Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)

2000-02-26 / 47. szám, szombat

> ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 26. 5 Sport/Tévé és rádió- SZOMBAT A jégkorong NHL legutóbbi fordulójában így örültek a Montreal já­tékosai a New Jersey elleni hosszabbításban elért 3:2-es győzelem­nek. (TA SR-felvétel) RÖVIDEN Eperjesen rendezik a Szlovák Kupa-döntőt Pozsony. Négy város (Komárom, Igló, Rimaszombat és Eperjes) nyújtotta be pályázatát a labdarúgó Szlovák Kupa-döntő megrende­zésére. A futballszövetség sport-technikai bizottsága mérlegelte mind a négy pályázatot, a döntést azonban a végrehajtó bizottságra hagyta. Hogy Eperjes került ki győztesen a kandidáló városok közül, azt nagy mértékben befolyásolta a kupa főszponzora, a Heineken cég, melynek képviselői ott voltak a döntéshozatalnál. (SITA) Jövőre nem lesz jégkorong Euroliga Zürich. Veszélybe került a jégkorong Euroliga jövője, mivel a tele­víziós közvetítések nézettsége nagymértékben elmaradt a várako­zástól. A nemzetközi szövetség 1.55 millió euró veszteséget köny­velhetett el az eddigi négy sorozat alatt. A keddi játéknapokon az Euroliga legnagyobb riválisa a labdarúgó Bajnokok Ligája volt, és a televíziónézők egyértelműen a futballt részesítették előnyben. Ezért a jövő évben nem rendezik meg a küzdelemsorozatot. (SITA) Az elnök bírálja a klubvilágbajnokságot Hamburg. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke, Lé­náit Johansson először kritizálta nyíltan élesen a nemzetközi szö­vetség (FIFA) által szervezett labdarúgó klubvilágbajnokságot. A svéd elnök szerint a klubvilágbajnokság már eleve halvaszületett ötlet volt. Johansson úgy véli, két év múlva már nem rendezik meg ezt a vb-t. Az elnök ráadásul figyelmezteti a FIFA-t, szerinte az jobban teszi, ha nem avatkozik be a klubok ügyeibe. (MTI) Asztalitenisz: 11 pontos játszmák? Kuala Lumpur. Az eddigi 21 helyett all pontig tartó játszmák bevezetését tervezi a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF). Az elképzelések szerint a sydneyi olimpia után több versenyen is alkalmazni fogják a rövidített szetteket, és ha kedvezőek a tapasz­talatok, akkor a jövőben már így játsszák a mérkőzéseket. Az ITTF azon is változtatni kíván, hogy az adogatásoknál a labda végig a játékos teste előtt legyen, nem fordulhasson elő, hogy a fogadó szeme elől eltűnjön a játékszer. (MTI) Mauro Galvao ezredik találkozója Rio de Janeiro. Egész Brazília Mauro Galvaót, egykori válogatott labdarúgót ünnepelte, aki 1000. profi mérkőzését játszotta. A Vasco da Gama 38 éves söprögetőjének jubileumi összecsapásán csapata 2:l-re győzte le hazai pályán a Sao Paulót. A találkozó előtt 1000 gyermek a pályán az ezres számot rajzolta ki. Az egye­sület elnöke külön köszöntötte az 1990-es vb-n is szereplő labda­rúgót, valamint a díszpáholyban helyet foglaló családját. A játé­kos kitartásának titka a sok alvásban és a megfelelő táplálkozás­ban rejlik. (TA SR) A TIPOS BINGO NYEREMÉNYLISTÁJA A TIPOS BINGO 9. játékhetének nyerőszámai és a nyereménylis­ta. NÉGY SAROK: 62, 44, 42, 31, 21, 43, 27, 26, 18, 61, 22, 55,1, 10,24,56,25,34,52,46,17,65, 69,48,19,35, 2,3. NYEREMÉNY: 917 korona (584 nyertes). ÁTLÓS (DIAGONÁUS) SZÁ­MOK: 40, 6, 41, 75, 28, 12, 72, 67. NYEREMÉNY: 3010 korona (89 nyertes). TIPOS BINGO: 33, 51, 47, 66, 49,15,38,60,63,16,74,30,58, 59, 57,36. Egyetlenegy szerencsés tip­pelőnek sikerült kitöltenie ezek­ből a számokból a 25-ös játék­mezőt, nyereménye: 446 542 korona. A következő, 10. játék­hétre átvitt, felhalmozott JACK- POT-nyeremény: 2 826 053 ko­rona. AZ UTOLSÓ NÉGY SZÁMJEGY: 0824 és 6093. Akinek ez a négy számjegy meg­egyezik a 9. játékhét szelvény­számának utolsó négy számje­gyével, az részt vehet a jövő csü­törtöki, 176. TIPOS BINGO tele­víziós játékban. Ezeken a (po­zsonyi) telefonszámokon kell je­lentkezni szerda (március 1.) es­tig, kizárólag munkanapokon (8.00-19.00): 07/5479 1572 és 07/5479 1574. (TASR+TXT) TV-MÜSOROK MTV 1 6.00 Aranyfüst 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Zanzibár 9.30 Jövő­menő. Gyermeksportműsor 10.00 Szombati mozaik. Hol-mi? 10.30 Évgyűrűk. Nyugdíjasok műsora 11.00 Ablak. Közéleti szolgáltató magazin 12.05 Népzenei magazin 12.35 Derült égből egy család. Ném. sorozat, 8.13.30 Jani házhoz megy... 14.00 Háló. Riport-dok. film 14.30 Delta 15.00 Zenebutik- Zenehíd 15.50 Századunk, 5. 16.00 TV 2 7.00 Tv2 matiné. Gólkirály; Rocky és Bakacsin; Blinky Bili; Rémecs- kék kicsiny boltja; Igazi szellemir- tók 9.00 Cartoon Network. Animánia; Dexter; Beettle Juice; Freakazoid; Boci és Pipi 11.00 Partitévé. Benne: Top 40; Szőr­mentén; Zoom; Mozimánia 14.00 S Club 7. Brit sorozat 14.30 Quantum Leap - Az időutazó. Am. sorozat 15.30 Sabrina, a boszor­kány. Am. sorozat MARKÍZA 6.05 Dallas VIII., 22. 7.00 Kakaó. Rajzfilmsorozatok 9.30 Scooby Doo 10.00 A híres ötös. Német­angol sor., 5. 10.30 Robin Hood kalandjai II., 14.11.30 Super De­ka 2000 12.30 Szupersport 13.30 Föld. Külföldi érdekességek 14.00 Top sport. Az élsport kulisszatitkai 14.30 Felkészülve az életre? II., 21.15.00 Hatalmas dzsungel. Ka­nadai sorozat, 11.15.30 Küldetés: Föld. Kanadai sci-fi sorozat, 16. 16.20 1100 év Európa közepén 16.50 Telesport. MTK Hungária - Újpest PNB labdarúgó­mérkőzés 18.00 19.00 Lottó-show 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 20.00 Bruhaha. Kabaré a köbön 21.00 IQ Casino. A nézők és a já­tékosok szellemi párharca a rulettasztal körül 22.00 A szicíliai. Amerikai film A legendás Salvatore Giuliano megpróbált egyensúlyozni a politika és a bűnözés világa között 16.00 Jó barátok. Am. sorozat 16.30 Szindbád kalandjai Ném.-am. sorozat 17.30 Herkules. Am. sorozat 18.30 Tények-Hírműsor 19.00 Milliót vagy semmit! Szórakoztató játék 19.30 Rosalinda. Mexikói filmsorozat, 122. 20.10 G-2 - A múlt harcosai Amerikai akciófilm 21.50 Donor. Amerikai thriller A fiatal orvosnő álma ha­marosan rémálommá válik amikor rájön kollégiái mi­vel foglalkoznak 23.30 Y-akták. Kanadai sorozat 0.00 Forró hétvége. Am. film 16.15 Sabrina, a tini boszorkány 16.40 A világ ízei 16.50 Trik-tracs 17.00 Szórakoztató showműsor 18.00 Visszatérés Édenbe, 2. 18.55 Időjárás-jelentés 19.00 Híradó, sporthírek 19.30 Utazzunk az utolsó pillanatban 20.00 Szórakoztató showműsor 21.20 Veronika II. Amerikai vígjátéksorozat, 19. 21.45 Badarságok 21.55 K 2. Angol kalandfilm 23.45 Forró drót. Amerikai erotikus sorozat 0.15 Mámor Amerikai thriller SZTV 1 8.20 National Geographic 9.05 Vándorzenészek 9.45 Yeti. Vidám vetélkedő 10.15 Tengeralattjáró. Vitaműsor 10.45 Egérkalandok, 2. 11.10 Gyermekműsor 11.45 Ahogy még nem ismeijük 12.00 Selyemút. Japán sorozat 12.50 Tévékaleidoszkóp 13.10 A nézők levelei 13.15 Ázsia természetvilá­ga 13.45 Időkerék 14.15 Horgász- magazin 14.45 Klipmánia 15.25 Anatol város. Szí. tv-játék, 3. 16.50 Ushuaia. Amerikai útifilmsorozat 17.40 Jake és Kid. Kanadai ifjúsági sorozat, 8. 18.30 Esti mese 18.50 Kultúra 2000 19.05 Századunk a sport tükrében 19.15 Kenő 10 19.30 Híradó, sporthírek 20.00 Rocca felügyelő I. Olasz krimisorozat, 3. 21.35 Slávia Kávéház. Peter Stasák zenés koktélja 22.20 Sporthíradó 22.35 Senki sem kivétel Olasz bűnügyi film, 2/2. 0.20 Kék Pacific Amerikai filmsorozat, 7. __________SZTV 2__________ 8. 20 Élő körkép 8.45 Közép-szlovákiai magazin 9.15 Crossroads Café Angolnyelv-lecke 9.40 Anna, Schmidt und Oskar Németnyelv-lecke 9.55 Le monde francophone Francianyelv-lecke 10.25 Németország története Dokumentumsorozat 10.50 Biatlon-vb 12.15 Halláskárosultak tévéklubja 12.50 Biatlon-vb 14.15 Kvartett. A visegrádi négyek magazinja 14.45 Volt egyszer egy opera. A kezdet 15.00 Fedett pályás atlétikai Eb 18.10 Gyerek, szülő, orvos 18.30 NHL-jégkorongmagazin 19.00 900 másodperc a könyvekről 19.15 Egyházi műsor 19.20 Bibliai történetek 19.30 Híradó, időjárás 19.50 Vers 19.58 Szlovákia és Európa 20.00 A Zeneakadémia Díjai 1999 Díjkiosztó ünnepség 21.35 Divatklub 22.05 Ázsia szent műemlékei Japán dokumentumfilm 22.35 Kaméleon. Am. filmsorozat, 6-, 23.20 Woodstock ’99 _________RTL Klub_________ 7. 00 Kölyökklub 10.50 Csőrre töltve 11.30 Ausztrál expressz, 25. 12.25 AutóMánia (ism.) 13.10 Pepsi Music Chart 14.10 Tiltott szerelem Venezuelai sor., 1-2. 15.50 SeaQuestDSV­A mélység birodalma, 43. 16.45 Kung-fu III. Am. sorozat, 3. 17.35 Félix - Kutyának áll a vüág, 7. 18.50 Fókusz plusz 19.10 Titkok és szerelmek, 139. 20.00 Gálvölgyi-show 20.40 Kész átverés-show 21.55 Heti Hetes 22.55 Fekete vipera. Ang. sor., 13. 23.40 Kiéhezve. Am. sor., 8. 0.10 Beavis és Butthead. Am. rajzfilm 0.35 Fókusz plusz (ism.) ___________MTV 2 __________ 8. 00 Derült égből egy család, 22. 8.50 Örökzöld örökzöldek 9.45 Önök kérték! 10.40 Emily. Kanadai sor., 22. 11.25 Az öreg bánya titka, 4. 12.00 T. I. R. Ol.-magy. sorozat, 2. 13.05 Kisváros. Magy. sorozat 14.00 Paradicsommadár. Am. film 15.25 Kék ég légitársaság, 10. 16.15 Hovatovább! Showműsor 17.10 Slágertévé 18.05 Ezerszer, Júlia 18.50 Telesport Fedett pályás atlétikai Eb 19.40 Esti mese 20.00 Híradó, sporthírek 20.30 Telesport. Magyarország-Anglia kosárlabda-mérkőzés 22.00 Tinédzserparti - nem csak fiataloknak 22.30 Ally McBeal. Am. sorozat, 21-22. DUNA TELEVÍZIÓ 7.55 Animációs filmek 8.30 Gyerekek a nagyvilágból 8.45 Brúnó kalandjai, 8. 9.10 Ami igaz, az igaz 9.25 Ustica (ism.) 9.55 Nyelvőrző (ism.) 10.10 Hej, hej, helyes beszéd! 10.20 A rettenthetetlen riporterek 10.50 Miénk a tér (ism.) 11.55 Vers 12.05 Lapozó, Híradó 12.20 Élő egyház. Katolikus krónika 12.35 Postabontás 12.50 Anziksz 13.05 Minoritates Mundi 13.35 Kismamaklub 14.05 Áskál kutya kalandjai 14.20 Kalózok szigete. Ausztrál film 16.05 A pezsgő titka. Ismerettelj. film 17.00 Dunatáj 17.30 Mese 18.00 Napóra 18.55 Tálentum 19.25 Esti kérdés 19.40 A hiúság városa. Brit sorozat, 3-4. 21.30 Híradó, sporthírek 22.00 Gilbert Grape. Am. film 23.55 Híradó 0.00 Vers (ism.) 0.10 Élve vagy halva. Am. film ___________LUNA___________ 16 .35 Freddy a béka. Amerikai animációs film 17.45 Futás közben 19.15 Híradó, sporthírek 19.40 Csillagpor 20.00 Jáchym, dobd a gépbe! Cseh filmvígjáték 21.40 Leg... leg., leg... 22.10 Szerelem Lisszabonban Portugál film 23.45 Éjszakai találkozás ___________CST 1___________ 16 .00 Az élet változás Ausztrál sorozat, 25. 16.55 Piramis 17.25 A borok története, 8. 18.05 Ally McBeal I. Am. filmsor., 8. 19.00 Esti mese 19.15 Híradó, időjárás, sporthírek 20.00 A világ legnagyobb varázslata, 2. 21.35 Szombat esti láz. Am. film 23.35 Hírek, sporthírek 23.50 Menekülés a szellemekkel Amerikai filmvígjáték ___________NOVA___________ 7. 55 Walt Disney bűvös vüága 8.45 A vüágűr őrei. Am. sci-fi sor., 72. 9.10 A vadon hívása. Am. sor., 26. 10.00 Ász. Nova-slágerlista 11.05 Randevú. Társkeresőshow 12.00 Hívják az igazgatót 12.30 Nyaktiló. Politikusképző 13.00 A nagy fehér medve birodalma Természetfilm 13.55 Pensacola-A név kötelez Amerikai sorozat., 7. 14.40 A Csendes-óceán gyöngyszemei Francia sorozat, 4. 15.40 A szicíliaiak klánja. Fr. film 17.45 Nyugat-afrikai vadász. Am. film 19.30 Híradó, sport, időjárás 20.00 Novoty-show 21.10 Örömapa II. Am. filmvígjáték 23.05 Hírek 23.10 Lőtávolság. Am. thriller 0.55 Erotikus viaszmúzeum. Am. film 2.20 Highlander - a holló, 8. ____________HBO____________ 18 .25 Rejtélyes telefonhívás Amerikai vígjáték 20.00 A bátrak igaza Amerikai film 22.00. South Park II/9. Am. sor. 22.25 Francia csók. Am. film 0.15 Palmetto. Am. krimifilm 2.05 Sex Bytes 12. Erotikus dok.film 2.50 A fényképész halála. Am. krimi 4.30 Űzött vad. Am. akciófilm ___________ORF 1___________ 10 .20 Sí Vüág Kupa 12.50 NickFreno 13.15 Kaliforniába jöttem 13.40 2x2 néha sok(k) 14.00 Sabrina 14.25 Az Ö 3 Ausztria slágerlistája 15.20 Beverly Hüls 90210 16.05 AUy McBeal 16.55 Jesse 17.15 Szivecském 18.05 Cosby és a gyerekek 18.30 Sí Vüág Kupa 19.00 Egy rém rendes család 20.00 Sportmagazin 20.15 Fogadjunk! 22.35 Az utolsó cserkész Amerikai akciófilm 0.15 Ellopott szívek. Am. krimi ____________RTL____________ 5. 40 Gyerekeknek 12.10 A bostoni egyetem 12.35 Moesha 13.05 Egyről a kettőre 13.30 Az első szikla a Naptól 14.00 Bel-Air hercege 14.30 A vad hetvenes évek 15.25 Nicsak, ki kalapál? 16.00 Bravo-szupershow 2000 19.10 Vigyázat, robban! - hétvége 20.15 Hihetetlen mentőakciók 21.10 Rettenetes viharok, katasztrófák 22.00 Columbo. Am. krimi 23.00 Verona vüága ___________SAT 1___________ 7. 45 Rajzfilmsorozatok 13.10 Szívtipró gimi 14.05 Űrszekerek 15.00 Baywatch. Am. sor. 16.00 Űrszekerek 17.10 Családi show 18.00 Alf 18.30 Labdarúgás 20.15 Űrszekerek-A Voyager űrhajó 22.50 A világ legviccesebb hírei 23.50 Navajo Blues Amerikai thriller ___________PRO 7__________ 12 .05 Libabőr. Am. sorozat 12.30 A Simpson család 13.30 Lava-lava. Rajzfilm 13.35 Egy rém rendes család 14.35 Jesse 15.00 Jó barátok 15.30 Sabrina, a tini boszorkány 16.00 Bűbájos boszorkák 17.00 Buffy, a vámpírok réma 18.00 Rózsák az ex-től 19.00 Talk, talk, talk 19.30 MAX 20.15 Werner - A kőkemény Német film 22.25 Megint 48 óra. Akciófüm 0.20 Totáltévé ________EUROSPORT _______ 15 .00 Fedett pályás atlétikai Eb 17.00 Síugró VK 19.00 Gyorskorcsolya-vb 20.30 Tenisz. ATP-toma 22.00 Versenytánc RÁDIÓ _________POZSONY_________ (m agyar adás a 927 és 1017 kHz-en) 8.00 Hétről hétre, publicisztikai maga­zin 11.30 Hazai tükör 12.00 Hírek, műsorismertetés 12.10 Nótacsokor 13.00 Irodalmi mozaik 13.30 Tallózó 14.00 Hírek 14.05 Slágerhuüám, nem­csak időseknek 15.00 Kaland az élet 15.30 Musicalok 16.00 Hírek 16.05 Köszöntő 17.40-18.00 Napzárta _________KOSSUTH_________ 8. 06 Kopogtató 8.30 Fúvóm az éne­kem. Budai Ilona műsora 8.35 Kerek perec. Fonák körkép Magyarországról 9.05 Családi tükör 9.35 Pótkerék 10.05 Szombat délelőtt 12.00 Déli kró­nika 12.30 Szóra érdemes 13.04 Új Ze­nei újság 13.40 Világstúdió 14.05 Oxi­gén 15.04 Irodalmi újság 16.00 Tizen­hat óra 17.30 Népzenei portré. Kiss Gy. László klarinétművész 18.00 Esti kró­nika 18.20 Előfutam 18.25 Szemle 19.05 Sportvilág. Közben: Tudósítás a fedett pályás atlétikai Eb-ről 19.29 Az ötös lottó nyertes számai 19.30 Jó éj­szakát, gyerekek! 19.40 Miska bácsi le­velesládája - Határok nélkül 20.04 Dal­lamkereső 21.04 Vadaskertben 22.00 Késő esti krónika 22.20 A 23. óra. Ki érti ezt? 23.04 Diszkotéka. Lemezba­rátok órája __________PETŐFI__________ 8. 05 Hazai slágerkívánságok 9.05 PRE­MIER. Populáris, Ritka, Eredeti, Mókás, Izgalmas, Exkluzív, Rázós témákról 11.07 Csúcson. Válogatás a hazai,és külföldi slágerlistákról 12.00 Jó ebéd­hez szól a nóta 13.15 Daráló. Folytatá­sos ifjúsági történet 13.45 ízes történe­tek. Nevezetes véndéglők, ételek, embe­rek 14.00 Szív küldi 15.08 Kedvence­ink kedvencei 16.00 Operettparádé. A múzsák neveletlen gyermekeiről 16.55 Hatoslottó-sorsolás 17.05 Hogy tetszik lenni? 17.30 Varázsnaptár. Évek, szí­nek, történetek 18.30 Sportkoktél. Köz­ben: Hírek. Időjárás 21.04 Folklórfó­rum 22.00 Világgége 23.15 Ennyi

Next

/
Thumbnails
Contents