Új Szó, 2000. január (53. évfolyam, 1-24. szám)

2000-01-22 / 17. szám, szombat

Sport ÚJ SZÓ 2000. JANUÁR 22. Pete Sampras nagyon tud küzdeni. Tegnap az első két szettet elvesztette az zimbabwei W. Black ellen, de for­dított és megnyerte a meccset (TA SR) Melbourne. A13. egyéni Grand Slam elsőségéért küzdő Pete Sampras kis híján elbukott az ausztrál nemzet­közi bajnokságon, mivel csak 2 óra 48 perces mérkőzésen, kétjátszmás hátrányból for­dítva győzte le a zimbabwei Wayne Blacket. ÖSSZEÁLLÍTÁS A tavalyi világranglistát 151-ként záró Black az első két szettben nagy­szerűen teniszezett, s gyakran lepte meg az önmagához képest gyatrán játszó egykori világelsőt. Az első játszma rövidítését ll:9-re nyerte a zimbabwei, majd a folytatásban 6:3-as részsikerrel növelte előnyét. Ezután viszont Sampras vette át a kezdeményezést, s végül ha nehe­zen is, de kiharcolta a továbbjutást, többek között 36 védhetetlen ado­gatásának köszönhetően.- Az egész mérkőzésen küszköd­tem, nem találtam a ritmust. Sze­rencsésnek mondhatom magam, mert legalább győztem. Nehéz bár­mit is mondani a folytatásról, de még versenyben vagyok - fogalma­zott Sampras. A férfitoma még „aktív” kiemeltjei pénteken teljes sikerrel küzdöttek, hiszen Sampras (3.) mellett a brit Tim Henman (11.) és az ausztrál Mark Philippoussis (16.) is tovább­jutott. Utóbbi mégsem játékával került az eddiginél is jobban az érdeklődés középpontjába: a The Herald Sun című melboume-i napilap ugyanis azt írta, hogy látták amint Philippo­ussis és az orosz szépség, Anna Kur- nyikova csókolózott a Melbourne Park földalatti autógarázsában. A szenzációs hír valódiságát az is alátámaszthatja, hogy a 18 éves orosz tinédzser pénteken - a máso­dik fordulóhoz hasonlóan - megte­kintette az ausztrál mérkőzését, rá­adásul ezt a Philippoussis-team szá­mára kijelölt páholyból tette. A tiné­dzsert korábban két NHL-ben játszó orosz jégkorongozóval, Szergej Fjo- dorowal és Pavel Búréval, míg ta­valy az ecuadori teniszezővel, Nico­las Lapenttivel is „összehozták”.- Csak barátok vagyunk. Floridából (mindketten Miamiban élnek) isme­rem őt. Sőt, már junior játékosként is tudtunk egymásról - fogalmazott Kumyikova a sajtó képviselőinek. Tehát nincs szerelem a levegőben?- kérdezte egy, további részletekre is kiváncsi újságíró.- Nincs olyan, amiről be tudnék szá­molni - válaszolt a férfi szurkolók legnagyobb kedvence, aki a 3. kör­ben a Kuti Kis Ritát búcsúztató cseh Hrdlickovát győzte le. ÉRDEKE­SEBB EREDMÉNYEK - férfi egyes, 3. forduló: Sampras (amerikai, 3. )-W. Black (zimbabwei) 6:7,3:6, 6:3, 7:5, 6:3; Henman (brit, ll.)-Grosjean (francia) 6:1, 6:4, 4:6, 7:6; Philippoussis (ausztrál, 16.)—Ilié (ausztrál) 6:4, 7:6, 6:1; Agassi (amerikai, l.)-Zabaleta (ar­gentin) 6:4,6:4,6:2. A nyolcaddöntő párosítása, „felső ág”: Agassi (amerikai, l.)-Philippo- ussis (ausztrál, 16.), Escudé (fran- cia)-Arazi (marokkói), Sampras (a- merikai, 3.)-Dosedél (cseh), Hen­man (brit, ll.)-Woodruff (ameri­kai). Női egyes, 3. forduló: Pierce (fran­cia, 4.)-Oremans (holland) 6:2, 6:4; Kumyikova (orosz, 11.)- Hrdlicková (cseh) 2:6, 6:3, 6:4 Ha- lard-Decugis (francia, 9.)-Gyemen- tyijeva (orosz) 3:6, 6:4, 6:2; Daven­port (amerikai, 2.)—Zsidkova (orosz) 6:0,6:1. A nyolcaddöntő („alsó ág”): Schny- der (svájci)-Capriati (amerikai), Szugijama (japán)-Pierce (francia, 4. ), Kandarr (német)-Halard-Decu- gis (francia, 9.), Kumyikova (orosz, ll.)-Davenport (amerikai). SPORTMENÜ JÉGKORONG. Extraliga, 35. forduló-vasárnap, 17.00: HK 36 Skalica-Slovan Bratislava, Dukla Trencín-SKP Poprad, HKM Zvolen-HK 32 L. Miku­lás, VSZ Kosice-VTJ Spisská N. Vés. KOSÁRLABDA Női I. liga, 15. forduló-szombat, 16.30: ZBK Levice-Cassovia Bardejov; 17.00: UMB B. Bystrica-Istro Banka Bratislava; 17.30: St. Nicolaus Samorín-SAM Myja- va; 18.00: Delta Domex Kosice-SCP Ruzomberok Férfi 1.19. forduló - szombat, 16.00: Inter Bratislava-Start Bratislava; 17.00: BC Prievi- dza-Slovakofarma Pezinok; 17.30: Chemosvit Svit-BKTU Kosice; 19.00: Istroenergo Le- vice-E. S. O. Lucenec. KÉZILABDA. Női Extraliga, 13. forduló - szombat, 18.00: Zekon Michalovce-Slovan Duslo Sala, Inter Bratisla- va-Slávia Partizánske, Chirana Prema Bratislava-Plastika Nit- ra, Cooimex Kosice-SCP B. Bystrica. RÖPLABDA. Női Extraliga, az 1-6. helyért - szombat, 16.00: Slávia Zilina-SH Senica; 17.00: Slávia UK AJ OZAP Bra- tislava-Doprastav Bratislava; 18.00: Ziar n/Hr.-Agdem Dolny Kubín. A 7-10. helyért - szombat, 18.00: VKPop- rad-VTC Pezinok. Vasárnap, 16.00: SK UKF Nitra-Forplast Bratislava. ÖKÖLVÍVÁS. Interliga, 8. for­duló-szombat, 18.00: SKB Bukóza Vranov-Ústí nad La­bern. Vasárnap, 10.00: SKB Dubnica-Gazi Brno, (sr) Fog játszani vagy nem? Pozsony. Az utóbbi időben egyre több szó esik Jozef Majo­ros átigazolásáról a görög Arisz Szaloniki együtteséhez. Már az a hír is napvilágot lá­tott, hogy a görögök tüzetes orovosi vizsgálata után a két és fél éves szerződést kötött Slo- van-futballista vasárnap pályá­ra lép. Csakhát minden másképpen volt tegnap délután: a görög szövetség nem kérte a szlovákot, hogy áldását adja a kontraktusra. Enélkül pedig a labdarúgó nem szerepelhet a hellén baj­nokságban. (SITA) Az Aranylabda harmincnégy tulajdonosa - 1956: Stanley Matthews (angol, Blackpool) Akit Churchill miniszterelnök is megölelt TOMI VINCE Február elsején lesz 85 éves. Ötven esztendősen még I. ligás labdarúgó volt! Ez alatt az idő alatt 712 bajno­ki meccset játszott, 54-szer szere­pelt a válogatottban (ott volt a 6:3- as magyar-angol is), utoljára 1957-ben Dánia ellen - 42 esz­tendősen. Kétszer (1934,1963) vá­lasztották az Év labdarúgójává Angliában. Matthews édesapja sportember volt, dinamitöklű bokszoló, aki reg­gelenként kiszólította az ágyból a gyerekeket - kiadós tengerparti fu­tásra. A kis Stanley szerette a futást, de még jobban a futballt. Hamar felfigyeltek rá a Stoke City vezetői, meghívták az amatőrök edzéseire, és amikor kijárta az iskolát, munkát ajánlottak neki. A klub irodájában szortírozta a postát, kifutófiúként járta a várost, segített a pályagond­noknak. Délután egyedül tréninge­zett, estefelé a felnőttekkel. Tizen­hat esztendősen állandó tagja volt a Stoke City amatőrcsapatának. Ami­kor közeledett a 17. születésnapja, a klubelnök azt mondta a mene­dzsernek: „Ha elveszítjük ezt afiút, ki van rúgva”! A menedzser február elsején kora reggeltől Jack Matt­hews borbélyüzlete előtt várt. Amint a papa kinyitott, szerződés­sel a kezében bement, és Matthews szenior jelenlétében aláíratta a gye­rekemberrel a „papírt”. Stanley Matthews lett a szigetország legfia­talabb profi labdarúgója. Heti öt fontot keresett... A jó alakú (176 cm magas) jobb­szélső gyorsaságát, robbanékony- ságát atlétaéveiből „készen” hozta magával. Ehhez kivételes technikai készség és játékintelligencia páro­sult. Kiválóan driblizett, testcselei a szó szoros értelmében megszédí­tették ellenfeleit. Szélső létére in­kább a-kombinatív játék, mint a vi­haros elfutások jellemezték, önzet­len, pontos átadásaiból rengeteg gól született. A mágus, a varázsló, a labda hipnotizőrje és más becene­vekkel halmozták el. Hiába játszott remekül, az anyagi gondokkal küszködő Stoke 1947-ben eladta. Harminckét esztendős volt ekkor, és éveken át hatalmas sikerrel sze­repelt a Blackpoolban. Házat vásá­rolt az ír tenger partján (most is ott lakik), de nem változtatott életvite­lén: négy-ötkilométeres tengerpati futással kezdte a napot, csak teát ivott, szeszes italt sohasem, a do­hányzás sem tudta rabul ejteni. Volt egy különös hobbija is, mindig úgy intézte, hogy mérkőzés után lehetőleg már este otthon legyen; 10-kor pedig az ágyban. Amikor Blackpoolban azt hitték, el­járt felette az idő, élete legnagyobb dicsőségéhez érkezett. Negyed órá­val az 1953, évi Angol Kupa-döntő befejezése előtt 1:3-as vesztésre állt a Blackpool, ám Matthews csodála­tos cselei, elfutásai és beadásai után 3:3-ra módosult az eredmény. A nézők már örültek a hosszabbítás­nak... Hiába. Stanley elindul a fél­pályáról, sorra átjátszotta ellenfele­it, pompásan beadott-4:3! Tíz má­sodperc múlva a bíó lefújta a mérkőzést. Winston Churchill mi­niszterelnök, az ellenfél Wanderers nagy szurkolója ezekkel a szavak­kal gratulált Matthewsnak: „Ön az első varázsló, akit megölelek...” Tizennégy évig ünnepelték Black­poolban, hogy aztán azt mondják neki: „Stanley, köszönjük”. És erre mit csinált a 46 éves veterán? Nem hagyta abba! Visszaigazolt a III. li­gában bukdácsoló Stokehoz, és ve­zérletével a csapat újra I. divíziós lett! Kilencezerről 36 ezerre nőtt a nézők száma, és bolondultak az Öregért. Az idő azonban múlott... Ötvenedik születésnapján II. Erzsé­bet királynő lovaggá ütötte és Sir címmel tüntette ki, 1965, április 28-án pedig elbúcsúzott a játéktól. A bécsi tévé jóvoltából volt szeren­csénk látni a Mágust: 50 évesen is könnyedén, elasztikusán futott, brilliánsan cselezett (Schnellinger a megmondhatója), Jasin és Pus­kás vállon vitte le a pályáraól... Visszavonulása után Sir Matthews több, a labdarúgásban elmaradott országban járt, olykor beszállt egy- egy mérkőzésre. A 70-es években máltai postások csapatában rúgta versenyszerűen a labdát, nagyon szerette ezt a szigetet. Afrikában egy bennszülöttet annyira elbűvölt, hogy egész életre szóló ajándékkal lepte meg: neki ajándékozta - leg­kedvesebb feleségét! Elképzelhető, milyen nehéz helyzetbe került a mindig udvarias angol sportember. Úgy kellett elhárítania a kitüntető figyelmességet, hogy a büszke aján­dékozó meg ne sértődjék... A Ferencvárosnál érvényben maradnak szerződések Jövőre kisebb fizetések MTI-HÍR Budapest. A Ferencváros futball­csapatánál érvényben lévő szer­ződéseket nem módosítják, változ­tatásokra majd csak az új kontrak­tusok megkötésekor kerül sor. Szabadi Béla, az FTC elnökhelyet­tese nyilatkozott azokkal a híresz­telésekkel kapcsolatban, melyek szerint a két edző, Mucha József és Vépi Péter, valamint a szakosztály szertárosának fizetéscsökkentését újabbak követik. Az elnökhelyettes kijelentette, hogy az „élő” szerződéseket nem áll szándékukban módosítani. A jövőben viszont csak olyan szer­ződéseket kötnek majd, amelyek­ben a fix, teljesítménytől független összegek alacsonyabbak lesznek, ellenben ha eredményes a csapat, akkor többet lehet keresni, mint je­lenleg. Bíztatónak tartja Szabadi, hogy az őszi idény hajrájában három meccset nyert a PNB-s csapat, s en­nek folytatását várva reméli: a mostani 8. helyről gyorsan elmoz­dul az együttes. JÉGKORONG NHL ÖSSZEÁLLÍTÁS New York. Az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi já­téknapján öt mérkőzésre került sor. Sikeresek voltak a vendégcsa­patok, három alkalommal nyer­tek. EREDMÉNYEK: Phoenix-Buffalo 2:1 (1:0, 1:0, 0:1 - 0:0), gólütők: Tkachuk, Drake, ill. Taylor; 15 ezer néző. Los Angeles-Dallas 2:5 (0:0, 0:2, 2:3), Galley, Tuomai- nen, ill. Sydon, Hull, Sloan, Moda- no, Morrow; 14 ezer néző. Tampa Bay-Boston 2:4 (1:2, 0:0, 1:2), Svejkovsky 2, ill. McSorlex, Thorn­ton, Savage, Dimaio; 11 400 néző. Philadelphia-Ottawa 1:1 (0:0,1:1, 0:0 - 0:0), McEachem, ill. Zelepu­kin; 19 600 néző. Carolina-NY Rangers 1:4 (0:2, 0:0, 1:2), Fran­cis, ill. Dvorak, York, MacLean 2; 11 ezer néző. A KANADAI PONTVERSENY ÁL­LÁSA: 1. Jágr (Pittsburgh) 74 pont (34 gól + 40 gólpassz), 2. Recchi (Philadelphia) 58 (18 + 40), 3, Nolan (San Jose) 55 (29 + 26), 4. Turgeon (St. Louis) 54 (22 + 32), 5. Bure (Florida) 53 (31 + 22), 6. Jeremy (Phoenix) 53 (22 + 31), 7. LeClair (Philadelphia) 46 (25 + 21), 8. Yzerman (Detroit) 46 (22 + 24), 9. Amonte (Chicago) 45 (21 + 24), 10. Shanahan (Detroit) 44 (26 + 18)... 15. Demitra (St. Lou­is) 43 (18 + 25), 16. Satan (Buffa­lo) 41 (23 + 18), 20. Pálffy (Los Ang.) 40 (16 + 24). A Lazio 110 millió márkát kínál a Barca futballistájáért Rivaldo Itáliába megy? MTI-JELENTÉS Barcelona. Egyre valószínűbb, hogy a tavalyi aranylabdás, Rivaldo Barcelonából Olaszországba szerző­dik. A brazil játékos menedzsere már tárgyal a Lazióval, amely kilenc milliárd pesetát (110 millió márka) kínál a labdarúgóért. Az As című sportláp azt írta, hogy „Rivaldo fél lábbal már az olasz ligában áll”. Az újság szerint csupán az a kérdés, hogy a Lazio, vagy-a Parma szer- ződteti-e a sztárt. Rivaldo távozását támasztja alá Josep Lluis Nunez, a Barcelona klubelnökének kijelenté­se is. Nunez azt mondta, hogy bár­melyjátékos, aki nem érzi jól magát a katalán együttesben, megfelelő ajánlat esetén eligazolhat. Rivaldo viszonya több hete feszült Louis van Gaal vezetőedzővel, mivel a brazil futballista nem akar a bal ol­dalon játszani. SPORTHÍRADÓ ♦ A jégkorong Extraliga 34. fordu­lójának tegnapi két eredménye (a Poprad-Skalica meccset elhalasz­tották): Lipt. Mikulás-Kosice 2:4 (1:4, 1:0, félbeszakadt), Slo­van-Zvolen 9:2 (4:1, 2:0, 3:1). ♦ Hétszázhatvanezer dollár óva­dék ellenében engedélyezték, hogy szabadlábon védekezzen Je­sus Gil y Gil, az A. Madrid labdarú­góklub felfüggesztett elnöke. A klubelnököt és fiát összesen 54 millió dollár értékben elkövetett pénzügyi visszaélésekkel vádolják. ♦ Ma Accrában a Kamerun-Ghána mérkőzéssel megkezdődik a ghá- nai-nigériai közös rendezésű, 22. labdarúgó Afrika Kupa. A két ren­dező ország válogatottja mellett a címvédő Egyiptom, a Dél-afrikai Köztársaság, Marokkó, Kamerun és Tunézia csapata reménykedhet jó helyezésben. ♦ Hermann Maier, az osztrákok kétszeres világ-és olimpiai bajnok alpesi síelője nyerte a Kitzbühel- ben lebonyolított Világ Kupa-ver­seny szuper-G számát, 60 század­másodperccel előzte meg honfitár­sát, Franzot; ez volt a Herminátor 25. VK-győzelme. ♦ A KENŐ nyerőszámai: 3, 9, 11, 13, 14, 18, 19, 24, 27, 30, 32, 38, 49, 62, 64, 65, 70, 73, 74, 76. Anna Kumyikova almát eszik, ropog a foga alatt, és közben édesanyja társaságában figyeli legújabb barátja, Philippoussis mérkőzését (TA SR) Ausztrál nyílt teniszbajnokság: Anna, az orosz szépség már Philippoussist kedveli Pete Sampras megizzadt

Next

/
Thumbnails
Contents