Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)
2000-01-24 / 18. szám, hétfő
Sportvilág ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 24. Igor Larionov édesanyja akarata ellenére kezdett el hokizni; gyerekként nem tartozott a voszkreszenszki fenegyerekek közé, 1989-ben mégis a Vancouver Canuckshoz került Aki a rettegett szovjet kvartett esze volt Csodákra (volt) képes a Detroittal. Idén még bizonyíthat Éveken át a csehszlovák hokiválogatott legnagyobb „ellenségének” tekintették. Vlagyimir Krutov, Szergej Makarov, Vjacseszlav Fetyiszov és Alek- szej Kaszatonov társaságában a szovjet csapat első formációjában szerepelt. Igor Larionov olyan center volt a ’80-as évek közepén, amilyet a világ nem látott. MAREK SVÁTEK Igor Larionov 1960. december 3-án született Voszkreszenszkben. Már gyerekként sem tartozott a megter- mettebb játékosok közé, ezért gyakran megesett, hogy a házukhoz közeli hokipályáról eléggé megviselten tért haza. Édesanyja nem is akart megbarátkozni a gondolattal, hogy a kint játszó gyerekek között pont az ő fiának jusson az áldozati bárány szerepe. Azért a korcsolyától nem tiltotta el Igort. De nem a jégkorong, hanem a műkorcsolyázás kedvéért. A kis Larionovot mégis a korong felé húzta a szíve. Ráadásul bátyja, Jevgenyij is hokizott. Erre az időszakra Igor Larionov így emlékszik vissza: „Hétéves voltam, amikor Jevgenyij magával vitt egy edzésre. Ott tesztelhettem le először a képességeimet.” Igor nem tűnt olyan különleges tehetségnek. Erről tanúskodik egyik első edzőjének, Vjacseszlav Ogyinokovnak a szavai: „Nem is tudott rendesen korcsolyázni. Technikailag szintén voltak hiányosságai, de egy dolog meglátszott: nyitott szemmel mozog a jégen. ” Hibái és hiányosságai ellenére Ogyinokov bízott benne, ami hamarosan meghozta a gyümölcsét. Miután beilleszkedett a csapatba, a Voszkreszenszk frontembere lett. A születő tehetség híre a CSSZKA Moszkva és a szovjet válogatott legendás szakvezetőjének is a fülébe jutott. Viktor Tyihonov meghívta a nemzeti csapatba és azonnal lehetőséget adott neki Krutov, illetve Makarov mellett. Igornak már volt két ifjúsági világbajnoki címe, mire a felnőtt válogatottba került. A helsinki vébé volt az első, amelyen az A csapattal részt vett. A torna sztárja Wayne Gretzky lett, de a pálmát (ahogy egy évvel később is) a Szov- ■jetunió vitte el. A válogatottban négy harc folyt a centerposztért. Larionov eleinte kiszorult a képből. A változás akkor ált be, amikor két gólt ütött Kanada ellen a Kanada Kupa döntőjében. Larionov 1984-ben indult először az olimpián. A Lukác-Rusnák-Liba szlovák trió semmiben sem maradt el Larionovék mögött, az aranyérem mégis a szovjeteknek jutott. Négy évre rá, Calgaryban is ők végeztek az első helyen. Larionov éremgyűjteményében négy világbajnoki arany csillog. Jellemző rá, hogy sosem szerette a könnyű meccseket. Ha simán négy gólt ütött egy találkozón, az kevésbé maradt emlékezetes számára, mint amikor vért kellett izzadnia. „Leginkább erős csapatok ellen szerettem játszani. Akkoriban más volt a hoki. Csehszlovákia ellen például nagyon színvonalas mérkőzéseket játszottunk.” Az olimpiai sikerek után jött 1989. Közép- és Kelet-Európa-szerte nagy változás söpört végig. A kommunista hatalom pozíciója kezdett meggyengülni, s a rendszer bukása Németország, Csehszlovákia és Románia után a Szovjetuniót is elérte. Egyszer csak szabad volt véleményt mondani, amit Igor Larionov is kihasznált. Az Ogonyok című orosz lapban élesen bírálta a szovjet hoki helyzetét, különösen a CSSZKA Moszkvánál uralkodó állapotokat. Kritikájában azt kifogásolta, hogy a játékosokat rákényszerítik: a családjuktól, szeretteiktől távol készüljenek a csapattal, és csak 45 nap szabadságot kapnak. Az edzőtábort a Gulaghoz hasonlította. A 89-es stockholmi vb-n „forradalmi” ötlete támadt: akár tetszik, akár nem, a Vancouver Canucksnál fog játszani, mert őt ez a klub 1985-ben a 214. helyről draftolta. Volt már világ-, Európa- és olimpiai bajnoki címe, de valami még hiányzott a teljes boldogsághoz. A tengerentúlon csak azokat a játékosokat tisztelik, akik legalább egyszer kezükben tarthatták a Stanley Kupát. Az észak-amerikai profi ligába Vlagyimir Krutov is vele tartott. Első NHL-ben töltött idényében Larionov 44 pontot szerzett. Két évig maradt még a Canucks szolgálatában, majd a San Jósé Sharkshoz (Cápák) igazolt. Itt hozta össze a sors a rete- gett szovjet kvartett harmadik tagjával, Szergej Makarowal. Előtte azonban egy évet a svájci Luganó- ban töltött. Két év „cápáskodás” után a Detroit Red Wings (Vörös Szárnak) következett. Itt aztán igazán otthon érezhette magát. Négy honfitársa várta a csapatban: Vjacseszlav Fetyiszov, Szergej Fjodo- rov, Vjacseszlav Kozlov és Vlagyimir Konsztantyinov. A durvább játékstílushoz szokott amerikai közönség nem győzött csodálkozni, mit produkál az orosz formáció. Képzett technika, ügyes kombinációk, hibátlan korcsolyázás. És ami a legfontosabb: ésszel játszottak. A laikusok azt gondolták, Makarov és Krutov, később Fjodorov és Kozlov mellett nem olyan jelentős tagja a csatársornak. Nos, nem így van. Játékát elemezve nem nehéz megállapítani: Larionov pótolhatadan a jégen. Könnyedén lerázza a védőket, gond nélkül helyzetbe tud kerülni, s ha kell, müliméter pontos passzot ad, csaknem tálcán kínálja a gólt csapattársainak. Törékeny alkata ellenére az egy egy elleni harctól sem riad vissza. A Detroit egy pillanatra sem gondolta, hogy rosszul választott. Az 1995/1996-os idény alapszakaszában 82 találkozóból 62 alkalommal került ki győztesen. Egy évre rá a Stanley Kupa döntőjében a Philadelphia Flyersszel mérhette össze erejét. Aki izgalmas küzdelmet várt, csalódottan figyelte a finálét. Larionovék minden tekintetben felülmúlták Lindrosékat, simán, 4:0 arányban győztek. Negyvenkét év után hódították el a Vörös Szárnyak a trófeát. Egy évre rá megismédődött a döntő forgatókönyve. Ezúttal azonban nem a Philadelphia, henem a Washington Capitals volt az áldozat. Az eredmény: összesítésben 4:0 a Detroit javára. Lehet, hogy sikerült volna a triplázás, ha Larionov nem sérül meg. Igor Larionovot valóban tisztelik Detroitban. Amikor 1997-ben a döntő után kiállt a szurkolók elé, a rajongói maradásra akarták bírni. Sikerült is. „Ez a pillanat pályafutásom csúcsa. Önökéit, az edzőért, a klubért játszom - de főleg önökért. Amikor nyolc éve mi, oroszok megjelentünk az NHL-ben, senki sem szeretett. Fordult a kocka, s ezért mindnyájuknak hálás vagyok.” Az olimpiai, Európa- és világbajnoki sikerek után az NHL-ben is bizonyított. Az öröm pillanataiban sem feledkezett meg arról a klubról, ahonnan annak idején útnak indult. Kozlov, Fetyiszov és a Stanley Kupa társaságában ellátogatott szülőföldjére, Voszkreszenszkbe. Négyezren fogadták a helyi stadionban. A pálya közepén állt és ennyit mondott: „E pillanatban én vagyok a világ legboldogabb embere. Itt születtem, itt tanulam meg hokizni. Boldog vagyok, hogy a Stanley Kupával térhetek haza.” Larionov decemberben ünnepli 40. születésnapját. Sokak szerint idén utoljára lesz lehetősége újra Stanley Kupát nyerni. Ha sikerül Igornak a mesterhármas, ha nem, a földkerekség egyik legjobb jégkorongozója- ként marad meg emlékezetünkben. Igor Larionovot kemény fából faragták A szurkoló kétszer is meggondolja, érdemes-e mintegy ötven dollárt kifizetnie azért, hogy élőben láthassa a sztárokat, vagy inkább a tévében nézi végig a mérkőzést Miért csökken a telt házas mérkőzések száma az NHL-ben? Jaromír Jágr (elöl) a legjobban fizetett játékosok közé tartozik ANDREJ MIKLÁNEK Bár az észak-amerikai profi hoküiga tömegeket tud megmozgatni, az utóbbi időben nem egy megüresedett szék tátong a lelátókon. Első hallásra talán hihetetlennek tűnik ez az állítás, de így vap. Az ok igen egyszerű, elég egy kitérőt tenni a klubok pénztáránál, s máris rátapinthatunk a lényegre: egy jegy átlag 45,7 dollárba kerül. Hogy mi van a háttérben? A játékosok degeszre keresik magukat, a klubvezetők pedig valamiből hasznot is akarnak kovácsolni. Mivel az NHL-ben a klubok bevételének elsődleges forrása a jegyeladásból származik, a belépők árát a kiadásokhoz mérten emelni is kell. De mindennek megvan a határa. Még Amerikában is. Az emberek kétszer meggondolják, érdemes-e mintegy 50 dollárt arra költeni, hogy élőben lássák a sztárokat, vagy inkább a tévben nézik végig a mérkőzést. Ma már ritka a telt házas találkozó. A félig üres tribünök látványa sem új keletű. Tavaly ia átlagban 16 ezer néző látogatott el a stadionokba. És ne felejtsük el, a Carolina és a Tampa Bay találkozói nagyon kevés szurkolót vonzottak; e két városban már az is sikernek számított, ha 10 ezer néző összejött. Idén újabb ezerrel csökkent az átlag. Paradox helyzet, a klubok multimilliomos tulajdonosai hovatovább nagyobb befogadóképességű stadionokat építenek. Utoljára a Colorado költözött a McNicholls csarnokból a Pepsi Centerbe, de juszt sem akar több drukker „előbújni”. Amikor a Toronto Maple Leafs otthagyta a Maple Leafs Gardent és az Air Canada Centerbe költözött, a klub vezetői kénytelenek voltak közel 70 százalékkal emelni a belépők árát. Példájukat csakhamar a többi csapat illetékesei is követték. Ha valaki Mats Sundint vagy Curtis Josephet szeremé akcióban látni Torontóban, 70 dollárt kell letennie a pénztáros asztalára. Ez egy átlagos jegy az Air Canada Centerben. Ha jobb helyről kívánja követni az eseményeket, plusz pénzbe kerül. Ennek ellenére Torontóban minden biléta el szokott kelni. Ez a város ugyanis szinte az egyetlen a világon (leszámítva mondjuk Montrealt), ahol a hoki az első és legfontosabb a polgárok életében. Az újonc Atlanta Trashers, amelyet a médiamágnás Ted Turner szponzorál, 62 dollárban szabta meg a belépők árát.. Négy klub viszont, a Washington, a Buffalo, a New York Islanders és a Pittsburgh engedett az árból. Mégsem sűrűn játszik telt ház előtt egyikük sem. Lássunk néhány klubot, mennyit kémek átlagban a jegyért: Toronto 69,73 dollár; NY Rangers 65,81; Atlanta Trashers 62,14; Colorado Avalanche 59,09; Philadelphia Flyers 58,19; Dallas Stars 50,87; Detroit Red Wings 50,39; Los Angeles Kings 49,22; St. Louis Blues 46,21; Montreal Canadiens 44,84; Pittsburgh Penguins 43,67; Washington Capitals 41,03; Ottawa Senators 38,50; Buffalo Sabres 37,07; Edmonton Oilers 34,68; Calgary Flames 33,53. Természetesen a belépőért cserébe a szervezők gondoskodnak róla, hogy a mérkőzés előtt és a szünetekben ne unatkozzon a közönség. Nyerni is lehet: van, ahol sorsolnak a belépőkből és a nyertest a pályára szólítják. Nincs más feladata, mint megpróbálni gólt ütni - a kapu persze nem üres, hanem egy bábu védi. Aztán van, amikor különféle szuveníreket osztogatnak a szurkolók között. Ezek legtöbbször a csapat lógójával ellátott ajándékok. A stadionokban az alapvető felszerelés kelléke a tetőtér alatt elhelyezett képernyő, melyen a játékosok profilját mutatják be menet közben, vagy visszajátsszák a legizgalmasabb jeleneteket. Wayne Gretzky búcsúmérkőzésén például az elköszönő játékos legszebb góljait vetítették. Nálunk hasonló szolgáltatásokra egyelőre nem lehet számítani. De gondoljunk bele: ki adna ki több mint 1000 koronát azért, hogy szórakoztató programokon vegyen részt a meccs szünetében vagy azért, hogy szuvenírt gyűjtsön... Lássuk, mi a helyzet a játékosok keresetével. Valóban mindenki megszolgálja a pénzét? A The Hockey News magazin kereste a választ erre a kérdésre. A neves szaklap a következő kategóriákat különbözteti meg: 1. Különleges játékos, a csapat vezéregyénisége, szupersztár, aki képes megdönteni a történelmi statisztikák adatait. Évi keresete 8-10,5 millió dollár közt mozog. Ide sorolható Jaromír Jágr, a Pittsburgh Penguins cseh légiósa (10,4 millió az évi gázsija) 2. Kivételes támadó, aki 40 vagy több gólt üt egy szezonban, évi 4,5-7 millió dolláros keresettel. Ilyen eset Mike Modano a Dallas Starsnál (6 mülió) vagy a Chicagóban szereplő Tony Amonte (2,9 mik). 3. Kivételes hátvéd, a csapat legjobb védője, aki emberelőnyben és emberhátrányban is a jégen van, keresete 4-6 millió dollár. Lásd Rob Blake, Los Angeles Kings (5,3 mil.), Chris Pranger, St. Louis (3,4 mil.). 4. Az elsőszámú kapus, aki legalább 60 mérkőzésen védi a csapat hálóját, 2,5-4,5 millió dollárt keres. Mike Brodeur, a New Jersey Devüs portása 4,1 milliót vág zsebre. A pálmát Dominik Hasek viszi, aki 7 milliót harcolt ki magának - elsősorban védéseivel. Kész játékos, „másodosztályú” csatár, mintegy 1,5-3 milliót ér. Markus Náslund, (Vancouver, 2,23 mii.). 6. Egy jó felálláshoz támadó szellemben korongozó hátvédre is szükség van, kerüljön kb. 1,4-2,5 millióba. Kevin Hatcher kivétel, ne- kiaNewYorkRangers3,l milliót fizet. 7. Szükség van bunyósra, aki megvédi a többieket. Nem drága, 450-800 ezer körül mozog az ára. Donald Brshear (Vancouver, 0,75 mil) a jobban fizetettek közé tartozik, de még többre értékelik Torontóban Tie Domit (1,55 mik). Dominik Hasek kapus létére 7 milliót keres (TA SR-felvételek)
