Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)
2000-02-11 / 34. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2000: FEBRUÁR 11. Politika 5 Átfogó újjáépítési segítség csak a demokratizációs folyamat megkezdésével nyújtható Jugoszláviának Brüsszel a Duna megtisztításáról A komáromi hajógyárat komolyan érintette a jugoszláviai Duna-hidak lebombázása. (TA SR-felvétel) sms RÖVIDEN iMHHÜ Nincs egyezség amnesztiaügyben Pozsony. A Vladimír Meciar és Mikulás Dzurinda amnesztiarendele- teit hatálytalanító alkotmánytörvény tervezete ügyében továbbra sem született egyezség a Demokratikus Baloldal Pártja és a Kereszténydemokrata Mozgalom közt. Vladimír Palkó, a KDH képviselője szerint külön-külön érvényesítik majd elképzeléseiket, a keresztény- demokraták ma nyújijákbe a parlamentbe saját tervezetüket. (SITA) Leváltották a villamos művek igazgatóját Pozsony. Lubomír Harach gazdasági miniszter tegnap leváltotta posztjáról Vladimír Mosatot, a Közép-szlovákiai Villamos Művek vezérigazgatóját. A miniszter a vállalat átmeneti irányításával Ján Hanzelt, a cég technikai igazgatóját bízta meg, ezzel egy időben pedig versenypályázatot irt ki a megerüsedett hely betöltésére. A vállalat a tavalyi év első háromnegyed éve során csaknem 267,4 millió koronás veszteséget könyvelhetett el, míg 1997-ben 39,1 millió koronás nettó nyereséggel zárta az évet. (SITA) Andel: Nem hoztam szégyent a pártra Pozsony. Parlamenti fellépéseimmel nem hoztam szégyent a Szlovák Nemzeti Pártra - nyilatkozta Marián Andel, a törvényhozás al- elnöke. A párt központi tanácsa holnap dönt a képviselő párttagságáról, elmondása szerint azonban semmi olyan dolgot nem követett el, amiért bűnhődnie kellene. (SITA) Vigyázzunk a biztosító álalkalmazottjaira Pozsony. A Szociális Biztosító közölte: egyetlen alkalmazottjának sincs felhatalmazása felkeresni a nyugdíjasokat lakásukban. Kivételt csupán azok az esetek képeznek, amikor a nyugdíjemelés elismerése miatt fekvőbetegeket látogatnak meg. A biztosító azokra az esetekre reagált, amikor ismeretlen tettesek a biztosító nevével visszaélve pénzt csaltak ki a nyugdíjasoktól. (SITA) Agócs hiába perli az MKP-t elbocsátása miatt Bugár Béla sajnálja ÚJ SZÓ-HÍR Megalakulhatnak az iskolatanácsok Elkészült a rendelet Tegnap Prágába szállították a rozsnyói sziámi ikreket Több műtét szükséges kétnyelvű bizonyítványokat kiadni (a tanár ezzel indokolta, hogy nem járt be tanítani). Ezt az MKP a kormányba kerülés után sem tehette meg. A pártnak sok helyen sikerült visszahelyeztetnie azokat a tanárokat és igazgatókat, akiket a kétnyelvű bizonyítványok miatt távolított el az előző vezetés. Agócsnak is sikerült visszaszerezni azt a járandóságot, amelyet annak idején jogtalanul vettek el tőle. Bugár szerint a tanár hiába perli a pártot, amiért őt eltávolították az állásából, mert nem járt be az iskolába. Az ügy jelenleg a bíróság előtt van, a pert nem lehet leállítani. Az MKP- nak öt napon belül kell választ adnia a bíróságnak. Ezt a választ a párt jogászai dolgozzák ki. (sóti) iskolatanácsok. A tanácstagok számát és megválasztásuk módját, feltételeit szabályozó rendeletet még január 1-re Ígérte az oktatási tárca, ám az észrevételek, javaslatok nagy száma és a rendeletbe való bedolgozásuk miatt nem sikerült betartani az eredeti határidőt. Az oktatási szakemberek szerint félő, hogy az időeltolódás veszélyezteti a járási és a kerületi iskola- tanácsok időben és rendben történő létrehozását, (vk) Budapest. A Duna jugoszláviai szakaszának megtisztításához, a hídroncsok kiemeléséhez az Európai Bizottság komoly pénzügyi támogatást nyújt, a munkálatok akár már néhány hónap múlva elkezdődhetnek - jelentette ki Budapesten Loyola de Palacio, az Európai Bizottság alelnöke. MTI-HÍR A brüsszeli bizottság teljes mértékben támogatja a Duna Bizottság által hozott döntést, és az azzal ösz- szefüggő magyar-osztrák megvalósíthatósági tanulmány realizálását is - szögezte le, utalt ugyanakkor arra, hogy az újvidéki híd újjáépítése vonatkozásában sajnálatos patthelyzet alakult ki. Ezzel kapcsolatban Martonyi János magyar külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy az európai politikai elgondolás szerint átfogó újjáépítési segítség csak a politikai demokratizációs folyamat megkezdésével nyújtható Jugoszláviának. Szerinte kompromisszumos Az újvidéki híd vonatkozásában patthelyzet alakult ki. megoldás része lehet, hogy az újvidéki pontonhidat eltávolítanák, s a helyére humanitárius segítség keretén belül egy póthidat emelnének, akár nyugat-európai városok pénzügyi támogatásával. Ezt a megoldást Magyarország, illetve a délkelet-európai stabilitási egyezmény részes országai a kezdettől ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Tegnap elsősorban a gyógyszerellátással és a szociális biztosítással foglalkozott a szlovák parlament. Némi zavart okozott Tibor Sagát egészségügyi miniszter, aki visszavonta a betegellátásról rendelkező törvényjavaslatát, mert a parlament a jogszabály egyik pontjának olyan módosítását fogadta el, amely megszüntette volna az állam monopóliumát az orvosok továbbképzésében. Ezzel pedig a miniszter nem értett egyet. A törvény azonban több lényeges pontVádak Hudec ellen Felveszi a kesztyűt Pozsony. Politikai szappanbuboréknak tartja az ellene indított eljárást Ivan Hudec volt kulturális miniszter. Szerinte á jelenlegi kulturális tárca fekete könyvében előre- jelzett tizenhárom bírósági eljárást követően, melyek szintén csak politikai szappanbuboréknak bizonyultak, itt a tizennegyedik. Megerősítette ugyanakkor, hogy ha beidézik őt a bíróságra, akkor megjelenik a tárgyaláson, mivel csak így védheti meg magát. A Pozsonyi Kerületi Nyomozóhivatal múlt héten vette át a pénzügyi rendőrségtől azt az anyagot, amely szerint feltételezhető, hogy Hudec visszaélt vezető jogkörével, három esetben is kivételt adott a Stúdió Koliba számára a törvényes közbeszerzés alól. A Koliba ezzel állítólag dotáció formájában mintegy 87,3 millió koronát kapott a kulturális tárca és a Pro Slovakia állami kulturáis alap forrásaiból a Pribina fejedelem és a Jánosík című filmek forgatására, melyeket azonban soha nem fejeztek be. (TA SR) fogva támogatják - hangoztatta Martonyi. A hidak újjáépítése érinti a révkomáromi hajógyárat is, hiszen lehetetlenné vált a hajók leszállítása a Fekete-tengerre. Amellett, hogy ez többmilliós veszteséget okozott a gyárnak, a munkások egy részét el kellett bocsátani, illetve kényszerszabadságra küldeni. Loyola de Palacio - aki a közlekedési és energetikai terület főbiztosa a brüsszeli bizottságban - elmondta: a tárgyaláson a felek alapvetően a magyar csatlakozási felkészülés e két területen való helyzetét vitatták meg. Elhangzott, tál, például az idősek otthoni ellátásával is foglalkozott. Egyes vélemények szerint Sagátnak nem volt joga visszavonni a javaslatot, mivel erre a kormány nem hatalmazta fel. A tervezetet csak a kabinet határozata alapján lehetett volna visszavonni. Ezért Jozef Migas, a Tisztelt Ház elnöke konzultációra hívta a parlamenti pártok frakcióvezetőit. Az ellenzék heves támadását váltotta ki a miniszter jelentése a gyógyszerellátásról. Többen alkalmatlansággal vádolták Sagátot, s azt állították, kaotikus állapotokat teremtett az egészségügyben. Peter MagPozsony. A HZDS vezette garnitúra 1995-ben kisebbségi komplexusokkal küzdött - jelentette ki tegnap a parlamenti kérdések órájában Csáky Pál. A miniszterelnök-helyettes ezzel pontosította Dusán Slo- bodník (HZDS) kijelentését, aki szerint ő korábban a szlovák népről azt állította, hogy komplexusokkal küzd és irigykedik a magyarokra. Csáky kijelentette, sértő a jóérzésű szlovákok számára, hogy a HZDS az egész nemzettel azonosítja önmagát. Fehér Miklós (MKP) arra volt kíváncsi, mikor írja alá a kormány a kisebbségi és regionális nyelvek európai chartáját. Mikulás Dzurinda miniszterelnök elmondta, a kabinet nem akaija elfogadni a chartát anélkül, hogy előbb meg ne vitatná a kisebbségek képviselőivel. A dokumentum májusban kerül a kabinet elé. Dusán Fedorocko (SDK) kérdésére a' kormányfő azt válaszolta, hogy a munkanélküliség növekedésének megállítására a kabinet rövid és középtávú feladatokat dolgozott hogy az Európai Unió megvizsgálja annak lehetőségét is, milyen segítséget, esetleg pénzügyi támogatást tud nyújtani Magyarországnak a Romániából származó ciánszennyeződés okozta károk enyhítésére. Palacio közölte: tájékoztatni fogja a magyarországi ciánszennyeződés miatt kialakult helyzetről Margót Wallström környezetvédelmi biztost. Az Európai Bizottság alelnöke úgy fogalmazott, európai léptékű katasztrófáról van szó. Utalt arra, hogy a nyugat-európai gyakorlat alapján ilyen esetekben a szennyezőnek kell állnia a károk helyreállításának költségeit. vasi szociális és munkaügyi miniszter a szociális biztosítási rendszer koncepcióját terjesztette a törvény- hozás elé. Az SDK-frakció szerint a támogatás rendszere jelenleg a piramisjátékokra emlékeztet. Az, aki korábban lép bele, többet kap, mint az, aki később. Éppen ezért a reform szükséges. Magvasi szerint el kellene érni, hogy kevesebb legyen azok száma, akik szociális támogatásra szorulnak. A koncepció vitája során kemény szócsata alakult ki a férfiak és nők egyenjogúságáról Marián Andel (SNS) és Irena Belohorská (HZDS) között, (sóti) ki. A rövid távúak közül a legfontosabb a közhasznú munka bevezetése a tartósan állástalanok számára, illetve az illegális munka elleni harc, míg a középtávnak közt a bank- és vállalkozói rendszer restrukturali- zációja a leglényegesebb. Emellett segíthet az a tízmillió euró is, amelyet Szlovákia idén a régiófejlesztésre kapott. Viliam Sopko az SDL-ből arra volt kíváncsi, mikor lesz befejezve a Poprád folyón épülő víztisztító. Miklós László környezetvédelmi miniszter rámutatott, hiányzik a pénz a tisztító befejezésére, de keresik a megoldást. Tárgyalnak pl. egy dán intézettel, amely segíthetne a probléma megoldásában. Bonyolítja a helyzetet, hogy az objektum vagyonjogi viták tárgya. Olga Kel- tosová (HZDS) lemondásra szólította fel Tibor Sagát egészségügyi minisztert, aki szerinte alkalmatlan posztjára. Sagát visszautasította az ellene felhozott vádat, s azt állította, az egészségügy jelenlegi állapotáért az előző kormány felelős, ma a korábbi felelőtlen gazdálkodás és politizálás levét isszuk, (sóti) A magyar fél a ciánszennyeződés következményeit át kívánja hárítani a felelősökre, és hosszú távra akarja biztosítani azokat a feltételeket, amelyek a hasonló események bekövetkezését kizárják. Orbán Viktor magyar miniszterelnök korábban már azt is bejelentette, valamennyi szomszédos országgal felül kívánják vizsgálni a környezetvédelmi szerződéseket. A felek egyetértettek abban, hogy kielégítő a Paksi Atomerőmű biztonsági helyzete, s 2002-re elérheti a legmagasabb európai követelményrendszernek megfelelő színvonalat. Pozsony. Az MKP becsüli és tiszteli Agócs Bélát azért, hogy kiállt a kétnyelvű bizonyítványok mellett, de sajnálatosnak tartja azt, ami a tanár részéről az utóbbi időben elhangzik - nyilatkozta tegnap lapunknak Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke. Elmondta, Agócs félretájékoztat, amikor azt állítja, hogy a kétnyelvű bizonyítványok kiadása miatt vesztette el állását. Azért tették ki őt állásából, mert megsértette a munka törvénykönyvét, nem járt be az iskolába. Bugár kijelentette: helytelen Agócs követelése, hogy távolítsák el az iskola éléről azt az igazgatót, aki annak idején nem volt hajlandó ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A kormány legiszlatív tanácsa tegnap elfogadta a miniszteri rendeletet az iskolatanácsokról szóló törvényhez. Mint Szigeti László oktatási államtitkár közölte, a testület változatlan alakban, módosítások nélkül fogadta el az utolsó verziót. A rendelet a jövő hét folyamán jelenik meg a törvénytárban, így már semmi akadálya, hogy március 31-ig megalakuljanak az ÚJ SZÓ-HÍR Kassa. Az orvosi konzílium döntése alapján a kassai egyetemi kórház intenzív osztályáról egy prágai klinikára szállították a rozsnyói sziámi ikreket. A január 21-én született kislányok a medencecsontjuknál ösz- szenőve jöttek a világra, állapotukat sikerült stabilizálni, továbbá megállapították: négy veséjük, két húgyhólyagjuk és közös végbelük van. Gabriel Vaskó ortopéd sebész szerint a gyermekek érdekében döntöttek úgy, hogy a további kivizsgálásokat prágai kollégáik végzik majd el, jobb technikai eszközökkel és nagyobb tapasztalat birtokában. Jelenleg az mutatkozik a legnagyobb problémának, hogy a kicsik csupán 10 millilitemyi táplálékot képesek szájon keresztül magukhoz venni. Ennek oka valószínűleg a bélrendszer rendellenessége, ami hátráltatja az ikrek kellő fejlődését. Esetleges szétválasztásukra az 5-6 hónapos életkor a legkedvezőbb, ekkorra viszont el kell érniük egy bizonyos fejlettségi fokot. Egyelőre nem tudni, Prágában tölük-e az ikrek ezt az időt, az sem bizonyos, hogy a cseh fővárosban kísérlik meg a komoly műtétet. Kassán eddig két sziámi ikerpárral volt dolguk az orvosoknak, mindkét esetben közös szívvel jöttek a világra, és nem volt esély a megmentésükre. A kassai szakemberek szerint a szétválasztást követően újabb műtétekre lesz szükség, mivel az összenövésen kívül más ortopédiai rendellenességeket is észleltek az ikreken, (juk) A szociális ellátás jelenlegi rendszere a piramisjátékokra emlékeztet Zavart okozott a miniszter Májusban a kisebbségi nyelvek chartájáról Komplexusos a HZDS ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS EU-csatlakozás előtt Megértett tartózkodás Pozsony. Az Európai Unió megértéssel fogadja Szlovákia tartózkodó álláspontját az új osztrák kormánnyal szemben - erősítette meg Pavol Hamzík integrációs miniszterelnök-helyettes az uniós külügyminiszterekkel folyatott tár- gyalásiat követően. Hamzík pozitív jelzésnek tekinti a Brüsszel által foganatosított Bécs elleni szankciókat, mivel szerinte így azonos elbírálás alá esnek az uniós és a jövőben csatlakozni kívánó országok. Egyetértését fejezte ki Günter Verheugen EU-bővítésért felelős kormánybiztos keddi nyilatkozatával, hogy előbb az Unió intézményi reformjának ratifikációját kell befejezni, és csak azt követően kerülhet sor a csatlakozni kívánó országok belépésére. (SITA) Hamzík a NATO-ról Államérdek a csatlakozás Pozsony. Szovákia biztonságpolitikai orientációja számára nincs más lehetőség, mint a mielőbbi NATO- csadakozás - nyilatkozta Pavol Hamzík, integrációs miniszterelnök-helyettes Klaus Peter Klaiber- rel, a NATO főtitkárhelyettesével folyatatott tárgyalásait követően. Szerinte Szlovákia törekvései összhangban vannak az ország állami és nemzeti érdekeivel. Kiemelte: a NATO-ban összpontosított biztonságirendszer nem a mások elleni agressziót szolgálja, hanem az olyan általános emberi értékek védelmét, mint a demokrácia, a szolidaritás és az emberi jogok betartása. A jugoszláv eseményekkel kapcsolatban megjegyezte: az emberi jogok megsértése a civilizált világban nem tekinthető belügynek. (TA SR)