Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)

2000-01-25 / 19. szám, kedd

Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 25. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Új ajánlatra vár a kassai vasmű Pozsony. A kassai vasmű - a cég pénzügyi stabilizációjára való te­kintettel - új ajánlatot vár a U.S.Steeltől. Tavaly augusztus­tól, amikor az amerikai cég be­nyújtotta utolsó ajánlatát, a vas­mű helyzete jelentősen javult, s ennek a lehetséges stratégiai be­fektető ajánlatában is meg kelle­ne nyilvánulnia - nyilatkozta a vasmű szóvivője. Szerinte a kas­sai acélóriás érdeke a tárgyalások mielőbbi lezárása a stratégiai partner keresése során. (SITA) Sörgyári fúzióstop Pozsony. A versenyhivatal meg­hosszabbította a Heineken és a Martiner valamint a Gemer sör­gyárak fúziójának tilalmát. Az intézkedés a hivatal szerint időt jelent számukra a tények felül­vizsgálatára. A koncentráció el­len tiltakozott a tapolcsányi Top­var és a Steiger sörgyár. (SITA) Leállás az atomerőműben Pozsony. A fűtőelemek cseréje miatt leállították a Jaslovské Bohunice-i atomerőmű első blokkját. A leállást kihasználják azoknak a munkálatoknak az el­végzésére is, melyekkel az erőmű biztonságát növelik. Az idei év a V-l-es blokk rekonstrukciója szempontjából kulcsfontosságú, idén ugyanis szeretnének befe­jezni az ezzel összefüggő munká­latokat. (SITA) Német atomerőművek Berlin. A bezárásukról folyó kor­mányzati-iparági vita közepette erőteljesen növelték termelésü­ket tavaly a német atomerőmű­vek: 169,7 milliárd küowattóra áramot állítottak elő, 8 milliárd­dal többet mint 1998-ban. Az ed­digi rekordév 1997 volt, 170,4 milliárd kilowattórával. Az atom­energia 1988 óta a német áram­ellátás egyharmadát és a teljes energiaellátás 10%-át adja. Az atomerőművek révén tavaly 170 millió tonna széndioxiddal keve­sebb került a levegőbe, mintha ugyanennyi áramot szénnel, olaj­jal vagy gázzal működő erőmű­vek adtak volna. (MTI) Pácban az AG Bank Pozsony. A jegybank banktaná­csa tegnapi ülésén helyesnek ítélte a bankfelügyelet decembe­ri elsőfokú döntését, amellyel az AG Bankot megfosztotta licencé- től. Egyúttal azonban megszün­tette az elsőfokú döntést, mivel arra gyanakszik, hogy az AG Bank más jogi normákat is meg­sértett. Az ügyet ezért visszaad­ták a bankfelügyeletnek további vizsgálatra és az azt követő dön­téshozatalra. A banktanács sze­rint az elsőfokú döntés lezárása után merült fel a gyanú, hogy az AG Bank nem tartotta be köte­lességét a törvényüeg védett be­tétek nyilvántartásával kapcso­latban. (SITA) Jó évet zárt a Ludová banka Pozsony. A Ludová banka Rt. mérlegfőösszege tavaly elérte a 22,3 milliárd koronát, ami 1998- hoz viszonyítva 9%-os növeke­désnek felel meg. A pénzintézet 6,4 milliárd korona értékű hitelt nyújtott, miközben a hitelek ará­nya a bank aktívumainak 29%- át tette ki. A betétesek által elhe­lyezett pénz a bankban elérte a 17,6 milliárd koronát. 1998-hoz viszonyítva ügyfeleik száma 24%-kal nőtt elérve a 140 ezret, ennek mintegy negyedét cégek teszik ki. A bank fiókjainak szá­ma tavaly 19-re nőtt, idén pedig újabb négy fiók nyitását terve­zik. (SITA) A kínálatszűkítő megállapodásokat 79,8%-ban tartották be Csökkenő olajtermelés MTI-HlR Dubaj. Napi 790 ezer hordóval ke­vesebb olajat termelt decemberben a Kőolajexportáló Országok Szerve­zete (OPEC) - jelentette a Middle East Economic Survey (MEES) szaklap. A tíz tagállam termelési fe­gyelme azonban kicsit lazult, a márciusi kínálatszűkítő megállapo­dásokat decemberben 79,8 száza­lékban tartották be, míg november­ben még 84,2 százalék volt az arány. Az újság becslései szerint a tíz tagállam napi 25,35 millió hor­dó olajat hozott felszínre a múlt hó­napban, a novemberi napi 26,14 millióval szemben. Irakot nem szá­mítva az OPEC termelése decem­berben napi 23,85 millió hordóra emelkedett a novemberi 23,66 mil­lió hordóról. Irak decemberben na­pi átlagban 1,5 millió hordó olajat termelt, míg novemberben még na­pi 2,48 millió hordóval. A tíz tagál­lam közül csupán Irán csökkentette termelését decemberben: a MEES adatai szerint napi 3,42 millió hor­dó olajat termelt, a novemberi napi 3,58 millió után. Az olajkartell tavaly 5 százalékkal kevesebb, napi 26,468 millió hor­dó olajat hozott felszínre. (1998- ban napi 27,873 millió hordóval.) Irak, amelyre nem vonatkozik az OPEC-termeléskorlátozó megálla­podása, tavaly 20,2%-kal napi 2,542 millió hordóra növelte ter­melését, az 1998. évi 2,115 millió hordóról (1 hordó=159 liter) Az átképzésen a hangsúly - a gazdaság élénküléséig Szlovákiában tovább növekszik a munkanélküliek száma A fővárosban is kevés a munka Pozsony. A munkanélküliség olyan időszakban döntöget nálunk negatív rekordokat, amikor Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban ellentétes folyamatnak va­gyunk tanúi - nyilatkozta Pavel Tomasta, a Nemzeti Munkahivatal (NÚP) analiti­kai főosztályának vezetője. TUBA LAJOS Nagy-Britanniában és az USA-ban a munkanélküliség 4%-os, Hollan­diában pedig már 2,7%-os. Sok he­lyütt bevándorlási hullámtól tartva úgy próbálnak védekezni, hogy a megrendelések lemondásával igye­keznek csökkenteni a munkapiac feszültségét. Sajnos, nálunk a hely­zet éppen fordított irányban válto­zik - decemberben már 535 ezer ember volt munka nélkül. Éves szinten ez több mint kilencvenezer új munkanélkülit jelent. Erre a sze­zonmunkák vége is rányomta a bé­lyegét - novemberben a mezőgaz­dasági cégek tízezer embert bocsá­tottak el, decemberben viszont az építőipari cégek járultak hozzá a statisztika romlásához ugyanilyen mértékben. Az egyéb ipari ágaza­tok tartották a szokásos havi 5-7 ezres elbocsátási szintet. A sok rossz hír mellett a statisztikai elemzés mutatott azért egy kedvező változást is. Már negyedik hónapja tapasztalják a nyilvántartásból kiik- tatottak számának emelkedését. Az NÚP illetékesei ehhez azonnal hoz­zátették: a javulás oka a sikeres el­helyezkedés. Azok aránya, akiket a nem megfelelő együttműködés mi­att töröltek a nyüvántartásból, vál­tozatlanul 15 százalék körül mozog. Amíg nem indul meg a gazdaság élénkülése, a munkahelyek is egyre labilisabbak lesznek (lllusztr. felvétel) A kedvező változást egyébként az NÚP munkaközvetítői és tanácsadói tevékenységük javulásának számlá­jára írják - hozzátéve, hogy ameny- nyiben nem indul meg a gazdasági élénkülés, ezek a tartalékok is ha­marosan kimerülnek. Az elemzések kimutatták, hogy az új igénylőknek egyre nehezebben tudnak munkát adni, ezért ők egy­re hosszabb ideig maradnak nyil­vántartásban. A munkanélküliség átlagos ideje is nőtt, méghozzá 14,4 hónapra. Tartósan munkanél­külinek az számít, aki legalább 12 hónapja állástalan. A tavalyi év vé­gén egyébként 230 ezer olyan em­bert tartottak nyilván, aki több mint egy éve vár állásra. Az év vé­gén egyébként 145 ezer ember ka­pott munkanélküli segélyt, ez ha­vonta 500 mülió koronát jelent. Ér­dekes változások következtek be regionális szempontból is. Pavel Tomasta szerint a legkomolyabb visszaesést Pozsonyban tapasztal­ták, ahol egy év alatt a munkapiac negyven százalékkal beszűkült. A kedveződen dinamikájú kerületek sorát a Trencséni és a Nyitrai kerü­let gyarapította. Viszonylag válto- zaüan helyzetben (18-20%-os visz­szaesés) a Besztercebányai és az Eperjesi kerületek voltak. Jozef Pauk vezérigazgató-helyettes szerint idéh megkezdik az intéz­mény reformját. Ennek egyik célja, hogy az ügyfelekkel közvetlenül kapcsolatban lévő munkatársaik arányát a jelenlegi negyven száza­lékhoz képest jelentősen megeme­lik. Véget ér a munkahelyteremtés közveden támogatása, a fő hagsúly az átképzésre és a munkaközvetí­tésre helyeződik át. Dotációra kü­lönben sem lenne pénz, hiszen ak­tív munkaügyi politikára idén leg­feljebb 750 millió koronájuk lesz. A PSS 1999-ben: 16,2 milliárd korona hitelt nyújtottak 195 ezer új szerződés ÚJ SZÓ-TU DÓSlTÁS Pozsony. Tavaly rekordnagyságú, több mint 195 ezer új szerződést kötöttünk ügyfeleinkkel, vagyis 34%-kal haladtuk meg az 1999-re felállított tervet - nyilatkozta Ján Roland Burger, az Első Lakás-taka­rékpénztár Rt. (PSS) igazgatója. A kedvező eredmények többek közt a lakástakarékoskodásról szó­ló 310/1992-es törvény módosítá­sának köszönhetők, mely újra lehe­tővé tette a nem lakásépítés céljára folytatott takarékoskodást, ami az Európai Unió országaiban az új la­kások építésének és a felújításokra fordított pénzösszegeknek axegyik alapvető forrása. A PSS tavaly 16,2 milliárd koronát nyújtott lakáscé­lokra, amivel a lakás-takarékpénz­tár fennálása-1993 óta- folyósí­tott összeg elérte a 40 milliárd ko­ronát. A PSS 12 milliárd korona ér­tékű állami prémiumot szerzett ügyfelei számára. 1994-től az elfo­gadott hitelek és áthidaló hitelek nagysága meghaladja a 22,7 milli­árd koronát. Az elmúlt egy évben csaknem 45 ezer ügyfél részesült hitelben és áthidaló hitelben. A na­gyobb építőipari projektek megva­lósítására, amiből több mint 1500 családi házat és lakást építettek 20 városban, összesen 1,870 milliárd koronát fordítottak. Csaknem 12,5 milliárd koronát nyújtottak azon­ban felújításra és a lakások moder­nizációjára. Ján Roland Burger szerint a legígé­retesebb régió számukra a Zsolnai kerület, ami a relatívan alacsony munkanélküliségnek köszönhető, valamint a Poprádi kerület, amely nem épp a legalacsonyabb munka­nélküliségi rátával büszkélkedhet. Ez utóbbi esetében az ügyfelek szá­mának nagysága inkább a régió tu­risztikai bevételeinek köszönhető. A szerződéskötések számában leg­inkább lemaradó régió továbbra is a Nagyszombati kerület. A nem­fizetők aránya 0,5%-os, a pénztár történetében 68 esetben jártak el a végrehajtók a nemfizetőkkel szem­ben. (mi) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A külkereskedelmi mér­leg alakulásának szempontjából de­cember a tavalyi év második leg- rosszab hónapjának számít, a 12 hó­nap átlaga azonban jobb mint az előző év - nyüatkozta Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter, aki a Szlovák Statisztikai Hivatal ma nyüvánosságra kerülő elemzését is­mertette. Tavaly a kivitel növekedé­se lényegesen megelőzte a behoza­talét - többletei zárhattuk az EU or­szágaival és a CEFTA országaival folytatott kereskedelmet. Hiánnyal zártuk ugyanakkor a Csehországgal folytatott kereskedést, mégha hét­szer kisebbel is múlt az előző évben. A legnagyobb hiányt Oroszország­gal szemben voltunk kénytelenek elszenvedni, és a hiány az előző évekhez képest is kiemelkedően magas volt. A miniszter a jövőre nézve nem lát okot a beavatkozásra a nemzeti bank részéről a korona ár­folyamának alakulásába. Tavaly no­vemberre a külkereskedelmi mérleg hiánya 38,17 müliárd koronára csökkent, az előző év azonos idősza­kában mért 74,15 milliárd koronás hiány után. Schmögnerová ismer­tette a pénzügy terveit a közigazga­tási szféra decentralizációjával és annak pénzügyi vetületűvel. Elkép­zeléseik szerint a fiskális decentrali­zációt a közigazgatás decentralizá­ciója előzi meg, amely során először létrehozzák a magasabb szintű terü­leti egységeket, ezt kövemé a fiská­lis decentralizáció, amikor egyes adóbevételekből több jutna közvet­lenül a magasabb területi egységek­nek és a községeknek. 1993 óta a községek költségvetésének többlete folyamatosan csökken. így még 1993-ban a községek 1,21 milliárdos többlettel zárták az évet, 1998-ban ez már csak 0,12 müliárd korona volt. Schmögnerová szerint idén előkészíthetik a törvényi kere­teket, jövőre pedig akár már az első lépésekre is sor kerülhet. A pénzügyminiszter a változásokkal kapcsolatban nem zárta ki a járások számának csökkentését sem. (mi) Az internet az energiaipart is átalakítja Olajpiac a világhálón HÍRÖSSZEFOGLALÓ New York. Egy sor, energiához kapcsolódó termékkel keresked­hetnek, sőt részt vehetnek olajfú­rásokban és olajipari berendezé­sek adásvételében, kínálhatnak és igénybe vehetnek szolgáltatásokat az USA második legnagyobb olaj­cége és egy szoftvertársaság kez­deményezése nyomán érdeklő­dők. A Chevron Corp. és az Ariba Inc. által nyitott, Petrocosm Mar­ketplace ( www.petrocosm.com ) weboldal tulajdonképpen egy internetes tőzsde, amelynek meg­nyitását az év második negyedére tervezik. Mint a San Franciscó-i Chevron el­nök-vezérigazgatója, Dave O’Reilly a Reuters tolmácsolásában felhívta rá a figyelmet, az internet az ener­giaipart is átalakítja. Cégének is célja, hogy aktív szerepet vállaljon ezen piaci technológia átvételében, hogy ezáltal is növelje üzleti haté­konyságát. Az Ariba, a Chevron és a Crosspoint Venture Partners is ér­dekeltséget szerez a Petro- cosmban, a tulajdonrész nagyob­bik hányadán azonban más ener­giaipari cégek osztoznak. A Chevron részvényárfolyamai csök­kentek a New York-i tőzsdén a be­jelentést követően, míg az Aribáéi erősödtek a Nasdaqon. (VG) Bank A bankkönyvek betéti kamatai (érvényben 2000. január 23-án) Felmondási idő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül Komercní banka Bratislava 12,20 15,80 16,00 16,30 12,50 Bank Austria Creditanstalt 9,50 9,50 10,00 4,00 Banka Slovakia 16,30 16,50 16,50 15,00 8,00 Dopravná banka 16,00 16,20 16,40 13,50 7,00 Beruházási és Fejlesztési Bank (IRB) 15,00 15,70 16,00 16,30 15,00 6,00 Istrobanka 15,30-15,80 15,50-16,00 15,80-16,30 16,00-16,50 16,00-16,50 5,50 Ludová banka 11,00-11,50 12,00-12,75 13,50-14,25 13,75-14,50 3,50 Pol'nobanka 14,90 15,40 14,00 12,50 5,00 Postabank 15,00 16,00 13,00 12,65 3,75 Prvá komunálna banka 16,00 16,50 15,50 14,70 14,50 5,00 Devin Bank 15,80 16,20­17,00­Slovenská kreditná banka 13,50-14,00 14,00-14,50 13,50-14,50 1 4,00-17,00 14,50-15,00 4,00 Szlovák Takarékpénztár 16,00-16,75 15,75-16-50­1 4,50-15,25 4,00 Általános Hitelbank (VÚB) 11,20 11,70 11,70 12,20 12,20 12,20 4,75 A kivitel növekedése megelőzte a behozatalét Kedvező mérleg

Next

/
Thumbnails
Contents