat a második körben produkált hibátlan teljesítményével harcolta ki. „Ha szeptemberben valaki azt mondta volna, három győzelmet érk el az idei sorozatban, csak nevetek. Legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy így alakul a orsom. Hátulról ugyanis nagyon nehéz az élre törni” - mondta Pretnar, a Világ Kupa hatodik versenyzője. A férfiak műlesikló viadalát honfitársa, Matjaz Vrhovnik nyerte; pályafutása során először. Adel- bodenben (Svájc) nem kis meglepetésre 21 századdal a második helyre szorította a norvég Kjetil- Andre Aamodtot, akinek az idei Világ Kupa-sorozatban ez volt a 7. ezüstérme. A harmadik helyet a havas lejtők legújabb felfedezettje, az osztrák Mario Matt szerezte meg. A sírepülők versenyét az ausztriai Kulmban a szűnni nem akaró havazás miatt elhalasztották. A rendezők döntését az is befolyásolta, hogy Andres Goldberger erős hátszéllel 209,5 méterre repült, s csaknem a nézők orra előtt ért földet. Goldberger szinte karcolás nélkül megúszta az esést. „Kicsit fáj a vállam, de örülök, hogy ilyen messzire száltam; több mint 209 méter egyszer sem jött össze. Az időjárás a finn Risto Jussilainen- nel is elbánt, aki 204 méter után szintén nem őrizte meg egyensúlyát. Még annyi bántódása sem esett, mint Goldbergernek. A ’’finom” bukás után felállt, leporolta magát, és elkezdett örülni a szép hosszú ugrásnak. Marek Matiasko az idei Világ Kupa-sorozatban volt már negyvenhatodik is. A világbajnoki 47. hely nem számított meglepetésnek