Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)
2000-02-16 / 38. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2000. FEBRUÁR 16. Oktatás A hazai magyarság körében még nem alakult ki az a réteg, amely a szellemi munkát menedzselné. Ezért kell minden tudományos dolgozónak saját magát menedzselnie. Selye-hely, seje-haj! - kollégiumi hangulatkép Koncz Gábor, a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója (Madarász Róbert felvételei) Már maga a főcím tartalmazza az összes információt, amelyet a Selye János Kollégium 2000. február 4-6-án kollégistái számára megrendezett közös képzéséről tudni érdemes. Csupán a félreértések elkerülése végett szeretném pontosítani a fenti fogalmakat. VOJTEK SÁNDOR A „Selye-hely” arra vonatkozik, hogy másfél éves létezés után a Selye János Kollégium végre saját helyiségeket kapván a komáromi Tiszti Pavilon termeiben, új otthonában fogadhatta a Szlovákia egész területéről érkezett, ösztöndíjas egyetemistáit és doktoranduszait. A továbbiakban pedig a Seje-haj jelentését fejtegetném. Ezzel a felkiáltással a képzés szellemiségére szeretnék utalni, hiszen a a résztvevők a lélek és a szellem mámon'tó italát szürcsölgették három napon át, és diadalmas eufóriában búcsúztak Komáromtól. A program nagyon telített volt, viszont a fizikai fáradság, amely természetes velejárója az ilyen akcióknak, szinte eltörpül a lelki és szellemi (újra) feltárult erőforrások mellett. Dióhéjban összefoglalnám a három nap eseményeit. Pénteken Budapesten jártunk. Fogadott bennünket a Magyar Külkereskedelmi Bank vezetősége, és felvázolta előttünk a magyarországi, ületve közép-európai gazdasági helyzet fő tendenciáit. Egyrészt furcsa, hogy mi köze a tudományos pályára készülő értelmiségieknek (a közgazdászok kivételével persze) a gazdasági problémákhoz, azonban azt a szomorú tényt is tudatosítanunk kell, hogy Szlovákiában és még fokozottabb mértékben a szlovákiai magyarság körében még nem alakult ki az a szellemi menedzserréteg, amely megteremtené a kedvező kutatási feltételeket, szellemi fórumokat. A jelenlegi helyzetben ugyanis hiú ábránd a spontán állami támogatásban bízni. Ezért kell minden tudományos dolgozónak saját maga és szakterülete menedzserének is lennie, hogy megteremthesse tudományos tevékenységének hátterét. Természetesen ez a kényszerűség azzal jár együtt, hogy kevesebb energiája és ideje marad a kutatásra, gondolkodásra. Ebből az ördögi körből csak úgy lehetne kilépni, ha kialakulna egy dinamikus szellemi menedzser- réteg, mely nem csupán az egyes tudósoknak teremtene munkalehetőséget, hanem egyben hozzásegítene a valódi intellektuális műhelyek kialakulásához. Péntek délután a Magyar Kultúra Alapítvány vendégei voltunk, ahol fogadott bennünket az intézmény igazgatója, Koncz Gábor. Nagyon termékenyen hatott a beszédéből - és egész lényéből - áradó optimizmus, mely olyannyira hiányzik a kissebbségi szellemi élet gyakran önsajnálatban versengő képviselőiből. Ismertette alapítványa működését, mely egyetlen állami támogatást kapott: egy lepusztult palotát a budai várban. Az összes kulturális tevékenységét saját vállalkozásaiból fedezi. Ezáltal önerőből működtetett intézményét a magyar kulturális és kultúrszervező élet egyik domináns tényezőjévé tette. Ugyanitt találkoztunk Jankovics Marcell-lal is - nem csupán világhírű animációs filmek alkotójaként, hanem a Nemzeti Kulturális Alap elnökeként és legfőképpen gondolkodó, teremtő, szervező emberként. Szabó Zoltán, a Selye János Kollégium ügyvezetője mindig is roppant jó érzékkel választotta ki az egyes közös képzések előadóit, vitapartnereit. Azt a célt tartva szem előtt, hogy a kollégisták olyan jelentős egyéniségekkel találkozhassanak, akik nem is annyira mélyenható szakmai tapasztalatokat közölnek (ez megvalósíthatatlan is lenne, lévén hogy nagyon különböző szakterületek képviseltetik magukat körünkben, az agysebészettől kezdve a valláspolitikai kutatásokig), hanem inkább azt a teremtő intellektuális szellemiséget közvetítik, melynek meghatározónak kell lennie egy népcsoport tudományos elitjének képviselőinél. Jankovics Marcell előadása is ezt a tudatos, meg nem alkuvó, ugyanakkor kreatív és az emberi élet minden szféráját magába foglaló attitűdöt sugározta. Beszélgetésünk a Magyar Borok Háza múzeumában folytatódott sokkal személyesebb, kötetlenebb formában, roppant szerteágazó témakört ölelve fel: a művész szlovákiai kötődéseitől Hamvas Béla A bor filozófiája című művének értelmezésén keresztül Jankovics Marcell készülő filmjeinek műhelyproblémáiig. Budapesti tanulmányutunkat a Könyvpalotában fejeztük be, ahol az ösztöndíjunk szakkönyvvásárlásra kijelölt keretét merítettük ki, valamint kihasználva a tíz százalékos árengedményt, melyet a megadott pénzkeretet meghaladó könyvek vásárlásánál élvezhettünk, könyvekkel alaposan felcsomagolva távoztunk. A budapesti úttól kifáradva, egy kétágyas szobába zsúfolódva, spontán beszélgetés kezdődött a kollégisták között. A kezdeti zűrzavar, a mindenki más témáról, de egyszerre beszólásé után fokozatosan egységesedett a beszélgetés, és eltekintve a teljesen be nem zárható ablaktól, a csöpögő vízcsaptól, a bicegő lábakon álló székektől és a kikopott PVC-padlótól az ember egyszerre az ókori, harmonikus Athénban, Platón Lakomáján érezhette magát, hiszen a témánk közös volt Plafonéval: mi is a szerelem? Lehet, hogy túlzásnak tűnik előző hasonlatom, de aki fanyalogna netán, nem látta, hogyan nyúlt ki és szépült meg a résztvevők arca a vita hevében. (Mondanom sem kell, hogy a kollégiumba való felvétel nem szépség- versenyen alapszik, hiszen akkor e sorok írója sem került volna be.) A legellentmondásosabb vélemények hangzottak el, viszont egyik sem zárta ki a másikat, mivel mindegyik személyesen volt autentikus, nem beszélve a szakmai hitelességről, hiszen irodalmárként eddig abban a hitben voltam, hogy a szerelemhez csupán egy irodalmár, egy esztéta, illetve filozófus érthet, a többi csupán igyekvő „amatőr”. S kiderült, hogy egy biológus, egy közgazdász (fi! - a közfelfogással ellentétben, amely gyakran pénzhajhász törekvőket ért közgazdászok alatt) vagy egy matematikus is autentikus szerelemértelmezéssel rendelkezik, nem kizárólag saját élményeiből kiindulva, hanem tudományága fogalomkincsének felhasználásával is. Ámulva hallgattam, ahogy egy matematikus kollégám a négyzetgyök kettő misztériumát használja fel a szerelem végtelenségét és kiismer- hetetlenségét illusztráló metaforaként. Életbevágóan fontosnak tartom az üyen típusú beszélgetéseket, hiszen kettős célt szolgálnak. Egyrészt észrevételem szerint sok kollégám ennek a beszélgetésnek a során tudatosította először igazán, hogy kutatóterülete nem csupán érdekes, elvont, ületve gyakorlati témák ösz- szessége, hanem szoros kapcsolatba állítható létezésünk alapjaival. Másrészt szakbarbárságot romboló hatása is van, hiszen sokkal átfogóbb, interdiszciplináris kontextusba került mindegyikünk szakterülete. A szombat esti szállodai beszélgetésünk azt célozta meg, hogy alkalmat teremthessünk gyakoribb, az előző estén lejátszódóhoz hasonló beszélgetések szervezésére. Felidézve Bauer Győző akadémikus ötletét a Selye János Klub megalapításáról, megpróbáltuk elképzelni, hogyan működhetne egy olyan klub, amely megszólíthatná a szlovákiai egyetemeken tanuló magyar hallgatókat, illetve doktoranduszo- kat. A sok utópisztikusnál utópisztikusabb terv elvetése után egy virtuális klub, önképzőkör, vitafórum tervezeténél kötöttünk ki. Mintaképünkként Selye János vacsoraestjei szolgáltak. A Kanadába emigrált, magyar származású tudós ugyanis esténként meghívta montreali otthonába a kanadai magyar, angol és francia művészet, tudomány, politikai és gazdasági élet képviselőit egy közös vacsorára, illetve vacsora utáni beszélgetésre, hogy a különböző irányban érdeklődő, de közös teremtő forrásból merítő értelmiségiek átadják egymásnak belső energiáikat, erősítsék egymás kreatív erőit. Mi sem jellemzőbb példa erre a közös szellemi alapra, mint hogy Selye János stresszelméletről rendezett orvostudományi konferenciáinak plakátjait a világ legjelentősebb képzőművészei - Picasso, Vasarely, Salvador Dali - készítették, ajándékképpen. Két problémával kellett azonban szembenéznünk. Egyrészt egyikünk sem rendelkezik akkora lakással, illetve annyi pénzzel, hogy a szlovákiai magyarság jelenlegi és leendő elitjének akár csak töredékét is vacsoravendégként fogadhassa. (Hiszen ha ilyen anyagi háttérrel rendelkeznénk, nem lenne szükségünk a kollégium ösztöndíjára.) A másik problémánk pedig az volt, hogy a szlovákiai magyar egyetemisták több, egymástól távol eső városban folytatják tanulmányaikat. Ebből kifolyólag döntöttünk úgy, hogy virtuális klubunk három gócponttal próbálja megrendezni szellemi lakomáit. A három, legtöbb magyar diákot képző szlovákiai város, Pozsony, Nyitra és Kassa egyetemeinek hallgatóit, doktoranduszait, U- letve többi érdeklődőjét szeretnénk rendszeresen összehívni egy plató- ni, Selye János-i „lakomára” - beszélgetésre, vitára. A Selye János Kollégium tagjai vállalják az estek megszervezését, az előadások, viták vezetését, illetve az előadók meghívását. Szorosan együtt szeretnénk működni a Diákhálózattal, az alakulófélben levő KFT-vel (Kempelen Farkas Társaság - a szlovákiai magyar doktoranduszok szervezete), illetve a nemrégiben alakult kassai Kikelet egyesülettel. Tudjuk, hogy eleinte hiányozni fog a vacsorák, illetve az antik lakomák spontán atmoszférája, már csak azért is, mert szervezett akciókról lenne szó. Azonban reméljük, hogy folyamatosan kialakul a mi klubunknak is a közvetlen légköre. -Azért érezzük fontosnak akciónkat, hogy a diákbulikból egymást ismerő egyetemista fiatalok mélyebb szellemi kapcsolatot is köthessenek egymással, valamint bekapcsolódhassanak azok az introvertáltabb diákok is, akik nem rendszeres résztvevői a nosztalgiabuliknak. Elképzelhető, hogy a közös vitaestekből inspirációt merítő (leendő) értelmiségiek egyszer majd saját otthonukban is, szellemüeg rokon barátaikat vacsorára hívva felújítják a platóm lakoma hagyományait. Mindeddig csupán két Üyen baráti körről tudok Ipolyságon és Érsekújvárott, ahol egy-egy baráti társaság egy - megelőzően közösen kiválasztott - könyvet elolvasva összegyűlik a vacsoraasztalnál, és megbeszélik szellemi kalandjaikat. Mindezt azért teszik, mert belső igényük van rá. Ki gondolta volna? Talán a Selye János Klub hozzájárulhat ahhoz, hogy a szlovákiai magyar értelmiség képviselői ne csupán egymástól elszigetelődve vagy talán ismeretlenül éljenek egy egyoldalú tudományos, illetve szlovák Egy virtuális klub, önképzőkör, vitafórum tervezeténél kötöttünk ki. nyelvű közegben. Kollégáikkal csupán szorosan vett szakmai kérdéseket megvitatva, a magyar nyelvet csak a családi élet szférájába szorítva, lassan elveszítve képességüket, hogy gondolataikat, világészlelésüket anyanyelvükön kifejezhessék. Talán megállíthatná azt a tendenciát is, hogy két, eltérő szakterületen működő értelmiségi között valódi kommunikáció helyett a meglévő űrt (hiszen milyen komoly dologról beszélgethetne egy vegyészmérnök egy művészettörténésszel?) politizálás, ületve kisebbségi önsajnálat töltse ki. Hiszen például Kosztolányinak is legalább annyi orvos, építész, pszichológus barátja volt, mint amennyi irodalmár. Visszatérve a közös képzés hivatalos programjához, említést szeretnék tenni a szombat délelőtt kollégiumunkba látogató, jelenleg Kanadában élő Magyaródy Szabolcs előadásáról is, aki a lobbizás művészetébe vezetett be bennünket, gyakorlati életpéldájával illusztrálva mondandóját. Rámutatott a különbségre a protekció és a lobbi között. Az angol-amerikai politikai élet távolságtartó, illetve a negatív propagandának köszönhetően elutasító viszonyulását Magyarországhoz próbálták/próbálják pozitív irányban befolyásolni. Eredményeik közé számíthatjuk az alapvető, a magyarországi politikai életről szóló angol nyelvű kézikönyvek újrakiadását, megírását, illetve eljuttatását Amerika és Nagy-Britannia vezető könyvtáraiba, angol nyelvű bibliográfiák összeállítását, melyekben feltérképezik a hozzáférhető, a magyar politikai helyzettel és történelemmel foglalkozó könyveket. Mindezt azzal a nem rejtett céllal tették, hogy az említett országok egyetemein tanuló politológusok, történészek, a politikai élet majdani meghatározó egyéniségei tényszerű és elfogulatlan módon viszonyuljanak Magyarországhoz. Beszélt továbbá az amerikai magyarság levélbeli tiltakozásáról a Magyarországot igazságtalanul befeketítő angol-amerikai sajtócikkek ellen. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, mennyi nehézséggel kellett eddig is szembenézniük, s mennyire figyelemmel kell kísérni minden egyes politikai megnyüvánulást, valamint a negatív hatásokat azonnal pozitívval egyensúlyozni. Ugyanakkor utalt arra is, hogy a negatív diszkrimináció müyen köny- nyen vezethet meddő önsajnálathoz, a hagyományosan divatos passzív rezisztenciához, mely ugyanolyan veszélyeket rejt magában, mint a különböző érdekeket leplező, másokat befeketítő kísérletek. Hiszen a felfokozott önsajnálat eleve minden tevékenységet lassít, gátol, ugyanakkor ahhoz is hozzájárul, hogy az egyes „önsajnáló” népcsoportok önbecsülését egy eleve lemondó kisebbségi érzéssé ala- csonyítsa, sokkal rombolóbb munkát végezve, mint bármilyen politikai-gazdasági érdektől vezérelt diszkriminációs törekvés. A szombat délután és a vasárnap kommunikációs, lelki alapszükségleteket és készségeket fejlesztő tréninggel telt. A kollégium két pszichológusa, Strédl Terézia és Kállay Jolán vezetésével csoportfoglalkozásokon vettünk részt, melyeknek gyakorlatai a pozitív önbecsülés (nem tévesztendő össze az önhittséggel), egymás megismerése, nyitottá tétele, illetve a másik ember értékeinek felfedezése körét célozták meg. Nagyon sok időt töltöttünk csoportdinamikát fejlesztő feladatokkal, hiszen semmilyen szellemi közösség nem működhet alapvető emberi kapcsolatok - a barátság nélkül. Több órán át beszélgettünk szülővárosunkhoz/szülőfa- lunkhoz, iskolai városainkhoz, lakhelyünkhöz fűződő pozitív, negatív, illetve semleges viszonyunkról, nagyon sokat megtudva az egyes emberek szubjektív hozzáállása alapján a szlovákiai (részben) magyar nyelvű régiók szellemi földrajzáról. Az olvasónak talán furcsának tűnhet, hogy egy értelmiségi elit megteremtését megcélzó kollégium közös képzéseinek majd háromnegyede miért ilyen lelki játszadozással telik ahelyett, hogy sok szakmai tapasztalatot szereznének a résztvevők. Tudni kell ehhez azonban azt is, hogy az összes kollégistának individuális képzést biztosítanak a kollégium által szerződtetett tútorok (egyetemi tanárok, akadémikusok, akik a hallgatók munkájának szakvezetői, rendszeres konzultánsai). Az értelmiségi élet, mint ahogy bármilyen más élet sem csupán racionális intellektuális tevékenységek sorozata. A túlzott racionalitás könnyen éppen a kreatív erőket támadhatja meg. Mint köztudott, az emberi agynak csupán kis töredéke szolgál a logikus, racionális tevékenységre, viszont ha csupán erre hagyatkozunk, a háttérbe szorított nagyobb rész követelni kezdi a maga jogait, ezáltal a kreatív tevékenység gátló tényezőjévé válik. A kollégium létrehozói viszont, állandóan szem előtt tartva Selye János stresszelméletét, illetve közéleti tevékenységét, arra törekszenek, hogy sikerüljön harmonikus egyéniségeket képezniük, kiknél a szellemi elfoglaltság nem válik a társadalmi és magánélet, illetve a belső lelki szükségek rombolójává. Olyanfajta lelki alapot segítenek kialakítani, melynek alkotó erői különböző, egymást ki nem záró szférákban érvényesülhetnek. Kedves olvasó! Köszönöm, hogy végigolvasta cikkemet. Remélem, sikerült legalább egy töredékét továbbadni annak a belső lelki-szellemi töltetnek, melyet a múlt hét végén magamba szívhattam, s velem együtt megismétli cikkem kissé bizarr címét, miszerint: Selye-hely, Seje-haj! A szerző a Selye János Kollégium ösztöndíjasa A Magyar Külkereskedelmi Bank vezetése fogadja a kollégistákat Jankovics Marcell, a Nemzeti Kulturális Alapprogram elnöke
