Új Szó, 2000. február (53. évfolyam, 25-49. szám)
2000-02-08 / 31. szám, kedd
6 Politika ÚJ SZÓ ÚJ SZÓ 2000 FEBRUÁR 8. A volt kancellár fenntartja állítását: nem ajánlotta fel, hogy tisztára mossa az FPÖ-t Haider perli Kiimát Miközben Berlinben százak tüntettek ellene, a kamerák előtt Haider magabiztosnak mutatkozott. (TA SR/EPA) Kivonták Groznijból az orosz katonai egységeket Partizánháború indul Kohl pénzelte a Szolidaritást Varsó. Helmut Kohl a nyolcvanas években titkos csatornákon pénzügyi támogatást nyújtott a lengyel Szolidaritás szakszervezetnek. A tényt mintegy mellékesen maga a volt német kancellár fedte fel a német ARD televíziónak adott terjedelmes interjújában, melyben pártja, a CDU titkos számláinak ügyében fejtette ki álláspontját. Kohl elmondta, hogy a nyugatnémet titkosszolgálat luxemburgi bankokon keresztül utalta át a pénzt. (MTI) Korrupció Kárpátalján Ungvár. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat Kárpátaljai Főosztálya a múlt évben korrupciós ügyek tucatjaira derített fényt a helyi államhatalmi szervekben. Most nyilvánosságra hozott listáján 30 olyan kárpátaljai funkcionárius neve szerepel, akik többnyire főhivatalokban és államhatalmi szerveknél töltenek be vezető tisztségeket, de a „feketelistán” van a kárpátaljai megyei állami közigazgatás külgazdasági kapcsolatok főosztályának vezetője, az erdőgazdasági főosztály vezetőjének helyettese, Ungvár alpolgármestere, sőt a budapesti ukrán nagykövetség gazdasági igazgatója is. (MTI) Hillary Clinton ringbe száll Washington. Hillary Clinton, az amerikai elnök felesége vasárnap hivatalosan is bejelentette a régóta köztudott dolgot: a demokraták színeiben indulni kíván a New York állam megüresedő szenátori székére kiírt választáson, amelyet az elnökválasztással egy időben, november 7-én tartanak. (MTI) Hillary az első amerikai first lady, aki megpályázza a szenátori tisztséget. (TA SR/AP) A Kuril-szigetek visszaadásáért Tokió. Akciónap volt tegnap a Tokióban annak érdekében, hogy a második világháború óta orosz fennhatóság alatt álló Kuril-szigetek visszakerüljenek Japánhoz. A tokiói nagygyűlésen Obucsi Keidzo miniszterelnök mellett mintegy 1500 parlamenti képviselő és más tisztségviselő vett részt. (MTI) Emelik a Mir röppályáját Moszkva. A Mir űrállomás röppályáját tegnap tíz kilométerrel megemelték, s ma további harminc kilométerrel magasabban kering majd az űrbázis. A manővereket a hónap elején a bázishoz dokkolt Progressz teherűrhajó hajtóműveinek bekapcsolásával valósítják meg, s a Mir ezentúl 360 küométeres távolságban kering majd a Föld felszínétől. (MTI) Bécs/Berlin/London. Jörg Haider, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke pert indít Viktor Kiima volt kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke ellen, és „tisztázni” akarja az államfő szerepét az Ausztriát külföldről érő támadásokban. HÍRÖSSZEFOGLALÓ Haider az osztrák televízióban azt mondta, hogy Kiima, amikor még kisebbségi kormány alakítására törekedett, az FPÖ-nek a kért támogatás fejében felajánlotta, hogy minisztereket jelölhet a kormányba, továbbá értésre adta, hogy az SPÖ szalonképessé teheti az FPÖ-t Európában. Kiima ezt haladéktalanul cáfoltatta szóvivőjével. Haider a perrel azt akarja elérni, hogy a bíróság kényszerítse Klímát a ténylegesen elhangzottak feltárására. Klestilre vonatkozóan Haider azt követelte, hogy tisztázzák az államfő szerepét. Felszólította a parHaidernek sikerült felbőszítenie a brit kormányt. lamentet: fontolja meg, hogy írásban kérjen erről nyüatkozatot az elnöktől. Azokra a külföldi lapjelentésekre hivatkozott, amelyek szerint osztrák politikusok jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a FPÖ kormányba kerülése miatt heves támadások éljék az országot külföldről. Viktor Kiima volt osztrák kancellár nyomban reagált, azt mondta, hogy szerinte Jörg Haider „tudatosan féligazságokat és igaztalan- ságokat terjeszt”. Elmondta, hogy amikor az államfő megbízásából a kisebbségi kormánynak keresett támogatást, minden egyes parlamenti pártnak felajánlotta, hogy jelöljön független szakértőket a kormányba. Szavai szerint nem ajánlotta fel viszont, hogy „tisztára mossa”, azaz szaLondon. Miközben Tony Blair brit kormányfő vasárnap sürgette az ír Köztársasági Hadsereget (IRA), juttasson el részletes menetrendet fegyverei beszolgáltatásáról a független bizottsághoz, hogy a brit kormány a héten ne kényszerül felfüggeszteni Észak-írország új alkotmányos testületek. London azért akarja az alig két hónapja működő belfasti kormány illetve a nemzetgyűlés hatáskörének visszavonását, mert az északír törvényhozás pártjaihoz kötődő fegyveres csoportok egyike sem hajtott végre tényleges leszerelést a január végi határidőig. Blair az IRA értésére adta: kormánya nem a fegyverek megsemmisíKijev. Ukrajna Nemzetiségi Fóruma - Társadalmi Szervezetek Összukrán Szövetsége néven több mint 100 országos és regionális nemzetiségi közösséget tömörítő új szervezetet alakult a hét végén Kijevben. A fórum elnökévé Alekszandr Szvisztunovot, az Ukrajnai Orosz Mozgalom és a nyugat-ukrajnai megyék Nemzetiségi Társaságainak Szövetsége vezetőjét választották meg. Szvisztunov emlékeztetett, hogy Ukrajnában lonképessé teszi az Osztrák Szabadságpártot. Ezzel próbálkozott Haider az új osztrák kancellárral, Wolfgang Schüssellel egyetemben vasárnap este a német ARD televízió műsorában, de nem nagy sikerrel: a szálloda előtt, ahol részt vett a tévéfelvételen, többszázas tüntetés zajlott ellene. Haider önmagát egyszerű liberális reformpolitikusnak nevezte. Schüssel pedig mélyen kiábrándítónak találta az EU szerinte túlzó reakcióját, mint mondta, Haider nem az új Hitler. Haidernek ennek ellenére sikerült felbőszítenie a brit kormányt, miutésének azonnali megkezdését sürgeti. Az északír kormány létrejötte után azonban nem húzható tovább a leszerelés kérdése. Vasárnap este pedig bekövetkezett az, amitől a színfalak mögött mindenki tartott: az IRA egyik szakadár szárnya 18 hónap után felrúgta a tűzszünetet és az észak-írországi, főként protestánsok lakta Irvinestownban pokolgépet robbantott. A merénylet, amelyet az IRA tűzszünetét elvető IRA-Folytonosság csoport követett el, nem követelt áldozatot, mivel a városka szállodáját sikerült időben kiüríteni. A brutális figyelmeztetés arra, mire is képesek valójában a terroristák, nemcsak a britbarát pártokat, a londoni és a dublini kormány tag128 nemzetiség képviselőjeként 14 millió állampolgár él, azaz a lakosság majd egyharmada nem ukrán nemzetiségű. Az új elnök szerint a fórum társadalmi-politikai szervezet, amely világos politikai és társadalmi-gazdasági követelményeket kíván megfogalmazni és ragaszkodni kíván azokhoz. A kongresszuson 268 küldött, közöttük az orosz, fehérorosz, magyar, lengyel, német, cseh, román és tatár kisebbség képviselői vettek részt. Felszólították Leonyid Kucsma elnököt, hogy ne engedje meg az tán a hét végén politikai programját Tony Blair munkáspárti kormányfő politikájához hasonlította. „Határozottan elutasítunk bármilyen összehasonlítást a kormány és a szabadságpárt nézetei kötött. A miniszterelnök véleménye a szabadságpártról közismert, és teljes mértékben támogatjuk az Európai Unió múlt héten tett nyilatkozatát” - hangoztatta a Downing Street szóvivője. Az illetékes leszögezte: „semmüyen kapcsolatról nem lehet szó a brit kormány illetékesei és Haider pártjának tagjai között. A szabadságpárti vezető látogatása szóba sem jöhet.” jait és Észak-írország lakosságát döbbentette meg. A köztársasági mozgalom politikai szárnyának, a Sinn Feinnek a vezetői is kemény hangú közleményben határolódtak el az akciótól, sőt a szakadár fegyveres csoport azonnali feloszlatását követelték. John Hume, az északír nemzetgyűlés legnagyobb katolikus pártjának, a Szociáldemokrata és Munkáspártnak a vezére, az északír béke Nobel-díjas kimunkálója a belfasti parlamentben tegnap még Tony Blair kormányfőnél is tovább ment, és felszólította az IRA-t, még a héten tegyen gesztust, adjon át több tonnányi fegyverkészletéből jó néhány kilónyi robbanóanyagot, hogy megpróbálja visszafordítani a helyzetet. általuk alkotmányellenesnek minősített, az ukrán nyelv használatának kiszélesítéséről szóló kormányhatározat elfogadását., A határozat nem az ukrán nyelv fejlesztését és támogatását szolgálja, hanem az orosz és más nemzetiségek nyelvének határozott kiszorítását a társadalmi és a szellemi élet minden területéről” - áll a küldöttek felhívásában. A szerzők szerint a határozattervezet nem csupán Ukrajna nemzetközi kötelezettségeinek mond ellent, hanem az ország alkotmányának és törvényeinek is. MTI-TUDÓSÍTÁS Moszkva. Groznijból kivonták a katonai egységeket, rövid pihenőre - közölte tegnap Igor Szergejev orosz védelmi miniszter, megerősítve, hogy a hét végén a csecsen főváros teljesen szövetségi ellenőrzés alá került. Szergejev adatai szerint az orosz erők az elmúlt 24 órában csaknem 450 muszlim fegyverest öltek meg Csecsen- földön. Az orosz veszteségekre nem tért ki a marsall. Orosz sajtóforrások szerint még csaknem ezer szakadár bujkálhat Maszkat/Moszkva. Omán fővárosának, Maszkatnak a kikötőjéhez érkezett htegnap délelőtt a Volganyefty-147 orosz tartályhajó, amelyet múlt szerdán tartóztattak fel az amerikai haditengerészet egységei a Perzsa-öbölben. Ománi hivatalos közlés szerint az öbölmenti ország parti őrsége vette át a hajó ellenőrzését az amerikaiaktól, amint az ománi vizekre érkezett, de néhány amerikai katona jelenleg is a Volganyefty fedélzetén tartózkodik. Az ománi hatóságok mintát vettek az olajból vegyelemzésre, és csak azután Zágráb. Horvátországban tegnap volt az elnökválasztás második fordulója, amelyen Stipe Mesic és Drazen Budisa versengett a Franjo Tudjman halála után megüresedett posztért a 4,2 milliós horvát állam élén. A közel 4,2 millió választásra jogosult 7 órától 19 óráig adhatta le voksát bel- és külföldön. Gáza/Jeruzsálem. A Palesztin Hatóság befagyasztott minden tárgyalást Izraellel, tiltakozásul az ellen, hogy a zsidó állam nem tartja magát vállalt kötelezettségeihez - jelentette be tegnap Gázában Ahmed Abd ar-Rahman, a palesztin kabinet főtitkára. .Jelenlegi álláspontunk kizár bármiféle találkozót, kapcsolatfelvételt, kétoldalú érintkezést Izraellel” - nyilatkozta az AFP-nek. Az izraeli-palesztin tárgyalások Bukarest. Az elkobzott romániai ingatlanok és vagyontárgyak visz- szaadását, a jogtalanul megsértett tulajdonviszonyok helyreállítását követeli tegnap nyilvánosságra hozott nyilatkozatában a Zilahi Közéleti Fórum. A Fórum jeles egyházi személyiségek és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) neves politikusainak részvételével vasárnap Zilahon tartotta összejövetelét. A résztvevők által elfogadott állás- foglalást aláírta a többi között Tőkés László református püspök, Seres Dénes szenátor, a Szilágy megyei RMDSZ-szervezet elnöke és Vida Gyula, a román képviselőház gazdasági-pénzügyi bizottságának elnöke. A nyilatkozat aláírói arra kérik RoGroznijban, de a fegyveres ellenállás teljesen megszűnt. A harcok vége ellenére azonban változatlanul menekültek indulnak a városból Ingusföld irányába. Aszlan Maszhadov csecsen elnök - akinek sajtónyilatkozatát tegnap az NTV orosz tv-társaság idézte - megerősítette, hogy a fő erők elhagyták Groznijt. Elismerte, hogy a kitörő osztagok súlyos veszteségeket szenvedtek az orosz aknamezőkön. Maszhadov szerint a csecsen erők vissza fogják hódítani idővel Groznijt, de most partizánháborút indítanak a köztársaságban. döntenek, hogy megvásárolják-e a mintegy 4000 tonnányi nyersolajat, amelyet - amerikai állítás szerint - Irakból szállítottak. Moszkvában Andrej Ordzsoni- kidze orosz külügyminiszter-helyettes kijelentette, hogy a Volganyefty-147 ügye „magánkereskedelmi” jellegű, és amennyiben a tartályhajó valóban megsértette az ENSZ Biztonsági Tanácsának az Irak elleni embargóra vonatkozó határozatát, a hajó tulajdonosainak kell azért vállalniuk a felelősséget. Ha pedig nem történt törvénysértés, akkor a cégnek jogában áll pert indítani az amerikai lépés miatt. A közvélemény-kutatások szerint Stipe Mesic, a Horvát Néppárt (HNS) alelnöke esélyes a győzelemre, bár Drazen Budisa, a Szociálliberális Párt (HSLS) elnöke az utóbbi napokban sokat „ledolgozott” hátrányából a népszerűségi felmérések szerint. A választási bizottság azt ígérte, hogy már röviddel éjfél után közzéteszik az első részeredményeket. amiatt álltak le, hogy az izraeli fél kitér minden eddig vállalt kötelezettsége és a már egyeztetett időpontok tiszteletben tartása elől, és továbbra is igyekszik a palesztinokra erőltetni akaratát - tette hozzá a palesztin tisztségviselő. A tárgyalások egyebek között azok miatt a nézeteltérések miatt jutottak zsákutcába, amelyek a Ciszjordánia területének 6,1 százalékáról való izraeli kivonulással kapcsolatosak - emlékeztet rá az AFP. mánia kormányát, hogy saját hitele érdekében is átfogó módon rendezze az ingatlanok visszaszolgáltatásának kérdését, beleértve az egyházi ingatlanokat is. „Az átfogó jogi rendezésen túlmenően elvárjuk - hangsúlyozta a nyilatkozat -, hogy a meglévő hatályos jogszabályokat tartsák tiszteletben és rendelkezéseiknek azonnali hatállyal szerezzenek érvényt”. Végül a nyilatkozat arra kéri a jelenlegi román kormánykoalícióban részvevő RMDSZ-t: használjon fel minden politikai eszközt arra, hogy az egyházi ingatlanok is visszakerüljenek jogos tulajdonosaik birtokába. S ebben a vonatkozásban kiemelt helyen kell szerepelnie a mintegy 350 éves múltra visszatekintő Zilahi Református Wesselényi Kollégium elkobzott épülete egy évtizede húzódó ügyének is. A Sinn Fein vezetői is egyértelműen elhatárolódtak a tűzszünet felrúgásától Az IRA még megmentheti a békét MTI-TUDÓSÍTÁS Kijevben megalakult az ukrajnai nemzetiségi szervezetek új országos szövetsége 14 millió állampolgárról van szó MTI-HÍREK Orosz tartályhajó esete az ENSZ-embargóval Moszkva mindent tagad MTI-HÍR A horvátországi elnökválasztás második fordulója Eredmények már ma MTI-TUDÓSÍTÁS A palesztinok befagyasztották a tárgyalásokat Izraellel Megszegett ígéretek MTI-HÍR Akadozik az elkobzott ingatlanok visszaadása Zilahi kezdeményezés MTI-HÍR