Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)

2000-01-27 / 21. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 27. Kultúra gj Agócs Judit: „Nekem mondani kell, hogy milyen vagyok. A dicsérettől nem fogok elszállni. Akkor is mindig csak a hibákat keresem magamban, ha azt hallom, hogy jól játszottam." A kudarcok után most már sorozatban győz Karácsony Nagy Zsuzsanna nem szeretni kicsi görög. Van nagyon ravasz. Akar pénz, akar utazás, akar Ró­ma. Lenni szerelem szép fér­fi. Görög diplomata fogni és elvinni. SZABÓ G. LÁSZLÓ Démoni a nó. Vonzó és számító. Öt aztán nem veri át senki. Vagy még­is? Egy ilyen jöttment, sehonnai alak? Akkor majd ő fogja falhoz ál­lítani. Karácsony Nagy Zsuzsanna szembeszáll a sorsával. Eddig győ­zött, és most sem veszíthet. Nyo­moz, spekulál, leleplez. Aztán mindezért az életével fizet. Agócs Judit mint Karácsony Nagy Zsuzsanna a Komáromi Jókai Szín­ház Jó estét nyár, jó estét szerelem című zenés drámájában. A negye­dik nő az áldiplomata életében, de az első, akit a férfi valóban szeret. Fordítva nem érvényes. Karácsony Nagy Zsuzsanna útlevélre pályá­zik, nem egy ilyen átlagos férfi szí­vére. Még akkor sem, ha „befolyá­sos”, ha valóban az, akinek kiadja magát. Agócs Judit hitelesen hoz­za a figurát. Már első megjelenésé­vel érzékeltetni tudja: Karácsony Nagy Zsuzsanna nemcsak érzéki­ségből, „skalpvadászatból” is jeles. Nem menekül, akire kiveti hálóját. Ebben a kapcsolatban azonban ő az elejtett vad. El is játssza nagy­szerűen. Alakításának drámai ere­je a dalokat is átitatja. Agócs Judit jól énekel. Nagyon jól. Hangjának opálos fénye különös ragyogást ad Fejes Endre szövegeinek. beugrani. És ötször megköszönte, ötször kezet csókolt. Jó érzés volt. Nekem mondani kell, hogy milyen vagyok. Tudni akarom. A dicséret­től nem fogok elszállni. Akkor is mindig csak a hibákat keresem ma­gamban, ha azt hallom, hogy jól ját­szottam. Szőnyben született, Dél-Komá- romban él, Pesten játszik, a Jókai Színházban vendégeskedik. Mi­lyen szálak kötik ide? Erősek. Érettségi után a színművé­szeti főiskolára felvételiztem. Nem vettek fel. Gimnazistaként viszont ide jártam előadásokra. Szerettem itt. Amikor a felvételire készültem, átjöttem kottákat kérni. Mert buszt is kaptunk nemegyszer, ha az osz­tállyal Pestre mentünk színházba. A Madáchban, a Katonában, a Vígben sok darabot láttunk. De itt, Komá­romban is. Nekem ez a két város ma is egyet jelent. Komárom, Komá­rom. Én itt is otthon vagyok. Az anyukám ráadásul Bátorkeszin szü­letett. A háború alatt telepítették át a családját, és Magyarországon is­merte meg az apukámat. Sok roko­nunk él itt még ma is. Nem is na­gyon töprengtem, hogy mi lesz ve­lem, miután a főiskolai felvételim nem sikerült. Mivel szerettem az it­teni előadásokat, és tetszett a társu­lat, átjöttem, hogy itt is megpróbá­lom, hátha felvesznek. A Padlás díszletében felvételiztem, este volt a bemutató, én meg ott álltam Beke Sándor előtt. Szerencsém volt. Be­kerültem a Jókai Színház stúdiójá­ba, és itt töltöttem három évet. Lent, a színpadon Az ember tragédiáját próbálták, mi pedig mint stúdiósok kisvárdai versenyébe. A Jászai Marit pódiumelőadásként láthatták a né­zők. Verebes István volt a zsűrielnök; nagyon megdicsért a ki­értékelésben. Azt mondta, ha ez versenyelőadás, akkor én kapom a legjobb női epizódszereplő díját. Én rettenetesen megszenvedtem, hogy ez a díj elúszott mellettem. Nem biz­tos, hogy rossz lett volna, ha én ka­pom. Nagy szomorúságon kellett túltenni magam. Aztán nem sokkal ezután ért egy öröm is. A komáromi Popfesztiválnak Gombár Judit volt a díszlet- és jelmeztervezője, aki a Nemzetiben is dolgozott Pesten. Az ottani Színi Akadémia harmadik év­folyamából kifogytak a lányok. Min­denkit felvettek a főiskolára. Én meg akkor már szerettem volna el­menni Komáromból, mert nem kap­tam komolyabb lehetőséget. Ez volt akkor a második évem; harmadik­ban már csak úgy visszajártam dol­gozgatni. Ingyen. A Nem félünk a farkastól-ban például súgtam. Egy­szerűen csak azért, mert fél lábbal itt akartam lenni. És akkor Gombár Judit elintézte, hogy elmehessek Pestre, a Nemzetibe, ahol Császár Angela meghallgatott, és felvettek a harmadik évfolyamba. Egy-két hét után azonban annyi negatív élmény ért, hogy eljöttem onnan. Megsértették a tanárai? A fiúkkal volt bajom. Ők már any- nyira összeszokott társaság voltak, hogy úgy néztek rám, mint az ötö­dik kerékre. Kerek perec megmond­ták, hogy nem szeretnék, ha odajár­nék. Engem ez nagyon rosszul érin­tett, de nem árultam el Császár Angélának. Pestet sem tudtam meg­Jó estét nyár, jó estét szerelem. Gál Tamással Komáromban Van frissebb élménye, mint Kará­csony Nagy Zsuzsanna? A Hotel Plaza Budapesten, a Játék­színben. Abba most ugrottam be. Három egyfelvonásos. Az elsőben Gálvölgyi János szeretője vagyok. Egy jelenetem van, de az nagyon jó. A második darabban nem jelenek meg, a harmadikban viszont igen. Ott a lányát játszom Gálvölgyinek. Egyetlen mondatom van: „Itt va­gyok!” És megjelenek egy gyönyörű fehér menyasszonyi ruhában. Lehet, hogy ideális szerető? Inkább jó beugró vagyok. Szerető­nek lenni, főleg egy házasember éle­tében, nem igazán kellemes dolog. Viccelődtem is nemrég a párommal, hogy nekem ebből nem is kell pró­ba. Én ebben elég otthonosan moz­gok. De a beugrásokkal is hasonló­képp vagyok. Hét évvel ezelőtt stú­diósként kezdtem el a pályát a Ko­máromi Jókai Színházban. Azóta ez volt a tizedik beugrásom. Nem egy kollégám szerint ez külön műfaj. Van, aki nem is szereti az üyen vá- ratían felkéréseket. Fél a beugrástól. A Játékszínben játszom egy másik darabban is. A Napsugár fiúkban. A Hotel Plaza, remélem, újabb lehető­séget terem. Gálvölgyi János azt mondta, egy próbával, előadás előtt két órával, csak a profik képesek így a palástokkal bíbelődtünk a varro­dában. Egyesével varrtuk a gyön­gyöket. A Padlásban nemegyszer én voltam a súgó. De dolgoztam kellé­kesként is. Skronka Tibor rendezte az elsőéves vizsgánkat, Schnitzler Körtáncát, amelyben az utcalányt játszottam. Soha nem felejtem el, mennyire féltem. Lement az első je­lenet, ittam egy korty vizet, és félre­nyeltem. Tiszta vörös volt a fejem. De a kollégáim szerint jól játszot­tam. Aztán bekerültem a Popfeszti­válba. Eleinte csak táncoltam, aztán beugrással átvettem Stubendek Kati szerepét. Dunaújvárosban volt az előadás, ott is sokan megdicsértek. A szecsuáni jóemberben én kaptam meg az unkahúg szerepét, Cs. Tóth Erzsébet Jászai Marija mellett pedig az öltöztetőnőt. Az utóbbi néma szerep. Egy óra húsz perc a színpa­don egyeden szó nélkül. Miközben ütí-veri-rúgja-tépi Já­szai Mari. Jó élmény volt az is. Nem akart megszólalni soha? Ilyesmi eszembe sem jutott. Szöveg nélkül is szerettem a szerepet. Más­fajta szívfájdalmam van ezzel kap­csolatosan. Beke Sándor mint igaz­gató a Godot-ra várva című előadást nevezte be a határon túli színházak szokni. Szobát béreltem egy néni­nél, de egy éjszaka után már jöttem is haza. Nem bírtam több napig ott maradni. Inkább átjártam Komá­romba, súgni. Vagy a szüleim inté­zetében dolgoztam. Igen, így össze­vissza éltem. Közben bekerültem Gór Nagy Mária Színitanodájába, ahová elsőre csak azért nem vettek fel, mert az ottani beszédtanárom­nak nem tetszett a hangom. Azt mondta, ilyen hanggal nem lehetek színésznő. Tévedni emberi dolog. A következő évben, amikor ő már el­ment, be is jutottam simán. A színművészeti főiskolára miért nem vették fel? Zsámbéki Gábor nyitott osztályt ab­ban az évben, végig ő foglalkozott velem. Az első rostán túl is jutottam. A harmadikon azonban lekésett há­rom embert, és köztük voltam én is. Ha időben érkezik, lehet, hogy min­den máshogy alakul. Ma már ezzel a hittel ámítom magamat. Küzdeni mindenesetre megta­nult. Nem is emlékszem a kudarcokra. Ilyen szempontból jó természetem van. Tudok harcolni. Abban vi­szont sokáig nem voltam biztos, hogy ott a helyem a színpadon, csak éreztem, hogy ezt akarom csi­nálni. Az elutasítások nem lom- boztak le. Tudtam azt is, hogy sok­szor jutnak be a főiskolára olya­nok, akik nem jók, és nem kerül­nek be azok, akik megérdemelnék. Ez ilyen szakma. Ennyire szubjek­tív. Mindenkinek más tetszik. A Tanodában volt is egy jó történe­tem. Nagy Zoltán a Nemzetiben is felvételiztetett. És ő rúgott ki. A Tanodában meg engem szeretett a legjobban. Nem hitte el, hogy két évvel korábban nem tetszettem neki. Jól kezdte a pályát. A színész I. minősítés mellé, az év legjobb végzőseként, Mensáros-emlék- gyűrűt kapott a Tanodában. Ak­koriban már kacsintgatott Győr felé? Egyáltalán. Nem is sejtettem, hogy mi lesz velem. Táncoltam a Grease-ben és a Hairben. Ez utób­biban, beugrással, négy különböző karaktert vettem át. Én voltam Sheila anyja, Berger anyja, a könyvtárosnő és a börtönbeli pszi­chológusnő. A Színházkomédiá­ban én kaptam meg Alpár Lindát, a kivénhedt operettprimadonnát, a Júlia kisasszonyban pedig Christine-t, a szolgálólányt. De nem kacsintgattam sehova. A vizs­gáinkon ott volt Korcsmáros György, a győri színház igazgatója és Tordy Géza is. Megkérdezték tő­lem, nem akarok-e hozzájuk szer­ződni. Szurdi Miklós viszont, aki­vel a Tanodában dolgoztam, Buda­pesten készült rendezni, ezért úgy döntöttem, nem kötöm le magam sehova. És Hollundemét sem akar­tam kihagyni a Liliomban, Pogány Judit rendezésében. Ez is nagy él­mény volt. Ennyire jó emberrel, mint Pogány Judit, én még nem ta­lálkoztam soha. Megértő, kedves, öröm volt meríteni a játékából. Az \\ Szabad vagyok minden irányban. Nagyon remélem, hogy Komáromban is számolnak velem a jövőben. \\ olvasópróbán ugyanis az egész da­rabot eljátszotta. Győrben aztán két előadásba is bekerültem. Az ügynök halálában a könnyűvérű Miss Forsyte voltam, a Hello, Dollyban pedig egy iszákos nőcs- ke, toliakkal a fején. Közben beug­rással átvettem Erzsiké szerepét a Liliomfiban, a tatabányai színház produkciójában, és bekerültem a Rémségek kicsiny boltjába, majd Szurdi Miklós rendezésébe, a Ka­tonadologba Budapesten. A dögös, érzéki, démoni nők mel­lett játszott lompos, loncsos, bo­zontos asszonyokat is? A Koldusoperában, a Tartuffe-ben, a Hairben nem kellett vonzónak lennem. Azokban a darabokban épp ezt szerettem. Eredetileg Tóth Miklós is Varga Veronika szerepét osztotta rám a Jó estét nyár, jó es­tét szerelemben. Látott rólam egy képet, amelyen vörös volt a hajam, a fogaim meg furcsán álltak, és tíz- tizenkét kilóval több voltam, mint most. Gór Nagy Mária egyébként mindenkit lefogyasztott vagy meg­változtatott, csak engem nem. Ne­kem azt mondta: „Belőled kövéren is színésznő lesz.” Két évvel ezelőtt mindenesetre felrakattam a fog­szabályzót, és elkezdtem fogyni. Tóth Miklós nem is akart hinni a szemének, amikor meglátott az évadnyitón Komáromban. Magas voltam, vékony és fekete. „Te leszel Katalin” - mondta, aztán mégis meggondolta magát, és Karácsony Nagy Zsuzsannát osztotta rám. Telitalálat, mondtam volna Tóth Miklósnak. Telitalálat? Milyen értelemben? máromban ez attól is szép, hogy in­nen indultam, és úgy jöttem vissza, hogy elértem valamit, és most bizo­nyíthatok. Eleinte gondot okozott, hogy az első jelenetem arról szól: Karácsony Nagy Zsuzsanna gyö­nyörű nő. Tóth Miklós nem is kért tőlem mást, csak annyit, „Képzeld el, hogy te vagy Julia Roberts.” Ez­zel aztán még nehezebbé tette a dolgomat. Ehhez nagy adag önbi­zalom kell. El kell hitetnem ma­gammal, hogy tényleg képes va­gyok bárkit az ujjam köré csavarni. Aztán már játszhatom az ártatlant. Nekem ez csak azért okozott gon­dot, mert nem ilyen vagyok. Ott ér­zem először jól magam a színpa­don, amikor Benes Ildikó azt kérde­zi tőlem, hogy „Szereted?”. És ki­mondhatom, hogy „nem”. Azokat a pillanatokat pedig már kimondot­tan élvezem, amikor sértettségem­ben telefonálni kezdek és azon dü­höngök, hogy ez a kis senki ügyesen átvert. Nem tudom, mi következik ezek után. Szabad vagyok minden irányban. Nagyon remélem, hogy Komáromban is számolnak velem a jövőben. Röviden és tömören: ideális Kará­csony Nagy Zsuzsanna. Engem még nem vertek át, ha erre gondol. Ilyen értelemben szeren­csés vagyok. Nem mintha olyan jól állna a szénám, de nincs is annyi ön­bizalmam, mint Karácsony Nagy Zsuzsannának. Könnyen lobbanok szerelemre, ugyanakkor megszen­vedem nagyon, ha véget ér a kap­csolat. Érdekből nem tudok szeret­ni. Ez nem az én stílusom. Ravasz­ság, számítás nincs bennem. Az őszinteség miatt nemegyszer pórul járok. Az ismerkedés nekem is könnyen megy, mint Karácsony Nagy Zsuzsannának, csak nem az­zal a célzattal. Én választom ki min­dig, hogy kit szeretnék, de mindig az kell, aki elérhetetlen. Általában meg is szerzem az illetőt, de megtar­tani nem tudom. Ebben még nincs gyakorlatom. A színpadi játékban viszont igen. Főleg, ha Üyen veszedelmes nőt kell megformálnia. Nem találtam meg magamat a sze­repben, mégis szeretem játszani. Tudom, hogy nagy lehetőség. Ko­„Úgy jöttem vissza, hogy elértem valamit." (Dömötör Ede felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents