Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)
2000-02-23 / 44. szám, szerda
Politika ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 23. Éljen a haza! A kommunista elnökjelölt Gennagyij Zjuganov a harcban elesett katonák hozzátartozóival koccint a haza hőseinek napján. (TA SR/EPA-felvétel) Még nem tudni, hogy Alvaro Gil-Robles emberjogi biztos felkeresheti-e Csecsenföldet ET-vizit Moszkvában Párizs. Oroszországba utazik az Európa Tanács (ET) emberijogi biztosa, de azt még nem lehet tudni, hogy lehetővé teszik-e számára Csecsen- föld felkeresését. MTI-HÍR Kritikusan magas mértékű a természetes fogyás 48 ezer fővel csökkent Magyarország lakossága MTI-HÍR FBI-iroda Budapesten Budapest. A magyar Munkáspárt tiltakozik a budapesti FBI-iroda tervezett megnyitása ellen, mivel álláspontja szerint ez Magyarország függetlenségének megsértését jelentené. - Független ország vagyunk, nem az USA tagállama: itt magyar rendőrnek kell nyomoznia, magyar bírónak kell ítélkeznie - fogalmazott Thürmer Gyula pártelnök. Hozzátette: a kormány hozza nyilvánosságra, ki adta hozzájárulását magyar részről az iroda megnyitásához, „kik árulták el ezzel Magyar- ország függetlenségét”. Ezek a személyek ugyanis a Munkáspárt álláspontja szerint nem alkalmasak jelenlegi tisztük ellátására, legyenek akár rendőri vezetők, akár a kabinet tagjai. (MTI) Készültség Moszkvában Moszkva. Az orosz főváros rendőrségét ismét fokozott készültségbe helyezték - idén már harmadszor egyrészt a Csecsenfölddel kapcsolatos terrorfenyegetések, másrészt az elnökválasztási kampány miatt. A moszkvai rendőrök március 30-ig lesznek készültségben, vagyis az elnök- választások utáni negyedik napig. A rendőrök addig nem mehetnek szabadságra, s munkanapjuk 12 órásra hosz- szabbodik. (MTI) Ella Pamfilova Oroszország történetében az első nő, aki harcba száll az elnöki posztért (TA SR/EPA-felvétel) Ukrajna eltörölte a halálbüntetést Kijev. Az ukrán parlament tegnap törölte a halálbüntetésekkel kapcsolatos rendelkezéseket a büntető törvény- könyvből. A törvényhozás ratifikálta továbbá az 1983-as, az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok védelmére vonatkozó konvenció 6. számú, a halálbüntetés eltörlésére vonatkozó jegyzőkönyvét. A halálbüntetés eltörlésének törvényi megerősítése volt az egyik kötelezettség, amelyek Ukrajna az Európa Tanácsba való belépéskor magára vállalt. (MTI) Jóvátétel Sztál in-vicc miatt Varsó. Kárpótlást kapott annak a lengyel férfinak a családja, akit 1952-ben kényszermunkára ítéltek Sztálin- viccek mesélése miatt. A bíróság ítélete szerint 14 500 zloty (kb. 125 ezer korona) illeti a kényszermunkára hurcolt Bogdan M. özvegyét és lányát. A férfit, a városi közlekedési vállalat alkalmazottját 1952-ben két év szigorított munkatáborra ítélték, mert „megsértette Sztálin elvtársat és a Szovjetunió lengyelországi nagykövetét a tekintélyüket csorbító fura történeteivel”. (MTI) Alvaro Gil-Robles holnap kezdi kétnapos vizitjét. Találkozik Igor Ivanov orosz külügyminiszterrel és Vlagyimir Kalamanowal, a Kreml által nemrég kinevezett csecsen- földi emberi jogi képviselővel, továbbá emberi jogi ügyekben érdekelt nem kormányzati szervezetek aktivistáival. A páneurópai szervezet januárban élesen bírálta Oroszországot a csecsenföldi beavatkozás miatt, de Moszkvával szembeni MTI-HÍR New York. Kofi Annan, az ENSZ főtitkára felemelte szavát az emberiség gazdag nyelvi örökségéért, amelyet egyre inkább fenyeget néhány, a nemzetközi kapcsolatokban uralkodóvá váló nyelv. Az ENSZ és az UNESCO idén első ízben hirdette meg az Anyanyelvek Nemzetközi Napját, Az egyre kiterjedtebb nemzetközi együttműködés révén néhány területen uralkodóvá vált egy-egy vüágnyelv - az angol, a hindi, a mandarin kínai, a spanyol, a francia - használata, azonban elengedhetetlen megőrizni az emberiség gazdag szellemi London. Jörg Haider, a szélsőjobb- oldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője a The Daily Telegraph című brit lapban út cikkében úgy véli: „hiheteden hasonlóságok” vannak ő maga és pártja, „a hagyományosan jobboldali Szabadságpárt” valamint Tony Blair brit miniszterelnök és a Nagy-Britanniában kormányzó baloldali Munkáspárt politikája között. Haider hangsúlyozza, hogy az FPÖ - akárcsak az Új Labour - a társadalmi igazságosságért, a közösség új értelmének megtalálásért küzd. Mindkét párt keresi a megoldásokat napjaink globalizált vüágában, és mentes az ideológiai kölöncöktől. „Az egykoron dogmatikus baloldali szankcióról nem intézkedett: az orosz küldöttek szavazati jogának megvonását követelő képviselők kisebbségben maradtak. Oroszország áprilisig haladékot kapott a csecsenföldi jogsértések megszüntetésére. Csecsenföldön közben ismét eltűnt egy orosz helikopter - jelentette az NTV orosz tv-társaság, de az orosz hadvezetés cáfolta elvesztését. Az orosz hadsereg legutóbb pénteken vesztett egy helikoptert, a gépen utazó 15 katona életét vesztette. Az orosz belügyi csapatok lezárták az ingus-csecsen határátkelőket, s közölték, hogy két napig polgári személyek nem közlekedhetnek itt. Az orosz hatóságok február 23., a csecsen nép 1944-es deportálásának évfordulója kapcsán tartanak terror- és partizánakcióktól. örökségét jelentő sok ezer nyelvet és nyelvjárást - szól az ENSZ-főtit- kár üzenete. Annan a nemzetközi közösséget fokozott erőfeszítésekre hívta fel, hangsúlyozva, hogy ezek híján számos nyelv eltűnhet a következő egy-két évtized során, s méltatta azt a kivételes jelentőséget, amelyet az anyanyelv minden nép életében betölt. Bangladesben százezer mezídábas ember részvételével emlékeztek meg az Anyanyelv Napján öt tüntető diákról, akiket a rendőrség öt évtizeddel ezelőtt agyonlőtt. Banglades 1952-ben Pakisztánhoz tartozott, az állami vezetés a keleti tartományban is az urdut nyilvánította Munkáspárt és a régi jobboldali-nacionalista FPÖ ideológiai változáson ment keresztül”. Mindkét párt elfordult korábbi Európa-ellenessé- gétől, és „pozitív magatartást tanúsít Európa iránt”, még akkor is, ha bizonyos kérdésekben szkeptikus az EU politikáját illetően. Az FPÖ szakított „német nacionalista álláspontjával”, és „osztrák hazafias mozgalommá vált”' - írta Haider. Az osztrák politikus szerint az FPÖ- nek a bevándorlókkal, menedékkérőkkel szembeni politikája ráadásul kevésbé szélsőséges, mint a brit munkáspárti kormányé. „Szélsőjobboldali-e a Munkáspárt azért, mert nem fogadta el a schengeni egyezményt, és szigorúbb szabályokat alkalmaz a bevándorlókkal- Nincs miért pironkodnunk Csecsenföldön tevékenykedő katonáink miatt - jelentette ki tegnap Vlagyimir Putyin orosz ügyvezető államfő az „orosz haza védőinek napja” előestéjén. Koszorúzott, II. világ- háborús veteránotthont keresett fel, s ellátogatott egy katonai kórházba, ahol Csecsenföldön megsebesült katonákat gyógyítanak. Putyin azt hangoztatta, hogy az elmúlt hónapok eseményei bizonyították: nyilvánvaló hazugság az a szóbeszéd, hogy hadseregünk szétesett, hadrafoghatósága csökkent. Putyin népszerűségét egyértelműen a csecsenföldi hadjáratnak köszönheti. Ténykedése elsősorban a biztonsági és katonai kérdéseknek van alárendelve, a gazdaság problémáival alig foglalkozik, s programját sem hozta még nyilvánosságra. az egyetlen hivatalos nyelvvé, noha a bangladesiek anyanyelve a bengá- li. Dakkában diákok fellázadtak az anyanyelv elnyomása ellen, a rendőrség összetűzött a tüntetőkkel, és öt diákot megölt. A bangladesiek akkor az Anyanyelv Napjává nyilvánították február 21-ét. Az egykori Kelet-Pakisztán 1971-ben nyerte el függetlenségét. A mostani ünnepségen a csaknem százezer mezítlábas résztvevő előtt az államfő, a miniszterelnök és az ellenzék vezére közösen koszorút helyezett el a megölt diákok emlékművénél. Az ázsiai ország tavaly javasolta az ENSZ-nek, hogy nyüvánítsa Nemzetközi Anyanyelvi Nappá február 21-ét. szemben? Ha Blair nem szélsőséges, akkor Haider sem - fejtegeti Haider. Párhuzamot vont továbbá az FPÖ és a brit kormánypárt foglalkoztatási, oktatási és egészségyügyi politikája között is. Mindkét párt hiszi, hogy a munkanélküliséget nem szabad „bátorítani az állami segélyekkel, hanem munkát kell teremteni” - mutatott rá. A Downing Street határozottan elutasította Jörg Haider kinyilatkoztatásait. A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője a The Daüy Telegraph-nak nyilatkozva „nevetségesnek” mondta az osztrák politikus gondolatait a két párt politikája közötti hasonlóságról, olyanoknak, amelyekre még időt sem szabad vesztegetni. Budapest. Magyarországon a népesség lélekszáma tavaly minden eddiginél nagyobb mértékben, 48 ezerrel, vagyis 4,8 ezrelékkel csökkent. A statisztikai számbavétel évszázados történelme folyamán Magyarországon még soha nem született olyan kevés gyermek - 94 ezer -, mint 1999-ben, a halálozások száma valamivel magasabb volt a legutóbbi öt év átlagánál. Az előzetes adatok szerint 1999. Bukarest. Gheorghe Funar kolozsvári polgármester rendelettel kívánja megtiltani, hogy Kolozsvárott egyházi hátterű magyar magán- egyetem létesülhessen. Kezdeményezni fogja: a városi tanács újon ki népszavazást annak feltárására, hogy a lakosság óhajt-e, vagy sem magyar magánegyetemet Kolozsvárott. Ha a többség elutasítja a magyar magánegyetem tervét, akkor annak létesítését a városi tanács megtiltja. A népszavazással egy időben Funar szeremé pontosítani az 1992-es népszavazás adatait Kolozsvár lakosságának nemzetiségi összetételét illetően. A polgármester elképzelése szerint minden kolozsvári laPrága. Aleksander Kwasniewski lengyel államfő úgy látja, hogy a Visegrádi Csoport már maga mögött tudja a legnehezebb időszakot, és jelenleg reneszánszát éli. A Prágába látogató lengyel elnök szerint Vi- segrád már maga mögött tudja két legnagyobb válságát, amelyet Csehszlovákia szétesése, illetve a Vladimir Meciar vezette szlovák kormányzat eltérő Európa-politikája jelentett. - Úgy gondolom, hogy a visegrádi csoport, amely egyike az első közép-európai regionális együttműködési programoknak, nagyon jól működik. Komoly politikai szerepet játszzik például az olyan kezdeményezések beindítáPeking. A kínai kormány betiltja, hogy elhunyt politikai vezetőknek emlékműveket emeljenek, „felesleges és költséges gyakorlatnak” minősítve e hagyományt. Az Új-Kína hírügynökség közleménye szerint azok a vezetők, akik részt vettek a forradalomban, a népet szolgálták, ezért felesleges emlékműveket állítani nekik. Ráadásul igen nagy területpazarlás egy megművelhető területen, egy erdős zónában, vagy egy turisztikai központban. A tilalom nem teljesen új, de sok helység nem Budapest. Jogellenes volt a vasutassztrájk február 13-án 18 órától, amikor a MÁV Rt. és a három szak- szervezet minden addig vitatott kérdésben egyező álláspontot alakított ki - állapította meg tegnap a Fővádecember 31-én az ország népességének lélekszáma 10 044 000 volt, egyes felmerések szerint azonban már néhány héten belül 10 millió alá csökken. A atermészetes fogyás 4,8 ezrelék volt, emelkedésének mértéke kritikusan magas: 10,2 százalék. A143 000 halálozás az 1998. évihez képest kedvezőtlenebb halálozási viszonyokra utal. A múlt évben 850 csecsemő halt meg, vagyis ezer élveszületésre 8,9 csecsemőhalálozásjutott. kosnak nyilatkozatot kellene tennie a városházán arról, hogy milyen nemzetiségűnek és vallásának tartja magát. Az 1992-es népszámlálás adatai szerint Kolozsvárott a magyar nemzetiségűek aránya meghaladta a 22 százalékot. A helyi köz- igazgatásról készülő új törvény kimondja, hogy azokon a településeken, ahol valamely nemzeti kisebbség aránya eléri a lakosság 20 százalékát, a közigazgatásban használni kell az adott kisebbség anyanyelvét. Funar és pártja, a szélsőségesen nacionalista Nagy-Románia Párt azt állítja, hogy az 1992-es adatok hamisak, mivel legkevesebb 300 ezer cigány magyarnak vallotta magát abban a reményben, hogy részesülni fog a Magyarországról beáramló segélyekből. sánál, mint a Közép-európai Szabadkereskedelmi Egyezmény (CEFTA) -jelentette ki. Kwasniewski tárgyalt vendéglátójával, Václav Havel cseh államfővel, s utána kijelentette, hogy Lengyel- ország 2002-2003-ban kész lesz az Európai Unióhoz történő csatlakozásra. Az azonban szerinte nem biztos, hogy már az EU is fel lesz készülve a bővítésre. Kétségtelen azonban, hogy ha országaink fel lesznek készülve a csatlakozásra és nyomást fognak gyakorolni a bővítésre, akkor arra előbb vagy utóbb sor is fog kerülni - szögezte le. Véleménye szerint nincs értelme annak, hogy a közép-európai országok versengjenek egymással a mielőbbi csatlakozás kérdésében. vett róla tudomást. Vonatkozik a Kínai Népköztársaság hőseinek szülőhelyébe és egykori lakhelyébe is. Teng Hsziao-ping családja például maga kérte a hatóságokat, hogy utasítsa el egyes települések kérését, amennyiben meg akarják örökíteni a kínai gazdasági reformok atyjának emlékét. Az 1997-ben elhunyt Teng életében maga is igyekezett megszabadulni attól a személyi kultusztól, ami a Kínai Népköztársaság alapítóját, Mao Ce-tungot övezte, és övezi. Mao hatalmas pekingi mauzóleuma évente többmillió kínai és külföldi látogatót vonz. rosi Munkaügyi Búóság. A Mozdonyvezetők Szakszervezete megfellebbezi a döntést. A MÁV Rt. és a szakszervezetek tegnap minden vitatott pontban megegyeztek, így a béremelésben és a kollektív szerződés vitatott pontjaiban is. Kofi Annan felemelte szavát az emberiség gazdag nyelvi örökségének megőrzéséért Az Anyanyelv Világnapja Szélsőjobboldali-e a brit Munkáspárt, mert London nem csatlakozott Schengenhez? Haider Blairhez hasonlítja magát MTI-HÍR Népszavazás lesz Kolozsvárott a magyar egyetemről? Funar nem nyugszik MTI-HÍR A visegrádiak válságát Vladimír Meciar idézte elő Kwasniewski Prágában MTI-HÍR Rájöttek, hogy felesleges és költséges gyakorlat Kínai mauzóleumstop MTI-HIR Tegnap megegyezett a MÁV a szakszervezetekkel Jogellenes volt a sztrájk MTI-HÍR